Címke: Galaxy Note 9

Szépen halad a One UI 2.5-re történő frissítés

Míg több országban megkezdődött a One UI 3.0-nak a béta tesztidőszaka, addig a szoftverfejlesztők véghajrába kerültek a One UI 2.5-ös felületének a frissítési ütemezésével. Szinte minden olyan készülékre megérkezett már, amire el akarták hozni – persze akadnak régiók, mondjuk a hazai független XEH-s, ahol még nem teljes az összkép. Az utolsó One UI 2.x verziót a Galaxy Note20-szal mutatták be, ami a már emlegetett 2.5-ös verziószámmal büszkélkedik. Ezzel pedig kijelenthető, hogy zárul az életpályája, ami jó hír lehet azoknak, akik csak belépőszintű vagy közép alsó szegmensű terméket vásároltak, mivel akadnak köztük olyanok, amelyek csak 2.0-ra update-telödtek gyengébb hardveri adottságaikból fakadóan, így várják a főverzió ugrást.

A One UI 2.5 egyik húzó USP-je a vezeték nélküli DeX mód elhozása volt, amit a gyártó 2019 után piacra dobott tévéinél lehet használni. Anno a Galaxy S8-cal mutatkozott be az üzemmód, amihez a DeX Station nevű kiegészítő elengedhetetlen volt, majd a Galaxy S9-cel Dex Pad-ra váltottak. A dél-koreai vállalat viszonylag hamar belátta, hogy ha népszerűsíteni szeretnék a funkciót, akkor el kell hagyniuk a plusz kiegészítő használatát. Végre bizonyos esetekben nincs szükség a plusz kábelre. Egy másik érdekes húzás a felületnél a Wi-Fi-nek az okosítása, amivel stabilabb kapcsolatra képes azáltal, hogy a felhasználót informatív jelleggel tájékoztatja.

A One UI 2.5 életciklusa augusztusban vette kezdetét. A felsőkategóriát egészen a 2018-as modellekig frissítik fel, azonban a Galaxy S9-eknél és a Galaxy Note9-nél még éppen az átírási folyamat zajlik. Vélhetően napokon/heteken belül a magyar felhasználóknál is feldobódik a szoftverfrissítési lehetőség, amivel bátran éljetek. Külön kiemelném a Galaxy A51 és a Galaxy A71 duóját, hiszen a két középkategóriásra szintén befut, csak éppen a hiányosabban változata – mivel DeX módra egyik sem alkalmas.

UPDATE: Közben megérkezett a Galaxy S9-családra!

A tisztán látás mivoltából összeszedtük a felületváltás élesítésének kiadási dátumait, így, aki már régebben telepített frissítést a készülékére, az is csekkolni tudja, hogy van-e rá már 2.5 vagy sem?!

A kép illusztráció.
Fotó: Galaxy Világa

Íme a frissítési menetrend:

2020 augusztusában:

2020 szeptemberében:

2020 októberében:

2020 novemberében:


Zárásképpen másolnám a hivatalos frissítési leírást:

  • Samsung DeX:
    • Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
      Vezeték nélküli csatlakozás TV-készülékekhez Wi-Fi Direct segítségével (Miracast-tal kompatibilis).
    • Gyorspanel DeX: 2019 után forgalomba bocsátott Samsung okostelevíziók használata javasolt.
      Képernyőnagyítás és betűméret-opciók támogatása a testreszabáshoz eltérő kijelzőméreteknél.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A Pro Video funkció feljavításra került.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.

Csendben élesítették a One UI 2.5-öt a Galaxy Note9-nél

A SamMobile oldala adta hírül azt a nagyszerű tényt, miszerint a Galaxy Note9 felhasználói őrülhetnek, mert egy olyan frissítést kaptak október folyamán, amire talán cseppet sem számítottak. Minden jel arra ad mutat, hogy One UI 2.5-re frissült fel az alapvetően One UI 2.1-es felület, melyről van egy képernyőfotó is – csak hogy biztosan nem elírás vagy spekuláció, amivel szemben állunk.

