Novemberben nem csak a Galaxy A02s mutatkozott be a Samsung oldaláról, hanem a Galaxy A12 is. Ez a két termék fogja alkotni az abszolút belépőkategóriát. A korábbi cikknél említettem, hogy a dél-koreai vállalat nem hagyja maga mögött a budget phone szegmensét, hiszen bizonyos régiókban átlagon felüli eladási adatokat generál velük. A magyarországi piacra a Galaxy A11 nem került bevezetésre, viszont információink szerint lehet számítani a Galaxy A12-re, amivel nyitnák a 2021-es Galaxy A-szériás portfóliójukat. A jelenlegi értesüléseink alapján a termék legkorábban jövő februárban tűnhet fel a világpiacon, ennek ellenére már lehullott a főbb jellemzőiről a lepel, amit összefoglalnánk a megszokott módon.
Kezdenénk mindent azzal, hogy az akkumulátorkapacitására mentek rá. Míg a Galaxy A11-nél 4.000mAh-t, a Galaxy A10-nél pedig 3.400mAh-t tartottunk szem előtt, addig nála is feltűnik az 5.000mAh-s, hogy biztosan hosszabb üzemidőt lehessen belőle kipréselni. Természetesena 15 wattos gyorstöltési lehetőség a jellemzőit képezi, ami viszont abszolút kellemes csalódásként könyvelődik el, hogy Type-C csatlakozóra váltottak, azaz elhagyják a microUSB-t már a belépőszint bizonyos tagjainál.

Forrás: Samsung
A nagy akkuteleppel a szegmens legnehezebb készülékét várhatjuk, hiszen 205 grammra írják a súlyát, ami a Galaxy A10 168 grammjához képest igen jelentős elmozdulás. Vastagságban szintén mutatkozik a növekvő tendencia, hiszen immáron 8.9mm-re „daragt” a korábbi 8mm-hez (Galaxy A11) és 7.9mm-hez (Galaxy A11) képest. A teljesség kedvéért mutatnám egységes táblázatba zárva:
Galaxy A10 | Galaxy A11 | Galaxy A12 | |
Magasság: | 155,6mm | 161,38mm | 164mm |
Szélesség: | 75,6mm | 76,34mm | 75,8mm |
Vastagság: | 7,9mm | 8mm | 8,9mm |
Súly: | 168g | 177g | 205g |
Kreálta: Galaxy világa
A kijelzőjénél a HD+ felbontást (720x1600px) megtartották, azonban változtattak a nagyságán, hiszen 6.5 inchre növekedett. Ezzel pedig adja magát a tény, hogy a korábbi képpontsűrűségből vesztenek a felhasználók, amelynek végértéke kb. 264 ppi-re csökken le. A kijelző-készülékház aránya 83.4%-on állt meg, ami abszolút átlagos, míg a képarány a megszokott 19.5:9-es. A Galaxy A11-nél a PLS IPS panel gondoskodott a képi világról, míg most csak egy szimpla TFT. Előlapján az Infinity-V dizájn köszön vissza, ami azért meglepő húzás, mert korábban balra igazított Infinity-O-val próbálták megnyerni a vásárlóközönséget. Szerintünk ez a pénztálcabarátabb, az pedig a jobban kinéző.
Novemberi bejelentés által adja magát, hogy Android 10-es operációs rendszerrel hozhatják, illetve One UI 2-es felülettel. Valószínűleg a szimpla, 2.0-val, ami befutott az ez évi budget kategóriára. Többféle kiadásban dobják piacra. A legalapabb a 3/32GB-os, amit a 4/64GB-os, majd pedig a 6/128GB-os követ. Tárhelyénél eMMC 5.1-et említenek. A bővíthetőség lehetősége adott, microSD kártyával egészen 1TB-ig.
A processzorát a MediaTek szolgáltatja. A Helio P35 névre keresztelt SoC került bele, amit az idei évben a Galaxy A21-ben láthattunk – ne keverd, nem a Galaxy A21s-ben, ami magyar piacra behozásra került! A nyolcmagos chipset két négymagos klaszterre van felosztva, a magasabb órajelűek 2.3GHz-en, az alacsonyabbak 1.8GHz-en teszik a dolgukat.
Az erősebb hardver hozott szoftveres újítást, ugyanis bekerült a funkciós lehetőségek közé a Biztonságos mappa, amivel elkülöníthetjük a fontosabb dolgainkat, hogy az még jobb védelemmel legyen ellátva. Az ujjlenyomat-olvasó immáron nem a hátlapon foglal helyet, hanem a bekapcsológomba integrálták. Az éjszakai fotóknál a Tetra-Binning technológiát alkalmazzák, azaz négy pixelt egyesítenek egy nagyobbá, hogy zajmentesebb legyen a végeredmény.
A hátlapi kameraszigetnél eddig (Samsung berkekben nézve!) ismeretlen formatervű megoldás debütált. A kameranégyes, ami megfigyelhető 2×2-es felállásban foglal helyet. Az első oszlopban alul kapjuk meg a főszenzort, ami 48MP-en készíti a képeket f/2.0-ás rekeszértékkel és autófókusszal. Felette található az 5MP-es ultraszéles lencse f/2.2-es értékkel, ami csak 115°-os látószöget tesz lehetővé. A második oszlopban: felül a makro, alul a mélységszenzor fedezhető fel, amelyek f/2.4-en segítik a felhasználót a képek elkészítésében.Tőlük elszeparálva, a főérzékelő alá rakták a LED vakut. Videózásnál a 1080p@30fps-es paraméterek maradtak. Az előlapon a 8MP-es szelfiehez nem nyúltak.
A Galaxy A-szériára jellemző FM-rádió képességet ugyanúgy benntartják, így mondanom se kelljen, de a 3.5mm-es Jack csatlakozás nem kopott ki azáltal, hogy Type-C-re cserélték a csatlakozását.
Beszélgessünk a színeiről. A portfóliójában: a fekete, a fehér, a kék és a piros tűnik fel. A hátlapjánál megint variáltak a dizájon. Most két részre osztják, vízszintes elválasztással: az alsó negyednél sima lett a felület. A felső háromnegyednél minimalizáltan bordázott, átlós vonalazást alkalmaztak. Az új elképzeléssel a gyártó arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy kevésbé lesz csúszós, illetve a mattos megvalósításnak köszönhetően az ujjlenyomatokat se gyűjti olyan intenzitással.
Mint fentebb írtam, várható a magyarországi piacra. Az európai áránál 180 eurót tartanak számon, de mivel nem történt még meg a hivatalos startja, ez még változhat.
Néhány fotó a termékről:








