Címke: Galaxy Z Flip 3

A májusi okostelefon árakról…

Napját se tudom, mikor foglalkoztam utoljára árcímkékkel, így, úgy gondoltam, hogy ideje lenne megpillantani a Samsung Magyarország kínálatát. Már most előterjeszteném, nagyon nagy a kínálat, ami annak tudható be, hogy a lehető legtöbb termékét megpróbálja a portfoliójában tartani, hogy ezáltal a konkurenciáin könnyedén fogást találjon. 50 ezer forinttól kezdve, eléggé szépen le is van fedve, csak éppen a bőség olykor problémát is szíthat, mégis csak a „kevesebb néha több”. Mellesleg, mindegyik modell fel sem lelhető mindegyik csatornán.

Áprilisban a Samsung készülékek behódoltak az inflációnak, ugyanis megfigyelhető volt a legtöbb modellnél egy „minimális” drágulás. Legfőképpen a Galaxy S22-termékekre hívnám fel a figyelmet, ahol 15-20-30 ezer forintos árváltozás is tapasztalhattak azok, akik nem éltek még februárban az előrendelés lehetőségével. Nincs más helyzetben a Galaxy Z-termékcsaládnál se, ahol szintén megérezheti a pénztálcákat a január havihoz mérten.

A jelenlegi árpontok: 2022. május 1. és 31. között értendők. (Az eltérés jogát fenntartjuk, ezek csak tájékoztató jellegűek.)

A Galaxy S22 termékcsalád kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A tavalyi modellekre nem fókuszálnék, ugyanis több termék már „az inkább nem elérhető, mint elérhető” készülékek listáját erősíti. Ettől függetlenül fontosnak éreztem, hogy azért lássátok, éppenséggel, melyik hol helyezkedik el az ársávokban.

A Galaxy A33 5G-ből és a Galaxy A53 5G-ből érkezett EE, azaz Enterprise Edition változat, amit a Samsung Experience Store-okban találhattok. Ezek a modellek átlagosan 5 ezer forinttal drágábbak, mint az alapmodellek. Szoftver tekintetében lesz némi eltérés, tudásban ugyanannyit tudnak, ha leszámítjuk azt, hogy védelem szempontjából egy fokkal magasabb színvonalat képviselnek. Jelenlétük annak is betudható, hogy a beszállítók így próbálják kiküszöbölni az olykor fellépő ellátási nehézségeket. Vásárlás tekintetében mindegyik, melyik mellett teszitek le a voksotok, mert átlagemberként úgy sem érzékeltek differenciát.

Termék:Típusszám:2022/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A03 32GBSM-A035F69 990 Ft
Galaxy A03 64GBSM-A035F79 990 Ft
Galaxy A03 128GBSM-A035F89 990 Ft
Galaxy A03s 32GBSM-A037G57 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A127F61 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A127F69 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A127F76 990 Ft67 990 Ft
Galaxy A22 128GBSM-A225F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A22 5G 128GBSM-A226B102 490 Ft85 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F114 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B122 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F143 490 Ft124 990 Ft
Galaxy A52s 5G 128GBSM-A528B184 490 Ft129 990 Ft
Galaxy A33 5G EE 128GB159 990 Ft
Galaxy A33 5G 128GBSM-A336B154 990 Ft
Galaxy A53 5G EE 128GB193 990 Ft
Galaxy A53 5G 128GBSM-A536B189 990 Ft
Galaxy Xcover 5SM-G525F109 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2022/Q2-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás termékek listája 200 ezer forinttól kezdődik. A magyarországi képviselet egyelőre még nem vezette ki a Galaxy S20 FE-nek a Snapdragon-os változatát, amivel 175-199 ezer forint körül operál. Tény és való, attól, hogy ez a termék tavalyelőtt debütált, mégsem tekinthető gyengének. Meg lennék lőve, hogy mellette vagy a Galaxy A53 5G mellett rakjam-e le a voksom…?!

A Galaxy S22 termékcsalád nagyjából túl van az első negyedévén, így megérkezett az első árleszállítás, amit a teljes hónapban megpróbál tartani a gyártó. Na jelentősre ne nagyon számítsatok, kb. olyan, mint ha az infláció általi drágulást engednék el és a februári bejelentési áron kínálnák, de mégis át tudnak húzni árat az ártáblákon. Érdemes lesz majd figyelni, hogy milyen bundle promóciót társítanak mellé, mert azzal fogja ténylegesen megérni a vásárlást.

Termék:Típusszám:2022/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy S20 FE [Snapdragon] 128GBSM-G780F269 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 128GBSM-G990B309 990 Ft267 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 256GBSM-G990B339 990 Ft294 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft284 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft369 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft399 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft429 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft494 990 Ft
Galaxy S22 5G 128GBSM-S901B349 990 Ft334 990 Ft
Galaxy S22 5G 256GBSM-S901B369 990 Ft354 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 128GBSM-S906B429 990 Ft 409 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 256GBSM-S906B449 990 Ft429 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 128GBSM-S908B514 990 Ft489 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 256GBSM-S908B554 990 Ft529 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 512GBSM-S908B595 990 Ft569 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 128GBSM-F711B429 990 Ft369 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 256GBSM-F711B449 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GBSM-F926B739 990 Ft629 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 512GBSM-F926B779 990 Ft649 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2022/Q2-es árakon vásárolhatók.

72%-os piaccal zárta 2021-et a Samsung Dél-Koreában

Mindig érdekes látni, hogy egy okostelefon-gyártó minként boldogul a saját piacán. A Counterpoint Research szemre vételezte a Samsung-ot hazájában, Dél-Koreában, ahol a 2021-es évben a piac valamelyest átformálódott. Történt ugyanis, hogy az LG Electronics beszüntette 2021 áprilisában a szegmensét, azaz kivonult erről a területről. Volt időszak, amikor ezek az offline store-ok Apple termékek értékesítésébe kezdtek, azonban kis idő elteltével felhagytak vele. Mondanom se kelljen, de a 2020-ban megszerzett 13%-os piaci részesedés szépen fogokozatosan kezd elfogyni. Noha az évben valahogy 6%-ot kipréselt magából az LG, egyértelműen a versenytársai profitáltak a kiszállásából.

A Samsung-ot mondjuk nem annyira hatotta meg a dél-koreai jelenléte, ugyanis míg 2020-ban 65%-át bitorolta az okostelefonok értékesítésének, addig 2021-ben ez 72%-ra sikerült növelnie. Ergo, mind második készüléket a leendő vásárlók tőlük vásárolják, ami példa értékű, hiszen lehetne másképp. Ez egy olyan siker, amit pl.: az Apple az USA-ban sem fog soha összehozni.

Az okostelefon piacának alakulása 2021-ben.
Forrás: yna.co.kr

Ettől függetlenül az LG piacveszteségéből tudtak profitálni, ugyanis 20%-ról 21%-ra növelték a piaci részesedésüket. Mint fentebb írtam, a harmadik helyen az LG zárt 6%-kal, míg az egyéb készülékek mindössze 1%-ot vesznek ki az összből.

Az ország legnépszerűbb terméke a Galaxy S21 5G lett, melyre számtalan promóciót írtak ki. Vélhetően ez hozta meg a sikerét. A második helyre a remek formavilággal és megerősített strapasággal bíró Galaxy Z Flip3 5G került, míg a dobogó legalsófokán a középkategória egyik közkedvelte futott be, a Galaxy A33. További érdekesség, hogy a Galaxy S21 Ultra 5G se került ki a TOP5-ből. A versenytársak egyike az iPhone 12 Mini-vel fért fel a legjobb ötök listájára – hiszen ilyen méretben a Samsung nem éppen forgalmaz terméket.

„A Galaxy S21 árcsökkentésekkel és különféle promóciókkal vonzotta az érdeklődőket; a Galaxy Z Flip 3 az elődjéhez képest jobb dizájnnal és tartóssággal; míg a Galaxy A32 pedig az A sorozatra jellemző költséghatékonysággal.”

