A harmadik negyedév egyik húzóhónapjába cseppentünk, ugyanis augusztusban az emberek akarva-akaratlanul is kénytelenek költekezni – pláne, ha van a családban csemete. Ilyenkor sűrűn lehet hallani az üzletekben a „back to school” felcsendülést, amivel felhívják a hirdetők az arra tévedők figyelmét, hogy nemsokára elrajtol az iskolaszezon, és nem ártana bevásárolni, illetve felkészülni a startjára. Nyilván lesznek olyan vásárlók, akik a kivárásra játszanak, mégis csak az utolsóutáni pillanatban olcsóbbak a termékek, nehogy rajtuk maradjanak, azonban mindez az elektronikai termékek szegmensére nem jellemző. Majd lentebb hozok is példát.
A héten startolt promóciót felfoghatjuk afféle első hullámnak, mert biztosra veszem, hogy az utolsó teljes hétre is tartogat majd valamit a Samsung Magyarország, már csak az a kérdés, hogy lesznek-e jobb árak?!
A promóció: 2020. augusztus 10-től 23-ig tart, valamint a készlet erejéig. Most nincs semmiféle bundle ajánlat, helyette eléggé jó áron lehet benevezni bizonyos termékekre, de hogy melyik szegmensnél, mi a jó deal, azt külön tagolva mutatnám, hogy senki se kavarodjon bele az általában 3 felé szétszedett cikkösszegzésbe.

OKOSTELEFONOK:
Alsó- és középkategóriás készülékeknél:
Felhívnám a figyelmet, hogy nem történt elírás a Galaxy A31 és a Galaxy A41 duójánál. Mindkét termék egységesen 89 990 Ft-ért kapható, így lehet dilemmázni, hogy a nagyobb akkumulátorral felvértezett modell e a jobb választás, vagy éppen méltán híres Galaxy A40-nek az utódja?! Másrészről, a nagyobb testvérek, azaz a Galaxy A51 és a Galaxy A71 eléggé jó áron került be a kínálatba, így aki ilyesmiben gondolkodik, az bátran nevezzen be rá, mert az elmúlt időszakban ennél jobb áruk nem volt!
Termék: | 2020/Q3-as ár: | Augusztusi ár: | Akciós ár: |
Galaxy A10 | 60 990 Ft | – | 51 840 Ft |
Galaxy A20e | 61 990 Ft | 49 990 Ft | 49 990 Ft |
Galaxy A30s | 85 990 Ft | 69 990 Ft | 67 490 Ft |
Galaxy A21s | 77 990 Ft | – | 69 990 Ft |
Galaxy A31 | 99 990 Ft | – | 89 990 Ft |
Galaxy A41 | 104 990 Ft | – | 89 990 Ft |
Galaxy A51 | 135 990 Ft | – | 104 990 Ft |
Galaxy A71 | 165 990 Ft | – | 129 990 Ft |
Felsőkategóriás készülékeknél:
A felső szegmensből a Galaxy S20-családot emelném ki a sorból. Mind a három termék eléggé jó áron mozog, és azt már láthattátok az előző hónapban, hogy nincs értelme kivárásra játszani, ugyanis ennél olcsóbb nem lesz mostanság, hiába kerül be nemsokára a portfóliójuk a Galaxy Note 20-család, amire 2-3 hónapig maximum bundle promóció várható, azaz mellé kapsz valami ajándékot, mint most az előrendelésnél. További érdekesség, hogy a Galaxy S10 és a Galaxy S10+ ára volt már alacsonyabb, így amondó vagyok, hogy most inkább a frissebb modellbe invásztáljatok, hátha a hónap második felében előnyösebb lesz az áruk.
Termék: | Belső tárhely: | 2020/Q3-as ár: | Akciós ár: |
Galaxy S10 Lite | 128GB | 239 990 Ft | 179 990 Ft |
Galaxy S10 | 128GB | 295 990 Ft | 219 990 Ft |
Galaxy S10+ | 128GB | 339 990 Ft | 244 990 Ft |
Galaxy S20 | 128GB | 339 990 Ft | 264 990 Ft |
Galaxy S20+ | 128GB | 379 990 Ft | 299 990 Ft |
Galaxy S20 Ultra | 128GB | 512 990 Ft | 399 990 Ft |
Galaxy Note 10 Lite | 128GB | 229 990 Ft | 174 990 Ft |
Galaxy Note 10 | 256GB | 359 990 Ft | 259 990 Ft |
Galaxy Note 10+ | 256GB | 409 990 Ft | 319 990 Ft |
TABLETEK:
Az alsó- és középkategóriában az árazás:
Csak ha égetően fontos, akkor válassz ebből a csoportból!
Termék: | Modelkód: | 2020/Q3-as ár: | Akciós ár: |
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFI | SM-T290 | 61 490 Ft | 51 990 Ft |
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTE | SM-T295 | 72 990 Ft | 61 990 Ft |
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFI | SM-T510 | 86 990 Ft | 64 990 Ft |
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTE | SM-T515 | 109 990 Ft | 89 990 Ft |
A felsőkategóriában az árazás:
A felsőkategóriás tabletek közül talán a Galaxy Tab S6 Lite az a termék, amire érdemes benevezni, hiszen rendelkezik S Pen funkciókkal, illetve nem túl drága, de mégis remek felszereltséggel van ellátva. A Galaxy Tab S6 helyett amondó vagyok, hogy inkább rendeljetek elő a Galaxy Tab S7-család kisebbik tagjára. Azzal sokkal jobban jártok.
Termék: | Modelkód: | Augusztusi ár: | Akciós ár: |
Galaxy Tab S5e WIFI | SM-T720 | 173 990 Ft | 139 990 Ft |
Galaxy Tab S5e LTE | SM-T725 | 194 990 Ft | 159 990 Ft |
Galaxy Tab S6 Lite WIFI | SM-P610 | 144 990 Ft | 134 990 Ft |
Galaxy Tab S6 Lite LTE | SM-P615 | 169 990 Ft | 159 990 Ft |
Galaxy Tab S6 WIFI | SM-T860 | 259 990 Ft | 229 990 Ft |
Galaxy Tab S6 LTE | SM-T865 | 289 990 Ft | 249 990 Ft |
Az okosórák és az aktivitásmérők:
Az aktivitásmérők korrekt áron érkeztek, legalábbis maximum 20 ezer forintból kaphattok egy jót. Azt azért hozzátenném, hogy az év utolsó felére van beígérve a helyükbe lépő utódnak az érkezése, amiről nemsokára külön cikkben értekezünk. A Galaxy Watch-család nem fog olcsóbb lenni, így aki szép árok keletkezett az új és a régi generáció között.
Termék: | Modellkód: | Augusztusi ár: | Akciós ár: |
Galaxy Fite | SM-R375 | 12 990 Ft | 10 990 Ft |
Galaxy Fit | SM-R370 | 29 990 Ft | 19 990 Ft |
Galaxy Watch Active | SM-R500 | 69 990 Ft | 59 990 Ft |
Galaxy Watch 42mm | SM-R810 | 89 990 Ft | 80 990 Ft |
Galaxy Watch 46mm | SM-R800 | 99 990 Ft | 89 990 Ft |
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALU | SM-R830NZ | 94 990 Ft | 81 990 Ft |
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALU | SM-R820NZ | 104 990 Ft | 91 990 Ft |
Galaxy Watch Active 2 40mm, SS | SM-R830NS | 124 990 Ft | 114 990 Ft |
Galaxy Watch Active 2 44mm, SS | SM-R820NS | 134 990 Ft | 124 990 Ft |
A vezetéknélküli fülhallgatók:
Végzetül pedig a Galaxy Buds-családról értekeznénk. Voltak már korábban ilyen áron. Ennél olcsóbbra nem igazán számítsatok, pláne, hogy a Galaxy Buds Live bőven fölé lett pozíciónálva. További érdekesség, hogy a Galaxy Buds+ BTS kiadása nem került a leakciózott termékek sorába – ahogy a Galaxy S20+ BTS Edition sem.
Termék: | Modellkód: | Augusztusi ár: | Akciós ár: |
Galaxy Buds | SM-R170 | 50 990 Ft | 36 990 Ft |
Galaxy Buds+ | SM-R175 | 57 990 Ft | 44 990 Ft |
Íme a promóció kreatívjai:

