A Samsung a hivatalos twitter oldalán tegnap posztolt egy tweetet, ami arra ad következteti, hogy a közeljövőben bejelentésre kerülhet a Samsung legújabb Exynos processzora. Maga a teaser videóból – lásd lentebb – nem sok minden derül ki. Eléggé ködösek az egész körüli helyzet (végre a titkok nem tudódik ki idő előtt!), hiszen még nem tartanánk valószínűleg, hogy a jövő évi Galaxy S11-ben debütálót jelentenék be – de persze nincs kizárva ennek ténye sem, csak éppen túl korai az időpont tavaszhoz mérten.

A külföldi újságírók tippjei szerint az Exynos 9630 középkategóriás telefonokba szánt chipjének lehet a bejelentése, ami a 2020-ban érkező Galaxy A sorozatba kerülhet. Két okból is adja magát ez a spekuláció: (1) az A-széria korábban érkezik, mint az S-széria; illetve (2) augusztusban már szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy megkezdődött a lapkakészletnek a tesztelése, ami két hónnappal később már vélhetően befejeződni látszik.
A 2020-as év abból a szempontból is fontos lehet a vállalatnak, hogy a közelmúltban partnerségbe léptek az AMD-vel, amivel közösen tervezik a telefonjaikba a következő AMD-alapú GPU bevezetését, azaz egy olyan grafikai technológiáét, ami ultra alacsony fogyasztású, de mégis nagy teljesítményű, amivel még nagyobb felhasználói táborra tehetnek szert. Bár egyes pletykák szerint ez inkább 2021-re érkezhet.
Annyi biztos, hogy a 2019-es évi Samsung Tech Day-en kerül bemutatásra, San Francisco-ban, a mai napon. Még 4 óra és okosabbak leszünk!