Csak beigazolódtak azok a korai híresztelések, miszerint a Samsung az előző évek hagyományával szakítva előrébb hozhatja a nyári nagyszabású Unpacked Event-jének időpontját. Ahogy az lenni szokott, az egyik helyi (most az ausztrál) képviselet – vélhetően idő előtt – élesítette a sajtóoldalán az ominózus cikket, ami azóta lekerült onnan; viszont ahogy az szokott lenni, ami egyszer az internetre felkerül, az onnan már nehezen szedhető le. Aki elolvasná teljes terjedelmében, az klikkeljen a második oldalra, ahova azért lementettük.
A közleményből kiderült, hogy 2023. június 27-én kerül megrendezésre, ami egy csütörtöki időpont. Mint azt már említettük, ebben a hónapban az előző évek egyikében sem lepleztek le terméket, amivel a flagship okostelefonok vonalán érvényesültek volna az év második felében. Az esemény további pikantériáját viszont maga a helyszín adja, hiszen most először Dél-Korea adhat otthont a felhajtásnak – azaz elhagyják a számunkra nyugati népszerű helyszíneket, mint pl.: Barcelonát, San Francisco-t vagy éppen New Yorkot. Idén a COEX-ben, a gangnam-i Samseong-dong városrészben kerül lebonyolításra.

Forrás: Samsung
„Az összehajtható készülékek kategóriája a Samsung filozófiáját testesíti meg, mely szerint olyan innovációt hoz létre, amely határokat feszeget a mobilélmények jövőjének átalakításában. (…) Az Unpacked Szöülban történő megrendezése való nagy jelentőséggel bír, mivel ez egy olyan város, amely az innováció és a kultúra feltörekvő epicentrumává vált, ahogy az ominózus termékcsalád is, amit bemutatnak.”
mondta TH Roh, a Samsung Electorinics Mobile eXperience üzletágának elnök és vezetője.
Nem újkeletű, hogy a Samsung minden nívós termékéhez rendez egy Unpacked eseményt, amivel véleményem szerint, nincs semmiféle baj, mert kell az eladásnak a nagy felhajtás. Júliusban még sosem tartotta meg a nyári kiadásút – még ha a Galaxy Z Flip 5G-t pontosan ebben a hónapban vezette be. Nyilván kakukktojásként kitűnik a tömegből, ám az alapmodellt, azaz az LTE kiadást a Galaxy S20-termékcsaláddal mutatták be.
A teljesség kedvéért, a Galaxy Note5-ig visszamenőleg elkészítettem azt a listát, ami feltárja, melyik esztendőben, melyik napon és melyik felsőkategóriás modellt mutatták be. Ezen felül, érdekességképpen a Galaxy Z-széria összes fontos naptári eseményét is belefoglaltam:
Időpont | Nap | Termék |
---|---|---|
2015. augusztus 13. | csütörtök | Galaxy Note5 | S6 Edge+ |
2016. augusztus 2. | kedd | Galaxy Note7 |
2017. augusztus 23. | szerda | Galaxy Note8 |
2018. augusztus 9. | csütörtök | Galaxy Note9 |
2019. február 20. | szerda | Galaxy Fold |
2019. augusztus 7. | szerda | Galaxy Note10 | Note10+ |
2020. február 11. | kedd | Galaxy Z Flip LTE |
2020. július 22. | szerda | Galaxy Z Flip 5G |
2020. augusztus 5. | szerda | Galaxy Note20 | Note20 Ultra |
2020. szeptember 1. | kedd | Galaxy Z Fold2 5G |
2021. augusztus 11. | szerda | Galaxy Z Fold3 5G | Z Flip3 5G |
2022. augusztus 10. | szerda | Galaxy Z Fold4 5G | Z Flip4 5G |
Táblázat: Galaxy Világa

Most, egy csütörtöki napra esett a választásuk, ami hozza a sablont, mégis csak mindig a hétnek a közepére szeretik beütemezni. A Samsung több mint egy évtizede, 2010 márciusától rendez Unpacked eseményeket. A legelsőnek a fényűző Las Vegas adott helyszínt, ám azóta a világ kulcsfontosságú városaiban megfordultak, köztük: New Yorkban, Londonban, Berlinben vagy éppen Barcelonában. És hogy miért pont Szöul, arra a következő sajtórészlet adja meg a választ:
„Ez az egyedülálló helyszín lehetőséget kínál a világnak, hogy megtapasztalja a múlt, a jelen és a jövő lenyűgöző keverékét, amely meghatározza Szöult. (…) A választásunk azért rá, mert dinamikus kultúrájával és innovációjával a globális trendek befolyásolásában játszott szerepet, miközben a Samsungnak az összehajtható termékkategóriái iránt erős bizalmat is tükröz.”
Noha hivatalosan nem került megerősítésre a dátum, de mivel az egyik helyi sajtórészleg tette közzé, így könyvelhető a naptárba az időpont. Várható az eseményen nem csak a Galaxy Z 5-termékcsalád mutatkozik be, hanem a legújabb Galaxy Tab S9-éra, illetve a felfrissített okosóra kollekció is, a Galaxy Watch6-vonallal. Nem utolsó sorban, kis valószínűséggel, de várható valamiféle válasz reakció az Apple Vision Pro XR headsetjére.