Címke: Galaxy Watch

Az okosórák is kaptak GPS javító frissítést

A napokban számoltunk be arról, hogy a Samsung több régebbi csúcskategóriás készülékre adott ki firmware frissítést. A hivatalos patchnote-ja szerint, a GPS került javításra – ami azért érdekes, mert magához a biztonsági javítási részhez egyáltalán nem nyúltak a szoftverfejlesztők; másfelől nagy lehetett a gond, ugyanis egyik sem mai modell. A cikkben ki is emeltük, hogy a Galaxy S7 és a Galaxy S8 termékcsaládról, valamint a Galaxy Note8-ról volt szó, viszont a szemfüles GalaxyClub csapata észrevette, hogy a lista ennél azért hosszabb.

A GPS fixálás kiterjedt egészen a 2015-ben kiadott Galaxy S6 termékekre is, valamint a Galaxy S9-ekre. (Bár utóbbiről berögzítést még nem találtam!) Ezen felül néhány középkategóriásra, mint pl.: a Galaxy J7-re. Az eset érdekességét még az is tovább tetőzi, hogy ezeknél a legalább 6-7 éves modelleknél nincs arra lehetőség, hogy a hivatalos patch oldalukon visszanézzék a kiadásának dátumot, ugyanis azok már inaktiválásra kerültek.

A Galaxy Watch Actice egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

A GPS fixálás azonban nem csak az okostelefonjait, hanem az okosóráit is érintette. Tegnap futott be a Galaxy Watch 42mm-es változatomra az R810XXU1GVG1 buildszámon számon tartott update, amely 31.8MB-os méretével kitágította a pupillámat. (A gondhoz képest talán egy kicsit nagy!) A 46mm-es se maradt ki a sorból a R800XXU1GVG1 builddel, de ahogy körbe nézegettem, más modell ugyanúgy stabilizálásra kerültek, mint pl.:

  • a Galaxy Watch LTE: R805WVLU1DVG1
  • a Galaxy Watch Active: R500XXU1GVG1

Noha nem találtam berögzítést a Galaxy Watch Active 2-re, de nincs kizárva, hogy a következő napokban megkaphatja; ahogy az sincs kicsukva, hogy a Gear Sport-ra is élesítik.

A jelek szerint találtak egy olyan GPS-re utaló problémát, melynek elengedése nem volt opció. Hiába van szó régebbi modellekről, a szoftverfejlesztők mégsem hagyták figyelmen kívül, helyette az elégedettség növelése érdekében leprogramozták a javítást, ami mindenképpen példaértékű. Emellett azt is mondatja, hogy a Samsung ennyi idő elteltével se hanyagolja el a régi vásárlóit, akik esetleg még ezeket a termékeket nyúzzák valamilyen formában.

Fotó: Galaxy Világa

A júniusi aktivitásmérők, okosórák és más kiegészítők árazásáról…

A nyári hónapok érkezésével egyre inkább felértékelődnek az okoskiegészítők, amikkel rendbe lehet tenni a fittségünket és formánkat. Másrészről, azt se feledjük el, hogy erre az időszakra szokta ütemezni a Samsung a legújabb okosóráinak a debütjét, legalábbis az előző évek trendjét lekövetve ősz előtt mindig érkezett egy újabb modell. Jelenpillanatban az a hír járja, hogy mind a Galaxy Watch, mind a Galaxy Watch Active termékcsalád megkaphatja a következő generációját. A tényt egyébként tovább erősíti, hogy a Galaxy Watch Active2 alumínium változatai elérték az életútjuk végét, így mondhatni kiszóró promóciók érkeznek havi rendszerességgel.

Az okosórák árazására pillantva az szögezhető le, hogy azért voltak már sokkal jobb árponton is a termékek, így amondó vagyok, ha nem égetően fontos a megvásárlása, akkor játszatok a kivárásra, mert adott típusoknál akár 15-20 ezer forint maradhat a zsebetekben – amit egy újabb szíjra költhettek el.

A lentebb feltűntetett árak: 2021. június 1. és 30. között értendők. Természetesen a változás jogát fenntartom, ez csak egy jelenlegi állapot!

Forrás: Samsung

Az aktivitásmérők és az okosórák:

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Júniusi ár:
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 490 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81084 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80094 990 Ft85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ84 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ94 990 Ft85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS109 990 Ft98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS119 990 Ft107 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840144 990 Ft130 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850154 990 Ft139 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE224 990 Ft202 490 Ft

Hoppá, végre valahára elmozdultak az eSIM kártyás okosóráknak az árai. A Telekom weboldalára felmenve szembesülhettek a ténnyel, miszerint a Galaxy Watch 3-at immáron a Galaxy Watch Active 2 „súlyában mérik”. Megvan a mögöttes logika, hiszen a két termék között tényleg csak a dizájnbéli különbséget lehet jelenleg felhozni, és így eltűnnek a határok. Könnyebben vásárolják egyiket-másikat, ha az ár nem állítja döntés elé a vásárlót.

