Címke: Galaxy S21 Plus

Lenne piaca a felújított előző évi csúcskategóriás modelleknek idehaza?

A Samsung régiónként eltérő értékesítési stratégiát vezetett be. Míg idehaza a ReGalaxy program éli karanténsikerét, hiszen csak Magyarországon van jelen afféle pilot jelleggel, addig az Egyesült Államokban másabb megoldással próbálnak piaci részt nyerni a felhasználók körében. Ugye az óceánon túl nagy keletje van a trade-in-nek, egy szóval: a készülékbeszámításnak: azaz a vásárlók többsége úgy ruház be egy új modellre, hogy a régiét beszámíttatja, amiért a Samsung USA különféle ráadás kedvezményekkel kedveskedik a vásárlóknak. Idehaza legelőször valamikor a Galaxy S6/S7 okostelefonok megjelenésének idején került bevezetésre – ám nincs az a húzása, mint egy igazán ütős árlecsapásnak, mert ragaszkodó nép vagyunk.

Nem csak a magyar vásárlókra érvényes ez a kijelentés, hanem úgy án blokk az Android-érára, melyről néhány hete egy elemzést is megosztottunk. Az iPhone-felhasználók körében könnyebb a termékek elengedése, de azért akadnak bőszen Galaxy-s ügyfelek, akik szintén élnek a ráadás összegből fakadóan a lehetőséggel.

Az amerikai Samsung képviselet a Föld napjára időzítette a Galaxy S22 termékcsaládnak az új nevezett Certified Re-Newed programját, melynek keretében felújított modelleket kínál előnyösebb árcímkével az érdeklődőinek. Ez a húzás azért nagyszerű, mert odafigyel a dél-koreai tech-óriás arra, hogy a flagship termékek életciklusa ki legyen maxolva; ne pedig elektronikai hulladékként végezzék, ami sem a gyártónak, sem a Földünknek meg jó. A program keretében nem csak a tavaly, hanem a tavalyelőtti széria is képbe került – ám premierjét tekintve kicsit csúsztattak rajta.

A felújított modelleket nem minden színben és tárhely méretben forgalmazzák, viszont az áruk kedvezőbb, mint ha mondjuk, a nyitóárát vesszük alapul. Csak összehasonlításképpen készítettem egy táblázatot, ami prezentál minden lényeges információt:

TermékSzínválaszték128GB256GB
Galaxy S22 Ultra 5GPhantom Black$919$1.019
Galaxy S22+ 5GPhantom Black$769
Galaxy S22 5GPhantom Black | Green$619$669
Galaxy S21 Ultra 5GPhantom Black$829
Galaxy S21+ 5GPhantom Black$679
Galaxy S21 5GPhantom Grey$529
Összesített táblázat.
Forrás: Samsung USA

Érdekes mód, csak a Galaxy S22 5G-t kínálja két színválasztékban a helyi képviselet; minden más szóban forgó modellt csak Fantomfeketében. A tavalyi Galaxy S-széria forgalmazása április 22-én vette kezdetét; míg a tavalyelőttiét május 1-jére ütemezték. Árpontjai kedvezők, így biztosra vehető, hogyha valami hasonló koncepció elstartolna idehaza, biztosan sokan megugornák. Viszonyítási alapként tenném mellé, hogy míg a Galaxy S21 5G-t 529 dollárért kínálják, addig a Galaxy A54 5G-t 450 dollárért.

A felújított termékek mellett több érv is szól a természetvédelem mellett. Az egyik ilyen, hogy minden készüléket alaposan átvizsgáltak, összesen 132 tesztelési ellenőrzési ponton tették próbára, amin helytálltak. Minden esetben hivatalos, gyári alkatrészre történt az alkatrészcsere, ha azt megkövetelte a modell valamilyen okból kifolyólag. Nem csak vadonatúj akkumulátorral vértezték fel, de majdnem mind új kijelzőt is kapott. A vásárlók a friss szoftver mellé 1 éves jótállással értékesítik, hogy biztosítva legyen a termék minden meghibásodás elhárítására.

