Címke: Galaxy Z Flip4 5G

Mire elegendő fél órányi töltés idő?

Manapság mindennapi életünk egyik kulcsfontosságú terméke az okostelefon. Sokan sok mindenre használják – olykor a hívások lebonyolítása harmad-, negyedrendű tényező. Ezen dolgozunk, ezen át érnek el minket e-mailben vagy más üzenetküldő platformon, rajta visszük végbe a marketinges teendőink és a többi. A Samsung termékeinél alapvetően kijelenthető, hogy nem a töltési sebesség fokozására, hanem a biztonságos használtra helyezi a hangsúlyt. A Galaxy Note7 esete után mondjuk megértjük, hiszen nehezen mosta le magáról a szégyent. Mostanra azonban leszögezhető, hogy az akkori mérnöki hibát felhasználva erősödött a brand.

Az idei okostelefonok majdnem mindegyike legalább 25W-os gyorstöltés felvételére képes. Azért akad kivétel, mint pl.: a Galaxy A04s, amely csak 15W-os maximális értékkel lohol a belépőszintű készülékek sorában; de ott nem is ezen van a hangsúly. A 45W-ot a gyártó megtartotta a prémium berkekre, más opcióval pedig egyelőre nem kíván dolgozni.

Az egyik közkedvelt twitter követőm nemrégiben publikált egy kimutatást azzal kapcsolatban, hogyha fél órára töltőre helyezzük az egyes termékeket, 0%-ról, azaz teljes merültségi állapotból, akkor nagyjából hány %-ra töltődik vissza az az egyes töltési sebességeknél. Kezdjük azokkal a listát, ahol a maximális érték 25W-on stagnál:

TermékAkkumulátor25W-os töltéssel45W-os töltéssel
Galaxy A53 5G5.000mAh0-45%
Galaxy A54 5G5.000mAh0-56%
Galaxy S22 5G3.700mAh0-63%
Galaxy S23 5G3.900mAh0-57%
Galaxy Z Fold3 5G4.400mAh0-33%
Galaxy Z Fold4 5G4.400mAh0-57%
A középkategória felső ágának, valamint a felsőkategória 45W-os töltését nem támogató termékek listája.
Forrás: Anthony

Senkit se lepjen meg, hogy a Galaxy S22 5G gyorsabb töltési idővel rendelkezik, mint a Galaxy S23 5G; hiszen 200mAh-val nagyobb aksival rendelkezik. Ami a fenti táblázatból kiderül, hogy a Galaxy A54 5G az elődhöz képest gyorsabban tud töltést visszanyerni – vélhetően a jobb hűtésből fakadóan. A Galaxy Z Fold4-nél érződik úgy istenesen, hogy mekkora volt az előrelépés tavalyelőtti modellhez hasonlítva.

Csorogjunk át felsőkategóriára, azon belül is az Ultra-termékcsaládra. Érdekes látni, hogy Galaxy S20 Ultra-nál jobb töltési sebesség mutatkozott, mint az azt követő három generációjánál a 25W-os szegmensben. Ha lehet hinni Anthony tweetjének, akkor ott 64%-ig történt meg a visszarántása az akkumulátornak, míg mondjuk a Galaxy S23 Ultra 5G-nél csak 56%-ig. Ami egy másik furcsaság, hogy mindössze 4%-nyi plusz mutatkozott a 45W-os töltőre történő váltás során.

Nézzük csak, mennyi az annyi:

TermékAkkumulátor25W-os töltéssel45W-os töltéssel
Galaxy S20 Ultra 5G5.000mAh0-64%N/a
Galaxy S21 Ultra 5G5.000mAh0-54%
Galaxy S22 Ultra 5G5.000mAh0-61%0-60%
Galaxy S23 Ultra 5G5.000mAh0-56%0-68%
Az Ultra termékcsaládnál az értékek.
Forrás: Anthony

A Galaxy S21 Ultra 5G nem támogatja a 45W-os töltést, ezért van kihúzva.

Összességében leszögezhető, hogy a Samsung a 25W-os töltési sebességre fókusz, hiszen fél óra elteltével az akku kapacitást szinte mindegyik termékénél legalább 50+%-ra hozni tudja. Úgy vélem, hogy ez a megoldás inkább hosszútávra szól. Biztosan jobbat tesz az akkumulátor kémiai folyamatának, mint ha 60W-nál többel dolgoznának.