Termék:Modellkód:Júniusi ár:
Galaxy Watch eSIM 42mmSM-R815FZKATMH119 680 Ft
Galaxy Watch eSIM 46mmSM-R805FZSATMH129 800 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS124 960 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS134 860 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 41mmSM-R845124 960 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 45mmSM-R855134 860 Ft
A négy darabos kiszerelésben lévő Galaxy SmartTag-ek színei. (Pink/Mint/Oatmeal/Black)
Forrás: Samsung

További okoskiegészítők:

A Galaxy Buds+ átlagosnál magas árra mozdult ki, ami azért történhetett, mivel nemsokára érkezik a Galaxy Buds2, s ezáltal elvesztette támogatottságát a Samsung jóvoltából. A teljesség kedvéért hozzácsaptam a listához a Galaxy SmartTag-ek variánsait, hogy lássátok egybe az összképet.

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Júniusi ár:
Galaxy Buds+SM-R17552 990 Ft47 490 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft58 490 Ft
Galaxy Buds ProSM-R19089 990 Ft80 990 Ft
Galaxy SmartTagEI-T5300B13 490 Ft
Galaxy SmartTag, 2db/csEI-T5300MBEGEU21 990 Ft
Galaxy SmartTag, 4db/csEI-T5300KBEGEU33 990 Ft
Galaxy SmartTag+EI-T7300B14 990 Ft
Galaxy SmartTag+, 2db/csEI-T7300MBEGEU25 990 Ft
Galaxy SmartTag+, 4db/cs EI-T7300KBEGEU41 990 Ft

Javítottak a Galaxy Watch 3-ak stabilitásán

Április utolsó napjait tapossuk, a Samsung szoftverfejlesztői pedig nem csak az okostelefonokra és a tabletekre adnak ki frissítéseket, hanem az okosóráikra. Mielőtt azonban a lényegre térnék, had tegyek arról említést, hogy az áprilisi biztonsági csomagok kiküldése szépen zajlik. A régebbi termékek sorából már elérhető: a Galaxy Note8-ra, a Galaxy A9 2018-ra vagy éppen a Galaxy Tab S5e készülékre. Néhány okoskiegészítőnek a firmware-jéhez a hónap második felében nyúltak hozzá, ami legfőképpen a stabilitásuknál fog mutatkozni.

A Galaxy Watch esetében az R810XXU1FUD1, míg a Galaxy Watch3-nál az R8x0XXU1BUD1 buildszámon érkezett meg április 20-a tájt az update, ami helyre teszi az üzenetküldő alkalmazás zökkenőmentes működését; valamint javítottak a Wi-Fi kapcsolódáson, ami a jelek szerint eddig instabilabb módon végezte a feladatát. Javasolt tehát telepíteni, ha felkínálja a lehetőséget a Galaxy Wereable applikáció, ugyanis rosszat nem tudunk csinálni.

Érdekességképp említeném meg zárószóként, hogy a Galaxy Watch termékeken a Tizen 5.5.0.1, míg a Galaxy Watch 3-akon a v.5.5.0.2 operációs rendszer fut.

Ha még nem dobta fel a Galaxy Wereable applikáció a frissítés lehetőségét, akkor mindenképpen ajálnom, hogy manuálisan nézz rá, mert gyakran előfordul, hogy több napos eltéréssel ereszti csak rá a kütyüket a szerverekre a rendszer. Más formában nem lehetséges, mint pl.: az okostelefonoknál az asztali Smart Switch alkalmazásával.

Forrás: Samsung

Buildszám : R850XXU1BUD1 | R840XXU1BUD1
Tizen-verzió : Tizen 5.5.0.2
Kiadás dátuma : 2021-04-21

Az alábbiak az újdonságok:

  • Javított üzenetküldő alkalmazás stabilitás
  • Javított WiFi stabilitás
  • Stabilabb és megbízhatóbb rendszer

Érdemes elgondolkodni az okoskiegészítő vásárlásán!

Érzitek a tavasz beköszöntét? – Minap is 17°C volt odakinn, sütött a nap és ha az a fránya szél nem kezd rá, akkor teljesen jó, pólós időnk lett volna. A Samsung hazai képviselete se szeretné, ha a négy fal között töltenétek az évszak egyik legszebb időszakát, hiszen ilyenkor virágoznak a fák, valamint kezdenek el zöldelleni az erdők. Mozgásra buzdítja az érdeklődőket. Úgy a készülékekre egész hónapban készülékbeszámító promóció zajlik, amivel előnyösebb helyzetbe kerülnek a legdrágább csúcskategóriásaik is. Azt se feledjük el, hogy a középkategória új generációjára is elhoztak egy árleszállítást, amivel legalább 10 ezer forintot a zsebünkben tartanak. Egyébként a két ajánlat összevonható, éljetek vele!

A hónap végéig az okosórák és okoskiegészítők csapódnak a fenti listához, amelyekre nagyobb árkedvezményeket ajánlanak akkor, ha a Samsung márkaboltok egyik webstore-jába, a sestore.hu-ra látogattok el, és adjátok le rendeléseteket. Természetesen boltban történő vásárlás során, a netes árra is hivatkozhattok, szintén megkapjátok a kedvezményt, hiszen a cél, hogy mindenki jól járjon.

Külön felhívnám a figyelmet, hogy a Galaxy Watch Active terméknél az egyik színre, kékre, valamiért nagyobb az árengedmény, így ha mindegy, hogy kék, rózsaszín vagy szürke, akkor inkább előbbire add le a rendelésed, amivel legalább 5 ezer forintot spórolsz. A listán nem tűntettem fel, de a weboldalon találhattok még Galaxy Fit és Galaxy Fite aktivitásmérőt, bár ha adtok a szavamra, akkor helyette az új generációt vásároljátok meg.

A promóció: 2020. április 23-tól a hónap végéig tart, valamint a készlet erejéig.

Képernyőfotó az éppen futó webstore akcióról.
Kreátor: Galaxy Világa
Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Webes ár:
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft13 591 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50059 990 Ft45 892 Ft
/ 50 991 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81084 990 Ft72 242 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ84 990 Ft72 242 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ94 990 Ft80 742 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS109 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS119 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840144 990 Ft123 241 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850154 990 Ft131 741 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE224 990 Ft191 241 Ft

További okoskiegészítők:

Az okoskiegészítők sorából a vezeték nélküli fülhallgatók se maradtak le az online promócióból. Noha az április termék listán már nem szerepel a Galaxy Buds, hiszen kifutott termék, azért feltűntetném még itt, mert még nem tűnt el teljesmértékben. Én inkább arra ösztönöznélek, hogy dönts az újabb generáció bármelyikében, mert jobban jársz. A dilemma persze adott, mert a Galaxy Buds+ és a Galaxy Buds Live között mindössze cirka 5 ezer forint a felár, ám mind a kettőnek van egy-egy olyan tulajdonsága, ami a malmára hajthatja a vizet.

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Webes ár:
Galaxy BudsSM-R17039 990 Ft33 992 Ft
Galaxy Buds+SM-R17552 990 Ft45 042 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft49 716 Ft
Galaxy Buds ProSM-R19089 990 Ft76 492 Ft
Galaxy SmartTagEI-T530013 490 Ft11 466 Ft

Az áprilisi aktivitásmérők, okosórák és más kiegészítők árazásáról…

Márciusban a boltok bezárása miatt nem kerültek ki a lenti kreatívok, azonban muszáj szem előtt tartani a tényt, hogy immáron a Samsung okosórái is képesek az EKG- és a vérnyomásmérésére. (Zárójelben azért hozzá tenném, hogy mióta jelen van a Galaxy Watch3 okosórámban, egyszer sem indítottam el. Jómagam azon felhasználók közé tartozom, akiket a jelenlétük nem túlzottan mozgat meg, hiszen se korban, se másban nem vagyok ott, hogy fontos információkat szolgáltasson az az tény, hogy most magas éppen vagy alacsony. Ti miként vagytok a ténnyel?)

Kifutó státuszban emlegethető a Galaxy Fit, a Galaxy Fite és a Galaxy Watch Active. Ezek lekerültek a szokásos havi figyelős táblázatból. A márkaboltok némelyikében azért még fellelhetők. Értelemszerűen a februári árazással vásárolhatjátok meg, de mindenképpen közülük akarnátok egyre beruházni.

Az általam megszerzett információk szerint, a lentebbi okosóra és okoskiegészítő árak: 2021. április 1. és 18. között érvényesek, de nincs kizárva, hogy a hónap második felére is meg lesznek hosszabbítva, így kezeljük őket teljesen havi szinten.

