Augusztusban foglalkoztunk a Galaxy Watch5 Pro tervezési hibájával. Akinek nem lenne tiszta, arról volna szó, hogy a szíj csatlakozási pontjánál a szíj által mutatkozik egyfajta merevség, ami miatt nem tud ráfeküdni az okostelefonok hátlapjára, így több terméknél a Wireless PowerShare funkció használhatatlan. A szíj eltávolításával a probléma megoldható, ám egy 200 ezer forint körüli prémium okosóránál ez pöttyet kínos jelenség. A Samsung egy új töltőállvány piacra dobásával próbálta enyhíteni a vásárlók szíjfájdalmát, amelynek különlegessége, hogy nem közvetlenül részükről érkezett a megoldás, hanem kiadták a feladatot.
Minderről a termék típusszáma árulkodik, hiszen a gyári kiegészítők mindegyike ‘EP’ előtaggal kezdődik, ám itt a besegítő csapaté, alias harmadikfélé mutatkozik. Az interneten a legegyszerűbben a ‘GP-XVU022SANJW’ SKU-kódon találhatjátok meg, ami a brit piacon 20 fonton debütált, azaz cirka 10 ezer forintos árponton.
Az univerzális töltőpad minden irányból. Forrás: Samsung
A gyártó termék aloldalán nem teljesen tisztázza, melyik termékek töltésére alkalmas. Míg fent arról tesznek említést, hogy a Galaxy Watch Active2-höz, a Galaxy Watch3-akhoz, a Galaxy Watch4-ekhez és a Galaxy Watch5-ökhöz használható, addig lentebb csak utóbbi kettőre térnek ki. Másrészről, azt se szabad elfelejteni, hogy a Galaxy Watch5 és a Galaxy Watch5 Pro immáron támogatja a 10W-os vezeték nélküli töltést, ellenben az előző szériákkal, amelyeknél a maximális plafon 5W – tehát az univerzális töltőpadnak meg kell oldania a visszaszabályzást is.
A kompatibilitás terén említik az EP-OR825 és az EP-OR900 töltőpadokat, így úgy gondolom, hogy bátran vásárolja az is, akinek előző generációs okosórája van, mert semmiképp se lesz kidobott pénz.
Egyelőre nincs arról hír, hogy a Samsung Magyarország mikor vezetheti be a portfóliójába, az viszont köztudott tény, hogy hasonlóval sosem rendelkezett, ami számomra szívfájdalom, mert olyan patent okosóra-állványkihelyezéseket dobnak össze, amin a termék eladja magát – ezzel szemben az átlag usernek pedig ilyen egyszerű dizájnnal megáldotton kell töltenie.
A nyári hónapok érkezésével egyre inkább felértékelődnek az okoskiegészítők, amikkel rendbe lehet tenni a fittségünket és formánkat. Másrészről, azt se feledjük el, hogy erre az időszakra szokta ütemezni a Samsung a legújabb okosóráinak a debütjét, legalábbis az előző évek trendjét lekövetve ősz előtt mindig érkezett egy újabb modell. Jelenpillanatban az a hír járja, hogy mind a Galaxy Watch, mind a Galaxy Watch Active termékcsalád megkaphatja a következő generációját. A tényt egyébként tovább erősíti, hogy a Galaxy Watch Active2 alumínium változatai elérték az életútjuk végét, így mondhatni kiszóró promóciók érkeznek havi rendszerességgel.
Az okosórák árazására pillantva az szögezhető le, hogy azért voltak már sokkal jobb árponton is a termékek, így amondó vagyok, ha nem égetően fontos a megvásárlása, akkor játszatok a kivárásra, mert adott típusoknál akár 15-20 ezer forint maradhat a zsebetekben – amit egy újabb szíjra költhettek el.
A lentebb feltűntetett árak: 2021. június 1. és 30. között értendők. Természetesen a változás jogát fenntartom, ez csak egy jelenlegi állapot!
