Címke: Galaxy Z Flip5 5G

Szöulban kerülhet megrendezésre a nyári Unpacked esemény?!

Jó látni, hogy a Samsung mennyire szívén viseli a termékeit. Minden nívós készülékét afelé Unpacked event keretében leplezi le, melyet élőben közvetítenek különféle platformokon, hogy a hétköznapi ember is részese lehessen a debütálásuknak. Ezek általában utólag visszanézhetők. A helyszíni “kicsomagolásra” a mediaorgánumok képviselőit invitálják meg, melynek általánosságban az Egyesült Államok, főként San Francisco szolgáltatott helyszínt. Bizonyos források szerint, ezen hagyományával szakíthat a dél-koreai tech óriás, akik először hazai keretek között rendezhetik meg a soron következőt.

Történt ugyanis, hogy Lee Young-hee-nél, a Samsung Device eXperience Global Marketing részlegének elnökénél az egyik helyi újságíró rákerdezett, hogy a vállalat a következő kulcsfontosságú (értsd: a nyári) Galaxy Unpacked rendezvényét Szöulban, Dél-Koreában kívánja megrendezni?! Válaszul csak a következőt tette csak hozzá:

“Mert Korea jelentőségteljes és fontos”

Az Ultra termékcsalád létezésének felhívása.

Bár Lee Young-hee nem árulta el a pontos helyét és dátumát az eseménynek, a pletykák szerint a szöuli Gangnam-Gu-ban található COEX-en kerülhet megrendezésre július utolsó hetén.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy mindig augusztusban tartották meg az év második felében domináló prémium termékeinek a bemutatását; azonban most várhatóan 2 héttel korábban tehetik ezt meg, sokak tippje szerint: valamikor július utolsó hetén, annak is a közepe tájt. A SamMobile jövendőlése a 2023. július 26-át tartaná a legkézenfekvőbbnek.

Szó sincs rohanásról, egyszerűen a félvezetői paicon történt profit veszteséget valamilyen szinten kompenzálnia kell a Samsungnak; ezért indítanák útjára előbb az életciklusait. Másrészről, a foldable készülékek versenypiacára egyre több konkurens teszi be a lábát, amire reagálniuk kell. Így is az elmúlt hónapokban csökkent a piaci részesedésünk; de azért még nincs mitől tartaniuk.

A nyári Unpacked eseményen: a Galaxy Z Fold5 és Galaxy Z Flip5 összehajtható okostelefonok; a Galaxy Watch6 termékcsalád, egy új fülhallgató, valamint új XR headset mutatkozhat be, a Galaxy Tab S9 termékfamília mellett.

Lesz bőszen színválasztéka a Galaxy Z Flip5 és a Galaxy Z Fold5 termékeknek

Ha a külföldi pletykáknak lehet hinni, akkor nagyjából két hónap van a következő generációs Galaxy Z 5-termékcsalád premierjéig. Várhatóan a Samsung nem hoz egy harmadik modellt, így a Flip- és a Fold-éra frissülhet fel. A gyártó mindent megtesz annak érdekében, hogy a debütálás során lehengerelje az érdeklődő közönséget; mi mégis úgy hisszük, hogy a Galaxy Z Flip5-nél kell számítani „nagyobb áttörésre/megújulásra”, mivel még inkább felhelyezik magukat a térképre. Mint arról napokkal ezelőtt beszámoltunk, az 500 dollár és afeletti sávban is jól muzsikál az előd, hiszen az 2023-as év első negyedévben – házon belül – a Galaxy S22 5G-t vagy éppen a Galaxy S21 FE 5G-t utasította maga mögé.

