Címke: Galaxy Tab S7 FE

Infógrafikán a Galaxy Tab S7 FE

Végül beigazolódott, hogy a Samsung Németország bakizott akkor, amikor véletlenül közzétették a Galaxy Tab S7 FE aloldalát, hiszen a leleplezésre csak kedden került sor. Valóban csendes premierrel rukkolt elő a dél-koreai vállalat, ami a Galaxy Világa stábját meglepte, mégis csak egy árfekvésben magasabban nyitott termék létezésére hívta fel a köz figyelmét. Magyarországon a forgalmazása június 18-tól rajtolhat el, azonban először csak a SIM kártyás 5G-s modellt építik a tablet kínálatba; míg a Wi-Fi képesre csak 2021 második felévében kerülhet sor.

A Galaxy Tab S7 FE 5G egy olcsósított Galaxy Tab S7+-ra emlékeztet. Kijelző mérete ugyanakkora, mint az anyamodellnek, viszont itt csak TFT panel gondoskodik a megjelenítésről. A processzoránál a Qualcomm által gyártott Snapdragon 750G köszön vissza, ami a Galaxy A52 5G-vel debütált a Samsung háza táján – s, amiből arra tudunk következtetni, hogy ez igazából a középkategória felsőbb zónájába szánt termék lett; nem pedig egy felsőkategóriás belépőmodell. Nyilván az S Pen képességből fakadóan utóbbira kell hajaznunk. A táblagép a 45 wattos szupergyorstöltéssel 190 perc alatt képes visszatöltődni 100%-ra.

A részletes bemutató június folyamán érkezik, addig elhoznám a hozzá elkészített infógrafikát, melyen minden fontos USP-je helyet kap!

A zöld lehet a következő főszín egyike?

A Samsung nem csak a portfóliójával újul meg évente, hanem mindig megpróbálkozik valami újat mutatni, amivel kitűnik a versenytársak közül. Manapság nagyobb hangsúly helyeződik a készülékek dizájnjára, hiszen legelőször ezzel tudják a vágyat elültetni az érdeklődők fejébe. Meghatározó lett, hogy a vásárolt termék elegáns, letisztult és szép legyen; illetve tudja azt, amivel minden igényünket kiszolgálhatja. Banálisnak hangozhat, de a külső mellett nagy ötletelgetések zajlanak arról is, melyik színnel jelenjenek meg a népszerűsítő reklámokban?! Nem elég, hogy magáról a főszínekről kell döntést hozni még a gyártás előtt, de még arról is, hogy a kreatívokon, melyikkel érvényesüljenek! Nem egyszerű, bármennyire is annak tűnik!

A zöld mindig is egy olyan színopció volt, amivel nehezen tudott a Samsung érvényesülni. Megpróbálkoztak többször az eladásával, viszont egyszer sem lett átütő sikere. A teljesség kedvéért összeszedtem felsorolás formájában azokat a felsőkategóriás modelleket, amelyeknél valamelyik árnyalatában piacra dobták:

  • Galaxy S6 Edge ­– 2015, Green Emerald
  • Galaxy S10 | Galaxy S10e | Galaxy S10+  – 2019, Prism Green
  • Galaxy Fold – 2019, Martian Green
  • Galaxy Note20 | Galaxy Note20 5G – 2020, Mystic Green
  • Galaxy S20 FE – 2020, Cloud Mint
  • Galaxy Tab S7 FE – 2021, Mystic Green

Mondanom se kelljen, de a Galaxy S6 Edge-nél éreztem legerősebbnek a zöld szín dominálását. Annyira eltalálták a smaragdzöld változatban, hogy hamar beindította a „must buy” ingerem. Nyilván egy főszín sikere azon is múlik, mit raknak mellé. Hiába szeretnénk kiemelni, ha van olyan színalternatíva a repertoárban, ami elnyomja, s nem hagyja érvényesülni. Utoljára a Galaxy Note20-nél érzékeltem ezt a fajta jelenséget. Hiába sikerült nagyon szemet gyönyörködtetőre, mégsem keltette fel a vágyam, hogy váltanom kellene. A készüléknek sokkal jobban feküdt a Mystic Gray színválaszték.

