Címke: Galaxy TabS6 5G

Nagyon erős az 5G képest portfóliója a Samsungnak

A Samsung többször bizonyította, hogy azon gyártó akar lenni a felhasználói szemében, “akit” diktáló jellemvonással jellemeznek. Az ötödik generációs (5G) hálózat elterjedésének hajnalán úgy döntött, hogy eszközökkel látja el azokat az ügyfeleit, akik szem előtt tartják a naprakészséget és nyitottak a technológiai újdonságokra, egy szóval: a fejlődésre. Nyilván, számtalan tévhit nehezíti munkájuk gyümölcsének beérését, de ahogy a múltban, úgy a jelenben is ezeket le kell küzdeni a jó cél érdekében.

A jelenlegi 5G képest készülék portfóliója a Samsungnak.

2019 tavaszán mutatkozott be az első 5G-s készülékük, a Galaxy S10 5G, ami a magyarországi piacot elkerülte. A sort folytatta ősszel a Galaxy Note10-család, melynek mind a két tagját ellátták az újdonsült technológiával, de persze hagytak választási lehetőséget azoknak, akiknek a kiforrottabb 4G is elegendő volt. A csúcskategória mellett a megfizethetőbb árazású középkategóriát se akarták kihagyni a kínálatukból, hiszen még mindig innen van a legjelentősebb vásárló közönsége. A Galaxy A90 5G a tavalyi év második felében debütált, és sokáig úgy volt, hogy Magyarországon is napvilágot lát, azonban a Galaxy Fold feltűnése miatt inkább veszni hagyták az elképzelést – aminek egyszerű oka lehetett: valószínűleg a Galaxy A80 hányattatott sorsára került volna magas árszabása miatt. A szegmens tovább tagokkal bővült 2020-ban, és a jelek szerint 2021 se hoz mást!

2020-ban már átgondoltabb stratégiával álltak a meglevő és leendő ügyfeleik elé, ugyanis kínálatukat megerősítették olyan termékekkel, amiknél az alap felszereltséget képezi az 5G. Gondolok itt az abszolút prémium szegmensre: a Galaxy S20 Ultra 5G-re, a Galaxy Note20 Ultra 5G-re, a Galaxy Tab S7+ 5G-re és a Galaxy Z Fold2 5G-re, amelyekből, ha akarnánk se tudnánk LTE változatot beszerezni. A jövőkép pedig azt mutatja, hogy az LTE szócska kezd kikopni a portfóliójukból, legalábbis a Life Unstopped nevű eseményen bemutatott Galaxy A42 5G szintén ezt a kijelentést erősíti.

A világ kínálatához képest a magyar is próbalja tartani a tempót. A jelenlegi 19 készülékéből csak 8 tűnt fel a hazai képviselet forgalmazásában; név szerint: a Galaxy Note10+, a Galaxy S20+, a Galaxy S20 Ultra, a Galaxy Z Flip, a Galaxy Note20, a Galaxy Note20 Ultra, a Galaxy Tab S7+ és a Galaxy Z Fold2. És meg hol az év vége, hiszen a Galaxy A42 5G premierjét az utolsó negyedévre jósolják – ami biztosan nem kerül el minket sem.

Cirka másfél év leforgása alatt a kínálatuk több mint 50%-át elhozták 5G-s kiadásban, de mutatnánk a listát, hiszen van hozzá egy remek infografikánk:

Hivatalos: immáron hosszabb távú a főszoftver támogatása a Samsung készülékeknek

Az augusztus elején megtartott Unpacked esemény végén elhangzott, hogy a Samsung a Google-lel még szorosabbá fűzte az együttműködését, melynek köszönhetően: immáron nem két, hanem három főszoftvernyi támogatással látják el a folytatásban érkező készülékeiket. Akkoriban még nem érkezett erről semmiféle hivatalos sajtóközlemény, ezért vártunk a hír közzétételével, azonban minap a Samsung Global-on publikálásra kerültek a részletek, aminek sokan fognak örülni.

A Samsung Electronics megerősítette elkötelezettségüket! Céljuk, hogy a lehető legjobb mobil élményt nyújtsák a Galaxy felhasználók számára azáltal, hogy az Androidos operációs rendszerű kütyüjeiknél három generációs frissítési támogatást nyújtanak – s ezáltal több millió elégedett Galaxy eszközt használóra tehetnek szert, akik a folytatásban méginkább ragaszkodni fognak majd a márkához.

„A Samsung elkötelezett amellett, hogy támogassa a felhasználókat, hogy teljes mértékben élvezzék a legújabb mobil élményeket, miközben Galaxy készüléküket használják. (…) Mivel az emberek hosszabb ideig ragaszkodnak az okoseszközükhöz, azon dolgozunk, hogy biztonságos védelmet és izgalmas új funkciókat biztosítsunk a kezükben lévő eszközöknek. Az Android OS legfeljebb három generációjának támogatásával kibővítjük Galaxy termékeink életciklusát, és ígéretet teszünk arra, hogy egyszerű és biztonságos mobil élményt nyújtunk, amely a legújabb innovációk előnyeit élvezi, amint elérhetők lesznek.”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Electronics mobil kommunikációs üzletágának alelnöke és szoftverplatform-csoport vezetője.

Természetesen a felsőkategóriát használó készüléktulajdonosok élvezhetik első sorban az életciklus elnyúlását, viszont lesznek olyan Galaxy A-szériás termékek is, aminél szintén megugorják mindezt. A lentebbi listára pillantva, számomra az körvonalazódott, hogy a Galaxy A5x-ek lehet a vízválasztó termékcsalád, bár ha a jövő évben valóban más alacsonyabb számozású termékéből is érkezik 5G-s variáns, akkor azok még simán hozzácsapódhatnak.

Az év végére van kiírva a Galaxy S20-családnak az Android 11-re történő frissítési ütemterve. A húszasok az év elején Android 10-zel láttak napvilágot, azaz 2022-ben (legalábbis az előző évet figyelembe véve!) érkezhet az Android 12-es, míg 2023-ben az Android 13-as operációs rendszer. A Galaxy S10- és Galaxy Note10-széria pedig Android 12-vel búcsúzik a meghosszabbított szoftvertámogatók névsorából.

A jelenlegi felállás szerint, az alábbi termékek élvezhetik a döntéssel járó különleges bánásmódot:

Galaxy S-szériából:

  • Galaxy S20 | Galaxy S20 5G | Galaxy S20+ | Galaxy S20+ 5G | Galaxy S20 Ultra | Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S10 Lite | Galaxy S10e | Galaxy S10 | Galaxy S10 5G | Galaxy S10+
  • A folytatásban érkező következő Galaxy S-széria tagjai.

Galaxy Note-szériából:

  • Galaxy Note 20 | Galaxy Note 20 5G | Galaxy Note 20 Ultra | Galaxy Note 20 Ultra 5G
  • Galaxy Note 10 Lite | Galaxy Note10 | Galaxy Note 10 5G | Galaxy Note 10+ | Galaxy Note 10+ 5G
  • A folytatásban érkező következő Galaxy Note-széria tagjai.

Galaxy Foldable-készülékeiből:

  • Galaxy Z Fold 2 | Galaxy Z Fold 2 5G
  • Galaxy Z Flip | Galaxy Z Flip 5G
  • Galaxy Fold | Galaxy Fold 5G
  • A folytatásban érkező következő összehajtható készülékek.

Galaxy A-szériából:

  • Galaxy A71 | Galaxy A71 5G
  • Galaxy A51 | Galaxy A51 5G
  • Galaxy A90 5G
  • A folytatásban érkező hardverben erős Galaxy A-széria tagjai.

Galaxy Tablet-készülékeiből:

  • Galaxy Tab S7+ | Galaxy Tab S7+ 5G | Galaxy Tab S7 | Galaxy Tab S7 5G
  • Galaxy Tab S6 | Galaxy Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S6 Lite
  • A folytatásban érkező következő Galaxy Tab S-széria tagjai.

Rengeteg Samsung okostelefon és tablet HD kompatibilis a Netflix streaming szolgáltatónál, de akadnak HDR10-esek is

A SamMobile csapatának jár a hatalmas pacsi, hiszen összegyűjtött egy olyan listát, amit elnézve megjön az embernek a kedve, hogy kipróbálja a jelenkor egyik legjobban menő streaming szolgáltatását, a Netflix-et a telefonján.