Az eset pikantériáját a frissítési naplónak bejegyezése adja, hiszen csak „átfogó stabilitási és funkcionális fejlesztésekről” számolnak be, ami bármit takarhat. Míg az előzőekben, amikor felületváltás történt, egy részletes listát tárt a felhasználók elé a gyártó, addig most csak hétköznapi fogalmazást használt, ami igazából bármit jelenthet. Nincs baj ezzel, legalábbis akkor, ha az embernek minden mindegy, viszont akik nyitottak az újdonságokra, azoknak semmitmondó. Az N960FXXU6FTJ3 buildszámú csomag a németeknél már elérhető, egyelőre a magyarországi felhasználóknak még várniuk kell, ami általánosságban másfél hét szokott lenni.

Amellett, hogy megkapják a felhasználói a legfrissebb biztonsági résfoltozgatást, ott lesz az új képességek tárházában: a vezeték nélküli DeX mód, az Okosfelvételen belüli másodperc választási lehetőség, vagy éppen a Pro Video módban a választható felbontás kezelés. Természetesen a Samsung billentyűzetnél is találunk változást, mivel továbbfejlesztették, mint pl.: immáron lehet fektetett módban osztott billentyűzetünk. SOS üzenet küldés se maradt ki, így lehetősége lesz a bajba jutott használójának 24 órán át félóránként üzenetet küldeni.

Tényleg fontos frissítés érkezett, hiszen a Galaxy Note9 nem tartozik bele a három főszoftver támogatottságba, így ez volt számára az utolsó fontosabb frissítés. A folytatásban már csak biztonsági javításokat fog kapni – legalábbis, ha a Samsung Global nem dönt másképp útközben.

A Galaxy Note9 egykori kreatívja.
Fotó: Samsung

Buildszám: N960FXXU6FTJ3
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-10-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-10-01


Alább olvashatók az újdonságok:

  • Átfogó stabilitási és funkcionális fejlesztések.

Élesítették a magyar Galaxy Note 9 felhasználóknál a One UI 2.1-et

Ha felidézitek: múlt héten elrajtolt a Galaxy Note 9-termékcsaládra a One UI 2.1-es felületnek a szoftverfrissítése. Az ottani cikkben azt jósoltuk, hogy két héttel később számíthatnak a hazai (XEH CSC-kóddal ellátott) felhasználók a szerverekre való ráeresztésre. Nos, nem tartott ennyi időig, hamarabb futott be, ami azért példaértékű, mert manapság a Samsung tényleg odafigyel, hogy a nagyjából meghatározott időpontban szállítsa a beígért update-eket. Ezáltal pedig nem csak a tavalyi, hanem a tavalyelőtti csúcskategóriás készülékek is megkapták a Galaxy S20-család által bemutatkozott felülethez járó újdonságokat.

Számítani lehetett arra, hogy nem lesz azonos a buildszáma a dél-koreai régióban napvilágot látottal, ugyanis a magyar felhasználók az N960FXXU5ETF5 számúra frissíthetik fel a készülékeiket. Hozzánk június 22-én került berögzítésre a hivatalos patch note-jába, azaz már két napja élesítésre került, de ettől függetlenül előfordulhat, hogy nem mindenki látja. Nekik üzennénk, hogy kis türelem!

A korábban leközölt frissítéssel kapcsolatos újdonságokat a kép alá bemásoltam, ugyanis történt némi módosítás, ugyanis az előlaphoz kapcsolódó nagyobb fps számú felvétel mód nincs jelen az Fényképező funkciók között. Ezt a képességet a készülék tudáshiányából fakadóan kivették. Illetve ismét leszögeznénk, hogy lehet számolni a Billentyűzet adatoknak az elvesztésére, ami sajnos a felület velejárója, de cserébe kapunk extra dolgokat, mint pl.: matricákat és emojikat.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Note9 szilikontokjainak választéka.
Forrás: Samsung

Buildszám: N960FXXU5ETF5
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-06-22
Biztonsági javítás szintje: 2020-06-01

Az alábbiak az újdonságok:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, Így például:
    • az AR-zóna,
    • az Okos felvétel,
    • a Profi videó,
    • a Saját szűrők,
    • a Szelfi tónusa,
    • továbbfejlesztett éjszakai mód.
  • Galéria:
    • A hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
      (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.

