Címke: Galaxy Tab S5e

A decemberi tablet árakról…

Az év talán legfontosabb időszaka köszöntött be, hiszen az ünnepi szezon egyik slágerterméke a tablet. Jó ajándékötlet gyermekeknek, idősebbeknek, valamint hétköznapi felhasználóknak is. Másrészről, egy remek befektetés, hiszen az okostelefonokkal ellentétben hosszabb időre vásároljuk, nincs olyan gyors mértékű elhasználódás, mint előbbinél. Az alapfelhasználásnál hozza a 2-4 éves életciklust mindegyik, ha pedig több mindenre vesszük igénybe, akkor váltás esetén továbbörököltethető a családon belül. Száz szónak is egyetlen egy a vége: ne ezen spóroljatok, mert az időtállóság jellemzőbb a szegmensre.

Novemberhez képest lejjebb csapták a Galaxy Tab Active Pro termékek árait, amelyek lejjebb mentek. A hazai képviselet megérezte, hogy talán nem a legjobb ilyen magason hagyni, hiszen alapvetően egy szűkebb vásárlói közeg felé nyitnak velük. A Galaxy Tab S5e SIM-kártyás változatának árfekvése felfelé mozdult ki, de csak 5 ezer forint a differencia. Az augusztusban debütált felsőkategóriás Galaxy Tab S7-termékcsaládra nem alkalmazzák továbbra se az árleszállítást, talán majd a jövő elején befuthat rájuk az első.

A következő árazás: 2020. december 1. és 31. között értendő – viszont, ha van valamiféle promóció, akkor természetesen felülbírálásra kerül az összes.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft154 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

Összesítettük az Edigital és a Media Markt Black Friday ajánlatait

Elkészítettem a Black Friday 2020 címkefelhőjét, hogy egy helyen lássátok, milyen ajánlatokkal készültek az idei esztendőkben a különféle üzlethálózatok. A Samsung Experience Store-ok háromnapos eventet tartanak, afféle hosszú hétvége formájában, hogy senki se késsen le az ajánlataikról. Nem csak a készülék portfóliójára adnak árengedményt, hanem a tartozékaikra is. Információnk szerint, ez viszont csak bolti vásárlás során vehető igénybe, a webshopban leadott rendeléseknél sajnos nincs lehetőség a kedvezmény aktiválására. (Természetesen kijátszható a rendszer, hiszen ha nincs módotok felkeresni egyik üzletüket sem, akkor telefonáljatok rá a hozzátok legközelebbire és kérjetek egy átutalásos számlát, mellyel egyből jogosultak leszek a későbbi bolti átvételre is.)

A teljesség kedvéért úgy döntöttünk, hogy szemre vételezzük a konkurens üzlethálózatokat, hiszen a cél: a hivatalos partnereknél történő készülékvásárláson, illetve a jó ár megtalálásán van. A folytatásban az Edigital második körére, valamint a Media Markt Black Friday-hétvégéjére helyeződik a hangsúly. Mind a kettőnél minap startolt el a Fekete Péntek-őrülete, ami egészen vasárnapig fog tartani – illetve a készlet erejéig. És mint láthatjátok majd, akadnak azért olyan okostelefonok, amiből kifogytak.

A tisztánlátás mivoltából azért feltűntettük a novemberi árakat, hiszen úgy véljük érdemes látni azt: mennyivel lehet olcsóbb most, mint ha egy olyan időszakban választanátok a Samsung márkaboltok bármelyikében, amikor nincs rá semmiféle kiemelt promóció.

OKOSTELEFONOK:

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Nem csak a Samsung márkaboltoknál van fókuszba a belépőszint és a középkategória, hanem a többi csatornán is. Mind az Edigitalnál, mint a MM-nél a Galaxy A20s a legbasicebb okostelefon, illetve ezzel egyidejűleg a legolcsóbb is. A stáb mégis azt javasolja, hogy inkább az utód mellett tegyétek le a voksot, mert sokkal jobban jártok vele. A középkategóriából a Galaxy A41-re hívnám fel a figyelmet, ami a Media Marktban árminimumon van. Ennyiért nagyon jó deal, pláne, ha kisebb telefonra vágytok. A Galaxy A51 szintén 90 ezer forint remek karácsonyi ajándékválaszték tud lenni. A Galaxy A71-nél nincs árkülönbség a SES-ekhez viszonyítva.

