Címke: Security Update

Helyzetjelentés: Milyen rendszerességgel futhat be a biztonsági frissítés a készülékedre?!

Az Android 12 és a One UI 4.0 frissítése elstartolt a Galaxy S21 termékcsaládnál, viszont a Samsung Magyarország a Samsung Members-ben egyelőre még nem tette közzé, hogy milyen hivatalos menetrenddel számolhatnak a hazai felhasználók – illetve azt a listát, hogy mely telefon használói örülhetnek és búslakodhatnak. A főszoftver mellett azért van más fontos update, mint pl.: az, ami a biztonságra koncentrálnak. Ezek sablonosan security update-nek nevezzük, melyből olykor semmit sem érzékelünk, csak annyit, hogy „elviekben biztonságosabb a termékünk” az előző állapothoz képest. Volt persze olyan időszak, amikor még az a termék is megkapta az odafigyelést, amiről évekkel ezelőtt levette a kezét a Samsung szoftverfejlesztő csapata.

Utoljára februárban tartottunk egy helyzetjelentést, így abszolút megérett ismét foglalkozni vele, mert rengeteg minden változott.

Periodikusságban három csoportba sorolja a Google a termékeket. Az elsőnél a havi rendszeresség, a másodiknál a negyedéves, a harmadiknál pedig a nem-fixált foglal helyet. Talán kevesen tudják, de pl.: a tableteknél a középső az érvényes. Egyszerűen nincsenek olyan mértékű fejlesztéseknek kitéve, mint az okostelefonok. A havonta történő odafigyelést az összes 2 évnél nem régebbi felsőkategóriás termékek élvezik, valamint a Galaxy A52-termékcsalád. Külön felhívnám a figyelmet, hogy a Galaxy A72LTE csak háromhavonta frissül ilyen téren! A középkategóriában tehát a legnépszerűbbnek a védelmére odafigyel a gyártó.

A negyedéves felállásba emlegetjük immáron a Galaxy S9 és Note9 termékcsaládot, ahogy egy másik közkedveltet is, a Galaxy A40-et. Mint azt említettem, a Galaxy Tab S7-készülékekre sem fog gyorsabban érkezni. A „szükség esetén befuthat” kategóriában azért még jelen van egy-két veterán a Galaxy J-termékcsaládból, mint pl.: a Galaxy J6 és Galaxy J6+.

A lista a fotók alatt megtekinthető. Még egyszer felhívnám a közfigyelmet arra, hogy a lista biztonsági frissítésre koncentrál. Ettől függetlenül a Samsung bármikor kiadhat egy bónusz update-et bármelyikre, ha azt megköveteli a szoftverfejlesztő csapat. A jelenlegi felállás szerint, legalábbis amit a Google szeretne, a készülék létszám nem nagyon fog fogyatkozni, ugyanis egyre hosszabb életciklusokra tervezik az Android operációs rendszereket, melyeknél a Core és az XL változat is helyet kap.

A Galaxy Z Flip3 5G egyik marketing fotója.
Forrás: Samsung

Havi rendszerességgel érkezik:

Prémium kategória:

  • Galaxy Z Fold3 5G
  • Galaxy Z Fold2 | Galaxy Z Fold2 5G
  • Galaxy Fold 4G | Galaxy Fold 5G
  • Galaxy Z Flip3 5G
  • Galaxy Z Flip 4G | Galaxy Z Flip 5G

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S21 5G | Galaxy S21+ 5G | Galaxy S21 Ultra 5G
  • Galaxy S20 FE | Galaxy S20 FE 5G | Galaxy S20 | Galaxy S20 5G | Galaxy S20+ | Galaxy S20+ 5G | Galaxy S20 Ultra | Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S10 Lite | Galaxy S10e | Galaxy S10 | Galaxy S10 5G | Galaxy S10+

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note20 | Galaxy Note20 5G | Galaxy Note20 Ultra | Galaxy Note20 Ultra 5G
  • Galaxy Note10 Lite | Galaxy Note10 | Galaxy Note10 5G | Galaxy Note10+ | Galaxy Note10+ 5G

Egyéb szegmens:

  • Galaxy A52 | Galaxy A52 5G | Galaxy A52s 5G
  • Galaxy A50 Enterprise Edition
  • Galaxy XCover 4s | Galaxy XCover FieldPro | Galaxy XCover Pro | Galaxy XCover 5
Kreatívfotón a Galaxy F62.
Forrás: Cashify

Negyedéves rendszerességgel érkezik:

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S9 | Galaxy S9+ 
  • Galaxy S8 Active 

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note9

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A03s
  • Galaxy A82 5G
  • Galaxy A72
  • Galaxy A42 5G
  • Galaxy A32 | Galaxy A32 5G
  • Galaxy A22 | Galaxy A22 5G
  • Galaxy A12
  • Galaxy A02s
  • Galaxy A02
  • Galaxy A71 | Galaxy A71 5G
  • Galaxy A51 | Galaxy A51 5G
  • Galaxy A41
  • Galaxy A31
  • Galaxy A21 | Galaxy A21s
  • Galaxy A11
  • Galaxy A01 | Galaxy A01 Core
  • Galaxy A40

Galaxy F-széria:

  • Galaxy F62
  • Galaxy F52 5G
  • Galaxy F42 5G
  • Galaxy F22
  • Galaxy F12

Galaxy M-széria:

  • Galaxy M62
  • Galaxy M52 5G
  • Galaxy M42 5G
  • Galaxy M32
  • Galaxy M22
  • Galaxy M12
  • Galaxy M51
  • Galaxy M31 | Galaxy M31s
  • Galaxy M21 | Galaxy M212021
  • Galaxy M11
  • Galaxy M01

Galaxy Tablet front:

  • Galaxy Tab S7 FE
  • Galaxy Tab S7 | Galaxy Tab S7+
  • Galaxy Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S6 Lite
  • Galaxy Tab Active3
  • Galaxy Tab A7 Lite 2021
  • Galaxy Tab A72020
  • Galaxy Tab Active Pro
  • Galaxy Tab A 8.42020

Egyéb szegmens:

  • W21 5G
  • W20 5G
  • Galaxy A8 2018 Enterprise Edition
Forrás: DeviceSpecifications

Nem fixált rendszerességgel, de érkezik:

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A90 5G
  • Galaxy A80
  • Galaxy A70 | Galaxy A70s
  • Galaxy A60
  • Galaxy A50s
  • Galaxy A30 | Galaxy A30s
  • Galaxy A20e | Galaxy A20 | Galaxy A20s
  • Galaxy A10 | Galaxy A10e | Galaxy A10s
  • Galaxy A92018
  • Galaxy A8 Star | Galaxy A8s | Galaxy A8+2018
  • Galaxy A6 | Galaxy A6+
  • Galaxy A72018

Galaxy M-széria:

  • Galaxy M40
  • Galaxy M30 | Galaxy M30s
  • Galaxy M20
  • Galaxy M10 | Galaxy M10s

Galaxy J-széria:

  • Galaxy J8
  • Galaxy J7Duo | Galaxy J7 Prime2 | Galaxy J7 Top 
  • Galaxy J6 | Galaxy J6+
  • Galaxy J4 | Galaxy J4+
  • Galaxy J3 Pop
  • Galaxy J2 Core

Galaxy Tablet fronton:

  • Galaxy Tab S6
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4
  • Galaxy Tab A 10.1 2019
  • Galaxy Tab A8 2019
  • Galaxy Tab A 10.5 2018