Címke: One UI 5.0 béta

One UI 5.0 bétaprogram indult a tavalyi Galaxy Z-termékekre és a Galaxy Note20-akra

Augusztusban indította útjára a Samsung a Galaxy S22 termékekre a One UI 5.0 bétaprogramját. Akkoriban cseppet sem gondoltam, hogy október közepére ennyi Galaxy terméknél teszik elérhetővé a programba történő becsatlakozásnak a lehetőségét. Talán a lista legmeglepőbb tagjai a már korább becsatlakozást kapó: Galaxy A52-esek és Galaxy A53 5G. Azóta a Galaxy Z Fold4 5G és a Galaxy Z Flip4 5G se maradhatott ki a listáról – bár annyit azért hozzátennék, hogy ha kezem ügyében lenne bármelyik prémium foldable, biztosan nem azzal játszadoznék otthon, hogy egy stabilizálás előtt álló szoftvert futtassak rajta. Ettől függetlenül a lehetőség a felhasználói előtt adott.

Az Android 13 végleges verziójának megjelenését a Galaxy S22-k kaphatják meg legkorább, még október folyamán – melyről a napokban megrendezett Samsung fejlesztői konferencián számoltak be. Ez egyelőre még nem történt meg, viszont a Samsung fejlesztői nem ülnek a babérjaikon, újabb készülékek felhasználónak adtak zöld utat.

Típus szerint:

  • a Galaxy Z Fold3 5G,
  • a Galaxy Z Flip3 5G,
  • a Galaxy Note20,
  • és a Galaxy Note20 Ultra 5G csatlakozott be a programba.

A One UI bétaprogram főbb országai az alábbiak: Dél-Korea, Anglia, Németország, Lengyelország, India, Kína és az Egyesült Államok. A bétatesztidőszak persze nem egyszerre rajtol mindenhol. A Samsung Members applikáción belül lehet jelentkezi a régióban élő, a fentebb felsorolt termékek bármelyikét használó felhasználóknak. A regisztráció után érkezik majd meg a frissítésnek a lehetősége, ami előtt azért érdemes egy biztonsági mentést lefolytatni, hiszen rejtett, nagyobb galibát okozó gondok is lapulhatnak a szoftverkódban, melynek feltérképezése még nem történt meg.

A fenti négyes vélhetően 2023 első hónapjaiban kaphatnak végleges, stabil Android 13-át és One UI 5.0-át. Tudom, hogy sokan éheznek az újdonságaira, de tanulva az előző évekből, amikor pl.: a Galaxy S10-nél történt egy visszahívás, szerintem mindenki csak saját felelősségére telepítse külső forrásból a bétaprogram szoftverét.

Már a negyedik One UI 5.0 bétafrissítésnél járnak a Galaxy S22-k

Immáron a negyedik bétafrissítése érkezett meg az Android 13-nak a Galaxy S22 termékekre. Legelőször az Egyesült Államokban, majd pedig Németországban és Indiában eresztették útjának a méretes update-et, amelynek keretében akadt javítani való. A jelek szerint, ez az operációs rendszer átállás se megy olyan zökkenőmentesen, mint ahogy azt a kezdeti időszakban elképzelték. Ilyenkor a felhasználók örülhetnek, hiszen a stabil változat előtt rengeteg bug fixálásra kerül, melynek hatására csökken annak a valószínűsége, hogy az adott frissítési lehetőséget később visszavonják – mint azt anno a Galaxy S10-eseknél tették.

A negyedik csomag firmware-verziója ZVJ2-re végződik. Mint arra felhívtam a figyelmet, valóban méretes a csomag, hiszen ~1.500MB-os nagyságával nem néhány hibának a javítását rejti magában, hanem jóval többét. Akik a harmadik bétaszoftvert használják, mindenképpen ajánlatos a frissítés feltelepítése, amit, ha a rendszer nem ajánl fel, akkor a Beállítások » Szoftverfrissítés menüpontja alatt lévő Letöltés és telepítés elemre koppintva értek el.

Nem tudom, érzékeltétek-e, de kivezetésre került a többfelhasználós funkció, amelyet még az első One UI 5.0 bétafrissítésnél vezetett be a gyártó. A Ne zavarj üzemmód automatikus aktiválása korrigálásra került. Javítottak a rezgésen és a sípoló hangokon. Akadtak gondok az Ultra esetében az S Pen Air Command szegmensében is, amelyeket szintén helyre tették, hogy az élmény a Galaxy S22 Ultra alá ne csökkenjen.

Ahogy a külföldi oldalakat olvasom, a Samsung DeX-nél előforduló elsötétedést is felfedezték a fejlesztők, ami a képernyőzár aktiválásakor lép életbe, ezáltal az kizárja a felhasználót a munkamenetéből.

Aki saját felelősségre becsatlakozna, annak mutatnám a szükséges linkeket:

BetaGalaxy S22
[SM-S901B]
Galaxy S22+
[SM-S906B]
Galaxy S22 Ultra
[SM-S908B]
#1AVG6 → ZVH4AVG6 → ZVH4
#2ZVH4 → ZVHKZVH4 → ZVHK
#1-2AVG6 → ZVHKAVG6 → ZVHKAVG6 → ZVHK
#3ZVHK → ZVI9ZVHK → ZVI9ZVHK → ZVI9
#4ZVI9 → ZVJ2ZVI9 → ZVJ2
Forrás: xda-developers

Váratlan fordulat: a Galaxy A52 is bétatesztbe csatlakozik

Meglepő fordulatot jelentett be a Samsung, ugyanis megnyitott a Galaxy A52 termék előtt az Android 13 és a One UI 5.0 béta tesztidőszakát. Most az indiai felhasználók örülhetnek, hiszen számukra lesz első körben elérhető a frissítési csomag az említett modellekre. Tegnap tettük közzé, mely okostelefonok kaphatják meg jó eséllyel még 2023 előtt a legújabb Android verziót, amelyhez egy továbbgondolt, sokak szerint még felhasználó-barátabb felület is társul.