Forrás: Samsung
Az aktivitásmérők és az okosórák:
Termék:
Modellkód:
2021/Q2-es ár:
Júniusi ár:
Galaxy Fit2
SM-R220
15 990 Ft
14 490 Ft
Galaxy Watch 42mm
SM-R810
84 990 Ft
76 490 Ft
Galaxy Watch 46mm
SM-R800
94 990 Ft
85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALU
SM-R830NZ
84 990 Ft
76 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALU
SM-R820NZ
94 990 Ft
85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SS
SM-R830NS
109 990 Ft
98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SS
SM-R820NS
119 990 Ft
107 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mm
SM-R840
144 990 Ft
130 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm
SM-R850
154 990 Ft
139 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, Titánium
SM-R840NTKAEUE
224 990 Ft
202 490 Ft
Hoppá, végre valahára elmozdultak az eSIM kártyás okosóráknak az árai. A Telekom weboldalára felmenve szembesülhettek a ténnyel, miszerint a Galaxy Watch 3-at immáron a Galaxy Watch Active 2 „súlyában mérik”. Megvan a mögöttes logika, hiszen a két termék között tényleg csak a dizájnbéli különbséget lehet jelenleg felhozni, és így eltűnnek a határok. Könnyebben vásárolják egyiket-másikat, ha az ár nem állítja döntés elé a vásárlót.
A négy darabos kiszerelésben lévő Galaxy SmartTag-ek színei. (Pink/Mint/Oatmeal/Black) Forrás: Samsung
További okoskiegészítők:
A Galaxy Buds+ átlagosnál magas árra mozdult ki, ami azért történhetett, mivel nemsokára érkezik a Galaxy Buds2, s ezáltal elvesztette támogatottságát a Samsung jóvoltából. A teljesség kedvéért hozzácsaptam a listához a Galaxy SmartTag-ek variánsait, hogy lássátok egybe az összképet.
Azok, akik követik napi szinten a blog életét tudhatják, hogy mindig megpróbálunk időben tájékoztatni Titeket az éppen aktuális promóciókról, kedvezményekről, és úgy igazából mindenről, ami a Samsung világával kapcsolatos. Most sem teszünk másképp, így nézzük, hogy április végére mivel készült a hazai képviselet az érdeklődőinek.
Mielőtt azonban a lényegre térni, ki kell emelnem két promóció hosszabbítást. Ugye általában mindig az aktuális leárazások és egyéb kedvezmények a hónap utolsó napjáig szoktak tartani; most viszont a Samsung Magyarország meghosszabbítja a jelenlegi éppen futókat. Ennek értelmében a készülék beszámítással kapcsolatos extra kedvezményt egész héten érvényesíthetitek – bár mielőtt eget rengető megtoldásra gondoltátok… nincs szó ilyesmiről, hiszen egyetlen bónusz napról beszélhetek, mivel május 1-je munkaszüneti nap. Ha viszont Galaxy S21-ben gondolkodnál, akkor mindenképpen élj a jelenlegi ajánlattal, mert jobb biztosan nem várható a közel jövőben. Az alacsonyabb árcímkével ellátott modelleknél már lehetne vitatkozni.
Az Anyák napi okosórák kreatívja. Forrás: Samsung
Május 2-án Anyák napja lesz, ez alkalomból pedig élesítésre került egy okosóra promóció. A portfólióban lévő majdnem összes EKG- és vérnyomásmérésre képes termékére árleszállítást hajtott végre, amit tényleg érdemes kihasználni, mert ilyen nyomott áron még sosem lehetett megvásárolni egyiket sem.
A promóció: 2021. április 29. és május 2. között zajlik, valamint a készlet erejéig – illetve csak a Samsung márkaboltokban érhető el.
Íme az árcímkék:
Termék:
Modellkód:
2021/Q2-es ár:
Anyák napi ár:
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALU
SM-R830NZ
84 990 Ft
59 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALU
SM-R820NZ
94 990 Ft
66 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SS
SM-R830NS
109 990 Ft
69 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SS
SM-R820NS
119 990 Ft
79 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mm
SM-R840
144 990 Ft
101 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm
SM-R850
154 990 Ft
108 490 Ft
A tabletekhez kapcsolódó ajánlat:
Az ugye mindenkinek megvan, hogy zajlik a Samsungnál a Feltöltődés hete, amelynek keretében különböző termékekhez ráadás ajándékot kaptok. A részletekről már külön beszámoltunk, most viszont kiegészül a lista, ugyanis nem csak az okostelefonokhoz párosodik vezeték nélküli fülhallgató, hanem a tabletekhez is.