Termék:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy A20s54 990 Ft49 990 Ft48 999 Ft
Galaxy A21s 32GB64 990 Ft55 990 Ft54 999 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft74 990 Ft72 999 Ft
Galaxy A31 64GB89 990 Ft75 990 Ft69 999 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft84 990 Ft79 999 Ft
Galaxy A4189 990 Ft75 990 Ft74 999 Ft
Galaxy A51104 990 Ft90 990 Ft89 999 Ft
Galaxy A71129 990 Ft114 999 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft84 990 Ft84 999 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft177 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Media Markt nem hozott külön nagyobb leárazást a felsőkategóriás termékekhez.

Ezzel szemben az Edigital a múltkori ajánlatát hozta el pepitában. Míg a Samsung Experience Store-okban a Galaxy S20 FE-re megy a fókusz, addig a versenytársnál minden másra. Felhívnám a figyelmet, hogy általuk kapta meg a legelső leárazását a Galaxy Note20-termékcsalád, hiszen a sima modellnél 25 ezer, a nagyobbnál pedig 30 ezer forintot engednek el, ami korrekt, főleg úgy, hogy az első negyedévben ilyesmi meg se történhetne papíralapon. Nem véletlenül hoztak a közelmúltban egy trade-in promóciót köré építve.

Termék:Belső tárhely:Novemberi ár:Edigital ár:
Galaxy S10+128GB244 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S20+128GB339 990 Ft270 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB459 990 Ft355 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB259 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB319 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft329 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB454 990 Ft464 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft529 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft699 990 Ft

TABLETEK:

Csak a tisztánlátás mivoltából hoznám el ismételten a tablet szegmenset, hiszen karácsony előtt egy hónappal már érdemes elgondolkodni a vásárlásán, ha ilyennel termékkel szeretnénk szeretteinket meglepni. A Samsung márkabolthoz ajánlatához képest nincs egyáltalán differencia, szóval bárhol vegyétek a három közül, jó döntötök.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29051 990 Ft42 490 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29561 990 Ft54 999 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51589 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft99 989 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 999 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 999 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720149 990 Ft134 999 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725164 990 Ft152 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft110 490 Ft119 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft128 490 Ft139 999 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860229 990 Ft206 999 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865249 990 Ft205 490 Ft224 999 Ft

Black Friday-hétvégét tartanak a Samsung márkaboltok

Eljött a vásárlás napja?! A Samsung Magyarország november utolsóelőtti péntekjén tartja meg az évi Black Friday-t, melynek különlegessége, hogy nem egy napig tart, mint azt mondjuk az Extreme Digital csinálja, hanem egy teljes hétvégén keresztül. Ha a hagyományokat nézzük, akkor adja magát, hogy ilyenkor lehet jó vétellel vásárolni termékeket. Elég csak felidézni tavalyról a Galaxy S10-et, amit anno 199 990 Ft-ért kínáltak – ha pedig a mostanit árát vesszük figyelembe, amit azóta se ért el újra, bár hozzátett ehhez a COVID-19 világjárvány miatti áremelkedés.

Az idei Black Friday-nál nem csak a készülékek kerülnek górcső alá, hanem a tartozékok is. Mutatnám, milyen ajánlatokkal várják a vásárlókat a Samsung márkaboltokban:

  • 20% kedvezmény minden Samsung tartozékra és kiegészítőre
  • 10% kedvezmény minden JBL termékre.

Mint minden alkalommal, most is akadnak kritériumok, ugyanis a kedvezmények a Galaxy-okosórákra és aktivitásmérőkre, a Galaxy Buds-termékre és a hordozható SSD-re nem használható fel. Viszont bátran lehet alkalmazni tokokra, legyen szó akár egy billentyűzetes tablettokról; vagy memóriakártyára, mondjuk egy 128-256GB-osra, ami ár/érték arányban így eléggé jó áron kerül kiajánlásra.

Ezen kívül a Bravotel Üzletházak Kft. által üzemeltetett Samsung Experience Store-okban (Dowtown SES, Polus SES, Allee SES, Köki SES, Győr SES) van ugye lehetőség BusinessBox által biztosítást kötni a vásárolt termékekre (akár barna- és fehérárura is!), melyeknél 10%-ot engednek el a szolgáltatás végösszegből, ha a promóció időszaka alatt biztosítjátok a kiszemelt elektronikai terméket. (A biztosítás költségéről keressétek fel a hozzátok legközelebbi SES-t.)

A promóció: 2020. november 20. és 22. között érhető el, valamint a készlet erejéig.

OKOSTELEFONOK:

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Az idei Black Friday középpontjában kétségtelenül a középkategóriás készülék kerültek. A hazai képviselet úgy döntött, hogy a nemrég behozott nagyobb tárhelyű modellekre is alkalmazta az árlecsapást. A Galaxy A31-nél mindössze 5 ezer forint a differencia a 64GB-os és a 128GB-os modell között. Mindenképpen érdemes megfontolni, melyik mellett döntetek. Árminimumra került a Galaxy A51 is, hiszen ilyen nyomott áron még márkaboltba nem volt jelen.

Érdemes szemügyre venni még a Galaxy A41-et és a Galaxy A71-et, hiszen a középkategóriában szintén két kedvelt modell.

Termék:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft58 490 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft114 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A felsőkategóriából egyetlen termékre megy a leértékelés, viszont egy eléggé frissre, a Galaxy S20 FE-re, ami október elején került piacra Magyarországon. Black Friday alkalmából a Samsung leütötte eléggé jelentősen az árát, hiszen 30 ezer forintot enged el az eredetihez képest. Ez azért első leárazásnak nagyon kedvező. Nem is véletlen talán, hogy a felhívó kreatívjánál kiemelik. Mondanom se kelljen, de most érdemes benevezni rá.

Plusz: ha vásárolnátok mellé egy MOGA XP-5 kontrollert, akkor ajándékba igényelhettek mellé a Samsung Members applikáción belül Game Pass Ultimate előfizetést, ami 3 hónapra szól.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Black Friday ár:
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft219 990 Ft

TABLETEK:

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

A gyerkőcöknek a belépőszint és a középkategóriából a legújabb terméket, a Galaxy Tab A7 2020-at ajánlanám – melynek miértjeiről a bemutatkozó cikkben írtam.

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft46 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft58 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft79 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

A karácsonyi időszak slágerterméke a tablet szegmens. Az idei csúcskategóriát leszámítva, mindegyiket leértékelte a Samsung hazai képviselete. A Galaxy Tab S5e-t azoknak ajánlanám, akik erősebb készülékben gondolkodnak, ám nem szeretnének 200 ezer forint fölé menni; míg a Galaxy Tab S6 Lite-ot azoknak, akiknek érdekes és izgalmas kiegészítő lehet az S Pen, ami hozzájár.

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft164 990 Ft152 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft119 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft139 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft206 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft224 990 Ft

OKOSKIEGÉSZÍTŐK:

Végre elfogadható áron a Galaxy Buds vezeték nélküli fülhallgató. Emlékszem, mikor a Galaxy S10 előrendelés lezajlott, tele volt az internet vele. Általánosságban 30-35 ezer forint körül rakták fel a különféle Marketplace-ekre azon vásárlói, akik feleslegesnek vélték. Nyilván annyi hátulütője volt dealnek, hogy ajándéktermékekhez nem jár garancia, viszont most már tényleg olyan költségen kínálják, amire bátran lehet igent mondani, mert nem hisszük, hogy lesz ennél is olcsóbb. Sőt, biztosak vagyunk benne, mivel egy kifutó termékről beszélünk, ami az év végére kikophat az okoskiegészítő portfólióból.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy BudsSM-R17044 990 Ft40 990 Ft29 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai:

Zajlik az edigital oldalán a Black Friday

November kétségtelenül a Black Friday időszakáról szól. Karácsonyi ajándékvásárlást mindenki időben szeretné letudni, ezért az emberek többsége kihasználja az éppen kápóra jövő alkalmakat, amikor spórolhatnak. Célszerű azért körbe nézni az interneten, mert előfordulhat, hogy a feltűntetett ajánlat nem minden esetben a legjobb, és csak felárazás-leárazásról van szó. Természetesen a nagyobb cégeknél ez “nem jellemző”, azaz nem szeretnék megkockáztatni a pénzbírságot, így feltételezhető a korrektség.

Több mint 1 éve követjük nyomon promócióról promócióra a Samsung okostelefonok árait, így táblázat formájába összefoglaljuk, mennyire dolgozik az Extreme Digital Fekete Péntek alkalmával jó árakkal. Fontos kiemelni, hogy az általuk meghirdetett leértékelések csak a mai napra értendők, ergo, ha hozzájutsz valami jóhoz, akkor szerencsés péntek 13-on vagy túl. Szintén érdemes fejben tartani, hogy a “készlet erejéig” szócskána van ereje, hiszen limitált az.

A Samsung Experience Store-ok információin szerint jövő pénteken tartják meg a Black Friday-t.