Anno a Galaxy S22 Ultra-ért 1.299,99 dollárt, a Galaxy S22+-ért 1.049,99 dollárt, a Galaxy S22-ért 849,99 dollárt; míg a Galaxy S21 Ultra-ért 1.199,99 dollárt, a Galaxy S21+-ért 999,99 dollárt, a Galaxy S21-ért pedig 799,99 dollárt kértek el a debütjekor – amelyekhez mérten akár 30%-os megtakarítást is fel lehet mutatni a végelszámolásnál, ami korrekt.

Véleményem szerint, itthon lenne vevő köre a hasonló programnak, mégis csak nem olyan régen egy külsős megoldás indított hasonlót minden márkát begyűjtve. Azért a flagship érában az elavulás manapság egy fokkal lassabb, legalábbis a Galaxy S10+-omnál továbbra se érzem azt, hogy elmaradna képességeit nézve egy jelenkori Galaxy A-szériától. Ti mit gondoltok?

Az elmúlt évek legerősebb nyitányán van túl a Galaxy S-termékcsalád

Hetekkel ezelőtt tette közzé a Samsung, hogy mekkora siker valójában a Galaxy S23 termékcsaládnak a bevezetési kampánya. Azóta lezajlott a pre-order időszak, sőt, az első hónapján már túl is van, így a piackutatóknak bőven akadt méréssel kapcsolatban dolga. Kicsit a kivárásra játszottunk, mert fix tényekről egyelőre nem esett szó, viszont mi azt szeretjük, ha a mélységeiben tudjuk az olvasótáborunkat elkalauzolni, szóval most ez következne.

Azért vegyük át azokat a késztényeket, amelyet maga a gyártó hozott nyilvánosságra, miszerint Latin-Amerikában a Galaxy S23-termékcsalád 1.7-szer, Európában és a Közel-Keleten 1.5-ször, míg Indiában 1.4-szer nyitott jobban, mint az előd. Ez valahol sejthető volt, hiszen egységesen a Qualcomm által gyártott, valamint a Samsung részéről hangolt chipset került beépülésre, ami egy Exynos-os térségben olyan, mint egy kihagyhatatlan ajánlat. Az elmúlt években hónapról hónapra jelentek meg cikkek, összesítések azzal kapcsolatban, mennyire hányattatott helyzetben vannak azok a felhasználók, akik a gyártó lapkájával szerelt termékeket vásárolják ugyanazért az összegért, mint akik egy Snapdragonos chipsetet élveznek.

Forrás: Counterpoint Research

Az sem titok, hogy a legközkedveltebb termék a Galaxy S23 Ultra 5G lett, amelyet a vásárlók 3/5-e választ. A maradék 20-20%-on pedig egységesen oszlik meg a két kisebb családtag.

Revegnus-tól már számtalanszor vettünk át elemzéseket, megnyilvánulásokat. Munkássága az elmúlt időszakban ráreflektált arra, hogy nem csak vakon dobálózik, hanem van mögötte tény is; így bátran merem tőle idézni: miként muzsikált a széria az első hónapjában. A tények szerint 2.77 millió darab került forgalomba, melyből az Ultra 1.65 milliót, az alapmodell 690 ezret, míg a Plus 430 ezret tett ki – mellyel szemben a Galaxy S22 termékcsalád csak 1.37 milliót tudott felmutatni. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, a fentebbi táblázat megmutatja, hogy a Galaxy S20-szériáig visszamenőleg mindnél sikeresebb nyitó hónapot tudhat magáénak.

Annyi érdekességet azért megemlítenék, hogy a Galaxy S21-széria csekély számait részben annak köszönheti, hogy a januárban dobták piacra, két hónappal hamarabb, amire az előrendelők annyira nem készültek rá.

