Címke: Mérföldkő

Boldog új évet kíván a Galaxy Világa!

Először, akarom írni, még egyszer:

Boldog, sikerekben és Galaxy termékekben gazdag új évet kívánnánk!

Admin

Eltelt az első olyan év, amit teljesben végig vittünk. Mérhetetlenül büszke vagyok a stábra – hiszen rajtam kívül azért ténykednek a háttérben bőven személyek –, arra pedig még inkább, hogy megünnepelhettük az 1. születésnapunkat. Természetesen az a lelkesedés, ami a cikkek terjedelmében és darabszámában mutatkozik, ahhoz Ti is kellettetek, hiszen az ember nem szeret magában beszélgetni. Szereti megosztani a nézeteit az olvasóival és azért akadtatok szép számmal az elmúlt esztendőben. Ez visszaigazolást ad, hogy amit csinálok, az nem rossz, illetve van rá igény. Tudjuk, hogy van hova fejlődni! Sosem az a célunk, hogy egy bizonyos szinten megálljunk, ott leragadjunk és csak úszunk az árral. „Próbáljuk ki fogni az aranyhalat”, azaz nem csak cikkeket írunk, hanem közben információkra vadászunk, amik egyedibbé teszik az oldalunkat.

2020 felemás év lett. Az Exynos 990 lapka nem hozta azt a sebességet, ami az árcímkéhez indokolt lett volna. A rajongók petícióba kezdtek, mégis csak felháborító, hogy valahol ugyanazért az átváltott összegért egy gyorsabb terméket kapnak. Ettől függetlenül a Samsung nagyot ment. Megszületett az évtized legérdekesebb termékcsaládja, a foldable, amelyhez immáron három fixen futó termék csatlakozott a magyarországi kínálatban. (A Galaxy Z Flip LTE, a Galaxy Z Flip 5G és a Galaxy Z Fold2 5G.) Megerősítettekék a teljesen vezeték nélkül fülhallgató családjukat, hiszen a Galaxy Buds Live-val egy új piacot nyitottak. Elrajtolt egy új termékcsalád a Galaxy F széria személyében. Egyre több európai országban ütötte fel fejét a Galaxy M-család. És így tovább…

Nem akarom összefoglalni az egész évet, hiszen, aki velünk volt, az minden lényeges információt olvashatott. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy szelektálnom kell a netre kerül hírek és pletykák között. Elképesztő, mennyi külföldi médium foglalkozik a Samsung IM divíziójával. Rengeteg! Nap mint nap érkeznek a szivárgások, a tények, a híresztelések. Hallottam is párszor az elmúlt időben, hogy egy megjelenés előtt álló termékről többet tudok, mint az, aki annak bevezetésével foglalkozik. De hát ilyen ez a szakma – már ha lehet a bloggerkedést annak nevezni.

Jó visszagondolni a 2020-as évre. Sokan felejtenék, a Galaxy Világa stábja viszont kellemesen élte meg. Mutatnék néhány statisztikát, mert nagyon imádok a számokon lovagolni:

  • 2019-ben 174 cikk született az utolsó negyedévben.
  • 2020-ban 765 cikkel múltuk felül az előző évet. Tudtam, hogy sok fog születni, azonban nem gondoltam volna, hogy akár már 2021 februárjában megszülethet az 1.000 posztunk. A mérföldkő elérése ki van tűzve, már csak meg kell valósítani!
  • Az év legforgalmasabb napját: 2020. december 12-én hoztátok össze.
  • A hét legkedveltebb napja: szombat lett.
  • Az év legolvasottabb órája: a 21 órás blokk, amikor a nap forgalmának 7%-a csapódik le ekkor.
  • Az év legolvasottabb cikke: Mi változott az Android 10-zel az Android 9-hez képest?
  • 127 napja közlünk napi szinten cikkeket megszakítás nélkül.
  • 130 ezer lájkot és 9 ezer követőt gyűjtöttünk a Tiktok csatornánkon.

Új évi fogadalom:

Azt tanították, hogy csak olyat érdemes megfogadni, amit be is tudsz tartani. Felesleges eltúlzott ígéreteket tenni, de azt azért ki merem jelenteni, hogy a 2021-ben az lesz az alapértelmezett, amit 2020-ben véghez vittünk.

Komolyabbra fordítva… Nagyon régóta érik bennem, hogy megpróbálom az oldalt átvinni videós berkekbe. Az év első felében várható, hogy a Galaxy Világa Youtube csatornájára tartalmak kerülnek feltöltésre. Terveink szerint elindítjuk a már régóta érő elképzelést, a Galaxy perceket, amelyekkel gyors bejelentkezések formájában számolunk be az éppen aktuális Samsung történésekről, szivárgásokról. Anno tavasszal, amint a TikTok oldalt elindítottam, nem véletlenül adtuk a csatornának ugyanezt a nevet. Célunk, hogy ne csak írott formában tudjátok nyomon követni a főbb híreket, hanem videban.

Addig viszont szeretnénk megköszönni a bizalmatok. Mindenkinek Sikerekben, Egészségben és Galaxy termékekben gazda 2021-et kívánnánk!

1 éves a Galaxy Világa

Kell az embernek egy elfajzott hobbi, amivel leköti magát szabadidejében, illetve, amire büszke lehet. Sok éven keresztül a SorozatGURU szerkesztőségét erősítettem – ma sincs másképp! –, azonban kellett egy kis váltás, mert befásultam. Immáron 9 éve foglalkozom a Samsung IM (okostelefon, tablet és kiegészítőik!) részlegének világával, illetve a kezdetekben a DI-hoz is volt szerencsém. Ugye az volt a fényképezőgépek szegmense, ahol születtek nagyon jó termékek, gondolok: az Samsung NX-szériára, amelyből akad a polcomon: Samsung NX300, Samsung NX30 és Samsung NX1 is. Ilyenkor eszembe jut az az őrült húzás, amikor Budapestről leutaztam az általam teljesen ismeretlen Szombathelyre, hogy megvegyen az ottani Media Markt-ban a 20mm-es objektívet vicckategóriás áron. Régi szép idők, de eléggé elkanyarodtam a témától…

Régóta érett bennem a gondolat, hogy kellene egy olyan Brand specifikus rajongói oldal, ami összefoglalja a vállalat főbb híreit, a neten keringő pletykáit, illetve rávilágít olyan tényekre, amelyekről máshol nem olvashattok. Többször sikerült a külföldi példakép oldalunk, a SamMobile felé cikkötleteket beküldenünk, amire büszkék vagyunk, hiszen vannak dolgok, amiket még ők sem tudnak – igaz ezek többségében Magyarországra szabott infók voltak.

Az oldal hivatalos logója.

A mérföldkő lefektetésével vette kezdetét a móka 2019. október 1-jén. Akkor úgy gondoltam, hogy ez afféle kezdeti fellángolás, de aztán igazolódott, hogy 365 nap elteltével is ugyanolyan lelkesedéssel csinálom, mint az első hetekben. Ingadozott a bejegyzés szám havi leosztása, de azért ügyeltünk arra, hogy többségében naponta eggyel-eggyel kedveskedjünk. Mint láthattátok, szeretjük megrágni a témákat, nem igazán kedveljük a két soros cikkeket, amiket címsor formájában is közzé lehet tenni. Most sincs másképp!

A statisztikára pillantva igazolódik, hogy, amivel nap mint nap foglalkozunk, az tetszik az embereknek, ugyanis az elmúlt 1 év legforgalmasabb hónapját 2020 szeptemberében hoztuk össze, amit ezúton köszönünk Nektek! Jó látni, hogy egyre többen iratkoztok fel WordPress-es hírcsatornánkra, hogy naprakész infókat kaphassatok. Tegnap éjfélig – a mai cikkek nélkül746 bejegyzést publikáltunk, ami korrekt szám – de azt is látni kell, hogy további 46 darab van bekészítve a piszkozatba. Ha már statisztika:

  • 2019-ben 174 bejegyzésbe kezdtünk, amelyekbe 54 907 szót írtunk.
  • 2020-ban jelenleg 574 posztnál tartunk, amelyeknél 215 395 a szószám, cikkre leosztva 375.
  • A legtöbb cikket a Hír kategóriájába tettük közzé.
  • 43 kategóriával, illetve 300 címkefelhővel dolgozunk, hogy a legjobban szétszeparáljuk a témákat és a termékeket.
  • A legnézettebb napunk: 2020. július 7-én volt.

Örülünk, hogy TikTok-on is vevők vagytok a videóinkra, ahol immáron több mint 116 ezer lájkot gyűjtöttünk be. WOW! Kövessetek, ahol csak tudtok, mert arra ügyelünk, hogy ne mindenhova ugyanaz a tartalom kerüljön ki!

Fogadalom a jövőre nézve:

Most kellene valami fogadalmat tennem, amit betartok a következő születésnapig… Nehéz, talán azt mondanám, hogy legalább ugyanennyi energiát beleadok a blogéletbe. Ügyelünk, hogy minél több exkluzív tartalom legyen, illetve a „Tippek és Trükkök” kategóriájában még több hasznosabb tudnivaló. Jah, és ott a Youtube videók beindításának gondolata is a fejembe, amit már január óta szeretnék útnak indítani, egyelőre kevés sikerrel, szóval van mindig hova fejlődni!

Azon leszek, hogy a lehető legtöbb elképzelésem megvalósuljon! Köszönjük még egyszer, hogy Velünk ünnepelitek ezt a szép napot! Legyen szép estétek, mára már nem tervezünk cikket írni, hanem megyünk koccintani egyet!

Mérföldköveink:


Utószó: A sok bennfentes információért és fotóért hatalmas köszönet az ismerőseimnek, barátaimnak! Pacsi!

Mostantól üdvözöl a Galaxyvilaga.hu

Mostantól üdvözöl a Galaxyvilaga.hu

Nagy nap ez a mai, akarom írni a tegnapi, ugyanis hosszú rágódást követően úgy határozott a stáb, hogy megérdemel az oldal egy rendes domain elérést. Ne értsétek félre, a wordpress.com-mal sem volt az égadta világon semmi bajunk, viszont a 10. hónapot taposva megállapítható, hogy szó sincs alkalmi fellángolásról! Két kezünk elengedő ahhoz, hogy megszámoljuk, hány napon nem született írás az oldal indulása óta. Továbbra is elszántan ügyelünk arra, hogy elhozzuk a Samsung IM divíziójának legfrissebb történéseit és bejelentéseit.

Az elmúlt időben a fix nézőszámunk is egyre feljebb tolódott, amit ezúton szeretnénk megköszönni. Tényleg jó látni, hogy a cikkeink eljutnak a közönséghez; illetve, hogy egyre többször szolgálunk forrásként külföldi tech oldalaknak, akiktől alapvetően merítünk.

A korábbi galaxyvilaga.wordpress.com cím se szűnik meg/tűnik el, így aki már megszokta azt, bátran használja, ugyanis csak egy domain címes átirányítás történik a galaxyvilaga.hu-ra. A folytatásban már haza ‘.hu’-s végződéssel találkozhattok.

Az oldal történelmében ez egy minimérföldkő, hiszen a meglépés is azt igazolja, hogy eltökélt módon szeretnénk a Samsung világát elhozni Nektek! Köszönjük, hogy olvastok minket!

Dupla mérföldkő

Bizony, hogy dupla mérföldkő a mai nap, azaz 2020. május 28.

Először is azért, mert a Galaxy Világa oldalán megszületett az 500. bejegyzés, ami az előző volt. Annyira az, hogy még a WordPress belső felülete is felhívta a figyelmem rá. Alapvetően nem gondoltam volna, hogy a 8. hónapban elérjük ezt a számot, azonban könnyebben összejött, mint amire számítottunk. A legrosszabb az egészben, hogy vagy 10 cikk várakozik arra, hogy végleges formát öltsön és publikálásra kerüljön. Nemsokára azokat is elhozom, de próbálok egyfajta fontossági sorrendet felállítani.

Bizonyíték az 500. Galaxy világa bejegyzés megszületésére.
Forrás: Galaxy Világa

A második mérföldkő már nem éppen hozzánk, hanem egy magyarországi Samsung Experience Store-hoz kapcsolódik, a Downtown SES-hez, ami pontosan 1 évvel ezelőtt nyitotta meg kaput az érdeklődők előtt az 5. kerületben, a Ferenciek tere 10 szám alatt.

Nincs arról információnk, hogy az üzletben lenne bármiféle születésnappal kapcsolatos különálló leárazás, ezért megkerestem az 1 évvel ezelőtt Facebook bejegyzésüket nosztalgia kapcsán.

Ti már jártatok az ületben?

A mérföldkő lefektetése

Hosszú ideje azon tűnődtem, hogy mivel foglalkozzam szabadidőmben. Egyesek már tudják, hogy az újságírás közel áll a szívemhez. Több mint 10 éve foglalkozom ezzel, egy másik szakterületen, amit nem szeretnék félretenni, helyette inkább párhuzamosan csapnék bele a lecsóba.

Immáron 8 éve foglalkozom a Samsunggal, így átlátom a termékeit. Az oldalon főként a telekommunikációs eszközeikre és azokhoz tartozó kiegészítőikre helyezem a hangsúlyt, azonban 2019-ben már az a szó, hogy „okosotthon” nem annyira idegen, ezért egyes megoldásaikra is hangsúlyt fogok helyezni, mégis csak minden-mindennel összefüggésben áll.

A terveim szerint főként cikkekkel fogok operálni, azonban a folytatásban tervezem, hogy beindítom a Youtube-csatornát is, ahol teszteket, különféle tutoriál és más egyéb érdekes videók megosztására készülők.

Legyen október első napja a starté! Meglátjuk, meddig él bennem égő tűz!