Az edigital Black Friday logója.
Forrás: edigital

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Régóta vártuk, végre bezuhant Black Friday alkalmával a Galaxy A51 ára 100 ezer forint alá. Olyannyira az alá, hogy mindössze 90 ezret kérnek érte, ami abszolút jó vétel. Hasonlóan korrekt kínálattal várják azokat, akik inkább a nagytestvére mellett tennék le a voksukat, hiszen a Galaxy A71 nem sokkal kerül drágábba, mint 110 ezer forint. Ritka alkalmak egyikre, de a Galaxy Xcovertermékcsalád se marad ki a jóból. Szintén kaptak egy kisebb kedvezményt. Ha viszont valakinek tényleg csak telefonálásra kell az okostelefon, akkor ott a Galaxy A20e, ami ennyiért elfogadható ajánlat, bár a helyetekben akkor se mennék Galaxy A21s választása alá.

Termék:2020/Q4-es ár:SES ár:edigital BF ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft39 990 Ft
Galaxy A20s74 990 Ft62 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft62 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft102 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft124 990 Ft112 990 Ft
Galaxy XCover 4s94 990 Ft84 990 Ft
Galaxy XCover Pro185 990 Ft177 990 Ft

A felsőkategóriás termékek árazása:

Most érdemes nagyot álmodni. Már csak azért mondom ezt, mert a Galaxy Z Fold 2 5G, amiről azt feltételeztük, hogy úgy se fog árcsökkenés áldozatává válni, kapott egy 10%-os lecsapást, mellyel 670 ezeren áll meg. Abszolút jó vétel. Ha pedig a másik összehajtható termékcsaládban, a Galaxy Z Flip-ben gondolkodnátok, akkor csak az 5G-s változatra hívnám fel a figyelmet, mivel míg az alapmodell 11%-kal lett olcsóbb, addig a ráncfelvarrott 23%-kal. Hol a logika? – Nem tudjuk, de jó látni, hogy mérséklődött.

Ha pedig szimplán a Galaxy S-szériánál tennéd le a voksod, akkor a Galaxy S20-család között biztosan rálelsz a jövendőbélidre. Jegyzem meg, a Galaxy S20 FE is a leértékelt termékek listáján szerepel attól függetlenül, hogy előző hónapban látott napvilágot. A lista magáért beszél, mutatnám, hogy mi mennyi.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:SES ár:edigital BF ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft169 990 Ft144 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft219 990Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft249 990 Ft239 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft264 990 Ft249 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft299 990 Ft269 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft399 990 Ft354 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G128GB539 990 Ft474 990 Ft474 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft444 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft669 990 Ft

Az edigital odatette magát, mint ahogy láthatjátok. A SES ár oszlop az éppen aktuális Samsung márkaboltban lévő árazás.


Közbe észrevettük, hogy a tablet szegmens is kapott leárazást, így kiegészítettük a cikket a teljesség kedvéért. Külön kiemelém, hogy Galaxy Tab S7 akciós úgy, hogy csak 3 hónapja van a piacon. Nem sokkal, de lejjebb csapták az áraikat.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Aktuális ár:edigital BF ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft41 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft71 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:edigital BF ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft139 990 Ft119 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft159 990 Ft144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft154 990 Ft127 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft194 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft204 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft399 990 Ft

Zajlik a Black Friday előkészülete

A Samsung hazai képviselete a héten még nem tart Black Friday-t, de ez ne is zavarjon senkit sem, hiszen, ha az eredeti dátumot vesszük alapul, mármint az amerikait, akkor az eseményre egészen a hónap utolsó péntekéig kellene várnunk. Értesüléseink szerint azonban másolni fogják az előző évet, azaz az utolsóelőttin kerülhet sor a nagyobb leárazásra. A kínálatuk tartalmáról egyelőre nem tájékoztattak, azonban egyes esetekben érdemes lesz komolyan venni, mert valószínűleg jobb árakkal állnak elénk, mint az ádventi időszakban, amikor már úgy is megveszik az emberek, mert kell ajándék a karácsonyfa alá. Amint megtudjuk a részleteket, megírjuk!

Novemberi áreső szlogennel startolt el a legújabb promóciójuk. Az előző hónapokkal ellentétben visszaálltunk azon listákra, amelyeken tényleg csak a legakciózott termékek sorakoznak. Amiket nem találnátok a táblézatban, azok a novemberi áraikon érvényesülnek. Ugye az okostelefonokról itt, a tabletekről itt, míg az okoskiegészítőkről itt értekeztünk a hétvége folyamán.

A következő promóció: 2020. november 9. és 22. között fut, illetve érdemes megemlíteni, hogy bizonyos termékek már tényleg az eltűnésük küszöbén állnak abból fakadóan, hogy kifutó termékként emlegetjük őket már egy-két hónapja. Nyilván ez alatt inkább a 2019-es modelleket értem, mint sem a 2020-asokat.

A promóció kreatívja.