A Galaxy S10-szériáig visszamenőleg a Galaxy S10 minden szempontból kimagasló eredményt mutatott – bár azt is meg kell jegyezni, hogy 12 hónap elteltével a kereslet iránta volt az egyik legalacsonyabb. A Galaxy S23 erősen a középmezőnyben rajtolt, ami egy telítettebb, több versenytárssal bíró kiélezettebb piacon teljesen korrekt eredmény; főleg, hogy nem-olyan-idős elődjeit túlteljesítette.

Egy éves ciklusban a Galaxy S5 és a Galaxy S21 közötti flagship termékek iránti kereslet.
Forrás: Counterpoint Reseach

Zárásképpen még kitérnék a tavalyi Galaxy Z-termékekre. A Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 első hét hónapjának eredménye 7.34 millió darab lett, melyből kagylóforma 4.55 milliónyit, a könyv pedig 2.80 milliónyit tett ki. Ez elmaradt a tavalyelőtti szériától a termékcsaládnál, amikor is 7.64 millió került értékesítésre. (A Galaxy Z Flip3 5G ebből 5.21 millió, a Galaxy Z Fold3 5G 2.43 millió volt.)

Ha felidézitek a 2023-as gyártási tervezetét a Samsungnak, akkor láthatjátok, hogy a Galaxy S23-akra 32.65 milliós targetet helyezett; ami elsőre soknak tűnhet, főleg a 2.77 milliós első hónapjához képest, viszont a görbe általában a második hónapban mindig felfelé mozdul el. Ez nem csak a jobbnál jobb kampányoknak tudható be, hanem annak is, hogy egyre több országban debütál a készülék – hiszen pl.: Japánban csak április 20-án rajtolt el az értékesítése.

Sorra frissülnek One UI 5.1-re a csúcskategóriás Galaxy termékek

A Samsung szoftverfejlesztői előtt le a kalappal, hiszen, ahogy azt már többször kihangsúlyoztuk, az a sebesség, amivel előrukkoltak az Android 13 és a One UI 5.0 párosánál egy szóval kifejezve: páratlan. Lefelezték azt a frissítési időintervallumot, ami az előző generációkat jellemezte. Februárra élsítették az összes magyarországi forgalomban lévő Galaxy termékre (ami jogosult is rá!) az update lehetőséget; így, aki akarta, az már élvezheti az új rendszer és felület újításait. A Galaxy S23-termékcsalád debütjével azonban bekerült a képbe a One UI 5.1, ami lényegében előbbi továbbfejlesztett változata. Külön már értekeztünk arról, miben tér el az alap 5.0-tól, így nem folynánk bele a részleteibe.

„A One UI 5.1 a legújabb bizonyítéka a Samsung elkötelezettségének, miszerint a vállalatunk számára fontos, hogy a Galaxy felhasználók a lehető legrövidebb időn belül érhessék el újításokat (…) Az elmúlt hetekben szorosan együttműködtünk szolgáltatóinkkal és partnereinkkel annak érdekében, hogy a Galaxy S23 széria bemutatását követő néhány héten belül, világszerte elérhető legyen a One UI 5.1 szoftverfrissítés számos Galaxy okostelefonon és tableten.”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Szoftverekért felelős csapatának vezetője és alelnöke.

Ugye a Galaxy S23-ak 2023. február 17-től vannak hivatalos forgalomban. Ekkor ért véget a pre-order időszaka, ám még a launch előtt több Galaxy termékre beélesítette a hazai képviselet a One UI 5.1-nek a frissítési lehetőségét. A tumultus napok között a február 13-a és 15-e volt, amikor számtalan flagship modellre futott be a telepítésének lehetősége.

(Diplomatikusan és zárójelesen szeretném megjegyezni, hogy a feltűntetett dátumok a kérelmek indításának napjai. Az OTA szerverinek tehermentesítése érdekében nincs kizárva, hogy valaki csak később kapja meg a felajánlást. Ha mindenáron szeretnétek telepíteni, akkor érdemes egy PC-re feltelepíteni a Windows-os Smart Switch programot, amivel könnyedén kaphattok „szabad szálat”, ha arra valóban jogosultak vagytok!)

