Címke: One UI 2.1

Élesítették a magyar Galaxy Note 9 felhasználóknál a One UI 2.1-et

Ha felidézitek: múlt héten elrajtolt a Galaxy Note 9-termékcsaládra a One UI 2.1-es felületnek a szoftverfrissítése. Az ottani cikkben azt jósoltuk, hogy két héttel később számíthatnak a hazai (XEH CSC-kóddal ellátott) felhasználók a szerverekre való ráeresztésre. Nos, nem tartott ennyi időig, hamarabb futott be, ami azért példaértékű, mert manapság a Samsung tényleg odafigyel, hogy a nagyjából meghatározott időpontban szállítsa a beígért update-eket. Ezáltal pedig nem csak a tavalyi, hanem a tavalyelőtti csúcskategóriás készülékek is megkapták a Galaxy S20-család által bemutatkozott felülethez járó újdonságokat.

Számítani lehetett arra, hogy nem lesz azonos a buildszáma a dél-koreai régióban napvilágot látottal, ugyanis a magyar felhasználók az N960FXXU5ETF5 számúra frissíthetik fel a készülékeiket. Hozzánk június 22-én került berögzítésre a hivatalos patch note-jába, azaz már két napja élesítésre került, de ettől függetlenül előfordulhat, hogy nem mindenki látja. Nekik üzennénk, hogy kis türelem!

A korábban leközölt frissítéssel kapcsolatos újdonságokat a kép alá bemásoltam, ugyanis történt némi módosítás, ugyanis az előlaphoz kapcsolódó nagyobb fps számú felvétel mód nincs jelen az Fényképező funkciók között. Ezt a képességet a készülék tudáshiányából fakadóan kivették. Illetve ismét leszögeznénk, hogy lehet számolni a Billentyűzet adatoknak az elvesztésére, ami sajnos a felület velejárója, de cserébe kapunk extra dolgokat, mint pl.: matricákat és emojikat.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Note9 szilikontokjainak választéka.
Forrás: Samsung

Buildszám: N960FXXU5ETF5
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-06-22
Biztonsági javítás szintje: 2020-06-01

Az alábbiak az újdonságok:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, Így például:
    • az AR-zóna,
    • az Okos felvétel,
    • a Profi videó,
    • a Saját szűrők,
    • a Szelfi tónusa,
    • továbbfejlesztett éjszakai mód.
  • Galéria:
    • A hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
      (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.

Élesítették a One UI 2.1 frissítését a Galaxy Note 9-re

Tegnap adtuk hírül, hogy a Samsung elkezdte két régióban a Galaxy S9 és a Galaxy S9+ készülékcsaládjának a szintre hozó frissítését, azaz, mindkettő tavalyelőtt tavaszi csúcsmodellre befutott a One UI 2.1. A frissítési ütemtervüknél egyelőre csak a dél-koreai és a németországi régió foglal helyet. Várhatóan a hónap végére a magyarországi felhasználók készülékei is örülhetnek a „szeretettcsomagnak”. Azt már most megígérnénk, hogy amint esedékes lesz, mindenképpen jelezni fogjuk. (Általában két hetes csúszás van a németekhez képest!) Útközben azonban az őszi tollas felsőkategóriás okostelefonjára is élesítésre került a szerverekre való felengedés ugyanezen két országban.

Fura módon ismételten csak a koreai patch note-ban szerepel a berögzítése a frissítésnek, amelyből kiderül, hogy hozzájuk a N960NKSU3ETF4 buildszámmal illetett frissítésicsomagot kell majd letölteniük a felhasználóknak. Az újdonságok tárháza egy az egyben megegyezik a korábban posztoltakkal, de a teljesség kedvéért ismételten bemásoltam a szokásos leírás alá, hogy egybe legyen meg.

A külföldi médiumok véleménye szerint ez lesz az utolsó nagyobb frissítési csomag a Galaxy S9-családra, azonban a Galaxy Note9 esetében megoszlanak a vélemények abból fakadóan, hogy őszi termékről van szó. Ergo, nem zárják ki, hogy akár a One UI 2.5 is befuthasson. A teóriának remek táptalajt vet az a tény is, hogy a cirka féléves premierből fakadóan még éppen beleférhet a 2 éves ciklusba és a rajongók simán kisírhatják a fejlesztőktől. Tulajdonképpen most is ez történt!

Zárásképpen megemlíteném, hogy a patch note-jában június 15-i dátum szerepel, azaz már korábban kiadták, két napja, csak most vált elérhetővé többeknek, amivel felhívta magára a figyelmet!

A Galaxy Note9 szilikontokjainak választéka.
Forrás: Samsung

BuildszámN960NKSU3ETF4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-06-15
Biztonsági javítás szintje: 2020-06-01

Az alábbiak az újdonságok:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, így például:
    • az AR-zóna,
    • az Okos felvétel,
    • a Profi videó,
    • a Saját szűrők,
    • a Szelfi tónusa,
    • és továbbfejlesztett éjszakai mód.
  • Galéria:
    • a hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
      (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.

Dél-Koreában és Németországban befutott a One UI 2.1 a Galaxy S9-családra

Mint azt már korábban összefoglaltuk, a Samsung remekül halad a One UI 2.0-ás frissítéseinek elhozásával. A tavalyelőtti csúcskategóriás készülékei februárban kapták meg az Android 10-es operációs rendszert, illetve a hozzákapcsolódó felületet, azonban a Galaxy S20-család debütálásával már nem ez volt a legnaprakészebb, hanem a One UI 2.1-es. Sokakban fel is merült a kérdés, hogy vajon megkapja-e a továbbfejlesztést a Galaxy S9-duó, illetve a Galaxy Note9 vagy csak biztonsági javítófrissítések formájában? Volt egy bizonyos időszak, amikor a dél-koreai vállalat szoftverfejlesztői azt hangoztatták, hogy nem valószínű a frissítés átírása rájuk, azonban a negatív visszhang hatására változtattak a nézőpontjukon.

Április végén megígérték, hogy leghamarabb június közepe, de inkább annak vége felé futhat be az újabb felület a 2018-as tavaszi modelljeire. Azóta eltelt másfél hónap és ígéretüket betartva mindez megérkezett, ahogy azt bemondták anno. Dél-Koreában (KOO) és Németországban (DBT) elstartol a frissítések kiküldése a készülékekre. Noha utóbbinak a berögzített patch note-jában nincs jelen, a SamMobile oldala mégis úgy tudja, hogy Európában ismét hozzájuk érkezik meg elsők között az update.

A megszokott One UI 2.1-es újdonságok között kap helyet az „Okos felvétel”, a „Pro Videó” vagy éppen a „Saját szűrők” beállítása. Mellette persze a Samsungnak a gyári billentyűzete esik át egy nagyobb átalakuláson, amivel előfordulhat, hogy törlődik a megjegyzett szavaink szótára. Ezen kívül ott a csomagban a Quick Share és a Music Share megosztási lehetőségek is.

A magyarországi felhasználók (XEH) valószínűleg a hónap utolsó felében kaphatják meg a jogosultságot a letöltésére. Egyelőre még ne keresse senki, mert csak a fentebb említett két régióban került élesítésre. A hivatalos patch leírást a kép alatt olvashatjátok el, noha a forrás koreai, valószínűleg ezeket kapjuk magyar nyelven! Zárásként említeném, hogyha befut a hazai változat, akkor külön cikk formájában megemlékezünk róla!

A Galaxy S9-család egykori kreatívja.
Fotó: Samsung

BuildszámG960NKSU3ETF4 | G965NKSU3ETF4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-06-15
Biztonsági javítás szintje: 2020-06-01

Az alábbiak az újdonságok:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, így például:
    • az AR-zóna,
    • az Okos felvétel,
    • a Profi videó,
    • a Saját szűrők,
    • a Szelfi tónusa,
    • az éjszakai time-lapse
    • és az elülső kamerás, FHD/UHD-felbontású, 60 képkocka/mp sebességű videófel
  • Galéria:
    • a hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
      (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.

One UI 2.1-re frissült a Galaxy A51

A Samsung szoftverfejlesztői azon vannak, hogy minél több elégedett ügyfelet tudhassanak maguknak. Tavaly decemberben az Android 10 premierjével befutott a One UI 2.0-ás felület, ami tovább frissült a Galaxy S20-család megérkezésével One UI 2.1-re. Azóta több hónap eltelt, melynek eredménye, hogy nem csak egyre több belépőszintű- és középkategóriás készüléke kapta meg a Q rövidítéssel ellátott operációs rendszert, hanem az is, hogy a 2019-ben és a 2020-ban napvilágot látott felsőkategóriás termékei közül mindegyik One UI 2.1-gyel büszkélkedik. És ez alól a Lite-család sem kivétel, amiknél szintén jelen van az újdonságok tárháza.

Ugye a 2.1-es felület két megosztási funkcióval büszkélkedik: a Quick Share-rel és a Music Share-rel. Ezen kívül eléggé mélyreható módosításokon esett át a billentyűzet szegmense, melynek eredménye, hogy sokaknál – köztük volt a stábnak a többsége, akik Galaxy S10-et használnak –  resetelődött annak korábbi beállítása. Nem utolsó sorban az AR-emoji kapott egy nagyobb update-et, mert 2020-ban se lehet nélkülük élni.

Az csiripelik a madarak, hogy a Galaxy Note20-családdal érkezhet a One UI 2.5-ös felület, azonban addig még a szoftverfejlesztők a One UI 2.1-est elhozzák olyan készülékekre, amik hardverileg fel vannak készítve a terhelésre. Ilyen a Galaxy A51, melyre a múlt hónap végén futott be az A515FXXU3BTD4 buildszámmal ellátott frissítés, amibe elhozzák a fentebbi újdonságokat. Sőt, azt is megemlíteném, hogy a Vodafone-nál vásárolt készülékekre szintén elérhető. Ergo, egy középkateriás egy része biztosan megkapja. Tippre a Galaxy A71 is, még ha több oldal által leközölt listából kimaradt mindez.

Van olyan, aki már felfrissítette újdonsült készülékét?

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Nagyon menő színekben kapható a Galaxy A51.
Fotó: Samsung

Buildszám: A515FXXU3BTD4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-05-28
Biztonsági javítás szintje: 2020-04-01


Az alábbiak az újdonságok:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • Galéria:
    • a hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
      (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.

Remekül halad az Android 10 frissítési ütemtervével a Samsung

Csak ismételni tudom önmagam, hiszen a Samsung Magyarország nem hagyta/hagyja cserben a felhasználóit. Anno decemberben leközöltek egy frissítési ütemtervet, amit – mondhatni – teljesíteni tudtak. (Természetesen akad egyetlenegy kivétel, ugyanis a Galaxy A80-nál porszem csúszhatott a gépezetbe abból kifolyólag, hogy csak áprilisban tették elérhetővé az Android 10-es rendszert, holott februárra ígérték be. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy nem volt akkora népszerűsége, hogy sürgessék a kiadását.) Azóta eltelt négy hónap, a Galaxy Világa stábja pedig úgy döntött, hogy összegzi a történéseket, mégis csak a végére maradtak a kevésbé fontos készülékek, amik ettől függetlenül még megilletik a szoftverfrissítésüket.

Május hónapjából már csak a Galaxy A10-re kell megérkeznie a Q-rendszernek és a One UI 2.0-nak. Egyetlen termék a beütemezett hatból. Júniust már letudták, hiszen az oda beírt két készülék felhasználóinál a lehetőség még április végén aktiválódott. Igazából már csak a belépőszintű termékeinél, és a tabletjeinél folyik a várakozás.

A teljesség kedvéért azért számba venném, mely termékek azok, amik még virilistások az elkövetkező időszakra nézve. A tervezet szerint szeptemberig mindegyik modell megkapja az Android 10-et One UI 2.0-ás felülettel (egyesek pedig frissebbel).

2020 májusában:

2020 júniusában:

2020 júliusában:

2020 augusztusában:

2020 szeptemberében:

Koh Dong-Jin a Galaxy S10 bemutatóján.
Fotó: Samsung

Archívum:

Tisztán látás mivoltából összegyűjtöttem az elmúlt négy hónap Android 10-re történő váltását. A teljesség kedvéért feltűntettem azt is, ha az adott készüléken megtörtént a One UI 2.1-re történő frissítés, mégis csak számos jósággal rendelkezik a felület, mint pl.: az Okosfelvétel vagy a Pro Videó mód.

2020 januárjában:

2020 februárjában:

2020 áprilisában:

Befutott a One UI 2.1-es kiegészítő frissítése a Galaxy Fold-nak

Most nézem, hogy a piszkozatok között két cikk is hever, amelyeknek már réges-régen kinn kellene lenniük az oldalon, de majd a következő napokban változtatok a helyzeten. Most azonban az egyiket feldolgoznám, ami a Galaxy Fold-ra irányul. A tavalyi év leginnovatívabb terméke 2020. április 6-án kapta meg a One UI 2.1-es felületét az Android 10 társaságában. Előtte a Pie operációs rendszerrel futott, azonban ez mára már a múlté. Az akkoriban kiadott frissítés F900FXXU3BTCD buildszámon volt elérhető, ami csak részleges One UI 2.1-nek feleltethető meg. Gondolom akadtak átírással problémák, ezért bizonyos részeit a szoftverfejlesztők a májusi biztonsági frissítés mellé csapták, hogy nagyobb legyen a pakk.

Ugye a One UI 2.1-gyel érkezett a Galaxy S20-család és a Galaxy Z Flip, melynek funkciói között ott szerepelt a Quick Share és a Music Share. Emellett, ami eléggé WÁÓ-faktoros volt, hogy immáron az Óra alkalmazás támogatottá vált a Spofify általi jelzésre. (XEH hivatalos patch note-jában ott szerepel, így úgy veszem, hogy a magyarországi felhasználók is élvezhetik ezen nagyszerű lehetőségét a Samsung valaha piacra dobott legdrágább készülékén.) Igen ám, azonban nem mindent újdonságot kapott meg, mint azt fentebb írtam.

Gondolok legfőképpen a Fényképezőben fellelhető újdonságokra, mint pl.: az Okos felvétel, ami 10 másodpercben készít képeket és videót, hogy semmiképp se maradj le az adott pillanatról, majd aztán kiválaszthatod azt, amelyiket a legjobbnak véled. Ott a Profi videózás mód is, ha nem szeretnéd, hogy a mesterséges intelligencia szabja meg, mik legyenek a beállítások. Nem szabad elfeledkezni az éjszakai time-lapse-ről sem, amikor a gyengébb fényviszonyok se okoznak a készüléknek problémát ebben a módban.

A kiadott frissítés a F900FXXU3BTDD buildszámon fut, és már egy hete elérhető. Amondó vagyok, hogy Galaxy Fold tulajdonosoknak kötelező a feltétele. A kép alatt megtekinthető a hivatalos leírása az újdonságoknak.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esni, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Fold egyszerű, ám annál nagyszerűbb kreatívja.
Forrás: Samsung

Buildszám: F900FXXU3BTDD
Android verziója: Q(Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-05-06
Biztonsági javítás szintje: 2020-05-01


Alább láthatja az újdonságokat:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, így például:
    • az AR-zóna,
    • az Okos felvétel,
    • a Profi videó,
    • a Saját szűrők,
    • a Szelfi tónusa,
    • az éjszakai time-lapse
    • és az elülső kamerás, FHD/UHD-felbontású, 60 képkocka/mp sebességű videófelvétel.