Az aktivitásmérők és az okosórák:

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 390 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81084 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80094 990 Ft85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ84 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ94 990 Ft85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS109 990 Ft98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS119 990 Ft107 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840144 990 Ft130 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850154 990 Ft139 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE224 990 Ft202 490 Ft

Több hónapon keresztül, nem sok árváltozást tudtam felmutatni az eSIM képes okosórák piacáról, azonban megtört a jég. Az év második negyedévébe lépve a Telekom módosított rajtuk, és sokkal barátibbá tette a leendő vásárlóinak. A csavar, hogy mindezt csak a Galaxy Watch 3 eSIM családdal érvényesítette, a többiek árcímkéjéhez nem nyúlt, de legalább a frissebb modellek vásárlására ösztönözi az érdeklődőket, ami jobb a piacnak.

Termék:Modellkód:Áprilisi ár:
Galaxy Watch eSIM 42mmSM-R815FZKATMH119 680 Ft
Galaxy Watch eSIM 46mmSM-R805FZSATMH129 800 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS124 960 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS134 860 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 41mmSM-R845158 840 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 45mmSM-R855168 740 Ft

További okoskiegészítők:

Lerostálódott a Galaxy Buds a vásárolható készülékek listájáról. Aki az első generációban gondolkodik, annak beragadt készleteket kell felkutatni. Amondó vagyok, hogy felesleges keresgélés helyett, inkább ugorjatok szintet és nevezzetek be újabbra, hiszen tudnak annyival többet. Mellesleg, a Galaxy Buds Pro megkapta az első komolyabb árleszállítását. A Galaxy SmartTag is bekerült a csapatba, hogy hirdethesse az igét.

Termék:Modellkód:2021/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy Buds+SM-R17552 990 Ft44 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft63 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Buds ProSM-R19089 990 Ft76 490 Ft
Galaxy SmartTagEI-T530013 490 Ft11 490 Ft

Nem hagyják frissítés nélkül a Galaxy Watch és a Galaxy Watch Active okosórákat

A Samsung büszke lehet, mivel sikeresen elfogadták az európai egészségügyi hatóságnál is a kérelmüket, így az összes olyan okosórája képes az EKG- és a vérnyomásmérésre, ami hardveresen tudja a funkciót. Február vége tőlük volt hangos, ugyanis nem érkezett új karon hordható okoskiegészítő, de talán senki se bánja, hiszen az új képességgel hasznos lehet, pláne, hogy volt olyan modellje, ami másfél évet várt az engedélyeztetésre. Ez pedig nem kevés idő, de a hitelesítésnek kulcsfontossága van, ha az egészség monitorozása a főszempont.

A Galaxy Watch és a Galaxy Watch Active, azaz a korábbi generációkról se feledkeztek el a Tizen operációs rendszerért felelős fejlesztők. Noha ezek a termékek hardveresen nincsenek felkészítve az extra dolgokra, azért belepréseltek néhány más fronton hasznos dolgot.

Számomra a legidegesítőbb dolog az okosóráknál az volt, hogy sehogy se tudtam képernyőfotót készíteni. Ez már a múlté olyannyira, hogy engedélyezik a görgetéses módot. Továbbá felokosították az emoji tárát; valamint az üzenetfogadó részt, ahol immáron megtekinthető a küldött fotó. Mondanom se kelljen, de a legfrissebb update gondoskodik a stabilításáról. A teljes lista lentebb olvasható a megszokott módon.

Ha esetleg még nem dobta volna fel a készüléked a frissítés elérését, akkor mindenképpen csekkold le manuálisan a Galaxy Wereable applikáción belül, hiszen február végétől elérhető, csak most kezdtük el feldolgozni az archívált megírandó cikkeket.

A Galaxy Watch okosóra család megkapott egy fontos frissítést!
Forrás: Samsung

Buildszám: R800XXU1FUB6 | R810XXU1FUB6 | R500XXU1FUB5
Tizen-verzió: Tizen 5.5.0.1
Kiadás dátuma: 2021-02-25

Az alábbiak az újdonságok:

  • Továbbfejlesztett értesítés : Amint az üzenetről értesítést kap, egy párbeszédablak jelenik meg, és megtekintheti a képeket is.
  • AR-emoji/Bitmoji : Küldjön AR emojikat és bitmojikat az óráról.
  • Felvétel : Támogatja a képernyőképek rögzítését görgetés közben, majd a rögzített képernyőképeket automatikusan átküldi a telefonra.
  • Ha órával edz, akkor a hangvezérlés a mobileszközhöz csatlakoztatott headseten keresztül fog működni.
  • Adjon hozzá az összesített adatokkal és a pulzussal kapcsolatos hangvezérlést a Futás/Biciklizés Auto. körhöz.
  • Stabilabb és megbízhatóbb rendszer