Revegnus szerint a riválisokkal ellentétben a Samsungnak abban van előnye, hogy szoros együttműködésben van: a Google-lel, a Microsoft-tal, a Metával és más meghatározó céggel, hogy optimalizálhassanak különféle hasznos funkciókat a next-generation foldable készülékeikre. Ezzel nem is lehet vitatkozni, hiszen az összehajtható megoldást mögötti szoftveres háttértámogatás nagyon sokat nyom a latba, amelynek hiányában a siker elérése mondhatni lehetetlen. Gondoljunk csak a Gear VR fejlesztésre, ami alapvetően jó húzás volt, ám fejlesztés nélkül sokra nem mentek vele.

Ross Young jó ideje szállít hasznos információkat a kijelzők piacáról. Évről évre próbálja dagasztani követő táborát azon infók publikálásával is, miszerint, milyen színekben várhatóak a premier előtt lévő flagship termékek. Most a Galaxy Z Flip5 és Galaxy Z Fold5 választékáról tweetelt egyet:

A Galaxy Z Flip5 5G esetében megtartják a nagyobb volumenben gyártott: bézs, szürke, világoszöld és világos rózsaszín opciókat; míg a Galaxy Z Fold5 5G-nél: a bézs, a fekete és a világoskék lehetőségeket. Ebből adódik egyből a tény, hogy nem akarnak előbbinél fekete színt alkalmazni, inkább rámennek azokra a különleges színvariánsokra, amivel kitűnik a termék a többi – vagy éppen az elődök közül.

Ennek értelmében,

  • a Galaxy Z Flip5 5G-nél: a kék, a zöld, a platina és a sárga;
  • míg a Galaxy Z Fold5 5G-nél: a kék és a platina várható exkluzív színopcióként.

Érdekes látni, hogy a fiatalosabbnak beállított flip-generációnál feltűnhet az a sárga, mint színlehetőség, amelyet az Apple nem régen vezetett be az iPhone 14 termékénél. Nyilván az árnyalatokon nagy hangsúly lesz, mert valahogy sehogy se tudnám azt kinézni, hogy a Galaxy S10e-nél debütált ‘Canary Yellow’-ot újra meglépnék, de örülnék, ha nem a BeSpoke Edition-ös ‘Yellow’-ra hajazna.

Nekem a kék vonal nagyon tetszik. A platina simán lehet egy olyan alternatíva, ami sokak kedvencévé válhat, mégis csak elegáns a maga módján. Ha kék, akkor pedig hozzák már vissza a Galaxy S6-nél megismert ‘Blue Topaz’ színt, amihez hasonló és szebb kékalternatívát a jelenig nem prezentált a dél-koreai tech óriás.

Mit szóltok a lehetséges színválasztékhoz? – Kiindulva abból, hogy a Galaxy Z Flip3 5G-nél voltak hazánkban is exkluzív színek, nincs kizárva, hogy idén és hozhatnak egy-egy kelendőbbet; ha az összest mégsem.

Lassan gyártás alatt a Galaxy Z Flip5 5G tok készlete

A hetet egy Galaxy Z Flip5 5G hírrel zárnánk, hiszen kezd igazolódni a valós külleme, amelyet elviekben hétpecsétes titok védelmezne. A Samsung tartva a hagyományokhoz magát, a páratlan modelleknél hozzátesz valami újat a külsejéhez. Nincs nehéz helyzetben, hiszen ha belegondoltok, akkor a Galaxy Z Fold-érából simán tudott meríteni, ahol lassan tökélyére fejlesztették a kivülső kijelző lehetőségeit. Lényegében, ilyen téren szeretnének elmozdulni a következő generációs kagylótelefonok vonalán.

Az elmúlt napokban már megmutattuk a legfrissebb renderfotóit, amely elárulta, hogy az 1.9 inches külső megjelenítő cirka másfélszeresére fog növekedni. A jelenlegi pletykák szerint, 3.4-3.5-re lehet számítani. Most Ice Universe a hozzá klappoló átlátszó plasztiktokot prezentálta twitter oldalán, ami megerősíti a folder stílusú előlapot.

