Címke: Galaxy A70

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.

Egyre több A-szériás telefonra fut be az Android 10-es operációs rendszer

Remekül halad az Android10-re való frissítési menetrenddel a Samsung Magyarország. Még tavaly decemberben adtak ki egy ütemtervet azzal kapcsolatban, hogy miként szeretnék lefolytatni azon okostelefonjain és tabletjein, amik beleesnek a kétéves főszoftver támogatottságba. (Ha netán valakiben felmerülne a keresztkérdés, hogy a jelenleg birtokában álló terméke rendelkezik-e bármiféle támogatottsággal, az klikkeljen ide.) A csúcstelefonok mindegyik már megkapta februárig bezárólag, sőt a tavalyiak már One UI2.1-gyel büszkélkedhetnek, a sor immáron a közép- és a belépőkategóriára helyeződik, valamint a tabletekre.

Érdekességképp azért megemlíteném, hogy a Galaxy A80-nál kicsit megkéstek, mert eredetileg februárban kellett volna befutnia, azonban a hivatalos patch note-ja alapján csak április 3-án adták ki az XEH-s régióbab, azaz nálunk. Ettől függetlenül megérkezett.

Emlékeztetőül említeném meg, hogy áprilisra: a Galaxy A70, a Galaxy A40, a Galaxy A92018, a Galaxy A72018 és a Galaxy Tab S6 van beütemezve, míg a következő hónapra: a Galaxy A50, a, a Galaxy A30s Galaxy A20e, a Galaxy A10, a Galaxy A6 és a Galaxy Xcover4s. A jelenlegi felállás szerint azonban: magyarországi fronton már kiadásra került: a Galaxy A6-hoz, a Galaxy A40-hez, a Galaxy A50-hez és a Galaxy A70-hez. Sőt, a német régióban a Galaxy A72018-hoz is, azaz heteken belül érkezhet a felhasználókhoz.

Mivel az Android10 középkategóriában jelentősen egyszerűbb, révén, hogy nincs olyan hardverjük, ezért sokkal kevesebb minden került az újdonságok közé. A teljesség kedvéért a Galaxy A40 hivatalos leírását a kép alá belinkeltem.

A fotón a Galaxy A62018, a Galaxy A40, a Galaxy A50 és a Galaxy A70 frissítési felajánlása látható Android10-re.
Fotó: Galaxy Világa

Buildszám: A805FXXU4BTC3
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-03
Biztonsági javítás szintje: 2020-02-01


Buildszám: A750FNXXU4CTC4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-15
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01


Buildszám: A405FNXXU3BTC4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Alább láthatjátok az újdonságokat:

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Egykezes mód: A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Eszközkarbantartó: Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.

Pontosan hozta a Galaxy A70-re az Android 10-es operációs rendszert a Samsung

Csapjuk fel a hivatalos magyarországi frissítési menetrendjét az Android10-es operációs rendszernek. Márciusban a fejlesztők nem parkolópályán voltak, hanem megkezdték a One UI2.1-es fejlesztések elérését a tavalyi csúcskategóriás telefonokon. Áprilisre több középkategóriás telefonra van kiírva a Q-rendszer érkezése, mint pl.: a Galaxy A70-re, a Galaxy A40-re, Galaxy A92018-ra, a Galaxy A72018-ra vagy éppen a tablet frontról: a Galaxy Tab S6-ra. Előbbire már március végén kiadásra került több országban, azonban a hazai fronton minap került élesítésre. Nem csak a független felhasználók örülhettek, hanem a szolgáltatósok is.

Az A705FXXU5BTC2 buildszámon futó pakk 2.060,99MB-t tárterületet foglal el. Fentebbi állításomat az is igazolja, mármint, hogy más régióban már napokkal ezelőtt elérhető volt, hogy csak a februári biztonsági javítást tartalmazza. Az elmúlt időben már a Samsungtól megszokhattuk, hogy nem minden hónapban adja ki ezekre a modellekre a kötelező havi biztonsági frissítést.