A legnépszerűbb okostelefonok listája Dél-Koreában 2021-ben.
Forrás: yna.co.kr

2022 másabb esztendő lesz, mint az előzőek. Az 5G kerül a fókuszba, így a Samsung a Galaxy A-szériával akar majd az alacsonyabb árazású prémium termékek ellen menni, gondolok itt az iPhone SE 2022-es változatára. Kíváncsian várom, hogy jövőre milyen jelentéssel számol be a piackutató oldal, melynek riportját a dél-koreai yna.co.kr hozta le.

Téli olimpiai kiadást kap a Galaxy Z Flip3 5G

A Samsung az Olimpiák kiemelt támogatója, így senki se érjen meglepetésként, hogy a 2022. február 4. és 20. között zajló pekingi téli játékokra készültek egy különleges kiadással. Szakítva a hagyományokkal, most egy olyan termékcsaládból adnak ki limitált kiadásban, amire az előző években nem volt precedens – pedig lehetett volna. A reflektorfényt a Galaxy Z Flip3 5G kapja, ami az úgy nevezett Winter Dream White színben fog pompázni. A dél-koreai vállalat mindig is adott a szépségre, és ha valakinek tetszik a legkompaktabb összehajtható készüléke alapvetően, akkor bizony ezért oda-visszalesz, mert egyszerűen nincsenek rá szavak, annyira gyönyörű lett.

A termék felhívó kreatívja.
Forrás: Samsungeshop.com.cn

Az ‘SM-F7110AWCCHC’ típusszámon számon tartott termék magában rejt egy s mást, viszont, ami a legfontosabb, hogy vélhetően csak a kínai piac vásárlói nevezhetnek be rá, függetlenül attól, hogy lenne más régióban is biztosan vevője. Belistázása csak a helyi Samsung webshopjába történt meg, ahol 7,999 kínai jüan-ot kérnek érte, azaz átszámítva nagyjából 1.258 dollárt.

A színére visszakanyarodva, halovány rózsaszínre emlékeztet a Winter Dream White. Kicsit a Galaxy Watch Active Rose Gold-ját idézte meg, de lehet, hogy csaj a mattított hatás csap be. Természetesen a Samsung logója alá odakerült az Olimpiai Játékok hivatalos emblémája.

Nem csak ennyit kap az, aki benevez a termékre, ugyanis ahogy azt megszoktuk már, nem csak külső küllemben, hanem belsőben – szoftveresben – is megszépül. A gyári és a Samsung alkalmazások egyedi ikondizájnt kapnak, de nincs másképp a feloldó képernyőnél és a háttérnél. Valószínűleg külsős programok segítségével más Galaxy Z Flip3 5G-re szintén letölthető lesz nem-hivatalos úton, azonban azt tudjuk, hogy nem az igazi.

A limitált kiadású változat 8/256GB-os változatban vásárolható 2022. január 15-től a fenti linken.

Forrás: Samsungeshop.com.cn

Zajlanak a Black Friday hetek a Samsung.com-on

November 26-a a hivatalos Black Friday nap 2021-ben. (Ha a kalendáriumra vettek egy pillantást, illetve elolvassátok a „népi jóslatot”, akkor tudhatjátok, hogy november utolsó péntekén tartják hivatalos az őrült leértékelések napját. Rákövetkező hétfőn pedig a Cyber Monday-t, ami kimondottan a webes értékesítésre koncentrál.) Ez az elmúlt években teljesen kifordult magából, melynek hatása, hogy Black Friday-napokat és heteket tartanak. (Vagy emlegethetném az egyik szolgáltatót, ahol egész hónapban Fekete Péntek van.) A Samsung.com-on 2021. november 15-én rajtolt, ami november 29-ig tart. Információnk szerint péntekre nem terveznek semmi extra leárazást, de azért érdemes résen lenni, hát ha….