A Samsung folyamatosan változtat a papírformán. Általánosságban leszögezhetjük, hogy mindig az éppen aktuális legfrissebb Galaxy S-termékekre kezdi meg a bétázást, ami alól a 2022-es év se kivétel, azonban idő közben melléjük csapta a tavalyi modelleket is. A Galaxy Világa stábja szerint az állhat a háttérben, hogy minél nagyobb felhasználói bázist szeretne ezáltal lekenyerezni, hiszen a foldable-ök még nem járnak olyan mértékű fogyásnál, ami ezt megkövetelné. Másrészről, a prémium kategóriában semmiképpen sem szeretne kapkodni a frissítés kiadásával, mert az presztízs veszteséget eredményezhet.

Forrás: Twitter

A Galaxy A52 a tavalyi és az idei idény a Samsung egyik legár-értékbarátabb terméke volt, és bizonyos piacokon több versenytársat általa sikerült lenyomnia. Egyik meghatározó szereplője a midrage vonalnak. Az indiai piac nagyon kritikus, hiszen a világ legárérzékenyebb régiója olyannyira, hogy stratégiailag a Galaxy F és M készülékek megszületését eredményezte. A chipset hiány és az ellátási válság azonban borította a korábbi elképzeléseket, lényegében egyfajta portfólió szűkítést eredményezet, mellyel utat törhetett a termék az említett területen. Azt se feledjük el, hogy az 1.4 milliárd lakossal bíró terület egy bétatesztre hatalmas segítség a fejlesztőknek, mivel ingyen és bérmentve kapják vissza a bug riportokat, amivel tökéletesíthetik a végső szoftvert és gyorsíthatják annak stabil kiadását.

A bétára történő jelentkezés menete maradt a megszokott: a Samsung Members-ben szükséges a régióban élő felhasználóknak jelenetkezni, majd telepíteni a felajánlott frissítést. Más országoknak egyelőre nem elérhető, de valószínűleg lesz csatlakozás melléjük európai és ázsiai viszonylatban picit később.

A béta tesztidőszaka elindítása nem jelenti azt, hogy a Galaxy A52-k is becsatlakozhatnak a korábban közzétett lista jelenlevői mellé; de jó eséllyel késő télig befuthat világszerte az Android 13 rájuk. Nem gondolnám azt, hogy ezzel a tempóval jövő tavaszig kellene várniuk a felhasználóinak, mert a jelenlegi norma az, hogy a frissítések mihamarabb a felhasználók készülékein legyen, mellyel behúzhatják a naprakészség plecsnijét a kritikusabb közegeknél. Természetesen, ha valaki hazánkból belevágna az előtelepítésébe, azt csak saját felelősségre tegye, Odin és SamMobile felhasználásával.

Becsatlakozott a One UI 5.0 bétába a Galaxy S21 termékcsalád

Miután a Galaxy S22 termékcsaládnál már javában zajlik a One UI 5.0 második bétatesztje, a dél-koreai vállalat úgy döntött, hogy látván az eredményeiket, kiterjesztik az új szoftvernek a tesztelését a tavalyi csúcskategóriás okostelefonokra. Ez a húzás cseppet sem szokatlan, hiszen az a céljuk, hogy az év végéig a tavalyi és az idei év elején debütált Galaxy S-szériás modellek már a következő Android verzióval fussanak, illetve One UI felülettel. Lényegében, tartani szeretnék magukat a stratégiájukhoz, ahogy azt eddig diktálták.

Jelenleg az Android 13 rendszerét csinosítgatja és bug fix-szálja a gyártó programozásért és tesztelésért felelős csapata. Már korábban lehetett olvasni, hogy az anyaországban elrajtolt a Galaxy S21-re, a Galaxy S21+-ra és a Galaxy S21 Ultra-ra a One UI 5.0 bétája, azonban most az Egyesült Királyságban élő felhasználók is örülhetnek, hiszen a G99xBXXU5ZVHE firmware-verziója letölthető azok részére, akik nyitottak idő előtt bele kóstolni a jövőbe. A frissítési csomag a szokásos 2GB körüli mérettel hívja fel magára a figyelmet.

Mielőtt a magyarországi felhasználók nekiugranának a frissítés keresésének: jelezném, szó sincs arról, hogy bárki részünkről becsatlakozhasson a folyamatba. Általában kiemelt országok felhasználói vannak prioritásban, nekik a teendőjük annyi volna, hogy a Samsung Members-ben kell regisztrálniuk a terméküket, majd miután elfogadták a teszttel járó esetleges nehézségeket, már lehet is tölteni és frissíteni. A https://developer.samsung.com/one-ui-beta weboldal mutatja.

A leleményes felhasználók számára a lehetőség persze adott, viszont arra figyeljetek, hogy a CVH7 verziójú UK szoftvert kell majd frissítenetek. Adnék linkgyűjteményt hozzá:

TermékFrissítés
Galaxy S21 5GG991BXXU5ZVHE
Galaxy S21+ 5GG996BXXU5ZVHE
Galaxy S21 Ultra 5GG998BXXU5ZVHE
Forrás: xda-developers
Forrás: SamMobile