A Samsung vélhetően tudatosan szivárogtat – legalábbis az új dizájnújításoknál mindig idő előtt szeretné hozzászoktatni a leendő vásárlóit a külsőhöz, hogy ne essen el előrendeléstől majd az ominózus időszakban. Utoljára a Galaxy S20-termékcsaládnál volt egy igen jelentős bukás, amit el szeretnének kerülni, mégis csak a foldable készülékekre sokkal nagyobb hangsúly tevődik az év második felében.

A lentebb prezentált „bőrtok” színorgiáját túlzásnak találnám, legalábbis ennyi variáció már csak a környezettudatosságból fakadóan sem releváns. Ami talán fura számomra, hogy a kamerák nem kaptak rajta köralakú körülölelést, mint a Galaxy S23-termékcsaládnál, vagy éppen a LED-vakunál. A másik kérdőjeles rész, hogy a toknak a vastagsága, mennyire lesz zavaró a kijelző aszimmetriájáért felelős részénél. Ha oda valóban gyorsikonokat akarnak tenni, kell ügyelni arra, hogy könnyedén tudjanak rányomni a vásárlók.

Az biztos, hogy szokni kell ezt a kijelzőstílust. Cseppet sem rossz, inkább csak furcsa, de ha a UI részt jól kitalálják hozzá, akkor simán másolhatja a konkurencia.

A Galaxy Z Flip-termékcsalád éve elé nézünk 2023-ban

Koncepciófotó tekintetében már foglalkoztunk a Galaxy Z Flip5 5G-vel, amellyel a Samsung az összehajtható készülékeinek portfólióját szeretné kagylóformában tovább éltetni. Ahogy az várható volt, a gyártó megtartotta a kétéves periódust, ami alatt értsétek azt, hogy a Galaxy Z Flip LTE és a Galaxy Z Flip 5G (aka. Galaxy Z Flip2 5G), illetve a Galaxy Z Flip3 5G és a Galaxy Z Flip4 5G ugyanolyan dizájn megoldással debütált. Ergo, ha ezt vesszük alapul, akkor a 2023-as utódnak, valami újat kellene virítania – ha már az Egyesült Államokban akkora érdeklődés van az efféle foldable kategória iránt.

A legfrissebb renderfotók egyre inkább azt igazolják, hogy a Samsung valóban meglépi a terjedelmesebb előlapra „helyezett” kijelzőt. Azt a tényt, miszerint az egyik versenytársának a nyomására (Motorola!) tenné…, élből kukáznánk, hiszen hiába büszkélkedik utóbbi nagyobbal, még sincs akkora keletje neki. A valós háttérben inkább az „innováció”, mint kifejezés, valamint a periodicitás állhat – mégis csak eltelt 2 év.

Balra a Galaxy Z Flip4, jobbra a Galaxy Z Flip5 mutatkozhat.
Forrás: Ice universe

Akadnak piacok, mint pl.: a magyarországi, ahol a Galaxy Z Fold termékcsalád sokkal kelendőbb, mert ha már a prémium szegmensből válogatnak az érdeklődők, akkor szeretnek rámenni az abszolút prémium érzetre. Másfelől, amit egyébként magam szintúgy osztok, hasonló árfekvésben talán egy Galaxy S-szériás modell jobb választás. Mindezt alapul véve fel van adva a Galaxy Z Flip-éra tervezőinek a lecke, hiszen sokakat meg kell győzniük arról, hogy a 2023-ban debütáló ötödik generáció felnőtt arra, amire hivatott.

A külföldi sajtóorgánumok többsége csak Folder-ként becézgetik a next generation-jét. Mindez érthető, hiszen leginkább a Windows operációs rendszer Filekezelőjének ikonjára hasonlít a külső megjelenítője, amit 180°-kal elforgattak adott nézetben. Az internet népe persze már találgatja, hogy az aszimmetrikus forma, miként fogja kiszolgálni a felhasználói élményt, azaz a Samsung miért mellőzte a téglatest (lásd.: az elődjénél) és szimmetrikus formát?!