Forrás: Samsung

Az átláthatóság kedvéért külön szedtem az egyes termékcsaládokat. A Galaxy Z-k közül a tavalyi és tavalyelőtti modellek már megkapták a frissítési felajánlást. Nincs elmaradás se független, se pedig szolgáltatói fronton sem:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936BEUXF936BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721BEUXF721BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BEUXF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BTMHF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BEUXF711BXXU4EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BTMHF711BXXU4EWB12023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy S-készülékek körében a Galaxy S20-akig visszamenőleg mindegyik modell élvezheti a One UI 5.1 újításait. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy a még külön CSC kódhoz tartozó független és függő termékek körében a Telekom-os felhasználók szereztek most 2 napnyi előnyt. Másrészről, a Galaxy S20 FE Exynos-os lapkakészlettel szerelt SM-G780F típusszámon futó változatai egyelőre még csak az alap One UI 5.0-t tudják felmutatni. A listán egyelőre nincs Galaxy Note-érából egyetlen tag sem.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908BEUXS908BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22+ 5GSM-S906BEUXS906BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22 5GSM-S901BEUXS901BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BTMHG998BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BTMHG996BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21 5GSM-G991BTMHG991BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BTMHG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BXEHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BVDHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BTMHG988BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BXEHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BVDHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BTMHG986BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+SM-G985FXEHG985FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FVDHG980FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FTMHG980FXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20 FESM-G780GXEHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Galaxy S20 FESM-G780GTMHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Zárásképpen pedig néhány tablet, amely a héten már One UI 5.1-gyel büszkélkedhet. A csavar viszont annyi, hogy a Wi-Fi-s modellek megint csak később kerülnek szem elé, ugyanis a SIM kártyásokra érkezett meg első körben:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU3BWB42023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Mi is pontosan a ReGalaxy program, amire a Galaxy S23 vásárlók jogosultak?

Legfőképpen egy magyarországi sajátosság, amellyel más országban nem találkozhattok. Afféle béta projekt, ami felméri az adott régióban, mennyire nyitott a piac egy ilyen jellegű húzásra. A ReGalaxy program is a fenntarthatóságra épül. Azon felhasználók felé nyit, akik most váltanak Galaxy S23 termékre, ám rendelkeznek korábbi szériás Galaxy S- és Note-okostelefonnal, amit már vagy nem használnak, vagy átörököltettek családtagnak.

Nagyon jó mottókkal illették a kampányát, hiszen mindhárom összefoglalja, milyen célból született meg a program:

  • A te korábbi telefonod, neki az első”
  • vagy „A te korábbi telefonod a család új okosotthon segédje”
  • vagy „A te korábbi telefonod, az ő biztonsága”.

A bevezetőben a fenntarthatóság kifejezést használtam. Ugye az idei Unpacked eseményben TH Roh kihangsúlyozta, milyen vízióval szeretne a jövőben a brand érvényesülni. Csak és kizárólag olyan termékeket akarnak gyártani (legfőképpen felső vonalon!), amelyek a felhasználókat kiszolgálják éveken keresztül – és ez alatt kompromisszumokat sem kell kötniük. A Galaxy okoseszközök felső ága nem csak hardveresen állja meg a helyét, hanem szoftveres támogatás területén is, amelyről tegnap esett szó. A négy generációs főszoftver és az 5 éves biztonsági frissítés garantálja, hogy ez idő alatt folyamatos háttértámogatást kapjanak a vásárlók.

A ReGalaxy programban tehát minden hivatalos forgalmazásban vásárolt Galaxy S23 tulajdonos részt vehet, melynek keretében bruttó 100.000 Ft-ig felújíthatja a Samsung költségére a régi Galaxy Note vagy S szériás okostelefonját. A promóció: 2023. február 1-je és április 15-e között zajlik. Ám van néhány pont, ami fontos:

  1. Ha a lenti listában nem szerepel a terméked, akkor nem tudsz részt venni a programban.
  2. A Galaxy S23 termék vásárlását követően, legalább 2 hetet kell várnotok a programban történő részvételre. Ennek oka, hogy ha élnél a 14 napos elállási jogoddal a vásárolt készülék esetében, akkor ne tud megkerülni a rendszert.
  3. A Samsung Members applikáció szükséges hozzá, amelyet az újdonsült Galaxy S23 okostelefonról kell megnyitnod.

Fontos, hogy ez a kezdeményezés csak az előrendelési időszakban van érvényben, azaz február 1-je és 16-a között. Bizonyosodj meg arról, hogy a legfrissebb verziója fut a Galaxy S23-on a Samsung Members-nek, illetve lépj be a Samsung fiókodba, ha ezt még nem tetted meg. Ha mindez rendben van, akkor indítsd el az alkalmazást, és a ‘Kedvezmények’ menüpont alatt megtalálod a felhívást. Töltsd ki értelemszerűen, kérni fogják a készülékről kapott számlát, amit előzőleg lefotózhatsz, hogy már ezzel ne időzz el. A régi készüléked leadására két mód van: 1) futárt kérsz, aki viszi-hozza; 2) felkeresel egy Samsung márkaboltot vagy szervízt, ahol leadod személyesen. Értelemszerűen, amelyiket és ahol választod, odamegy vissza a felújított termék. Ha meghaladná a javítási költség a 100.000 Ft-ot, és elfogadod a plusz költséget, akkor az azon felüli összeget meg kell átvételkor térítened.

FONTOS: a szerviz minden esetben hibátlan terméket ad ki, tehát, ha beázott és betört a kijelzője a régi modellednek, amelynek javítása meghaladná a 100 ezer forintot, ám Te nem akarsz pluszba fizetni, csak az egyiket akarnád megcsináltatni; akkor erre nincs lehetőséged.

Minden vásárolt Galaxy S23 után 1 db ReGalaxy kupont kapsz, amit többszörösen nem lehet felhasználni. Ha a terméked típusszáma eltér a lentiektől, mert mondjuk GSM-es termék, és más régióból származik, ellenben minden másban egyezés van (termék, termék színe, stb.), akkor szintén kiesel a felújítási lehetőségből.

Ha a promócióval kapcsolatban felmerülne bármi kérdésetek, akkor azt az alábbi email címre megírva tehetitek fel: samsung_regalaxy_promocio@ogilvy.com. A promóció szabályzatát itt olvashatjátok el.

A komplett listát a tovább mögé dugtuk!

Ha pedig előrendelnél, de nem tudod, hol tegyed meg, akkor az alábbi cikk segíteni fog, hol jön szembe Veled a legjobb ajánlat – mellesleg kupon tekintetében is tudunk segíteni.

“Mi is pontosan a ReGalaxy program, amire a Galaxy S23 vásárlók jogosultak?” Tovább olvasása

Hivatalos a One UI 5 és az Android 13 magyarországi ütemterve

Társcikk: „nem-honos” termékek menetrendje | A One UI 5 újdonságai

Örömmel prezentálhatom, hogy megvan az Android 13 és a One UI 5.0 párosának hivatalos magyarországi ütemterve – amit a Samsung Magyarország Community közösségi fórumon prezentáltak nagyjából két héttel ezelőtt. Ugye az adott országok képviseletei általában a Samsung Members alkalmazáson belül teszik elérhetővé (egyelőre ez most nem történt még meg!), viszont akadnak olyan régiók is (gondolok most Indiára!), ahol külön aloldalt kreáltak a fontos információknak, ahol teljesen korrekt módon elszeparálják és mutatják, melyik készülékre nagyságrendileg mikor történhet a felfrissülés.

FONTOS: a lentebb prezentált dátumokat kezeljétek fenntartásokkal. Ahogy az a korábbi esztendőkben lenni szokott, ez csak nagyjából mutatja, hogy mire számítsatok; csúszások simán benn lehetnek a paklikban, főleg a kevésbé népszerű és olcsóbb modelleknél, ahol a hardveri adottságokból fakadóan van mit átdolgozni. Ezeknél a termékeknél a One UI 5.0 Core egyszerűsített felületi variációja debütálhat.

Mint azt már olvashattátok az elmúlt napokban és hetekben, számos termékre megérkezett az Android 13. A dél-koreai tech-óriás eléggé feszessé tette a frissítés elhozatalát. Ha a listára pillanttatok, akkor felfedezhetitek, hogy februárra véghez szeretné vinni szinte minden készülékénél az operációs rendszernek a felfrissítését. Ez is arra hagy következtetni, hogy még a One UI 5.1, azaz a Galaxy S23 leleplezése előtt 90%+-osra szeretné tudni a kiadását az 5.0-ás felületnek. Ergo, nem lesz januárban új flagship bevezetés – legalábbis ebből a húzásból simán erre lehet következtetni.

A tempó piszok gyors. Részben mindez annak köszönhet, hogy a legtöbb modellnél átálltak egységesített régióra. Az európai országok esetében az EUX CSC kód jelentené mindezt, hiszen, ha valaki képben van a betűkkel, akkor tudhatja, hogy az XEH a magyarországi függetlent, a VDH a hazai Vodafone-t, míg a TMH a Telekomot jelenti. (Anno a PAN rövidítést kapta a Telekom, de aztán ez eltűnt a portfólióból.)

A cikk folyamatosan fog frissülni. A feltűntetett dátumok a magyarországi szoftverek elindítását jelentik. Ha valakinek egyből nem kínálná fel a terméke a frissítés lehetőségét, akkor két opciót ejtsen meg: 1) a készülék a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást tessék véghezvinni; ha ez nem vezetett eredményhez, akkor 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2022 októberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy S22 Ultra 5G (SM-S908B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22+ 5G (SM-S906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22 5G (SM-S901B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]

2022 novemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold4 5G (SM-F936B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Fold3 5G (SM-F926B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy Z Flip4 5G (SM-F721B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Flip3 5G (SM-F711B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy S21 Ultra 5G (SM-G998B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH] | 2022.11.07. [TMH]]
  • Galaxy S21+ 5G (SM-G996B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 5G (SM-G991B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 FE 5G (SM-G990B) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX] | 2022.11.23. [TMH]]
  • Galaxy S20 Ultra 5G (SM-G988B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20+ 5G (SM-G986B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 (SM-G980F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23.]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH | TMH]]
  • Galaxy Note20 Ultra 5G (SM-N986B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [ XEH | 2022.11.15. [TMH]]
  • Galaxy Note20 5G (SM-N981B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [XEH]]
  • Galaxy Note20 (SM-N980F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]
  • Galaxy A53 5G (SM-A536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.09.]
  • Galaxy A33 5G (SM-A336B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S7 WIFI (SM-T870) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7 LTE (SM-T875F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ WIFI (SM-T970) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ 5G (SM-T976B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 WIFI (SM-X700) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25.]
  • Galaxy Tab S8 5G (SM-X706B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8+ WIFI (SM-X800) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8+ 5G (SM-X806B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra WIFI (SM-X900) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra 5G (SM-X906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]

2022 decemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold2 5G (SM-F916B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Z Flip 5G (SM-F707B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.24.]
  • Galaxy Z Flip LTE (SM-F700F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Note10 Lite (SM-N770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH | TMH]]
  • Galaxy S10 Lite (SM-G770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [TMH] | 2022.12.20 [XEH]]
  • Galaxy M53 5G (SM-M536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy A72 (SM-A725F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH] | 2022.11.28. [TMH]
  • Galaxy A52s 5G (SM-A528B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 5G (SM-A526B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 LTE (SM-A525F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX]]
  • Galaxy A32 5G (SM-A326B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.08. [XEH] | 2022.12.06. [TMH]]
  • Galaxy A32 LTE (SM-A325F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A71 (SM-A715F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH]]
  • Galaxy A51 (SM-A515F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15. [XEH | TMH | VDH]]
  • Galaxy XCover6 Pro (SM-G736B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy XCover Pro (SM-G715FN) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite LTE(SM-P615) [XEH]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, WIFI (SM-P613) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTE (SM-P619) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH]]
  • Galaxy Tab S7 FE WIFI (SM-T733) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]
  • Galaxy Tab S7 FE 5G (SM-T736B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]

2023 januárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A23 5G (SM-A236B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06.]
  • Galaxy A13 5G (SM-A136B) [EUX]
  • Galaxy A13 Mediatek Helio G80 (SM-A137F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.27. [EUX]]
  • Galaxy A13 Exynos 850 (SM-A135F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.26. [EUX]]
  • Galaxy M23 5G (SM-M236B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15.]
  • Galaxy A22 5G (SM-A226B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.30. [XEH | TMH]]
  • Galaxy A22 LTE (SM-A225F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A12 Nacho (SM-A127F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.22. [TMH] | 2022.12.30 [XEH] ]
  • Galaxy M22 (SM-M225FV) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [XEH]]
  • Galaxy XCover 5 (SM-G525F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH]]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite WIFI (SM-P610) [XEH]
  • Galaxy Tab A8 WIFI (SM-X200) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A8 LTE (SM-X205) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A7 Lite WIFI (SM-T220) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..28.]
  • Galaxy Tab A7 Lite LTE (SM-T225) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy Tab Active4 Pro WIFI (SM-T630) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..16.]
  • Galaxy Tab Active4 Pro 5G (SM-T636B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab Active3 WIFI (SM-T570) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..21.]
  • Galaxy Tab Active3 LTE (SM-T575) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.12. [XEH]]

2023 februárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A04s (SM-A047F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.16. [EUX]]
  • Galaxy A03s (SM-A037G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.21. [XEH] | 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy A03 (SM-A035G) [XEH | TMH]

Befutott a Galaxy S21 termékekre az Android 13

A Samsung szoftverfejlesztő csapata igazán ráfeküdt, hogy a lehető legkorábban kapja meg a legtöbb felhasználója a legújabb Androidos operációs rendszert. Nem csak azzal szeretnének a vásárlóiknak megfelelni, hogy kijjebb tolták a legtöbb modellnél a támogatást legalább 1 évvel, hanem hogy mondhatni lefaragták a várakozási idejét is a közkedvelt és prémium termékeiknél. Elsőként a sort a Galaxy S22 készülékkel nyitották meg, ahogy annak történnie kellett – mégis csak a hagyományaikon (az adott évi Galaxy S-ek nyitják a sort!) nem változtatnak, hiszen náluk rajtolt el legkorábban a bétateszt időszaka, így törvényszerűen történtek az események. A sort az elődjei, a Galaxy S21-ek folytatják, melyekre a héten rajtolt el a frissítési hullám.

Nem telt el sok idő a kettő között. Hivatalosan a Galaxy S22-kre október 24-én adták ki a One UI 5-öt; míg a Galaxy S21-ekre november 7-én, ergo, két héttel később, ami szép teljesítmény flagship szinten. A G99xBXXU5DVJC firmware verzió az XEH régióban érvényes, azaz a magyarországi független vonalra, de a TMH-sok, azaz a Telekomos vásárlók se maradtak ki a szórásból. Természetesen minden részegységet megkaptak az új rendszernél, mint amelyet a Galaxy S22-kbe beépítettek – viszont az Expert Raw applikáció újításaira egyelőre még várniuk kell a pro felhasználóknak.

Célszerű a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális ráfrissítést megejteni, ha a fent említett termékek valamilyikével rendelkezel, de egyelőre még nem ajánlotta fel automatikusan az update-et. Már csak azért is említem meg, mivel hasonló cipőben voltam – olvastam, hogy más országokban elrajtolt, ezért ránéztem.

A Galaxy S21+ 5G esetében 2.1GB-os csomag érkezett. Ennyivel lehet nagyjából számolni a többi társánál is. A frissítés különlegessége, hogy “csak” októberi biztonsági javítási szint párosul mellé, azaz novemberben lehet számolni egy kiegészítő patchcsel.

A patch note kifotózott részlete a Galaxy S21+ 5G-nél.