A Samsung.com-on történő vásárlásról érdemes annyit megemlíteni, hogy egyelőre csak magánszemélyként, bankkártyás fizetéssel van lehetőségetek vásárolni. Más opciót nem tudnak felajánlani. Ergo, ha céges számlára kérnétek a terméket, vagy utánvéttel fizetnétek, akkor sajnos más helyet kell választanotok, mert nincs rá lehetőség. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben nem lesz; a jelenlegi felállásról számolok be.

A Fekete Péntek középpontjában a felsőkategóriás és a prémium szegmens áll. Azok, akik ez alatt szeretnének terméket, sajnos megint csak máshova kell menniük, ellenben érdemes átgondolni a lehetőségeket, mert olykor 130 ezer forintot engednek el az új termék árából. Mutatnám felosztva a részleteket!

A Black Friday hetek hivatalos felhívó kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Az okostelefonok listája:

Talán azt tudnám kiemelni, hogy minden 2021-ben kiadott, tech médiumok által valamilyen módon elismert készülékét leárazta. Még azokat is, amelyek nyár végén debütáltak. Oké, a Galaxy Z Flip3 5G azért volt jobb áron, hiszen a Mammutban és az Etele Plázában nyílt boltokban volt olcsóbb is, egy nap erejéig, de azért ez se rossz.

Természetesen gondoltak a középkategória legkedveltebb modelljére, a Galaxy A52s 5G-re, ami 135 ezer forintért tényleg elég erős dealt ajánl.

Termék:Típusszám:Novemberi ár:Kedvezményes ár:
Galaxy A52s 5G 128GBSM-A528B169 990 Ft134 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft279 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft354 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft409 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft429 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B519 990 Ft449 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 128GBSM-F711B399 990 Ft329 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 256GBSM-F711B420 000 Ft349 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GBSM-F926B699 990 Ft579 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 512GBSM-F926B730 000 Ft599 990 Ft

A tabletek listája:

Lehetett volna egy kicsit népesebb a termékfelhozatal. Személy szerint, ezt a sávot kihagynám, mert Galaxy Tab S7 alatt nem választanék!

Termék:Típusszám:Novemberi ár:Kedvezményes ár:
Galaxy Tab A7 Lite (2021) WIFISM-T22069 990 Ft49 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Tab S7 FE WIFISM-T733239 990 Ft189 990 Ft

Az okosórák listája:

Amire sokan vártak, az beteljesedett. Nem csak, hogy a legfrissebb okostelefonok kerültek be a Black Friday-ba, de még az eSIM-es változatokból is bátran lehet válogatni. S ezáltal olcsóbb árat kínálnak, mint ha ellátogatnátok a Telekomba, és ott vásárolnátok előfizetésmentesen.

Termék:Típusszám:Novemberi ár:Kedvezményes ár:
Galaxy Watch 4 40mmSM-R86099 990 Ft81 490 Ft
Galaxy Watch 4 40mm, LTESM-R865F119 990 Ft97 490 Ft
Galaxy Watch 4 44mmSM-R870109 990 Ft91 490 Ft
Galaxy Watch 4 44mm, LTESM-R875F129 990 Ft107 490 Ft
Galaxy Watch 4 Classic 42mmSM-R880134 990 Ft109 490 Ft
Galaxy Watch 4 Classic 42mm, LTESM-R885F154 990 Ft129 490 Ft
Galaxy Watch 4 Classic 46mmSM-R890149 990 Ft123 490 Ft
Galaxy Watch 4 Classic 46mm, LTESM-R895F169 990 Ft139 490 Ft

A vezeték nélküli fülhallgatók listája:

Csak a Galaxy Buds Pro-ra fókuszáljatok, a többit hagyjátok!

Termék:Típusszám:Novemberi ár:Kedvezményes ár:
Galaxy Buds2SM-R17754 990 Ft43 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft37 990 Ft
Galaxy Buds ProSM-R19089 990 Ft58 490 Ft

Zárószóként mutatnám, hogy a TV-knél és a háztartási termékeknél, milyen kuponkódot írjatok be, hogy olcsóbban tudjátok megvásárolni a kiszemelt fogyasztói kütyüt.