Soraimat már csak azzal zárnám, hogy a fenti értékeket kezeljétek fenntartásokkal. Nem a gyártó által közzétett eredmények, de pontosan ezért tetszetős, hiszen így mindenkinek lehet viszonyítási alapja. Végtére is, az üzemidő eléggé megkérdőjelezhető, ugyanis mindenki másképp használja a termékét, legyen az fényerő vagy a terhelés mértéke; és miegymás

Galaxy-okostelefon cameozott a Meg 2.: Az átok című mozifilmben és annak előzetesében

A cameo-t, mint jelenséget akkora állapíthatjuk meg, amikor egy személy önmagát alakítva tűnik fel egy mozifilmben/sorozatban; tehát nem egy kitalált karaktert formál meg. (Pl.: Stephen King sűrűn mutatkozik saját filmjeiben; de említhetném akár Stan Lee-t a Marvel-érában.) Manapság szokták eszközöknél is alkalmazni. Legutóbb a Galaxy Z Flip4 5G-et „használták” a MEG 2.: Az átok című mozifilm hosszú előzetesében, illetve magában a filmben, hiszen abból egy kivágott jelenetet nézhettek meg azok a nézők, akik a Warner Bros. stúdió újabb gyöngyszemében látják meg a kikapcsolódás alapját.

Nincs információnk arról, hogy a stúdió csak éppen poén szinten kapta elő a Samsung kagyló formatervű modelljét (mert trendinek találják a célzott közönség körében!); vagy éppen egy vásárolt reklámot láthatnak a (számomra Zsé-kategóriás film és) Jason Statham rajongói.

Az ominózus jelentet a hivatalos előzetesének (lásd a tovább mögött) 2:31. percében láthatjátok. Igazából éppen videótelefonál az egyik vendégkarakter, amikor az Őscápa érkezik és a víz alatti létesítmény üvegét áttörve bekapja.

Manapság nagy divatja van az ilyen eresszük el a hajunkat stílusú filmeknek, elég csak a Sharknado-ra gondolni, amely egy időben évente dobta ki magából az újabb és újabb filmeket. Szerintetek, a Samsung az ilyen stílusú cameo-kból profitál?

“Galaxy-okostelefon cameozott a Meg 2.: Az átok című mozifilmben és annak előzetesében” Tovább olvasása

Több mint 7 millió Galaxy S23 termék került gazdára világszerte két hónap leforgása alatt

Mélyrehatóan már foglalkoztunk a Galaxy S23 debütálásával; azaz, miként teljesített az első hónapjában. Ki is emeltük, hogy az előző generációihoz képest jelentős a javulás, amit részben a Qualcomm-mal között megállapodásnak köszönhet, hiszen bizonyos régiókban, mint pl.: Európában sokkal kelendőbbé vált, mint elődjei az Exynos lapkával. A nem-hivatalos gyártási tervezet szerint 2023-ban 32.65 millió darab idei Galaxy S-szériás modellnek kellene gazdára találnia, amit, ha mondjuk leosztunk rosszabbik esetben 10 hónappal, akkor havi 3.2 millió értékesített modellt jelentene. Nem mondanám lehetetlen projektnek.

A múltkori bejegyzésnél feltártuk, hogy az első hónapban 2.77 millió darab került forgalomba, melynek abszolút nyerte a Galaxy S23 Ultra – ami a becslések szerint 1.65 milliónyit ragad ki az összből. Ezzel a teljesítményével, mind a Galaxy S22-, mind a Galaxy S21-termékcsaládot magamögé utasítja és akkor nem beszéltünk a két testvéréről.

Időközben megérkeztek az újabb eladási becslések, vagy éppen tények – erre Revegnus nem tesz kitérést. Minden esetre az, ami kiolvasható a tweetjéből eléggé pozitív kimenetelű, ugyanis az elmúlt két hónapban, mint egy 7.24 millió Galaxy S23-as termék került értékesítésre. Ergo, kicsi utána számolással rögtön jön a tény, hogy cirka 4.47 millióval növekedett a második hónapjában a termék iránti vásárlási kedv. Ezzel pedig nem okozott csalódást, hiszen a Galaxy S20-termékcsaládot leszámítva, mindig felfelé mozdult ki a görbe az előzőek generációknál.

Eloszlás tekintetében az Ultra sikere töretlen, hiszen 3.84 millióan választották; míg az alapmodellt 2.09 millióan. Ismételten jöhet egy szeg a Plus-éra koporsójába, ugyanis a legcsekélyebb érdeklődés nála mutatkozik, az 1.13 milliós értékével. Mentségére szóljon, hogy az első hónapjához képest 263%-os növekedést tudott letenni az asztalra, bár a sima változat 303%-ához mérve ez annyira nem nagy vígasz.

Múltkor érintésre kerültek a foldable-készülékek, így végig vinnénk a rendelkező adatoknak köszönhetően az ottani történéseket, miszerint, miként történt az elmozdulás, avagy 8 hónap alatt, mennyi az annyi?! Az a harci helyzet, hogy a Galaxy S23-termékek ellopták a rivalda fényt, ugyanis 1 hónap leforgása alatt mindössze 530 ezer új összehajtható készülék talált gazdára. Ez alapul véve a teljes portfólió, azaz a Galaxy Z 4-ek a megjelenésük óta 7.87 milliónyi eladott terméket tudnak felmutatni, melyből a Galaxy Z Fold4 2.99 milliónyit, a Galaxy Z Flip4 pedig 4.88 milliónyit ragad ki. Ez elmarad a Galaxy Z 3-ak teljesítményétől, amelyek azonos időszak alatt 8.23 millióval büszkélkedtek – melyből a flipek 5.6 milliót, a foldok 2.64 milliót vettek ki.

A Galaxy S23 termékekre visszakanyarodva… a harmadik hónap nagyjából a második teljesítményét közelítheti meg – de nincs kizárva, hogy azt meghaladja, hiszen folyamatosan kerülnek bevezetésre az egyes régiókba és országokba. Pl.: április 20-án látott napvilágot Japánban, ami nem tekinthető nagy piacnak, de az eladott darabszámok azért nyomnak az összbe. Ha lesz információnk, akkor elhozzuk.

Mit tippeltek, nagyjából összességében a három hónap alatt elérheti a termékcsalád a 10 milliós határt?

Ilyen egy Maison Margiela kiadásos imázsfilm

A Samsung mindig odafigyel arra, hogy összeálljon nívós, luxus márkákkal, amelyeknek neve van a közéletben. A Galaxy Z Flip4 5G debütálásakor nem csak az alapmodellt mutatták be tavaly nyár végén, hanem a Maison Margiela-féle limitált kiadást is. Anno nem igazán foglalkoztunk a francia luxus divatház kollaborációjával, viszont minap belefutottam az egykori reklámvideójukba, ami annyira össze lett rakva, hogy fontosnak érzem megmutatni; mégis csak reprezentálja azt, mitől egyedi ez a többi kiadástól.

Az elmúlt évek legerősebb nyitányán van túl a Galaxy S-termékcsalád

Hetekkel ezelőtt tette közzé a Samsung, hogy mekkora siker valójában a Galaxy S23 termékcsaládnak a bevezetési kampánya. Azóta lezajlott a pre-order időszak, sőt, az első hónapján már túl is van, így a piackutatóknak bőven akadt méréssel kapcsolatban dolga. Kicsit a kivárásra játszottunk, mert fix tényekről egyelőre nem esett szó, viszont mi azt szeretjük, ha a mélységeiben tudjuk az olvasótáborunkat elkalauzolni, szóval most ez következne.

Azért vegyük át azokat a késztényeket, amelyet maga a gyártó hozott nyilvánosságra, miszerint Latin-Amerikában a Galaxy S23-termékcsalád 1.7-szer, Európában és a Közel-Keleten 1.5-ször, míg Indiában 1.4-szer nyitott jobban, mint az előd. Ez valahol sejthető volt, hiszen egységesen a Qualcomm által gyártott, valamint a Samsung részéről hangolt chipset került beépülésre, ami egy Exynos-os térségben olyan, mint egy kihagyhatatlan ajánlat. Az elmúlt években hónapról hónapra jelentek meg cikkek, összesítések azzal kapcsolatban, mennyire hányattatott helyzetben vannak azok a felhasználók, akik a gyártó lapkájával szerelt termékeket vásárolják ugyanazért az összegért, mint akik egy Snapdragonos chipsetet élveznek.

Forrás: Counterpoint Research

Az sem titok, hogy a legközkedveltebb termék a Galaxy S23 Ultra 5G lett, amelyet a vásárlók 3/5-e választ. A maradék 20-20%-on pedig egységesen oszlik meg a két kisebb családtag.

Revegnus-tól már számtalanszor vettünk át elemzéseket, megnyilvánulásokat. Munkássága az elmúlt időszakban ráreflektált arra, hogy nem csak vakon dobálózik, hanem van mögötte tény is; így bátran merem tőle idézni: miként muzsikált a széria az első hónapjában. A tények szerint 2.77 millió darab került forgalomba, melyből az Ultra 1.65 milliót, az alapmodell 690 ezret, míg a Plus 430 ezret tett ki – mellyel szemben a Galaxy S22 termékcsalád csak 1.37 milliót tudott felmutatni. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, a fentebbi táblázat megmutatja, hogy a Galaxy S20-szériáig visszamenőleg mindnél sikeresebb nyitó hónapot tudhat magáénak.

Annyi érdekességet azért megemlítenék, hogy a Galaxy S21-széria csekély számait részben annak köszönheti, hogy a januárban dobták piacra, két hónappal hamarabb, amire az előrendelők annyira nem készültek rá.

A Galaxy S10-szériáig visszamenőleg a Galaxy S10 minden szempontból kimagasló eredményt mutatott – bár azt is meg kell jegyezni, hogy 12 hónap elteltével a kereslet iránta volt az egyik legalacsonyabb. A Galaxy S23 erősen a középmezőnyben rajtolt, ami egy telítettebb, több versenytárssal bíró kiélezettebb piacon teljesen korrekt eredmény; főleg, hogy nem-olyan-idős elődjeit túlteljesítette.

Egy éves ciklusban a Galaxy S5 és a Galaxy S21 közötti flagship termékek iránti kereslet.
Forrás: Counterpoint Reseach

Zárásképpen még kitérnék a tavalyi Galaxy Z-termékekre. A Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 első hét hónapjának eredménye 7.34 millió darab lett, melyből kagylóforma 4.55 milliónyit, a könyv pedig 2.80 milliónyit tett ki. Ez elmaradt a tavalyelőtti szériától a termékcsaládnál, amikor is 7.64 millió került értékesítésre. (A Galaxy Z Flip3 5G ebből 5.21 millió, a Galaxy Z Fold3 5G 2.43 millió volt.)

Ha felidézitek a 2023-as gyártási tervezetét a Samsungnak, akkor láthatjátok, hogy a Galaxy S23-akra 32.65 milliós targetet helyezett; ami elsőre soknak tűnhet, főleg a 2.77 milliós első hónapjához képest, viszont a görbe általában a második hónapban mindig felfelé mozdul el. Ez nem csak a jobbnál jobb kampányoknak tudható be, hanem annak is, hogy egyre több országban debütál a készülék – hiszen pl.: Japánban csak április 20-án rajtolt el az értékesítése.

Az áprilisi okostelefon árakról…

A Galaxy Világa indulásakor volt egy rovatunk, ami havi rendszerességgel megvizsgálta, hogy az okostelefonok, tabletek és okoskiegészítők termékcsoportjában miként változott az árazás. Utoljára tavaly májusban születtek ilyen cikkek, így úgy gondoltam, éppen ideje megnézni, hogy az inflációval sújtotta időszakban mi a helyzet. Természetesen, ismételten cikksorozatról beszélhetek, melynél az érintett részlegeket széttagolva hozom el a könnyebb átláthatóság mivoltából.

Több szempontból hasznosak az ilyen összegzések. Először is az éppen időszerű negyedévnek a rögzített árához viszonyítjuk, hogy a szóban forgó hónapban mi az az árcímke, amire leértékelődött egy termék; már ha nem stagnál (amit kihúzással prezentálok a táblázatban). Az aktuális negyedévre azért se nyitóárat vagy bevezetési árat értsetek, mert volt már olyan, pl.: a Galaxy S22 termékcsaládnál, hogy a megjelenést követően drágább lett az ellátási nehézségekből és a chipset hiányból fakadóan. Másrészről, egy teljes képet kaphattok arról, mely készülékek vannak forgalomban; hiszen, ha nincs már egy keresett a listán, az vagy kifutott, vagy kifutó státuszban van, azaz limitáltan érhető el. Harmadrészt, arra szintén jó lesz, hogy összevessétek mondjuk egy ütősebb akcióval az árleszállítást.

A most következő táblázatban szerepeltetett árak: 2023. április 1-je és 30-a között értendők – ha nem történik változás; melynek jogát fenntartjuk, hiszen mi csak aktuális helyzetképet vizsgálunk. Az esetleges árelmozdulásról természetesen, majd külön megemlékezünk, ha esedékes.

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A Galaxy A-termékcsaládnál a tavalyelőtti termékek kikoptak a porfólióból. Az év elején még hébe-hóba kapható Galaxy A32 és Galaxy A52s 5G készülékekre gondolok most legfőképpen, amelyek a hazai képviseleteknél már aligha érhetők el. Természetesen, szürkeimporttal nem foglalkozunk, így ha valaki minden áron ilyenre vágyna, akkor oldja meg maga; mi viszont inkább az újabb generációk melletti voks letételt javasoljuk.

A 2023-as belépő- és középkategóriás kínálatból már csak a Galaxy A24 hiányzik, minden más, amit a Samsung el szeretett volna hozni, az ott van. Nagy kérdés, hogy a Galaxy M54 5G-nek milyen sorsot szán a hazai képviselet, hiszen a Galaxy M53 5G még mindig jelen van; bár azt érzékeljük, hogy ettől a termékcsaládtól még ódzkodik a magyar.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy A13 LTE, 3/32GBSM-A135F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A13 LTE, 4/64GBSM-A135F79 990 Ft71 990 Ft
Galaxy A13 LTE, 4/128GBSM-A135F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A13 5G 4/64GBSM-A136B95 990 Ft86 990 Ft
Galaxy A13 5G 4/128GBSM-A136B109 990 Ft95 990 Ft
Galaxy A23 5G 4/64GBSM-A236B129 990 Ft114 990 Ft
Galaxy A23 5G 4/128GBSM-A236B144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy A33 5G 6/128GBSM-A336B154 990 Ft138 990 Ft
Galaxy A53 5G 6/128GBSM-A536B189 990 Ft169 990 Ft
Galaxy M53 5G 6/128GBSM-M536B194 990 Ft
Galaxy A04s LTE, 3/32GBSM-A047F74 990 Ft
Galaxy A14 LTE, 4/64GBSM-A145R86 990 Ft
Galaxy A14 LTE, 4/128GBSM-A145R96 990 Ft
Galaxy A14 5G 4/64GBSM-A146P99 990 Ft
Galaxy A14 5G 4/64GBSM-A146P109 990 Ft
Galaxy A34 5G 6/128GBSM-A346B169 990 Ft
Galaxy A34 5G 8/256GBSM-A346B194 990 Ft
Galaxy A54 5G 8/128GBSM-A546B209 990 Ft
Galaxy A54 5G 8/256GBSM-A546B229 990 Ft
A belépő- és középkategóriás készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Galaxy S22 termékcsalád kifutóvá érett. A sima változat már nincs jelen; a plusz és az Ultra pedig az utolsókat rúgja. Bár elnézve az egyes teszteket, nincs sok értelme spórolni, mert jelentősen jobb lesz az utód, még ha a felárat az ember pénztálcája meg is érzi. A Galaxy S23-akra egyelőre nincs fix árleszállítás, csak promóciók és készülék beszámítások keretében. A Galaxy S21 FE 5G egy jobb ajánlattal 200 ezer alá simán be tud esni, így javasoljuk, ne akkor ruházzatok be rá, amikor éppen holtidőszakát tölti.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy S21 FE 5G 6/128GBSM-G990B309 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 8/256GBSM-G990B339 990 Ft294 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 8/128GBSM-S906B429 990 Ft379 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 8/256GBSM-S906B449 990 Ft399 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 8/128GBSM-S908B514 990 Ft459 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 12/256GBSM-S908B554 990 Ft499 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 12/512GBSM-S908B595 990 Ft529 990 Ft
Galaxy S23 5G 8/128GBSM-S911B409 990 Ft
Galaxy S23 5G 8/256GBSM-S911B439 990 Ft
Galaxy S23+ 5G 8/256GBSM-S916B524 990 Ft
Galaxy S23+ 5G 8/512GBSM-S916B574 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 8/256GBSM-S918B609 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 12/512GBSM-S918B689 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 12GB/1TBSM-S918B789 990 Ft
A Galaxy S-készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

A foldable készülékek körében a Galaxy Z Fold3 5G teljesen eltűnt a felhozatalból, míg a Galaxy Z Flip3 5G az utolsókat rúgja. Az újabb generációs modellekre egyelőre nincs fix árlenyomás, ami abból fakad, hogy akinek ilyen okostelefon kell, azt nem igazán mozgatja 20-30 ezer mínusz a végárból; legalábbis a többségre ez ráhúzható.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy Z Flip3 5G 8/128GBSM-F711B429 990 Ft384 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 8/256GBSM-F711B449 990 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 8/128GBSM-F721B474 990 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 8/256GBSM-F721B499 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12/256GBSM-F936B779 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12/512GBSM-F936B839 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12GB/1TBSM-F936B944 990 Ft
A Galaxy Z-készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa