A tempó mindenképpen példamutató, mert ilyen ütemtervvel a korábbi években egyszer sem villogott. Nemrég számoltunk be a magyarországi menetrendről, amelyből az olvasható ki, hogy a dél-koreai vállalat hazai képviselete január végéig, de legkésőbb február végéig be szeretné fejezni az Android 13-nak a kiadását a kompatibilis modellekre. Nemcsak hazánkban van meg a lendület, hiszen lehoztuk azon modellek listáját is, amelyek nem honosak az európai piacon. Összességében leszögezhető, hogy globálisan próbál egy nagyot ugrani, amellyel megpróbál új ügyfeleket berántani más gyártóktól. (Higgyétek el, a naprakészség mostanság egy húzóérv.)
Rövid időn belül a Galaxy S22-k és a Galaxy S21-ek után felfrissültek az utolsó támogatott flagship termékek is, azaz a Galaxy S20-ak és a Galaxy Note20-ak. Egyelőre még a Galaxy Z-termékcsalád várhat magára, mert ott kapkodásra nincs lehetőség, mégis csak a prémium vonalról beszélhetünk. Előző bejegyzésünkben, ahol górcső alatt voltak, csak a független (XEH) szoftverükere érkezett meg a One UI 5 felülete, azonban azóta történt változás.

A megszokott módon, táblázatba foglalva prezentálnánk a lényeget, majd lentebb folytatnánk:
Termék | Modellkód | CSC | Buildszám | Frissítés kiadása |
---|---|---|---|---|
Galaxy Note20 Ultra 5G | SM-N986B | TMH | N986BXXU5GVJE | 2022.11.15 |
Galaxy S20 Ultra 5G | SM-G988B | TMH | G988BXXUFGVJE | 2022.11.15 |
Galaxy S20 Ultra 5G | SM-G988B | VDH | G988BXXUFGVJE | 2022.11.14 |
Galaxy S20+ 5G | SM-G986B | TMH | G986BXXUFGVJE | 2022.11.15 |
Galaxy S20+ 5G | SM-G986B | VDH | G986BXXUFGVJE | 2022.11.14 |
Galaxy S20+ | SM-G985F | XEH | G985FXXUFGVJE | 2022.11.10 |
Galaxy S20 5G | SM-G981B | DBT | G981BXXUFGVJE | 2022.11.07 |
Galaxy S20 | SM-G980F | TMH | G980FXXUFGVJE | 2022.11.15 |
Galaxy S20 | SM-G980F | VDH | G980FXXUFGVJE | 2022.11.14 |
Galaxy Tab S8 Ultra 5G | SM-X906B | EUX | X906BXXU2BVK4 | 2022.11.14 |
Galaxy Tab S8+ 5G | SM-X806B | EUX | X806BXXU2BVK4 | 2022.11.14 |
Galaxy Tab S8 5G | SM-X706B | EUX | X706BXXU2BVK4 | 2022.11.14 |
Galaxy A73 5G | SM-A736B | INS | A736BXXU2BVK2 | 2022.11.15 |
Galaxy M52 5G | SM-M526B | INS | M526BXXU1CVJ7 | 2022.11.15 |
Galaxy M32 5G | SM-M326B | INS | M326BDDU4CVK1 | 2022.11.15 |
Technológia: Galaxy Világa
Érdekességképp említeném meg, hogy a Galaxy Note20 5G Telekomos változatának szoftverfrissítése egyelőre nem került élesítésre – így azok, akik független formában vásárolták meg a készüléket, jelenleg egyfajta előnnyel rendelkeznek.
Általánosságban leszögezhető, hogy a nem-független szoftveres változatok (THM és VDH) legfeljebb 5 napon belül be szoktak futni, legalábbis a fentebbi listából és az időeltolódásból erre lehet következtetni. Ami szívfájdalom, hogy az Android 13 frissítés mellé „csak” októberi biztonsági szint társul több modellnél, legfőképpen gondolok ez alatt a 2 évesnél idősebbekre. (A táblázatban nem-kiemeléssel prezentáltuk.) További megmagyarázhatatlan jelenség, hogy míg a Galaxy A73 5G szintén októberivel, addig a Galaxy M52 5G ésa Galaxy M32 5G novemberivel rendelkezik úgy, hogy közben régebbi megjelenésűek. Jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy miként előzték be a Galaxy M53 5G-t, amely decemberre van beütemezve?!
A tabletek frontján maradt a korábbi esztendők ütemterve, azaz, a SIM kártyával ellátott változatok élvezhetik előbb az új szoftver adta lehetőségeket; míg a Wi-Fi-s modelleknek várniuk kell jobb esetben max. 1 hetet.
A frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.
Érdemes a telepítés előtt legalább 2.3GB-nyi helyet előkészíteni, illetve egy biztonsági frissítést megejteni, nehogy valami rejtett hiba folytán adatvesztés áldozata legyél.