Számomra egy másik hatalmas kérdőjel, az a BeSpoke Edition tovább örököltetése. Egyszerűen nem tudom magam elé képzelni a terméket feketétől eltérő előlappal – pedig corallban biztosan pofásan nézhetne ki.

Forrás: OnLeaks x MediaPeanut.com

Egyértelműsíthető a küllemben történő „megújulás”. A jelenlegi pletykák szerint, 3.4 inches cover display-jel lehet számolni; mely 720x748px-es felbontással, illetve hozzávetőlegesen 305ppi-es pixelsűrűséggel bírhat. Nem feltétlenül arra fog szolgálni, hogy kinyitásmentessé tegye a terméket, helyette inkább olyan feladatokra helyezi a prioritást, mint pl.: az értesítések kezelése, a widgetek és más egyéb olyan információ megjelenítése, ami valamilyen szempontból a felhasználónak fontos. Ezen kívül, az Allways on Display, mint funkció számos újdonsággal debütálhat, népszerűsítve annak előnyét még inkább.

A jelenlegi híresztelések szerint, a Samsung a szokásos augusztusi Unpacked eventet jó eséllyel kicsit előrébb hozhatja abból a célból, hogy a pangó piacot kicsit felélessze; hiszen nyár közeledtével egyre kevesebben vásárolnak készülékeket. Másfelől, a szegmensben egyre több konkurens mutatkozik, legutóbb a Google szállt be a saját megoldásával a ringbe.

Kisebb akkuteleppel jöhet a Galaxy Z Flip5?

A Samsung folyamatosan azon van, hogy minél környezettudatosabbá tegye a termékeinek életciklusát kezdve a gyártásától, szervízelésen keresztül az újrahasznosításig – tulajdonképpen a végtermék a lehető legkisebb környezetre gyakorolt hatással bírjon. A Galaxy S23 termékcsaládnál alig hangoztatott újítása az, hogy immáron az akkumulátort kisebb mennyiségű ragasztóval rögzítik, illetve egy „fóliafüllel” látják el, melynek köszönhetően könnyebb annak cseréje. Várhatóan, ez az egyszerűsítés a Galaxy Z-generációba szintén jelen lesz; hiszen a nemrégiben debütált Galaxy A54 5G-nél is alkalmazták.

A Galaxy S23 termékcsaládnál is alkalmazott akkumulátort könnyítő segédfólia.
Forrás: Restore Technique

Tegnap már esett arról szó, hogy a 3C tanúsítványi folyamatot megjárta mind a Galaxy Z Fold5, mind a Galaxy Z Flip5. Most egy másik szabványügyi ügynökségre hívnám fel a figyelmet, ami a Koreai Technológiai és Szabványügyi Ügynöksége lenne, ahol az akkumulátorok mutatták meg mivoltukat. Mondanom se kelljen, de a Galaxy Note7 incidense óta a gyártó különösen odafigyel a telepekre. Az energiatelepek gyártásához kapcsolódó érdekességek egyike, hogy a kínai ATL (Amperex Technology Limited) végezheti, nem pedig a közismert Samsung SDI.

Az új generációs összecsukható modelleknél se hagynak fel a telepek megosztásával, azaz mind a két készülékben két-két akkumulátorral lehet számolni. A GalaxyClub.nl csapata szúrta ki, hogy a Galaxy Z Flip5-nél az EB-BF731ABY és az EB-BF732ABY típusszámon került berögzítésre; míg a Galaxy Z Fold5-nél az EB-BF946ABY és az EB-BF947ABY párosán.

A Galaxy Z Flip5 másodlagos akkumulátornának névleges kapacitása 971mAh lesz, ami kevesebb; mint a Galaxy Z Flip4-be épült 1.040mAh-sa; ám még mindig nagyobb, mint a Galaxy Z Flip3-ban szerelt 903mAh-s. Mivel a fő akkutelepről nincs egyelőre érdemi információ, így kár lenne negatív következtetést levonni arra alapozva, hogy romlana a termék üzemideje. Köztudott tény, hogy a Samsung az idei modellnél sokkal nagyobb külső kijelzővel szeretne előrukkolni, azaz 3 inch fölé rugaszkodnának el, hogy még kelendőbbé tegyék a fiatal felhasználók körében.

Azt viszont már most leszögezhetjük, hogy javítás szempontjából egyszerűsödhet mind két összecsukható modell – hiszen a Galaxy S23-termékek mellett, a Galaxy A54-ben és még a belépőszintet képviselő Galaxy A14-ben is feltűnt a fenti fotón látható akkumulátorcserét könnyítő segédfólia.

Gyorsabb feltöltődésre lehet képes a Galaxy Z Fold5 és Galaxy Z Flip5

Lassan áprilist is magunk mögött tudjuk, így a megszokotthoz képest sokkal több információ szivárog a bemutatás előtt álló összecsukható készülékekről, amelyeket a Samsung nyár végén a szokásos nagyobb szabású Unpacked eventjént szeretne leleplezni. Most jelenleg arról szólnak a híresztelések, miszerint a gyártó nem nyúl a 25W-os gyorstöltési sebességéhez, amelyekkel az elődjei szintén rendelkeztek.

Szivárgásnak annyira nem nevezhető a tényfeltárás, hiszen mind a két készülék megjárta a Chine Compulsory Certificate tanúsítási folyamatát Kínában, melynek adatai között nem szerepel magasabb watt szám, mint a fentebb említett.

A Galaxy Z Flip5 5G-hez berögzített SM-F7310 típusszám tartozna, míg a Galaxy Z Fold5 5G-hez az SM-F9460. Mind a kettőnél töltőfej csatlakozójánál: az EP-TA800 szériaszám mutatkozik, ami egyértelműen beazonosítja a Samsung 25W-os töltőfejét, amely Type-C kimenettel rendelkezik; azaz nem USB-A-val, mint a hagyományosak.

Anno 2019-ben rendelkezett a Galaxy Fold 15W-os töltés felvétellel, ám a Galaxy Z Fold2-től számítva mindig 25W-tal számolhattak a vásárlók. A közönség már régóta várja a töltés sebesség fokozását, amelyre egyelőre csak a Galaxy S Ultra termékek képesek többségében (nyilván akad kivétel, de ezzel is „többek”!) – ám a jelek szerint, ezt még a foldable termékcsaládnál nem szeretnék elsütni. Ettől függetlenül viszont gyorsabb visszatöltéssel számolhatnak a vásárlók; amit két tényező fog garantálni: (1) a processzor és (2) a hűtés rendszere.

Ahogy azt már korábban prezentáltam a Galaxy S23 termékeknél, ugyanazzal a töltés felvételi készséggel hozott jobb eredményt, mint az elődje. Vélhetően hasonló lesz a felállás, főleg, ha abból indulunk ki, hogy még a Galaxy A54 5G-nél látványos a méretbéli különbség a Galaxy A53 5G-hez viszonyítva.

A berögzített tanúsitvány.
Forrás: MyFixGuide

A töltőfej további paraméterei közül emeljük ki a sebességeket és azok összetételét:

  • 15W-nál 5V/3A,
  • 25W-nál 9V/2.77A,
  • míg 10W és 18W között 3.3-5.9V/3A.

Ergo, vélhetően a jobb hűtésnek köszönhetően az akkumulátorok egy kicsivel hosszabban tudnak nagyobb áramot felvenni, melynek végeredménye, hogy 3-7 perc körüli értékben javulhat a teljes töltésre történő „felállás” 0%-ról. Természetesen, ha csak 5-10 percnyi időnk lenne némi töltést visszarántani, akkor is megérezhetjük a különbséget az elődökhöz képest.