Tavaly a japán Samsung képviselet eléggé behúzta az internet népét a csőbe, amikor a Galaxy S20-szériát egy olyan teaser fotóval reklámozta, miszerint érkezhet a premier után a zöld küllemű változat – viszont szó sem volt erről; csak a fény másképp „tört meg” a hátoldalon. A marketing anyaggal csak a terméket reklámozta, nem azt, hogy a színportfólió bővítésre kerül regionális szinten.

Most több külföldi médium (pl.: Anthony) úgy véli, hogy a Samsung meglépi, és beépíti a főszínei közé a zöldet az alábbi:

  • a Galaxy Z Fold3 5G,
  • a Galaxy Z Flip3 5G,
  • a Galaxy Tab S8 család,
  • a Galaxy S21 FE,
  • és a Galaxy Buds2 termékeinél lesz jelen.

Ennek előszelével találkozhattatok a Galaxy Tab S7 FE-nél, ahol tegnap debütált a Mystic Green. Talán, ami egy fokkal izgalmasabb, hogy sokakkal egyetértve, mi is azt jósolnánk, hogy a Galaxy Z Fold3 5G készülék képviselheti úgy istenigazából a zöld szín dominanciáját. Anno a Galaxy Foldnál tervezték a Martian Green bevezetését, azonban elálltak tőle. A Galaxy Z Fold2-nél fel se merült a színárnyalatnak a használata, így most simán kinézzük.

Meglátjuk, hogy a teória beérik-e nyár közepe vége felé. Ti miként látjátok?

Csendes premiert kaphatott a Galaxy Tab S7 FE?

A napokban azt találgatta a tech világa: vajon mikor akarják megtartani a Galaxy Tab S7 FE leleplezését, de talán, amire kevesen gondoltak volna az az, hogy a Samsung „csendes premier” formájában dobja a felhasználók elé. Tényleg ez történt! A németországi képviselet oldalán tűnt fel: minden specifikációjával, rendelhető státuszban.

A sztori lehet, hogy ennél bonyolultabb és szerencsétlenebb, hiszen csak az ‘SM-T736BZSAEUB’ típusszámon futó termék került publikus (=weboldalon csekkolható!) státuszba, azaz a Galaxy Tab S7 FE 5G, amiből arra tudnánk következtetni, hogy nem feltétlenül biztos, hogy csendes premierként könyvelhető el a jelenléte; sokkal inkább tudnánk egy idő előtti élesítésre gondolni, vagy bakira. Furcsálljuk a Wi-Fi képes változatnak a hiányát, hiszen mégis csak kelendőbb, mint egy SIM kártya fogadására alkalmasnak. Sokadik kérdőjelként pedig, mi a helyzet a júniusra kiírt Unpacked eventjével?! Elmaradna?

Forrás: Samsung DE

A bevezetési ára: 649 euró lett, ami átszámolva 225 ezer forint. Középkategóriás készülék árazásnak egyáltalán nem mondható, legalábbis ezért a pénzért már inkább 128GB-os belső tárhelyű terméket szeretnék kapni, mint sem 64GB-ost. Színeinél: fekete és szürke emlegetett.

Dióhéjban átfutva – mert majd a napokban hosszasabban kitárgyaljuk – a főbb jellemvonásait, az már leszögezhető, hogy ez a legméretesebb megfizethetőbb táblagépe a Samsungnak, hiszen valóban megtartották a pletykált 12.4 inches kijelző méretét, viszont csak TFT panellel látták el, amely 2.560 x 1.600 px-es felbontással rendelkezik. Sztereó hangzással, Dolby Atmos támogatással, valamint S Pen és Dex képességgel vértezték fel. Akkumulátora 10.090 mAh-ás, amit akár 45 wattos gyorstöltéssel ránthatunk vissza szupergyorsan, nagyjából 190 perc alatt.

Nemsokára jövünk a részletekkel! Mit szóltok a csendes leleplezésének tényéhez?

Forrás: Samsung DE

Kap billentyűzetes tokot a Galaxy Tab S7 FE

Küszöbön a legelső Fan Edition táblagépnek a leleplezése, legalábbis ha lehet hinni a tavasz elején kiszivárgott Unpacked Event kalendáriumnak, akkor júniusra van kiírva a debütje, már ha ténylegesen tartják magukat az ott írtakhoz. Napközben már érintettük a belépőszintet képviselő utódot, a Galaxy Tab A7 Lite-ot, viszont a Samsung a felsőkategóriáját is „olcsósítja” ugyanúgy, mint az előző generációknál azt tette. Elég csak felidézni a Galaxy Tab S5e-t vagy a Galaxy Tab S6 Lite-ot. Tavaly előbbit már májusban piacra dobták, most elcsúsztatják nyár elejére – bár azzal tudnék vitatkozni, mennyire a jelen év stratégiája.

Szeretném még az elején tisztázni, hogy egyáltalán nem biztos az olcsósított változatnak a végleges neve, ugyanis emelgetnek „Lite”, „Fan Edition”, „XL” és „e” utótagot. Az sincs kizárva, hogy egy újabb tűnik fel a színen – ami nincs a felsoroltak között –, egyedül csak a típusszáma könyvelhető, hiszen berögzítésre került már több felületen, amin utólagosan sosem módosítanak.

A dél-koreai vállalat hozzá is kiad billentyűzetes tokot, hiszen manapság a táblagépek próbálják elhappolni a piaci részesedését a laptopok és notebookok szegmensének. Mutatnám Roland Quandt által közzétett fotóinak egyikét, amiből egyből leszögezhetünk jó pár dolgot:

Pofásan fest a Galaxy Tab S7 FE billentyűzetes tokja.
Forrás: Roland Quandt

Kezdenék mindent azzal, hogy a Galaxy Tab S7 FE Pogo csatlakozáson keresztül fog kapcsolódni a billentyűzetes tokjához. Ergo, folytatja a Samsung azt a vonalat, hogy ne kelljen még külön az akkumulátor állapotát figyelnie a felhasználónak, mint anno a Galaxy Tab S4 esetén. Másrészről, az S Pen tartóját a tokgerinchez helyezik el, mint a Galaxy Tab S6 Lite-nál tették azt. Harmadrészt, egy egyszerűsített billentyűzet megoldást kapunk, hiszen alulról lemaradt a touchpad felület, amivel akár egeret is kaphatnánk, viszont azt csak a flagship termékeiknek szánják.

Az a pletyka járja a netet, hogy a Fan Edition szócska csalódást okozhat, hiszen csak nyomokban fedezhető fel a hajazás az anyamodellre; nem úgy, mint a Galaxy S20FE esetében. Kijelzőjénél a 12.4 inch köszön vissza, míg akkumulátorkapacitásánál a 10.090 mAh; viszont a processzoránál hiába szeretnének a leendő vásárlói Snapdragon 865-öt olvasni, nagyon úgy fest, hogy csak Snapdragon 750G-t építenek bele, ami a jelenlegi okostelefon portfóliójánál a Galaxy A52 5G-ben mutatkozik. Tehát csak egy középkategóriás tablettel számoljunk.

Azért lesznek még olyan húzások, amiknek örülhetünk, hiszen könyvelhető az 5G képes modell bevezetése, az S Pen toll képesség, illetve a vékony kialakítás. Egyelőre nincs információnk a tok áráról, de bátran 50 ezer forint fölé tudnám belőni.

Íme még néhány fotó a végére:

Friss renderfotókon a Galaxy Tab S7 megfizethető(bb) változata

A soron következő Unpacked esemény termékei között tartható számon: a Galaxy Tab S7 Lite, ami a Galaxy Tab A7 Lite-tal debütálhat május végén vagy júniusban. A dél-koreai vállalat kiszivárgott roadmapje szerint, erre az időszakra van kiírva, ha ettől nem térnek el úgy, mint a Galaxy Book-termékcsalád esetében. Természetesen, az internet tele van már a pletykáival, melyekkel már korábban foglalkoztunk, viszont Evan Blass elkészítette a legfrissebb renderfotóit a hozzájutott információkból, ami alapján elégedettek lehet azok az érdeklődői, akik egy megfizethető flagship killer termékre vágynak – már ha felveszi a vonalat a Galaxy S20 FE ágán tablet érában.

A készülék típusszáma már könyvelhető lehetne, viszont Tron felfedezett egy érdekességet, ugyanis nem három SKU kóddal került fel a portfóliójába a Samsungnak, hanem néggyel.

Mielőtt azonban teóriákba kezdenék, érdemes szemügyre venni a Google által berögzített Play áruházas sorokat, ugyanis immáron szó sincs semelyik forrásunknál Lite utótagról, hanem FE-ként említik a flagship killer tabletet. Adja magát, hogy felszámoljon előbbivel, hiszen a vásárlókban „degradálást” kelthet, amitől a termék eladásai akadozhatnak. Igen, ennyire fontos egy ütőképes névnek a megalkotása. Másrészről, a Galaxy Tab S7 FE-nél említenek csak Wi-Fi és 5G képes változatot, amiből arra tudnék következtetni, hogy mégis csak két méretben láthat napvilágot, ugyanúgy, mint az alapmodell, azaz a kisebbik csak LTE-vel, a nagyobb pedig 5G-vel rendelkezik SIM kártyás változatban. Meglátjuk, hogy majd igazam lesz-e!

A Galaxy Tab S7 FE 360°-os körfotón.
Forrás: evleaks

Mint az evleaks által készített 360°-os fotón jól látszódik, eléggé vékony készülék érkezésére van kilátás. Nem is baj, hiszen a Galaxy Tab S6 Lite 7 mm-es vastagsága a Galaxy Tab S5e-hez képest visszafejlődés volt. A jelek szerint, nem fogjuk azért még az 5.5 mm-t érinteni és felülmúlni, viszont megközelíteni annál inkább. A netre került hírek szerint 6.34 mm-rel lehet számolni, tehát nagyjából a Galaxy Tab S7-nek a méretével.

MagasságSzélességVastagság
Galaxy Tab S5e160 mm245 mm5,5 mm
Galaxy Tab S6 Lite154,3 mm244,5 mm7 mm
Galaxy Tab S7 Lite / FE185,04 mm284,77 mm6,34 mm

A Samsung ügyelni fog a színválasztékra. A Galaxy Z Flip 3 híreinél olvashattatok a „zöld” színnek a visszahozataláról, amit utoljára a Galaxy Note20-nál, az előtt pedig a Galaxy S6 Edge-nél láthattunk. Most valószínűleg a tabletnél debütálhat az, amit majd az összehajtható okostelefonja átvehet. A SamMobile úgy tudja, hogy öt darabbal készülnek, melyek között: a fekete, a kék, a szürke, a zöld és a rózsaarany tűnik fel.

A Galaxy Tab S7 Lite/FE táblagépbe a Qualcomm által gyártott Snapdragon 750G lapkát építhetik, ami mellé 4GB gyorsítótár társulhat. Révén, hogy a Galaxy Tab S6 Lite utódjaként tartjuk számon, lehet könyvelni: az AKG hangchipet, az S Pen támogatást, illetve a sztereóhangzást (Dolby Atmos megtoldással!). Biztosra vehető a 45 wattos töltéstámogatás öröklése, bár a dobozában max. 15 wattos töltőfej lesz csomagolva, már ha nem húzza be a Samsung környezettudatosság címén.

A Book Cover-je mindenesetre hasonló lesz, mint a Galaxy Tab S6-nak vagy a Galaxy Tab S7-nek. Erről is van pár kreált fotója evleaks-nek.