Ünnepekre hangoltat a Samsung

Már november közepén megérkezett az év első karácsonyi ünnepi időszakára hangoltató promóciós videója, melynek főtémája az a slágertermék, ami tényleg hozza a kötelező eladási számokat. A Galaxy Z Flip3 5G egyik legnagyobb húzó ereje kétségtelenül az árcímkéje, hiszen majd 150 ezer forinttal lett olcsóbb, mint az előző generációi, azonban funkciókban, hardverben és úgy minden másban felülmúlja azt. Szerintem, ha egy különleges okostelefonnal szeretnéd meglepni kedvesed vagy éppen szeretted, akkor őt választd, mert tökéletes a maga eleganciájával.

Részben miatta van az, hogy a Galaxy S21 FE 5G csak az év elején debütálhat, hiszen a chipset hiány, valamint az összehajtható készülékek piacának megerősítése jellemzi a Samsungot. Nézzük, hogy mivel próbálnak önbizalmat ültetni belénk, hogy már pedig kell ez nekünk!

Ütős leárazással ünnepli a Samsung két friss boltjának a nyitását!

Noha csendes premier formájában már megnyitott a Samsung Experience Store az Etele Plázában (egyelőre csak KIOSK-ban!) és a Mammutban, azért érdemes Joy napok alkalmából egy hivatalos ünnepi nyitányra is felhívni az arra tévedők figyelmét. Egyrészt azért, mert egy (majd még egy, amint átadják!) nagyon szép bolttal bővült a Samsung offline üzleteinek listája – s ezáltal már 11 darabbal büszkélkedhet. Másrészről, olyan árakkal várják egyes termékek kapcsán, amelyekkel a GSM boltosok se fogják felvenni a versenyt. Pont erre alapozva érdemes időben odamenni, nehogy elfogyjanak, s hoppon maradjatok.

A két friss üzlet pontos paramétere:

(Zárójelesen említeném meg, hogy mindkettőt a BravoPhone üzemelteti, azaz, ugyanaz az üzemeltető, mint amelyik az Allee-ban, a Polusban vagy a Kökiben lévőt, illetve a Downtown-t és a Győri vidéki boltot.)

November 13-án érdemes lesz ellátogatni a két friss Samsung Experience Store-ba.
Forrás: sestore.hu

Tegnap már olvashattátok, hogy a Galaxy Z Flip3 5G elképesztően nagy árlecsapást kap 2021. november 13-án. Helyesbíteném az ott írtakat, ugyanis nem csak a Mammut I-ben lesz a promóció, hanem az Etele Plázában lévő Samsung KIOSK-ban, míg az üzlet el nem nyeri végső küllemét. Mellette a Galaxy Watch3 41mm-es variánsa is versenyképes promóciót kapott, amire nehéz nemet mondani, ha az ember egy ilyen okosórára vágyik.

Mutatnám a kiemelt termékek árlecsapásait:

Termék:Típusszám:Novemberi ár:Kedvezményes ár:
Galaxy Z Flip3 5G 128GBSM-F711B399 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840144 990 Ft69 990 Ft

A jó hírem viszont az, hogy nem állnak meg ennél a két terméknél, hanem mellécsapnak Samsung okostelefonokat más szegmensekből, valamint tableteket és okoskiegészítőket. A teljesség kedvéért mutatnám a megszokott táblázatos felállásban, hogy a két Samsung Experience Store-ban, mivel lehet még számolni:

Termék:Típusszám:Novemberi ár:Kedvezményes ár:
Galaxy A52s 5GSM-A528B169 990 Ft134 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft409 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GBSM-F926B699 990 Ft579 990 Ft
Galaxy Tab A7 Lite (2021) WIFISM-T22069 990 Ft49 990 Ft
Galaxy Tab S7 FE WIFISM-T733239 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Buds2SM-R17754 990 Ft43 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18064 990 Ft37 990 Ft
Galaxy Buds ProSM-R19089 990 Ft58 490 Ft