A teljesség kedvéért bemásoltam a fotó alá a teljes patch note-ját az update-nek, hiszen lehetnek eltérések a flagship kategóriás készülékekhez képest. Révén, hogy teljesen más erőforrással rendelkeznek. Bár a fejlesztők annyira nem foglalkoznak, hogy melyik modell mire is képes, amire élőpélda az Eszközkarbantartóban lévő újdonságok egyik! Had ne lőjem le a poént!

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Méltán népszerű Galaxy A70 hivatalos kreatívja.

Buildszám: A705FXXU5BTC2
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-02
Biztonsági javítás szintje: 2020-02-01

Alább láthatja az újdonságokat:

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Simábban futó animációk: Továbbfejlesztett animációk egy csipetnyi játékossággal.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Kifinomultabb interakciók:
    • Kényelmesebb navigáció a nagy képernyőkön minimális ujjmozgással.
    • A jól láthatóan kiemelt gombokkal egyszerűbb a lényeges dolgokra összpontosítani.
  • Egykezes mód:
    • Az Egykezes mód indításának új módjai: koppintson kétszer a Kezdőlap gombra, vagy húzza lefelé az ujját a képernyő alsó részének közepén.
    • A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Kisegítő lehetőségek:
    • Továbbfejlesztett nagy kontrasztú billentyűzetek és nagy méretű szöveghez való elrendezések.
    • Az élő beszéd figyelése és megjelenítése szövegként.
  • Jobban látható szöveg a háttérképek előtt: A háttérkép felett jobban látható a szöveg, mivel a One UI automatikusan beállítja a betűszínt a világos és a sötét területek, valamint a színkontraszt alapján, ahogyan ez az alábbi képen is látható.
  • Média és eszközök:
    • A SmartThings panelt leváltotta a Média és eszközök panel.
    • Média: Vezérelheti a telefonon és más eszközökön lejátszott zenéket és videókat.
    • Eszközök: Közvetlenül a gyorspanelről ellenőrizheti és vezérelheti SmartThings eszközeit.
  • Biometrikus adatok: Új beállítások az ujjlenyomatikon kikapcsolt képernyőn való megjelenítéséhez. Választható a képernyő megérintésekor történő megjelenítés, illetve az Always On Display megjelenítésekor való folyamatos megjelenítés.
  • Eszközkarbantartó:
    • Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
    • Akkumulátorkorlátozó beállítás, valamint a Wireless PowerShare funkciót érintő egyéb fejlesztések.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Fényképező:
    • A képernyő alján megjelenő üzemmódok már szerkeszthetők.
    • Az új Több nevű lapon gyorsan hozzáférhet az elrejtett üzemmódokhoz az előnézeti képernyőről.
    • Továbbfejlesztett elrendezés, hogy a képek készítését ne zavarják a beállítások.
  • Internet:
    • Testreszabhatja a gyorsmenüt, így azonnal hozzáférhet a legtöbbször használt funkciókhoz.
    • További információkat kaphat az alkalmazássávról.
    • A Galaxy Store kínálatából telepített bővítményekkel még több funkcióhoz férhet hozzá.
  • Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.
  • Naptár:
    • A dátumok esemény létrehozása nélkül is megcímkézhetők.
    • Az eseményjelzésekhez csengőhangok használhatók.
  • Reminder:
    • Több lehetőség áll rendelkezésre az ismétlődő emlékeztetőkhöz.
    • Helyalapú emlékeztetők állíthatók be egy adott időszakhoz.
    • Az emlékeztetők megoszthatók a családi csoporttal, valamint más megosztási csoportokkal is.
    • Jelzés nélküli emlékeztetők állíthatók be egy adott dátumra.
  • Saját fájlok:
    • Bekerült a Kuka funkció, így a véletlenül törölt fájlok visszaállíthatók.
    • További keresési szűrők, amelyekkel gyorsabban megtalálhatók a dolgok.
    • Immár egyszerre több fájl és mappa is átmásolható vagy áthelyezhető különböző célhelyekre.
  • Számológép: A mértékegységváltó sebesség- és időmértékegységekkel egészült ki.
  • Autós csatlakoztatás: Az Android Auto már előre telepítve van.
  • Tippek: Új tippek, amelyekkel a lehető legtöbbet hozhatja ki Galaxy eszközéből.

Leárazás a tabletek és a középkategóriás okostelefonok kiegészítőjinél

CIKKSOROZAT: Galaxy S10/Note10 | Galaxy S9/Note9 | A-széria/Tablet/Egyéb

A cikksorozat utolsó tagjához érkeztünk. Több mint 200 tartozékot árazott le a Bravotel Üzletházak Kft által üzemeltetett Samsung Experience Store-ok, melyeket fogyasztható formában elhoztam nektek. A tavalyi és tavalyelőtti csúcskategóriások megkapták az elmúlt napokban a reflektorfényt, most pedig jöhet a vegyes felvágott, azaz minden más. Gondolok itt elsőként a középkategóriás okostelefonokra, a tabletekre és minden másra, mint külső akkumulátorok vagy éppen autós töltők, amik eléggé alacsony töltési sebességgel rendelkeznek.

Ajánlanám figyelmetekbe, hogy némelyik kedvezmény elérheti a 75%-ot, amire néha nem igazán lehet nemet mondani. Ott a lista utolsó felében feltűnő szilikon 20mm-es óraszíjak, vagy a vezeték nélküli töltőpad duó, amelyikből az álló fajta vagy leértékelve 10 ezer forintra. A korábbi szériák közül J-szériásra is lehet találni kiegészítőket.

Mutatnám a listát elkülönítve. Javaslom a hivatalos online store-juknak a felkeresését, ha pedig ott nem találnátok, akkor vegyétek fel a kapcsolatot az egyik márkabolttal.

Okostelefonhoz kapcsolódó szegmens:

A Galaxy J32017-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PJ330CLEGWW, Dual Layer Cover – Blue1 990 Ft490 Ft-75%
EF-PJ330CFEGWW, Dual Layer Cover – Gold1 990 Ft490 Ft-75%

A Galaxy J52017-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-AJ530TBEGWW, Jelly Cover – Black990 Ft490 Ft-51%
EF-PJ530CLEGWW, Dual Layer Cover – Blue990 Ft490 Ft-51%

A Galaxy A20e készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA202PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA202CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA202CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A30s készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA307PWEGWW,Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-WA307PBEGWW,Wallet Cover – Black5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-QA307TTEGWW, Clear Cover – Transparent4 490 Ft2 990 Ft-33%
GP-TTA307KDATW, Subcore Tempered Glass3 990 Ft1 990 Ft-50%

A Galaxy A40 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA405PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA405CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA405CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A50 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-AA505CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA505CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA505CBEGWW, Gradation Cover – Black4 990 Ft3 990 Ft-20%
GP-TTA505KDATW, Képernyőfólia3 990 Ft1 990 Ft-50%

A Galaxy A70 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA705PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA705CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA705CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A80 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PA805CWEGWW, Standing Cover – White9 990 Ft6 990 Ft-30%

Tablethez kapcsolódó szegmens:

A Galaxy Tab A10.1-hez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT580PBEGWW, Book Cover – Black3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-BT580PWEGWW, Book Cover – White6 990 Ft1 990 Ft-72%

A Galaxy TabE 9.6-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT560BWEGWW, Book Cover – White3 990 Ft990 Ft-75%

A Galaxy TabA 10.52018-hoz kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT590PJEGWW, Book Cover – Grey7 990 Ft4 990 Ft-38%
EF-BT590PBEGWW, Book Cover – Black7 990 Ft4 990 Ft-38%

A Galaxy TabA 10.12019-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT510CWEGWW, Book Cover – White15 990 Ft11 990 Ft-25%

A Galaxy TabS3-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT820PWEGWW, Book Cover – White9 990 Ft5 990 Ft-40%
ET-FT820CTEGWW, Screen Protector4 990 Ft990 Ft-80%

A Galaxy TabS4-hez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EJ-FT830BBEGGB Bookcover Keyboard – Black39 990 Ft29 990 Ft-25%
EJ-PT830BBEGWW, S Pen – Black14 990 Ft5 990 Ft-60%

A Galaxy TabS6-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT860PJEGWW Book Cover, Gray19 990 Ft13 990 Ft-30%
EJ-PT860BLEGWW S Pen, Blue18 990 Ft11 990 Ft-37%
EJ-PT860BJEGWW S Pen, Black18 990 Ft11 990 Ft-37%

Egyéb szegmens:

Okosórákhoz szíjvariánsok:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
ET-SFR82MVEGWW Sport Band – Violet10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SFR82MPEGWW Sport Band – Pink Gold10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SFR82MBEGWW Sport Band – Aqua Black10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SU370MYEGWW, Sport Band – Yellow5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SU370MOEGWW, Sport Band – Orange5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SU370MJEGWW, Sport Band – Gray5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SLR82MOEGWW Leather Band, Orange19 990 Ft9 990 Ft-50%
ET-SLR82MAEGWW Leather Band, Brown19 990 Ft9 990 Ft-50%
ET-YSU81MPEGWW Silicone Band (20 mm) – Pink9 990 Ft4 990 Ft-50%
ET-YSU81MYEGWW Silicone Band (20 mm) – Yellow5 990 Ft1 990 Ft-67%
ET-YSU81MJEGWW Silicone Band (20 mm) – Gray5 990 Ft1 990 Ft-67%
ET-SFR50MYEGWW, Sport Band – Yellow11 990 Ft990 Ft-92%

Külső akkumulátorok:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EB-P3020CNEGWWULC Battery Pack Type-C (5Ah) – Navy9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-P3020BSEGWW , ULC Battery Pack (5Ah) – Dark Gray9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-P3020BNEGWW, ULC Battery Pack (5Ah) – Navy9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-PG930BSEGWW BATTERY PACK SILVER14 990 Ft5 990 Ft-60%
EB-PG950CSEGWW 5.2Ah Battery pack – Gray15 990 Ft5 990 Ft-63%
EB-PG950CNEGWW 5.2Ah Battery pack – Navy15 990 Ft5 990 Ft-63%
EB-PN920EPEGWW BATTERY PACK, PINK19 990 Ft5 990 Ft-70%
EB-PN920ELEGWW BATTERY PACK, BLUE19 990 Ft5 990 Ft-70%

Töltő egységek:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
ECA-U16CBEGSTD, Szivargyújtó töltő990 Ft490 Ft-51%
ACADU10CBESTD, Szivargyújtó töltő3 990 Ft990 Ft-75%
EP-QR375ABEGWW, Charger – Black2 990 Ft990 Ft-67%
EP-N6100TBEGWW Wireless Charger Duo-Black31 990 Ft9 990 Ft-69%

Megvan a hivatalos Android 10 frissítési leírása a Galaxy A70-hez. Ezek az újdonságok kerültek bele!

Kicsit nehézkesen, de tegnap estére azért feltűnt a Galaxy A70 hivatalos frissítési bejegyzése az aktuális aloldalon. Két dologra hívnám fel a figyelmet! Az egyik, hogy egyelőre csak az ukrán régióba érhető el. Erre utal az url-jében található SEK “részlet”, azaz a magyar felhasználókhoz még nem futott be, akiket XEH-ként találhatunk az adatbázisban. A másik, hogy elvileg már februárban kiment az élesítése, legalábbis a beírás szerint február 20-án, amire tegnap érkezett meg a javítócsomag – bár az számomra nem tiszta, hogy miért csak a februári biztonsági frissítéssel?! Várhatóan a szoftverfejlesztők március vége felé elhoznak egy újabbat, de aztán az is lehet, hogy átugorják.

A teljesség kedvéért bemásoltam alulra, a promóciós fotója alá, hogy, mik azok az újítások, amikkel lehet számolni az új operációs rendszernél. Részben ugyanaz, mint a Galaxy S10/Note10-családnál, azonban pár funkciót kivettek, mint pl.: a számítógépes összekapcsolást, amivel a DEX-mód indul el. Azért is jók ezek az összegzők, mert speciel a figyelemet elkerülte azon tény, hogy immáron a “Névjegyzék” is rendelkezik Kuka funkcióval, melynek köszönhetően átgondolhatjuk, hogy valóban nincs szükség az adott ember névjegyzékére a telefonban?!

Biztosan lesz cikk, ha a magyar szoftver is élesedni fog. Elvileg ez mar csak napok/hetek kérdése. Tippre, március végére megkapjuk, addig kis türelmet vagy dobjátok fel az ukránt, ha nem bírtok várni!

Buildszám: A705FNXXU5BTC2
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-03-12
Biztonsági javítás szintje: 2020-02-01

Alább láthatja az újdonságokat:

  • Biztonsági javítás frissítése

Buildszám: A705FNXXU5BTB9
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-02-20
Biztonsági javítás szintje: 2020-02-01

A One UI 2 elhozza önnek az Android 10 rendszert és olyan új funkciókat, amelyeket a Samsung és a Google az Önhöz hasonló felhasználók visszajelzései alapján alakított ki.

Azt javasoljuk, hogy készítsen biztonsági mentést a fontos adatokról annak érdekében, hogy a frissítés közben biztonságban legyenek.

Egyes alkalmazásokat az operációs rendszer frissítése után egyénileg kell frissíteni. Ilyenek például a Számológép, a Samsung Internet, a Samsung Health és a Samsung Notes.

Alább láthatja az újdonságokat:

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Simábban futó animációk: Továbbfejlesztett animációk egy csipetnyi játékossággal.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Kifinomultabb interakciók:
    • Kényelmesebb navigáció a nagy képernyőkön minimális ujjmozgással.
    • A jól láthatóan kiemelt gombokkal egyszerűbb a lényeges dolgokra összpontosítani.
  • Egykezes mód:
    • Az Egykezes mód indításának új módjai: koppintson kétszer a Kezdőlap gombra, vagy húzza lefelé az ujját a képernyő alsó részének közepén.
    • A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Kisegítő lehetőségek:
    • Továbbfejlesztett nagy kontrasztú billentyűzetek és nagy méretű szöveghez való elrendezések.
    • Az élő beszéd figyelése és megjelenítése szövegként.
  • Jobban látható szöveg a háttérképek előtt: A háttérkép felett jobban látható a szöveg, mivel a One UI automatikusan beállítja a betűszínt a világos és a sötét területek, valamint a színkontraszt alapján, ahogyan ez az alábbi képen is látható.
  • Média és eszközök:
    • A SmartThings panelt leváltotta a Média és eszközök panel.
    • Média: Vezérelheti a telefonon és más eszközökön lejátszott zenéket és videókat.
    • Eszközök: Közvetlenül a gyorspanelről ellenőrizheti és vezérelheti SmartThings eszközeit.
  • Biometrikus adatok: Új beállítások az ujjlenyomatikon kikapcsolt képernyőn való megjelenítéséhez. Választható a képernyő megérintésekor történő megjelenítés, illetve az Always On Display megjelenítésekor való folyamatos megjelenítés.
  • Eszközkarbantartó:
    • Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
    • Akkumulátorkorlátozó beállítás, valamint a Wireless PowerShare funkciót érintő egyéb fejlesztések.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Fényképező:
    • A képernyő alján megjelenő üzemmódok már szerkeszthetők.
    • Az új Több nevű lapon gyorsan hozzáférhet az elrejtett üzemmódokhoz az előnézeti képernyőről.
    • Továbbfejlesztett elrendezés, hogy a képek készítését ne zavarják a beállítások.
  • Internet:
    • Testreszabhatja a gyorsmenüt, így azonnal hozzáférhet a legtöbbször használt funkciókhoz.
    • További információkat kaphat az alkalmazássávról.
    • A Galaxy Store kínálatából telepített bővítményekkel még több funkcióhoz férhet hozzá.
  • Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.
  • Naptár:
    • A dátumok esemény létrehozása nélkül is megcímkézhetők.
    • Az eseményjelzésekhez csengőhangok használhatók.
  • Reminder:
    • Több lehetőség áll rendelkezésre az ismétlődő emlékeztetőkhöz.
    • Helyalapú emlékeztetők állíthatók be egy adott időszakhoz.
    • Az emlékeztetők megoszthatók a családi csoporttal, valamint más megosztási csoportokkal is.
    • Jelzés nélküli emlékeztetők állíthatók be egy adott dátumra.
  • Saját fájlok:
    • Bekerült a Kuka funkció, így a véletlenül törölt fájlok visszaállíthatók.
    • További keresési szűrők, amelyekkel gyorsabban megtalálhatók a dolgok.
    • Immár egyszerre több fájl és mappa is átmásolható vagy áthelyezhető különböző célhelyekre.
  • Számológép: A mértékegységváltó sebesség- és időmértékegységekkel egészült ki.
  • Autós csatlakoztatás: Az Android Auto már előre telepítve van.
  • Tippek: Új tippek, amelyekkel a lehető legtöbbet hozhatja ki Galaxy eszközéből.

Megérkezett a második középkategóriás telefonra az Android 10

Azt már egy ideje köztudott, hogy a Samsung nem kívánja támogatni a Galaxy S8 és Galaxy Note8 családot Android 10-es operációs rendszerrel. Betartja a korábban tett ígéretét, miszerint két éves ciklussal terveznek főszoftver terén minden modelljüknél. Hiába bírná el a hardver, nem kísérelik meg a fejlesztést, holott sok boldog felhasználót sikerülne szerezniük egy jól megírt Q rendszerrel. Miután a tavalyi és tavalyelőtti csúcskategóriások update-je befejeződött, elstartolt a középkategóriásokénak a megírása, ahol több mindenre kell odafigyelniük a programozóknak, révén, hogy kisebb hardverre kell optimalizálniuk úgy, hogy ne billenjen át a ló túloldalára a projekt és válljanak a készülékek őrjítően lassúvá.

Nem írtuk meg, azonban jó, ha mégis képben vagytok azzal, hogy a Galaxy A50s volt az első középkategóriás, ami még februárban megkapta az Android 10-es frissítését. A szoftver először Vietnámban ütötte fel a fejét, melynek a patch note-jából kiderül, hogy már február 13-tól élesítették a régiójukban – azóta pedig már a márciusi biztonsági frissítés is befutott rá, ami A507FNXXS4BTB4 verziónéven keresendő, ha netán valakinek ilyen telefonja volna. (Ugye a vietnámi területen megforduló szoftverek XXV régiókóddal vannak ellátva, ugyanez betűtrió Magyarországnál az XEH.)

Minap hozta le a SamMobile oldala a hírt, hogy Ukrajnában megkezdődött a Galaxy A70 frissítése. Egyelőre a Samsung hivatalos patch oldalán még nem szerepel a beírás, azonban februári biztonsági frissítéssel emlegetik az A705FNXXU5BTC2 névre hallgató csomagját, melynek különlegessége mellett helyet kap a képernyő-felvételrögzítő beépülése az alapszoftverbe.

A Samsung Magyarország még tavaly adta ki az ütemtervét, melyben áprilist írtak a Galaxy A70 mellé. Az elmúlt időszakban mindig egy hónappal előbb érkezett a főszoftver-frissítés, így nincs kizárva, hogy kis várakozás után hamarosan a magyarországi régióban is felüti fejét a lehetőség. Kis türelmet! Amint megjelenik hazánkban, érkezik róla a cikk.

Zárásképpen még annyit, hogy One UI 2.0-ával társítva élesítik, viszont a tavalyi és tavalyelőtti felsőkategóriás készülékéinél már dolgoznak a One UI 2.1-en.