Így nézhet ki az ezüst színű:

Így nézhet ki a zöld színű:

A végére pedig még egy összesített fotó:

Forrás: evleaks

Két új tablet érkezhet nyár elején

Február közepén készítettem egy összefoglaló cikket a 2021-es tablet portfólióról. A Samsung vélhetően még nagyobb hangsúlyt helyez a termékcsaládra, hiszen a 2020-as évben hatalmasat fejlődött a koronavírus hatására. Rengetegen vásároltak munka és oktatás címen, illetve ajándékként is a karácsonyi időszakban, melynek köszönhetően olyan eladási mutatókat generáltak, amire öt éve nem volt példa. A Canalys piackutató által a részleteket már megismerhettétek, most inkább foglalkozzunk olyan szivárogtatott információkkal, amik a napokban futottak be; s megerősítették a korábbi teóriákat.

A Samsung nem csak felsőkategóriában akar „gyengített” modellekkel elénk állni, hanem a középkategóriában is. A Galaxy Tab A7 Lite lehet a nyár egyik debüt terméke, viszont a Galaxy Tab S6 Lite-nak is szán utódot; viszont ne rohanjunk annyira előre.

A jelenlegi információk szerint az alábbi modellek vannak kilátásban 2021-ben:

  • Galaxy Tab A7 Lite
  • Galaxy Tab A10 2021
  • Galaxy Tab A7 2021
  • Galaxy Tab S7 Lite
  • Galaxy Tab S8-széria

A Galaxy Tab A7 Lite arra hivatott, hogy a szórakozási faktort mindenkinél megteremtse. Kisebb méretéből adódóan egykezes készüléknek van beállítva. Kijelzőjénél 8.7 hüvelykest említenek, míg a burkolatánál fém kivitelezést. Kétségtelenül a multimédiás tartalomfogyasztás áll a középpontjában, valamint az, hogy a Galaxy Tab A7 10.4-nek egy kompaktabb változatát hozzák el, hiszen a Galaxy Tab A 8.4 2020 kifutásával az űrt be kell tölteni, amire szerintünk hivatott.

Szintén elkezdtek szivárogni az információk a Galaxy Tab S7 Lite-ról, amiből a jelek szerint egyetlen méret érkezhet. A netre került prezentációs dokumentumképből kiderül, hogy a Galaxy Tab S7+ kijelzőméretét örökli meg: 12.4 inches lesz, melyhez WQXGA felbontás társul. Ez számban kifejezve 2560x1600px. A kávák szimmetrikusak, tehát álló vagy fekvő módban fogva is hasonlóak; viszont érdemes szem előtt tartani, hogy a dél-koreai vállalat fekvő készülék használatra tervezi – amiről a szelfikamera árulkodik a legjobban.

Talán a legmeglepőbb húzó USP-je, hogy 5G képességre hivatott. Lehetséges modellkódja a Wi-Fi-s opciónak: SM-T730, az LTE-snek SM-T735F, míg az 5G képesnek SM-T736B lehet.

2021 júniusára ígérik a premierjét, tehát mindenképpen hónapokkal a Galaxy Tab S8 megjelenése előtt szeretnék, ha már a felhasználók bevásárolnának. Az operációs rendszerénél One UI 3.1 várható, hiszen a One UI 3.5-ös felület majd az őszi tollas készülékeknél lepleződhet le. Processzorját a Qualcomm szállíthatja, így sanszos, hogy a Snapdragon 750G épülhet bele.

A Galaxy Tab A7 Lite 189 dollár körül, míg a Galaxy Tab S7 Lite 349 dollár körül nyithat.

Kíváncsi leszek, megvárják-e ténylegesen a nyár elejét, nem pedig előbb dobják piacra?! (A koronavírus jelenléte miatt érdemesebb lenne nem elnyújtani a termékek bevezetését.) Szerintetek nem lelombozó a ‘Lite’ utótag a készülékeknél? A Fan Edition-nel nem járnának jobban a marketinges kollégák?