Élesítették a One UI 2.1 frissítését a Galaxy Note 9-re

Tegnap adtuk hírül, hogy a Samsung elkezdte két régióban a Galaxy S9 és a Galaxy S9+ készülékcsaládjának a szintre hozó frissítését, azaz, mindkettő tavalyelőtt tavaszi csúcsmodellre befutott a One UI 2.1. A frissítési ütemtervüknél egyelőre csak a dél-koreai és a németországi régió foglal helyet. Várhatóan a hónap végére a magyarországi felhasználók készülékei is örülhetnek a „szeretettcsomagnak”. Azt már most megígérnénk, hogy amint esedékes lesz, mindenképpen jelezni fogjuk. (Általában két hetes csúszás van a németekhez képest!) Útközben azonban az őszi tollas felsőkategóriás okostelefonjára is élesítésre került a szerverekre való felengedés ugyanezen két országban.

Fura módon ismételten csak a koreai patch note-ban szerepel a berögzítése a frissítésnek, amelyből kiderül, hogy hozzájuk a N960NKSU3ETF4 buildszámmal illetett frissítésicsomagot kell majd letölteniük a felhasználóknak. Az újdonságok tárháza egy az egyben megegyezik a korábban posztoltakkal, de a teljesség kedvéért ismételten bemásoltam a szokásos leírás alá, hogy egybe legyen meg.

A külföldi médiumok véleménye szerint ez lesz az utolsó nagyobb frissítési csomag a Galaxy S9-családra, azonban a Galaxy Note9 esetében megoszlanak a vélemények abból fakadóan, hogy őszi termékről van szó. Ergo, nem zárják ki, hogy akár a One UI 2.5 is befuthasson. A teóriának remek táptalajt vet az a tény is, hogy a cirka féléves premierből fakadóan még éppen beleférhet a 2 éves ciklusba és a rajongók simán kisírhatják a fejlesztőktől. Tulajdonképpen most is ez történt!

Zárásképpen megemlíteném, hogy a patch note-jában június 15-i dátum szerepel, azaz már korábban kiadták, két napja, csak most vált elérhetővé többeknek, amivel felhívta magára a figyelmet!

A Galaxy Note9 szilikontokjainak választéka.
Forrás: Samsung

BuildszámN960NKSU3ETF4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-06-15
Biztonsági javítás szintje: 2020-06-01

Az alábbiak az újdonságok:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, így például:
    • az AR-zóna,
    • az Okos felvétel,
    • a Profi videó,
    • a Saját szűrők,
    • a Szelfi tónusa,
    • és továbbfejlesztett éjszakai mód.
  • Galéria:
    • a hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
      (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.

…de miként változott a piac igénye Dél-Koreában?!

Heti rendszerességgel legalább egy elemzős bejegyzés érkezik, amivel szemrevételezünk egy adott régiót, vagy éppen termékcsaládot. Akiket kimondottan ez érdekelne, azok klikkeljenek a gyűjtőkategóriájára, ahol mindegyiket megtalálhatjátok. Sokszor emlegetem dél-koreai tech óriásnak a Samsungot, ami nem véletlen, hiszen egyrészt nem akarok mindig szót ismételni, másrészt onnan származik. Fel is merült bennem a keresztkérdés, hogy ennyi emlegetés után miért nem születik olyan kimutatás, ami konkrétan a régiójukat érinti. Ti nem lennétek kíváncsiak arra, hogy miként teljesít Dél-Koreában?– Szerencsére a Counterpoint Research csapatában is felmerült mindez, és révén, hogy egy piackutatócégről van szó személyükben, el is készítettek egy eléggé korrekt összefoglalót, ami az elmúlt 5 év első negyedévét veszi alapul.

