Címke: Galaxy A80

Zsugorodik a Samsung középkategóriás kínálata

Karácsony másnapján egy érdekes tweetet tett közzé OreXda. A címsorban lévő jelenségre hívta fel olvasótáborának a figyelmét, miszerint a Samsung belépőszintű és középkategóriás készülékeinek a létszáma elkezdett zsugorodni. Elmélete szerint, a 2023-as esztendőben könnyedén előfordulhat, hogy csak a Galaxy A3x-ek és a Galaxy A5x-ek fognak dominálni. Úgy gondoltam, hogy kijelentését vizsgáljuk meg közelebbről, mert a Galaxy S22 FE-nél érintettem a témát – ami miatt tényleg nincs értelme elhalmozni az okostelefon piacot ennyi készülékkel.

Van a teória mögött kellő érv, ami tényleg azt mondatná, hogy ennyi Galaxy A-terméknek nincs sok értelme piacon lenni. Nem is biztos, hogy mindegyiket érinteni fogom, de megpróbálkozom a lehetetlennel és alapul veszem saját kútfőből azt, mik eredményezhetik a döntést.

Kezdjünk mindent ott, hogy a koronavírus után generálódott túlkereslet szinte minden okostelefongyártót érintett. Másfél évig csökkentett üzemmódban zajlott a kitermelés, a gyártás, melyet egy magasabb kereslet hatott át. Chipset hiány alakult ki, valamint az egyes régiók korlátozásai is nehezítették az elállást. Tulajdonképpen, a jelenben, 2022-ben ezért akadtak olyan termékek, amelyeket nem hoztak el globálisan, mint pl.: a Galaxy A73 5G-t.

A zsugorodás jellege már korábbra tehető. Anno, a Galaxy Ax0-ák bemutatkozásával (amelyek kvázi a Galaxy J- és Galaxy A-k összeolvadása lett) számos termék került a piacra. Ekkor is érezhető volt némi limitáció, hiszen Európát elkerülte a Galaxy A90 5G, valamint a Galaxy A60. Rákövetkező évben a Galaxy A9x-ek kihaltak, ahogy a Galaxy A6x- és Galaxy A8x-termékcsalád is. Újabb esztendőt ugorva, már a Galaxy A42 5G léte kérdőjeleződött meg, hiszen elhagyták azt az irányvonalat, ami miatt imádta a közönség; melynek hatására Galaxy A43-ről már nem is tudok beszélni.

A Galaxy A73 5G se érkezett mindenhova, csak Indiába és Ausztráliába. A többi piacon: a Galaxy M53 5G-vel, a Galaxy S21 FE 5G-vel, a Galaxy S20 FE-vel és a Galaxy A53 5G-vel próbálták helyettesíteni, több-kevesebb sikerrel, ám arra éppen elegendővel volt, hogy megpecsételjék a jövőjét. OreXda szerint Galaxy A74 5G-vel sem kell a folytatásban számolni, ami a Galaxy A42 5G életpályáját idézi fel bennünk: azaz szűkített értékesítési piac után kihalás. Másrészről, ha a Samsungnak választania kell, hogy a Galaxy A74 vagy a Galaxy S22 FE mellett rakja-e le a voksát, akkor egyértelműen utóbbit választják. Harmadrészt, ezzel a Galaxy S21 FE-nél elkövetett árlépcsős bakit javítani tudják, mégis csak közrejátszott a népszerűségének romlásában, hogy nem volt annyira vonzó ajánlat.

A Galaxy A73 5G kamera finomságai.
Forrás: Samsung Australia

Ezzel pedig eljutottunk odáig, hogy a Galaxy A-szériából négy termékcsaládot éltetnek tovább, még pedig:

  • a Galaxy A0x-eket, melyből már jelen van: a Galaxy A04s és a Galaxy A04;
  • a Galaxy A1x-eket, melyből érkezik: a Galaxy A14 5G;
  • a Galaxy A3x-eket, ami idéntől közkedvelt lett a közép-alsó szegmensben;
  • valamint a Galaxy A5xe-eket, azaz biztosra vehető a Galaxy A54 5G-n hatalmas teher lesz, mégis csak a középkategória legkelendőbb termékcsaládjának utódja lesz.

OreXda szerint a Galaxy A2x is kukázható. Ezzel lehet, hogy vitatkoznék, mert a Galaxy A23 5G se tekinthető rossz dealnek, illetve pontosan abban az ársávban kap helyet, ami eladás terén bizonyos régiókban nagyon kritikus. Véleményünk szerint, megtarthatják talonban, hogy ha a mutatók elmaradnának, akkor lépni tudjanak egy B-tervvel.

Azzal viszont egyetértünk, hogy a Galaxy A4x, a Galaxy A6x, a Galaxy A8x, és a Galaxy A9x után a következő áldozat a Galaxy A7x lesz, hiába volt olyan mutatós spec. táblája a Galaxy A73 5G-nek.

A sors iróniája pedig, hogy a Samsung történelmet ismétel, mert igazából, mint anno, a Galaxy A3 és a Galaxy A5 idején, amikor még évszámoztak, ugyanúgy közkedveltek voltak, mint mostanság. A Galaxy A7 nagyságával nem igazán, helyette promóval szerzett inkább ügyfeleket.

Mit gondoltok, lesz valamiféle megújulás?

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.

Kifutó státuszba kerültek…

Talán emlékeztek az egyik februári bejegyzésünkre, amelyben elsőként hoztuk le, hogy márciustól a Galaxy S10e eltűnik a Samsung Magyarország portfóliójából. A termék elérte a neki szánt ciklusának a végét, hiszen bevezetésre került az “utód”, a Galaxy S10 Lite személyében. Most egy hasonló összefoglalóval készültem, hogy melyek azok a termékek, amik júniusban tűnhetnek el a dél-koreai vállalat kínálatából. Előzetesen említeném meg, hogy a Galaxy A80 is „End of Life” készülékként van számontarva már tavasz óta attól függetlenül, hogy azért még akadnak beragadt készletek belőle; révén, hogy nagyon magas áron debütált hazánkba, így annyira kelendőnek semmiképp se mondanám.

Gondolom senkit se ér meglepetésként, ha leleplezem, hogy a Samsung T5 SSD-je kivezetésre kerül. Érthető a felállás, hiszen május végén megérkezett hazánkba az utódja, a Samsung T7, amiből két variáns is bemutatásra került. Az egyik a Samsung T7 Touch, amivel februárban találkozhatott a magyarországi közönség, hiszen a Media Markt hálózatában előrendelési promóciót írtak ki rá; a másik pedig a Samsung T7, amire szintén volt bevezető akció nem olyan rég.

A Galaxy Note10+ kreatívja.
Fotó: Samsung

Eltűnik a portfólióból a Galaxy Note10+ 5G is. Igaz, ez egy olyan termék, amit csak szolgáltatói fronton lehetett elérni, azonban, ha van olyan érdeklődő, aki a vásárlásában gondolkodna, akkor amondó vagyok, hogy ne húzza-halásza mindezt, mert könnyedén hoppon maradhat. Ugye a Telekom (és a Vodafone) kínálatában van jelen, hiszen kettőjüknél a legerőteljesebb az 5G hálózatnak a promóciója.

Utolsó darabokkal lehet számolni a Galaxy A10-nél. 2019-ben a Samsung stratégiát váltott. Száműzte a választékaiból a J-szériát úgy, hogy beépítette az A-szériába. Tulajdonképpen az A-családnak az alsó szegmensét képviselték tavaly óta, melynek abszolút entry-level kategóriás terméke volt ez a modell. Ha telefonálásra, egyszerű felhasználásra keresnél készüléket, akkor bátran válaszd. Nemmellesleg, a csomag tartozékai között helyett kap 1db 32GB-os (SanDisk) memóriakártya is. Mai napig abszolút rejtély számomra, a miértje!

Nem utolsó sorban egy harmadik okostelefonról kell megemlékezni. A Galaxy A40 már április-május óta kifutó státuszában emlegetendő, azonban, ha még nem is fogyott volna el a készlet belőle, akkor június végére ez biztosan bekövetkezik, hiszen idő közben befutott az utódja, a Galaxy A41, ami megigényli az előd száműzését a portfólióból. Egy eléggé közkedvelt modellt búcsúztathatunk, hiszen kompaktságából adódóan sokan szerették – hasonlóan a Galaxy S10e-hez képest. Másrészről remek ár/érték arányt képviselt azok számára, akik megfizethetőbb kategóriában szerettek volna egy korrekt telefonhoz jutni.

Zárószóként még előre vetíteném, hogy 2020/Q3-ban tűnhetnek el a Galaxy S10- és a Galaxy Note10-szériák alaptárhelytől eltérő variánsai, azaz az 512GB-os és az 1TB-os variánsok. Amint lesz pontosabb információnk, megírjuk! A kivezetésének oka megint csak adja magát, és hozza a választ arra a döntésre, miszerint, miért nem került 128GB-nál nagyobb tárhelyű Galaxy S20-as modell a magyar piacra!

A májusi telefon árakról…

Fura áprilist tudhat maga mögött a magyarországi Samsung Experience Store-lánc. A COVID-19 vírus miatt a kereskedelem átpozíciónálódott az online felületekre, amelynek voltak bőszen előnyei, hiszen felgyorsult a kiszállítási idő. Ezzel párhuzamosan a legtöbb terméknek az 2020/Q1-es ára a második negyedévben felfelé mozdult el, azaz drágábbak lettek. Nyilván a gazdaság helyreállásáig sajnos nem várható az, hogy ismét az első negyedévben feltűntetett árképzés, vagy annál olcsóbb legyen a mérvadó, azonban ez a jelenség nem csak a márkán belül mutatkozik.

A vírusjárvány miatt több terméknél csúszás mutatkozik. Még április elején arról számoltunk be, hogy a hónapban várható a Galaxy A41, ami a németországi piacra már befutott, azonban a minekre várható csak májusban fog. Ugyan ez a helyzet a Galaxy A21-gyel, ami igaz még nem mutatkozott Európa más országában – vagy csak nincs róla tudomásom, passz. Összességében nem ilyen 2020/Q2-es kezdésre vágyott senki. Most amondó vagyok, hogy vessük egy pillantást a májusra, arra a hónapra, amikor a ballagáson van a hangsúly.

Akkor most mégis drágult a Galaxy S20-család?
Forrás: ses.hu | Képernyőfotó: Galaxy Világa

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Jelenlegi információink alapján májusban lesznek olyan időszakok, amikor bizonyos termékekre nem lesz egész hónapban leárazás. Természetesen az XCover 4s az egyik ilyen termék, amire nem várható továbbra sem, mert a piac egyik különcét alkotja. A másik az év elsőfelében bemutatkozott 2020-as A-széria tagok, amiknél a Samsung nem kíván a bevezetési árhoz nyúlni. Ezáltal pedig előfordulhat az, hogy anno, amikor bevezetésre kerültek, akkor olcsóbbak voltak, mint most.

Simán hozhatnám fel példaként, hogy visszasírjuk a Black Friday-t, mert komolyan, látván, hogy milyen árak lettek, ahhoz képest szomorú a helyzet. Szomorú, de nem tragikus. Szerencsére pár százalékos az elmozdulás, nagyjából egy toknak az ára a középkategóriában. Ennyit azért ki lehet bírni, cserébe pedig kapjuk a márkaboltos garanciát, amit Európa összes hivatalos szervízében felhasználhatunk – de inkább ne kelljen.

Termék:2020/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 790 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft52 690 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft73 090 Ft
Galaxy A4098 990 Ft84 090 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy A80229 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

Felsőkategóriánál visszatért a Galaxy S20-családnál az a bizonyos WTF-megnyilvánulás, hiszen többe kerül, mint a pre-order és a bevezetési időszak első fél hónapjában. A Galaxy S20 Ultra 5G 500 ezer forint felett. És jogosan merülhet fel sokakban a kérdés, hogyha lenne a portfólióban Galaxy Fold, akkor az mennyibe fájna?! Várhatóan a hónapban lesznek akciók mindegyik modellre, ezekről hamarosan írni fogunk, addig vessetek egy pillantást a tényekre.

Termék:Belső tárhely:2020/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft251 590 Ft
Galaxy S10512GB429 990 Ft365 490 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft288 990 Ft
Galaxy S10+512GB445 990 Ft379 090 Ft
Galaxy S10+1TB599 990 Ft509 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft305 991 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft348 490 Ft
Note 10+512GB449 990 Ft382 490 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft535 990 Ft

Az áprilisi telefon árakról…

„Despite tentative signs of recovery in China, we expect global smartphone shipments overall to remain weak throughout March, 2020.”

mondta Yiwen Wu, a Strategy Analytics kiemelt ellemzője

Eredetileg tegnapra szántam a most következő hónapindító cikksorozatot, amiben feltérképezzük közösen, hogy miként alakult az árképzés a magyarországi piacon a folytatásban, azonban kezem birtokába jutott egy olyan árlista, ami óvatosságra intett. Mielőtt rátérnék a lényegre, a fentebbi Yiwen Wu által mondottakra hívnám fel a figyelmet, aki szerint hiába kezdett el Kína kilábalni a COVID-19 vírus okozta helyzetből, a globális okostelefon piac még márciusban érezni fogja a járványt és várhatóan minden eddiginél alacsonyabb értékesítési mutatókat generál – mint az volt februárban is érezhető.

Míg a Strategy Analytics weboldala összegyűjti a szükséges adatait a soron következő elemzésükhöz, vessünk egy pillantást a következő, azaz a második negyedévre, hiszen áprilisba lépve mögöttünk hagytuk az elsőt, így immáron már 2020/Q2-ről beszélhetünk. Sokaknak nem fognak tetszeni az árak, de nyilván ezt a gazdaság és a forint gyengüléséből adódóik, amivel egyenesen arányosan az euró is növekedni kezdett. Minap szerint 363 forintba kerül 1 euró, azaz visszasírjuk a 320-330 körüli euróárfolyamot. Ezzel az egyszerű ténnyel magyarázható, hogy az árak emelkedtek, nem is olyan kevéssel egyes termékeknél.

Képernyőfotó: sestore.hu | Kreálta: Galaxy Világa

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

2020/Q2-ben már ne tartsuk fejben a Galaxy A50 és a Galaxy A70 duót, hiszen év elején megérkezett az utód mindkettőből. A márkaboltokban már nincs is jelen egyik sem. A Galaxy A80 a normális készülékek XCover-e lett azáltal, hogy magas árazásából fakadóan szinte senkinek sem esik rá a választása. Jelenleg is 169 990 Ft-ért próbálják kiszórni az utolsó darabjait, ami valljuk be: abszurd, de alapvetően a szolgáltatóknál van egy kedvezőbb ár rá. Szinte minden termék drágább lett, ami érthető, hiszen a legtöbb hivatalos viszont eladó euró alapú árképzést használ, így nincs abban semmi meglepő, hogy immáron a Galaxy A71 165 990 Ft-os alapárra kószott fel. Az XCover 4s is felértékelődött, holott sosem volt ilyen drága még!

Nem olyan rég írtam egy cikket azzal kapcsolatban, hogy a hónapban milyen telefonok érkezhetnek középkategóriában, akik elsiklottak volna felette, azoknak ajánlanám figyelmébe ezt a linket.

Termék:2020/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 790 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft52 690 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft73 090 Ft
Galaxy A4098 990 Ft84 090 Ft
Galaxy A51135 990 Ft115 590 Ft
Galaxy A71165 990 Ft141 090 Ft
Galaxy A80229 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft89 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

Az igazi ledöbbenés a flagship szegmensben mutatkozik. Gondoltátok volna valaha, hogy a Galaxy S10+ aktuális hónapra belőtt ára visszakúszik 500 ezer forint fölé? Nyugi, mi sem! Az viszont külön meglepett minket, hogy a februárban bemutatott készülékek is jelentős áremelkedésen estek át. A Galaxy S20 Ultra előrendelésben és utána 485 990 Ft-ért volt kapható, most viszont 512 990 Ft-ot kóstál a termék, ha valaki ilyenre vágyna. Emelkedett, vagy inkább felárazódott a Galaxy S10 is, ami 251 590 Ft-on áll majd meg, ha éppen nem akciózzák le 229 990 Ft-ra. A koronavírus által keletkezett válság elérte az okostelefonok piacát.

A Galaxy Z Flip nyitóárához képest 30 ezer forinttal lett drágább. Már csak arra lennék kíváncsi, ha ismét készletre kerülne a Galaxy Z Flip, akkor milyen áron állna meg? Tippre 740 ezren, de az is lehet, hogy tovább menne feljebb.

A listából lekerült a Galaxy Note9, ami már a legtöbb márkaboltban kiürült.

Termék:Belső tárhely:2020/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft203 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft251 590 Ft
Galaxy S10512GB429 990 Ft365 490 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft288 990 Ft
Galaxy S10+512GB445 990 Ft379 090 Ft
Galaxy S10+1TB599 990 Ft509 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft195 490 Ft
Note 10256GB359 990 Ft305 991 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft348 490 Ft
Note 10+512GB449 990 Ft382 490 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft

Leárazás a tabletek és a középkategóriás okostelefonok kiegészítőjinél

CIKKSOROZAT: Galaxy S10/Note10 | Galaxy S9/Note9 | A-széria/Tablet/Egyéb

A cikksorozat utolsó tagjához érkeztünk. Több mint 200 tartozékot árazott le a Bravotel Üzletházak Kft által üzemeltetett Samsung Experience Store-ok, melyeket fogyasztható formában elhoztam nektek. A tavalyi és tavalyelőtti csúcskategóriások megkapták az elmúlt napokban a reflektorfényt, most pedig jöhet a vegyes felvágott, azaz minden más. Gondolok itt elsőként a középkategóriás okostelefonokra, a tabletekre és minden másra, mint külső akkumulátorok vagy éppen autós töltők, amik eléggé alacsony töltési sebességgel rendelkeznek.

Ajánlanám figyelmetekbe, hogy némelyik kedvezmény elérheti a 75%-ot, amire néha nem igazán lehet nemet mondani. Ott a lista utolsó felében feltűnő szilikon 20mm-es óraszíjak, vagy a vezeték nélküli töltőpad duó, amelyikből az álló fajta vagy leértékelve 10 ezer forintra. A korábbi szériák közül J-szériásra is lehet találni kiegészítőket.

Mutatnám a listát elkülönítve. Javaslom a hivatalos online store-juknak a felkeresését, ha pedig ott nem találnátok, akkor vegyétek fel a kapcsolatot az egyik márkabolttal.

Okostelefonhoz kapcsolódó szegmens:

A Galaxy J32017-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PJ330CLEGWW, Dual Layer Cover – Blue1 990 Ft490 Ft-75%
EF-PJ330CFEGWW, Dual Layer Cover – Gold1 990 Ft490 Ft-75%

A Galaxy J52017-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-AJ530TBEGWW, Jelly Cover – Black990 Ft490 Ft-51%
EF-PJ530CLEGWW, Dual Layer Cover – Blue990 Ft490 Ft-51%

A Galaxy A20e készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA202PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA202CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA202CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A30s készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA307PWEGWW,Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-WA307PBEGWW,Wallet Cover – Black5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-QA307TTEGWW, Clear Cover – Transparent4 490 Ft2 990 Ft-33%
GP-TTA307KDATW, Subcore Tempered Glass3 990 Ft1 990 Ft-50%

A Galaxy A40 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA405PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA405CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA405CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A50 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-AA505CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA505CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA505CBEGWW, Gradation Cover – Black4 990 Ft3 990 Ft-20%
GP-TTA505KDATW, Képernyőfólia3 990 Ft1 990 Ft-50%

A Galaxy A70 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA705PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA705CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA705CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A80 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PA805CWEGWW, Standing Cover – White9 990 Ft6 990 Ft-30%

Tablethez kapcsolódó szegmens:

A Galaxy Tab A10.1-hez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT580PBEGWW, Book Cover – Black3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-BT580PWEGWW, Book Cover – White6 990 Ft1 990 Ft-72%

A Galaxy TabE 9.6-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT560BWEGWW, Book Cover – White3 990 Ft990 Ft-75%

A Galaxy TabA 10.52018-hoz kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT590PJEGWW, Book Cover – Grey7 990 Ft4 990 Ft-38%
EF-BT590PBEGWW, Book Cover – Black7 990 Ft4 990 Ft-38%

A Galaxy TabA 10.12019-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT510CWEGWW, Book Cover – White15 990 Ft11 990 Ft-25%

A Galaxy TabS3-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT820PWEGWW, Book Cover – White9 990 Ft5 990 Ft-40%
ET-FT820CTEGWW, Screen Protector4 990 Ft990 Ft-80%

A Galaxy TabS4-hez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EJ-FT830BBEGGB Bookcover Keyboard – Black39 990 Ft29 990 Ft-25%
EJ-PT830BBEGWW, S Pen – Black14 990 Ft5 990 Ft-60%

A Galaxy TabS6-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT860PJEGWW Book Cover, Gray19 990 Ft13 990 Ft-30%
EJ-PT860BLEGWW S Pen, Blue18 990 Ft11 990 Ft-37%
EJ-PT860BJEGWW S Pen, Black18 990 Ft11 990 Ft-37%

Egyéb szegmens:

Okosórákhoz szíjvariánsok:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
ET-SFR82MVEGWW Sport Band – Violet10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SFR82MPEGWW Sport Band – Pink Gold10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SFR82MBEGWW Sport Band – Aqua Black10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SU370MYEGWW, Sport Band – Yellow5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SU370MOEGWW, Sport Band – Orange5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SU370MJEGWW, Sport Band – Gray5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SLR82MOEGWW Leather Band, Orange19 990 Ft9 990 Ft-50%
ET-SLR82MAEGWW Leather Band, Brown19 990 Ft9 990 Ft-50%
ET-YSU81MPEGWW Silicone Band (20 mm) – Pink9 990 Ft4 990 Ft-50%
ET-YSU81MYEGWW Silicone Band (20 mm) – Yellow5 990 Ft1 990 Ft-67%
ET-YSU81MJEGWW Silicone Band (20 mm) – Gray5 990 Ft1 990 Ft-67%
ET-SFR50MYEGWW, Sport Band – Yellow11 990 Ft990 Ft-92%

Külső akkumulátorok:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EB-P3020CNEGWWULC Battery Pack Type-C (5Ah) – Navy9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-P3020BSEGWW , ULC Battery Pack (5Ah) – Dark Gray9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-P3020BNEGWW, ULC Battery Pack (5Ah) – Navy9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-PG930BSEGWW BATTERY PACK SILVER14 990 Ft5 990 Ft-60%
EB-PG950CSEGWW 5.2Ah Battery pack – Gray15 990 Ft5 990 Ft-63%
EB-PG950CNEGWW 5.2Ah Battery pack – Navy15 990 Ft5 990 Ft-63%
EB-PN920EPEGWW BATTERY PACK, PINK19 990 Ft5 990 Ft-70%
EB-PN920ELEGWW BATTERY PACK, BLUE19 990 Ft5 990 Ft-70%

Töltő egységek:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
ECA-U16CBEGSTD, Szivargyújtó töltő990 Ft490 Ft-51%
ACADU10CBESTD, Szivargyújtó töltő3 990 Ft990 Ft-75%
EP-QR375ABEGWW, Charger – Black2 990 Ft990 Ft-67%
EP-N6100TBEGWW Wireless Charger Duo-Black31 990 Ft9 990 Ft-69%