Címke: Galaxy S20 Tactical Edition

Hivatalos: immáron hosszabb távú a főszoftver támogatása a Samsung készülékeknek

Az augusztus elején megtartott Unpacked esemény végén elhangzott, hogy a Samsung a Google-lel még szorosabbá fűzte az együttműködését, melynek köszönhetően: immáron nem két, hanem három főszoftvernyi támogatással látják el a folytatásban érkező készülékeiket. Akkoriban még nem érkezett erről semmiféle hivatalos sajtóközlemény, ezért vártunk a hír közzétételével, azonban minap a Samsung Global-on publikálásra kerültek a részletek, aminek sokan fognak örülni.

A Samsung Electronics megerősítette elkötelezettségüket! Céljuk, hogy a lehető legjobb mobil élményt nyújtsák a Galaxy felhasználók számára azáltal, hogy az Androidos operációs rendszerű kütyüjeiknél három generációs frissítési támogatást nyújtanak – s ezáltal több millió elégedett Galaxy eszközt használóra tehetnek szert, akik a folytatásban méginkább ragaszkodni fognak majd a márkához.

„A Samsung elkötelezett amellett, hogy támogassa a felhasználókat, hogy teljes mértékben élvezzék a legújabb mobil élményeket, miközben Galaxy készüléküket használják. (…) Mivel az emberek hosszabb ideig ragaszkodnak az okoseszközükhöz, azon dolgozunk, hogy biztonságos védelmet és izgalmas új funkciókat biztosítsunk a kezükben lévő eszközöknek. Az Android OS legfeljebb három generációjának támogatásával kibővítjük Galaxy termékeink életciklusát, és ígéretet teszünk arra, hogy egyszerű és biztonságos mobil élményt nyújtunk, amely a legújabb innovációk előnyeit élvezi, amint elérhetők lesznek.”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Electronics mobil kommunikációs üzletágának alelnöke és szoftverplatform-csoport vezetője.

Természetesen a felsőkategóriát használó készüléktulajdonosok élvezhetik első sorban az életciklus elnyúlását, viszont lesznek olyan Galaxy A-szériás termékek is, aminél szintén megugorják mindezt. A lentebbi listára pillantva, számomra az körvonalazódott, hogy a Galaxy A5x-ek lehet a vízválasztó termékcsalád, bár ha a jövő évben valóban más alacsonyabb számozású termékéből is érkezik 5G-s variáns, akkor azok még simán hozzácsapódhatnak.

Az év végére van kiírva a Galaxy S20-családnak az Android 11-re történő frissítési ütemterve. A húszasok az év elején Android 10-zel láttak napvilágot, azaz 2022-ben (legalábbis az előző évet figyelembe véve!) érkezhet az Android 12-es, míg 2023-ben az Android 13-as operációs rendszer. A Galaxy S10- és Galaxy Note10-széria pedig Android 12-vel búcsúzik a meghosszabbított szoftvertámogatók névsorából.

A jelenlegi felállás szerint, az alábbi termékek élvezhetik a döntéssel járó különleges bánásmódot:

Galaxy S-szériából:

  • Galaxy S20 | Galaxy S20 5G | Galaxy S20+ | Galaxy S20+ 5G | Galaxy S20 Ultra | Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S10 Lite | Galaxy S10e | Galaxy S10 | Galaxy S10 5G | Galaxy S10+
  • A folytatásban érkező következő Galaxy S-széria tagjai.

Galaxy Note-szériából:

  • Galaxy Note 20 | Galaxy Note 20 5G | Galaxy Note 20 Ultra | Galaxy Note 20 Ultra 5G
  • Galaxy Note 10 Lite | Galaxy Note10 | Galaxy Note 10 5G | Galaxy Note 10+ | Galaxy Note 10+ 5G
  • A folytatásban érkező következő Galaxy Note-széria tagjai.

Galaxy Foldable-készülékeiből:

  • Galaxy Z Fold 2 | Galaxy Z Fold 2 5G
  • Galaxy Z Flip | Galaxy Z Flip 5G
  • Galaxy Fold | Galaxy Fold 5G
  • A folytatásban érkező következő összehajtható készülékek.

Galaxy A-szériából:

  • Galaxy A71 | Galaxy A71 5G
  • Galaxy A51 | Galaxy A51 5G
  • Galaxy A90 5G
  • A folytatásban érkező hardverben erős Galaxy A-széria tagjai.

Galaxy Tablet-készülékeiből:

  • Galaxy Tab S7+ | Galaxy Tab S7+ 5G | Galaxy Tab S7 | Galaxy Tab S7 5G
  • Galaxy Tab S6 | Galaxy Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S6 Lite
  • A folytatásban érkező következő Galaxy Tab S-széria tagjai.

Katonai szintű biztonsággal vértezik fel a Galaxy S20 Tactical Edition-t

A Samsung Electronics America bemutatta a Samsung Galaxy S20 Tactical Edition (rövidebben: TE) okostelefonját, amit „küldetésre-kész” (mission-ready) termékként is becézgetnek. Mindentéren a Szövetségi Kormány és a Honvédelmi Minisztérium (DoD) szereplőinek egyedi igényeihez igazítottak. Testreszabott szoftverrel és szolgáltatáskészlettel rendelkezik, illetve ügyeltek arra is, hogy zökkenőmentesen működhessen számon meglévő és kifejezetten fontos perifériával. Ezek mellett támogatja a taktikai és osztályozott alkalmazások követelményeit; különösen azokat, amelyeket arra terveztek, hogy segítsék a terepen lévő kezelőket a navigálásban.

A Galaxy S20 TE DualDAR architektúrával van felvértezbe, amely az NSA szabványok alapján kétrétegű adattitkosítást biztosít az afféle osztályozott küldetésekben történő legszigorúbb titkosítási szinten kezelt adatok védelmében.

„A Honvédelmi Minisztérium ügyfeleitől és partnereitől érkezett koordinációk és visszajelzések végterméke a Galaxy S20 TE. (…) Biztosítja a katonák részére a technológiát, amely előnyt biztosít számukra a terepen, illetve az informatikai csapatnak a könnyen telepíthetőséget, és az annál ois fontosabb biztonsági csatornákat.”

mondta Taher Behbehani, a mobil B2B részleg vezetője, a Samsung Electronics America ügyvezető igazgatója és ügyvezető igazgatója.
Fotó: Samsung

Nem sok mindent lehet tudni a termék belső tudástáráról, azt viszont igen, hogy többcsatornás adatkommunikációval látták el, hogy biztosítsák minden körülmények között a dedikált kapcsolatot a missziók sikerességéért felelős rendszerekkel. Ott az újdonságok tárházában: a privát SIM modul, az 5G képesség, a Wi-Fi6 és még CBRS hálózati támogatás se maradhatott ki, hogy több személlyel tudjanak kommunikálni az adott környezetben.

Azáltal, hogy a felhasználói még elégedettebbek legyenek, és még jobban illeszkedjen hozzájuk a termék, számos eszközfunkció került testreszabásra. Bekerült egy úgy nevezett „Night-vision” mód, azaz magyarosabban éjjellátó mód, annak érdekében, hogy a használója éjjellátó szemüveg viselésekor se kerüljön hátrányos helyzetbe. A „Steath mode”, avagy „Lopakodó mód” lehetővé teszi az mobilhálózat letiltását, valamint az összes rádiófrekvenciás sugárzás elnémítását. Ezen kívül a kezelők könnyedén feloldhatják a termék kijelzőjét fekvő módban, miközben az a mellkasukhoz van erősítve; illetve gombnyomással gyorsan elindíthatják a leggyakrabban használt alkalmazásukat.

Természetesen a DeX üzemmód se kerülhetett ki a Galaxy S20-ból, ami hozza magával a PC-szerű élményt; valamint több olyan terepen használt alkalmazással (ATAK, APASS, KILSWITCH, BATDOK) is kompatibilis, amire az ügyfélköre igényt tart. Mondanom se kelljen, de a biztonságának egyik alappillérét a Knox adja, míg a másikat a DualDar architektúra, amely kétrétegű titkosítást tesz lehetővé. A TE szoftveréért a Védelmi Információs Rendszerek Ügynöksége (DISA) felelt.

A tervezők figyelmét az se kerülte el, hogy egy strapabíró okostelefont alkossanak, így különleges extra védelmet biztosító tokkal látták el, ami könnyedén a ruházathoz lehet erősíteni. Igaz a hivatalos közleményben nem említik, de a képek visszacsatolást adnak azt illetően is, hogy kesztyűben is lehet használni – kb. mint az XCover-szériát.

A Galaxy S20 TE hardveréért a Qualcomm Snapdragon 865-ös lapkája felel, ami ugye 7nm-es gyártástechnológiával készült; míg felszereltségben 12/128GB-ot kapunk, de ha utóbbi kevés volna, akkor megtoldható 1TB-os microSD-vel. Az amerikai Samsung 2020 harmadik negyedévében kezdi meg a termék bevezetését b2b vonalon.