OKOSTELEFONOK:

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Mint azt olvashattátok a havi összefoglaló cikkből, a hazai képviselet beépítette a portfóliójába a Galaxy A21s és a Galaxy A31 4/128GB-os variációját, amire egyből hoz leértékelést, hogy ne legyen annyira messze az alapmodelljétől. Utóbbinál mindössze 5 ezer forintnyi felárat lehet emlegetni, amit ilyen magasságban kicsengetnék, hiszen ha belegondoltok: a 64GB-os memóriakártyát 8 ezer forint körül dobják utánatok, ha éppen nincs rá leakciózás.

A Galaxy A41 ismételten a Galaxy A31 32GB árpontján. A Galaxy A51 csak nem akar beesni 100 ezer forint alá, ahogy a Galaxy A71 sem 120 ezer forint alá. Jelenleg mind a kettő teljesen korrekt leárazást kapott, bátran lehet most élni a lehetőséggel, ha egyikükben gondolkodtok, mert olcsóbb, maximum: Black Friday-kor lehet, de az még kérdéses!

Termék:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Akciós ár:
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft102 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft124 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A felsőkategóriás termékeinél láttunk már hasonló árakat, így csak egyetlen modellt emelnék ki a sorból, a Galaxy S20+ BTS Edition-t, amit 10 ezer forinttal többért kínálnak leértékelve is, mint a szimpla variációt. Megéri a különleges szín és csomagolás (valamint a matricák), ezt a felárat? Ha tokban ­– ami nem átlátszó! – szoktátok hordani a telefonotokat, akkor nem, más különben érdemes elgondolkodni rajta.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft169 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft299 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft339 990 Ft309 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft399 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft299 990 Ft

TABLETEK:

A tabletek közül a felsőkategória belépő termékeire helyezik a hangsúlyt. Akad mellettük egy középkategóriás is a 2019-es évjáratból, amit csak tartalomfogyasztásra ajánlanék, más különben csalódás érhet.

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft62 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft87 990 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft139 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft164 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft154 990 Ft

Okoskiegészítők:

Az aktivitásmérők és az okosórák:

Aki okosórát szeretne vásárolni, az most várjon egy kicsit, mert egyedül a Galaxy Watch kapott leütést. Aktivitásmérőknél csak a Galaxy Fit2-ben gondolkodjatok, ami minden szempontból jobb az elődjénél, nem is értem, hogy miért fordított az ársorrend.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft11 990 Ft9 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft22 990 Ft19 990 Ft
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft80 990 Ft74 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft

Vezeték nélküli fülhallgatók:

Hoppácska, novemberbe lépve megérkezett az első árengedmény a Galaxy Buds Live-ra. Azáltal, hogy a hónapban a két korábbi változatának az ára lejjebb ment, indokolttá vált a jelenlegi flagship TWS-nek az árcsökkentése. 10 ezer forint marad a zsebébe annak, aki benevez rá. Információink szerint a nemrég debütált Misztikus Kék színre is érvényes. Ha pedig olcsóbban szeretnék megúszni, akkor a Galaxy Buds lehet egy remek döntés, ami elkezdte megközelíteni a 30 ezer forintos árpontot, amit lehet, hogy még idén megérint.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17044 990 Ft40 990 Ft34 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18069 990 Ft59 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai:

A novemberi tablet árakról…

Miután szemügyre vettük az okostelefonok novemberi árait, haladjunk tovább a tablet szegmensre, ami az ünnepek érkezésével még inkább keresetté válik. Már szeptemberben megélénkült a COVID-19 járvány bizonytalanságából fakadóan az igény rájuk, azonban a jelenség a karácsony beköszöntével nagyobb intenzitásra válthat. A Samsung Magyarország beépítette mindegyik termékét a portfóliójába, amelyekkel a 2020-as évben szeretne érvényesülni. A 2018 és az azelőttiek közül már csak a Galaxy Tab S4 képezi a kínálatuk részét, ami kifutó státuszba került. A tervezet szerint az év végére kisöprésre kerülhet a komplett raktárkészlete, bár ehhez kell egy előnyösebb ár is, mert nagyon magasan tartják.

Novemberben egyedül az újonnan bemutatkozott készülékeire nincs semmiféle árleszállítása a hazai képviseletnek, illetve a Galaxy Tab Active-szériára, amit hasonlóan inkább az üzlet partnereinek ajánlják és értékesítik. Valószínűsíthető, hogy a Galaxy Tab S7-termékcsalád mind a négy variációja ez évben még tartja magát a nyitóáron.

A következő árak: 2020. november 1. és 30. között értendők.

Így fest a Galaxy Tab A7 2020 Book Coverben.
Forrás: Samsung

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft164 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft