A Samsung és a Microsoft együttműködése újabb mérföldkőhöz érkezett. Már tavaly elkezdődött a Samsung Cloud tehermentesítése, amikor feltűnt az a lehetőség, hogy a felhasználók átköltöztessék a Galériájuk tartalmát a Microsoft OneDrive-ba. Ugye azok, akik 2019 júniusa után vásárolták meg a terméküket, automatikusan már csak utóbbiba tudtak biztonsági mentés készíteni médiatartalmaikról; viszont ott vannak azok a felhasználók is, akik korábban igénybe vették mindezt. Nos, ez inkább őket érinti!
Minap a Samsung Magyarország kiküldte a lentebb olvasható e-mailt, melyben tájékoztatja azon felhasználóit, akik a Samsung Cloud-ot használják Galériájuk biztonsági mentésének helyeként, hogy nemsokára megszünteti ezt a funkciót (is), amit a folytatásban már csak a Microsoft OneDrive-on keresztül érhetnek el – aminek szintén van havidíja, ha az alapértelmezett tárhely nem lenne elegendő a fotóknak, a videóknak és a zenei tartalmaknak. Ezzel egyidejűleg azt is megemlítik, hogy kiveszik a Saját fájlok applikációból a Drive tárhelyet, ahova pedig azon dokumentációkat lehetett felmenteni, amikről mindenképpen szerettünk volna felhőalapú mentést.

Fotó: Galaxy Világa
„2021. június 30. napjától kezdve, a Galéria szinkronizálás és a Drive tárhely a Saját fájlokhoz már nem kap Samsung Cloud támogatást, és az Ön adatai törlésre kerülnek, az alábbiakban ismertettek szerint. Emellett, ha prémium tárhely előfizetési programja van, ez is automatikusan törlésre kerül 2021-04-01 napjától, és a díjat visszatéríthetjük Önnek.
Ezeket a funkciókat mostantól a Microsoft OneDrive támogatja (Előfordulhat, hogy ehhez nem jár támogatás bizonyos országokban vagy eszközmodellek esetén). Az esetlegesen felmerülő kényelmetlenségek minimalizálása érdekében lehetőséget biztosítunk Önnek arra, hogy meglévő Galéria szinkronizálás és/vagy Drive adatait kényelmesen átvigye a OneDrive-ra és továbbra is igénybe vegye a szolgáltatást, vagy pedig letöltse az adatait a mobileszközére és/vagy PC-jére. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha átviszi vagy letölti az adatait, ezek a funkciók megszűnhetnek és az adatai idő előtt törlésre kerülhetnek, még a hivatalos végdátum előtt, az alábbiakban leírtak szerint.
Továbbra is igénybe veheti a Samsung Cloud más funkcióit, például a biztonsági mentést/szinkronizálást, és az egyéb adatok visszaállítását (például a Névjegyzéket, a Naptárat és a Jegyzeteket).”
olvasható a kiküldött e-mailben.
Amiről a levélben nem tesznek említést, arról a Samsung Cloud aloldalán olvashattok, miszerint két csoportba sorolják a felhasználóikat. Az egyiknél 2021. június 30-tól élesedik azt, hogy nem lesz elérhető a szolgáltatás; a másiknál pedig két hónappal később, 2021. augusztus 31-én. Nyilván, a kiküldött levélben szereplő dátum fókuszál Rád, ha kaptál ilyet. Ennek lesz egy folyamata is, amit idővonalhoz kötnek. Mutatnám az előbbi időintervallumhoz kapcsolódót:
(Utóbbinál csúsztassatok 2 hónapot mindegykinél.)
Természetesen dönthet úgy a felhasználó, hogy nem szeretné a Samsung Cloudban tárolt adatait OneDive-ba integrálni, ilyenkor adnak lehetőséget a szimpla lementésre is, melynek lefolyásáról itt olvashattok bővebben. A Samsung felhívja a figyelmet arra is, hogy az egyéb adatok biztonsági mentésére és szinkronizálására (pl: a Névjegyekére, a Jegyzetekére vagy a Naptáréra) ugyanúgy használható lesz a folytatásban, viszont ezek csekély méretűek, így maga az előfizetés – ha lenne ilyenetek – már nem lesz opciónális.
Zárószóként említeném meg, hogy április folyamán a billentyűzethez kapcsolódó biztonsági mentés opciót távolították el a Samsung Cloud felületéről.