Magyarországon már jó pár éve nincs a Samsungnak laptopja, de ez nem azt jelenti, hogy más országokban, régiókban hasonló lenne a felállás. A Samsung Németország a napokban tette hivatalossá, hogy érkezik hozzájuk a tavaly év végén, a Samsung fejlesztői konferenciáján bemutatott Galaxy Book-család, azon belül: a Galaxy Book S, a Galaxy Book Ion és a Galaxy Book Flex. A jelenlegi tervezetük szerint: utóbbi kettő 2020. június 5-től kerülhet forgalmazásba; míg előbbinek egyelőre nem tűzték ki a startját, ellenben elárulták, hogy milyen árra számíthatnak azok, akik már régóta várják a megérkezését.

Forrás: Samsung Deatschland
A Galaxy Book S-ről még nem esett az oldalon, holott már 2020 első negyedévében elstartolt a hivatalos forgalmazása az Egyesült Államokban. A termék roppant mód könnyű, hiszen mindössze 960g az össztömege; illetve a vékonyságát se érheti rossz szó, ugyanis 11.8mm-es vastagsággal büszkélkedik. A Samsung mérnökei négy AKG hangszóróval látták el, valamint két USB 3.1 C-típusú porttal. A 42Wh akkumulátora akár 25 órás működésre képes egyetlen feltöltéssel. Míg az amerikaiaknál Snapdragon lapkával került felvértezésre, addig az európai modellek az Intel-féle Lakefield-alapúval érkeznek, melyekbe 8GB LPDDR4x-es memória, illetve 256GB-os eUFS tároló épült. A németeknél két színben: szürkében és aranyban lesz vásárolható, 1.129 eurós nyitóáron – ami átszámolva 390-400 ezer körüli forintot takarna.
A Galaxy Book Ion szintén könnyű mivoltával hívta fel magára a figyelmet. Az alapmodell 1kg alatti súllyal bír, azonban, ha a 15 inches mellett tenné le valaki a voksát, illetve kérné a plusz nVIDIA MX250-es videókártyát bele, akkor is csak 1.26kg-ra növekedne – ami továbbra sem vészes, ha engem kérdeztek. Egyetlen színvariációt, az Aura Silvert ajánlottak fel anno a tervezői, és ezen mostanra sem változtattak.
A Galaxy Book Flex már sokkal komolyabb laptop, hiszen akár 16GB-nyi RAM-mal is meg lehet támogatni, illetve 512GB-nyi belső tárhellyel, azonban ilyenkor már jelentősen zsebbe kell nyúlni. Azok, akik az i7-es processzorral vásárolnák, nem kevesebbet, mint 2.099 eurót kell, azaz közel 727 ezer forintot kell „kicsengetniük”. Cserében azonban a dél-koreai vállalat egyik legerősebb szörnyetegét kapják, amelyben az S Pen képesség sem hiányzik. (A jellemzői kapcsán olvassátok el a korábbi cikkünket.)
Mint említettem, a termék a Samsung Magyarország részéről nem várható; így, aki bármelyikkel kacérkodna, annak mutatnám a hivatkozásokat a Samsung Németország oldalára:
- Galaxy Book S – Intel processzoros változat: [KLIKK]
- Galaxy Book Ion – [KLIKK]
- Galaxy Book Flex – [KLIKK]
A ‘tovább mögött’ megtekinthető táblázat formájában az árszabás.
“Az európai piacot se kerüli el a Galaxy Book-család premierje” Tovább olvasása