A Samsungnál a HDR kijelző támogatottság már évek óta jelen van a flagship telefonjaiban. Ha visszaemlékeztek, akkor még a Galaxy Note7-nél debütált, amit a dél-koreai vállalat a Galaxy S10-nél léptetett új szintre, amikor behozta az összképbe a HDR10+-t. Nem csak a csúcskategóriás készülékeinél került fókuszba a Netflix, hiszen, ha felidézitek a tavalyi egyik belépőszintet képviselő modelljét, a Galaxy A20e, akkor derenghet, hogy előtelepített applikációként tűnt fel a menüben. Sokan értetlenül néztek a jelenség előtt, de annyira komolyan gondolták az integrálását, hogy el se lehetett rootolás nélkül távolítani.

Kétségtelen, a Netflix szép utat járt be. Jelenleg toronymagasan vezeti a streaming platformok listáját, messze lemaradt tőle az Amazon, az HBO GO és a Hulu lohol, hogy némileg leharcolja a közte lévő távolságot. Rengeteg nívós sorozat- és filmcímet, illetve színészt és színésznőt tud felsorakoztatni. Tavaly ősztől pedig a magyarorszagi lokalizációján is túlvan.

Nemrég hivatalosan is több Samsung készülék megkapta a Netflix által a HD és HDR10 streaming tanúsítványát, melyeknek a listáját a kép alatt tálaljátok. Természetesen folyamatosan frissülőről beszélgetünk, így fordulhat elő egyelőre, hogy pl.: a Galaxy S10 család nincs ott.

Fotó: Galaxy Világa

Íme a lista, melyik Samsung okostelefonok kaptak HDR10 tanusítványt:

  1. Galaxy S20
  2. Galaxy S20+
  3. Galaxy S20 Ultra
  4. Galaxy S20 5G
  5. Galaxy S20+ 5G
  6. Galaxy S20 Ultra 5G
  7. Galaxy S10 Lite
  8. Galaxy Note 10+
  9. Galaxy S10 5G
  10. Galaxy Fold
  11. Galaxy Fold 5G

Íme a lista, melyik Samsung okostelefonok kaptak HD tanúsítványt a Netflix által:

  1. Galaxy A9
  2. Galaxy M10s
  3. Galaxy A10e
  4. Galaxy A60
  5. Galaxy A70
  6. Galaxy A80
  7. Galaxy M40
  8. Galaxy A30s
  9. Galaxy A50s
  10. Galaxy A70s
  11. Galaxy M30s
  12. Galaxy A51
  13. Galaxy A71
  14. Galaxy M21
  15. Galaxy M31
  16. Galaxy Note 10 Lite
  17. Galaxy XCover 4s
  18. Galaxy XCover Pro

Íme a lista, melyik Samsung tabletek kaptak HD tanusítványt a Netflix által:

  1. Galaxy Tab A
  2. Galaxy Tab A 8.0
  3. Galaxy Tab A with S Pen
  4. Galaxy Tab Active Pro
  5. Galaxy Tab S5e
  6. Galaxy Tab S6

Infografika a Galaxy 5G világához 2019-ből

Ha visszaemlékeztek a második és a harmadik negyedéves 5G képes eladások elemzésére, akkor már tudhatjátok, hogy a Samsung remekül hozta a mutatókat 2019-ben, melynek végét azzal pecsételte meg, hogy bejelentette a világ első tabletjét, ami szintén rendelkezik ezzel a képességgel, a Galaxy Tab S6 5G-t. Noha hazánk még nem tett hozzá a sikerükhöz, ugyanis a behirdetett Galaxy A90 5G mégsem debütált évvégén és már biztosra vehető, hogy nem is fog, azért halkan a Vodafone kínálatába feltűnt a Galaxy Note10+ 5G. De erről hamarosan írok külön!

A Samsung Electorincs által kiadott közlemény szerint: 2019-ben több mint 6.7 millió készülék került eladásra világszerte, amivel a piacnak az összének a felét tették ki. Ez azért nem semmi, hiszen csak öt darab 5G-s készüléke van, név szerint: a Galaxy S10, a Galaxy Note10 5G, a Galaxy Note10+ 5G, a Galaxy A90 5G és a Galaxy Fold 5G.

Noha csak 1%-át tette ki a globális okostelefonok eladásának az 5G képes szegmens, ez 2020-tól változni fog, ahogy egyre több helyen tűnik fel a technológia, ami megkönnyíti az emberek életét. Soraimat TM Roh szavaival zárnám:

„A Samsung számára, 2020 lesz a Galaxy 5G éve, és izgatottan vagyunk, hogy az 5G-t még több eszközkategóriába behozzuk, és ezáltal bemutassuk az embereknek azokat a mobil élményeket, amelyekről még soha se tapasztalhattak meg.”

mondta TM Roh, a Samsung Electronics informatikai és mobil kommunikációs részlegének kutatási és fejlesztési vezetője.

Az első 5G képest tabletet a Samsung dobja piacra

„The world’s first 5G tablet.”

A Samsung minden lehetőséget megragad, hogy bezsákolja a „világon az első” igencsak hangzatós jelzőjét. Nagyon úgy fest, hogy a Galaxy Tab S6 5G-vel ők hozzák a tabelt szegmens első 5G képes készülékét, ezáltal elhalászva az elismerést a 2020 első negyedévében érkező Huawei MatePad Pro 5G elől. Nemrég számoltam be arról, hogy a társaság hatalmas szeletet ragad ki a(z egyelőre szűk) piacból, ahol négyből három eladott – legalábbis a második és harmadik negyedévének adataira alapozva – következő generációs hálózatot kezelő okostelefon a dél-koreai óriástól származik. Nyilván az idő múlásával kisebb szelet jut a tortából, azonban az előnyt mindenképp fenn akarja tartani.

Már van több 5G képes okostelefonja a társaságnak, mind közép-, mind felsőkategóriában. Sőt, ha a Galaxy Fold-t vesszük alapul, akkor “valamiféle tablet féle” is, hiszen nyitott állapotában 7.3 collos a kijelzője, amit halván egyből a Galaxy TabA 7.0 entry-level tablet jut az eszembe, ami 2016-ban próbált kompaktabb méretével piacot hodítani – inkább kevesebb sikerrel. Nos, a méretek immáron hasonlók, viszont az árak szöges ellentétben van egymással, de az okok nem véletlenek. Nyilván az új generációs hálózatnak van felára (egyelőre egyedi és más hardver elemeket igényel!), így elsőként a felsőkategóriából választott alanyt táblagépeknél is. (A telefonoknál az első ilyen termék a Galaxy S10 5G volt.) A 2019 júliusában napvilágot látott csúcskategórisa, a Galaxy Tab S6 kapta meg a kötelező hardver modult és ezáltal az elismerést is.

Csak emlékeztetőül: az SM-T860 modellszámmal a WiFi-s változat, míg az SM-T865-tel az LTE variáns rendelkezik. Az 5G képes az SM-T866N azonosítóval érkezik, azaz a T86x vonalat megtartották, hiszen nem történt jelentős változtatás a hardverében.

Amihez biztosan nem nyúlnak, az a 10 inches körüli kijelző mérethez (egyes források szerint 10.3″-os lehet), aminél megtartották a 1600x2560px-es felbontást, valamint a 16:10-es képarányt. Annyiban változtattak viszont, hogy megkapta a HDR10+ támogatottságot. A processzor chipjét a 7nm-es gyártástechnológiás Qualcomm-féle Snapdragon 855+-os adja. A szimpla Snapdragon 855-höz képest kicsit húztak az órajeleken. Az egymagos rész, ami korábban 2.84GHz-en pörgött, most 2.96GHz-en tud; míg a négymagos 1.78GHz-ről 1.8GHz-re növekedett. A hárommagos 2.42GHz-es középső tartományhoz nem nyúltak, ahogy a GPU modulhoz (Adreno 640) sem.

Arról egyelőre nincs megerősített információ, hogy az akkumulátor a korábbi 7 040mAh-ról csökkenthetett-e vagy nőhet-e, de abból kiindulva, hogy a Galaxy Fold és a Galaxy Fold 5G között van differencia, úgy tippre itt is lesz, mivel az 5G-s modul picivel nagyobb az elődjénél. (Egyes források szerint 7 300mAh-ás lehet, de nem vennék rá mérget!) Töltés sebességben viszont a 15W-os felvételi mértéken nem változtattak.

Bemutatójára várhatóan jövő év elején lesz a las vegasi CES-en lehet, bár az sincs kizárva, hogy már kép ünnep között megejtik, hogy valóban behúzhassák a „világ első 5G képes tabletje” jelzőt.