Kezdésként megvizsgálták azt, hogy 2019 első negyedévében, illetve 2020-ban melyik Samsung okostelefonok voltak a legkelendőbbek, illetve azok milyen átlagos árfekvésben (ASP: average selling prices) kerültek értékesítésre. Az első tanulság, ami le lesz olvasható, hogy ha alapul vesszük a TOP5 Samsung termék árát, akkor nagyjából 500 dollárnyi összkülönbség mutatkozik a két évhez képest, azaz 2020-ban ennyivel kevesebbért választottak terméket Dél-Koreában a vásárlók.

Mielőtt folytatnám, mutatnám a kimutatást teljes valójában:

Ezeket a Samsung okostelefonokat keresték 2019/Q1-ben, illetve 2020/Q1-ben.
Forrás: Counterpoint Research

Mindez úgy alakulhatott ki, hogy 2020 első negyedévében három terméke volt a vállalatnak, amit 500 dolláros árfekvés alatt kínálat, míg előző esztendőben csak egyetlenegy. Jó látni, hogy a TOP5-be került egy-egy 1.000 dollár feletti is. Tavaly az abszolút slágerterméke az időszaknak a Galaxy Note9 lett, amit két felsőkategóriás modell követett. Ehhez képest idén már egy középfelső bitorolta a trónt, ami érdekes dolgok leszűrését hordozza magával, mint pl.: van értelme 5G képes készüléket behozni középkategóriába, hiszen a Galaxy A90 5G hozta a mutatókat 500 dollár alatti fogyasztói átlag árazásával. (Valószínűleg nem véletlen, hogy a Galaxy A51/71-ből is piacra dobták az 5G-s variánst.)

Noha elmarad az idei nyitány a tavalyi összegétől, azt azért meg kell említenem pozitívumnak, hogy a 200 dollár alatti termékek kihaltak a TOP5-ből, azaz a Samsung azért próbálkozik magasabbon eladni. Egy másik érdekesség, hogy a legjobb 5 között három 5G képes okostelefon foglal helyet, azaz Dél-Koreában van igenis keletje a gyorsabb hálózatnak.

Mennyiért vásárolják az okostelefonokat Dél-Koreában?

A Counterpoint Research a dél-koreai piacot egészében is megvizsgálta, hiszen oké, hogy a Samsungnál a Galaxy A90 5G volt a legkelendőbb 453 dolláros átlagos fogyasztói áron, azonban ez milyen helyet foglal el az össz piacot szemügyre véve? Természetesen van ehhez is egy remek táblázatuk, ami mutatja a piaci igényeket:

Az okostelefonok átlagos eladási ára.
Forrás: Counterpoint Research | Kreálta: Galaxy Világa

2016-ban eléggé alacsony volt az eladott termékek átlagos fogyasztói ára, azonban ez 2019-re elért egy magasabb tartományt. Annyira magasat, hogy megduplázódott az érték. Nyilván azóta sok minden változott, hiszen „drágább lett az élet”, azonban 2020-ra egyfajta visszaesés mutatkozott. Ez a COVID-19 számlájára írható be, ugyanis a csökkent a piacnak az igénye a tech cuccokra, ami érthető, hiszen volt nagyobb problémájuk a felhasználóknak. Mindez értékben kifejezve 16%-os csökkenést jelentene, ami eléggé meghatározó.

Az elemzők szerint a csökkenést még az is okozta, hogy az Apple SE remek áron pörgött, hiszen átlagosan 450 dollárt kértek érte, amivel a Samsungot szorongatta a megfigyelt régióban. Másfelől az LG termékére, az LG Velvet-re is megnőtt a piacnak az igénye; nem beszélve a V és a G szériáiról, amik 1.000 dollár alatt érvényesültek.

Formálódott a házrész arány a termékcsaládoknál is:

A végére hagytam a legérdekesebb kimutatást, ami kimondottan a Samsungnak a termékcsaládjait veszi górcső alá. Három felé szedték mindezt, ahol megfigyelhető a belépő és a középkategória, mely alatt valószínűleg az A- és az M-szériát érthetik; aztán ott az S- és a Note-széria, illetve zárásképpen a Többi kategória, ahova az (Xcover-t? vagy éppen az) összehajtható okostelefonjait sorolnánk. Megint csak érdekesek a mutatók, viszont a fentebbieket abszolút tükrözik.

A Samsung termékcsoportok megoszlása az elmúlt első negyedévekben.
Forrás: Counterpoint Research | Kreálta: Galaxy Világa

2018 első negyedévében mondhatni aratás volt a felsőkategóriás telefonok körében, hiszen 61%-ban választotta a dél-koreai lakosság, azaz minden második eladott okostelefon biztosan S- vagy Note-szériából került ki. Azóta viszont folyamatosan visszaesés mutatkozott, tavaly 54%-ra, idén pedig 41%-ra – ellenben a jó a rosszban, hogy a 2017-es mélypontot még így sem érték el, amikor egészen 38%-ra lecsökkent az igény irántuk. (Nyilván a visszaeséshez kellett az, hogy a Galaxy Note7-et visszarendeljék, és a világlakossága Note-széria nélkül maradjon egy esztendőre minimum.)

Befutott a Galaxy Note10 Lite-ra a One UI 2.1, de mi a helyzet a Galaxy S9/S9+/Note9 trióval?

Sokakat megrázott annak idején a hír, miszerint a Galaxy S8-család már nem kapja meg az Android 10-es frissítését – ami alapvetően adta magát, hiszen az Oreo rendszert követően a Pie-jal véget ért a kétéves főszoftver támogatottsága. Az év első felében befutott a Galaxy S9-családra és a Galaxy Note9-re az Android Q One UI 2.0-ás felülettel. Most, hogy két hónapja mindezt magunk mögött tudják a felhasználók és a Galaxy S10/Note10-család is felfrissült az újabb felületre, a One UI 2.1-re, amivel a Galaxy S20-család debütált jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy érkezik-e rájuk is, vagy ezzel ne számoljanak?

A SamMobile oldala osztott meg egy chatbeszélgetést, ami egy Galaxy S9+ felhasználó és a Samsung India képviselete között zajlott, melyben, noha semmi konkrétumra nem utalnak, azt se teljesen zárják ki, hogy megfosztanák ezt a közönséget az újdonságok listájától. Előzményként kell megemlítenem, hogy több különböző chatbeszélgetést is folytattak, melyben az egyik ügyfélszolgálatos megcáfolta, hogy tervben lenne bármi ilyenféle frissítés érkezése, most viszont ismét megnyugtató szavakat olvashatott a kérdést feltevő.

Nem a megnyugtatás volt a szándékom, inkább az, hogy felhívjam a figyelmet a kérdések jelentőségére, hiszen a szoftverfrissítés legyártása is könnyedebb módon indul útjára, ha több az érdeklődő, mint, akiknek minden mindegy. Ez kicsit olyan, mint a könyvesboltoknál/kiadóknál az előjegyzési lehetőség, amivel felmérik a piaci igényeit az adott terméknek – ha nagy, akkor nyilván előbb kerülhet a boltok polcára a kívánt kötet.

Ezzel egyidejűleg viszont már a Galaxy Note 10 Lite-ra megérkezett a One UI felülete az április 1-jei biztonsági javítással. Utoljára februárban kapott az okostelefon egy nagyobb pakkot, amelyben a Fényképezőt, az ujjlenyomat-olvasót és az érintőpanel működését tökéletesítették, mivel akadtak kisebb problémák.

A csomag Európában elsőként a spanyoloknál (PHE) jelent meg, a hazai felhasználók (XEH) még várniuk kell a sorukra, hiszen a németeknél sincs jelen. Nyilván idő kérdése mindez, tippre egyetlen hét leforgása alatt megérkezhet, addig viszont mutatnám, hogy milyen újdonságok kerültek bele, azaz a hivatalos patch note-ját.

A Galaxy Note10 Lite Fénylő Piros színben.
Fotó: Samsung

Buildszám: N770FXXU2BTD4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-04-01

Az alábbi újdonságokkal bővült:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, így például:
    • az AR-zóna,
    • az Okos felvétel,
    • a Profi videó,
    • a Saját szűrők,
    • és a Szelfi tónusa.
  • Galéria:
    • a hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció. (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.