A csúcskategóriáshoz „csak” egy Galaxy Buds Live dukáll, míg az alacsonyabb kategóriában Galaxy Buds+. Mutatnám a promóció kiírását. Eléggé röpte idejű ez is, mindössze vasárnapig tart, szóval érdemes szem előtt tartani a dátumát:
Kedden már beharangoztam, hogy a Samsung kiküldte a push értesítéseket a termékeire. A hazai képviselet mellett több országban és régióban is zajlanak a promóciók, tehát afféle globális megmozdulással számolhatnak az érdeklődők. Kicsit olyan a helyzet, mint ha saját shopping week-et tartanának tavasszal és ősszel; nagyjából ugyanolyan felállással, mint ha a Glamour-ról vagy a Joy-ról lenne szó. A legelsőt tavaly októberben hozták el, amit a jelek szerint sikeres megmozdulásként könyveltek el, máskülönben miért ragaszkodtak volna a folytatásához?!… Annak még a különlegessége a Galaxy Buds Live Misztikus Kék színnek a debütje is volt.
Most a legjobb információnk szerint nincs jelen olyan termék, amit exkluzívként helyeznének a portfólióba. Sehol egy új egyedi szín, se egy olyan okoskiegészítő, melynek premierjére éhezne a tech világa. Cserében előkapták azt a promóciós opciót, amit idehaza a legkevésbé használnak: a bundle-t. Ez annyit jelentene, hogyha vásárolsz egy terméket, akkor mellé kapsz egy ráadást. Ez a számlán 1 Ft-os összegben kerül feltűntetésre. A jó hír, hogy nem kell sehol se regisztrálnod a vásárlásod; egyből kapod a vásárlás helyszínén – így kiemelten fontos a „készlet erejéig” kifejezés.
A promóció időtartama: 2021. április 26. és május 2. között zajlik, illetve a készlet erejéig. Természetesen csak a Samsung márkaboltokban; valamint a hozzájuk kapcsolódó webshopokban lesz lehetőségetek az ajánlatokkal élni. Más csatornára nem kívánják átörökíteni, mégis csak a saját boltjaik és franchise hálózatuknak a népszerűsítésén van a hangsúly.
Az okostelefonoknál jelenlévő ajánlatok:
A Samsung hetének prioritásában az 5G képes készülékek vannak – egyet leszámítva, ugyanis a Galaxy S20 FE kakukktojásként tűnik fel. A középkategóriás telefonoknál a Galaxy A32 5G-khez (119 990Ft) ajándék tokot választhattok az átlátszó és a színezett szilikontokok közül. A Galaxy A52 5G-khez (169 990 Ft) azonban már vezeték nélküli fülhallgató dukál. Azt mondjuk nem teljesen tiszta (azaz de, mert így kezdtem a bekezdést! …de mégsem!), hogy a Galaxy A72 4G miért nem fért el a portfólióban, hiszen az előrendelésnél is adtak mellé Galaxy Buds+-t?! Mondja meg valaki, akinek lenne mellé teória.
Ha továbbmentek a felsőkategóriára, akkor már okosórák közül választhatok. A Galaxy S20 FE mellé mondjuk még csak a Galaxy Buds Live jár; viszont a Galaxy S21-ekhez Galaxy Watch Active 2. A promócióhoz a Galaxy Z-termékcsalád is hozzácsapódott, amelyeknél a ráadás meglepetés: a Galaxy Watch3. A legdurvább szett a Galaxy Z Fold2 5G, ami mellé 70 ezer forint feláron vásárolható a Galaxy Watch 3 titánium változata.
A rossz hírről se feledkezzünk el. Egész hónapban zajlik a készülék beszámításos ajánlat, viszont a fentivel nem összevonható. Ergo, érdemes átgondolni, hogy melyikkel jössz ki pluszba. Bár ha rám hallgattok, akkor ezzel!
Mutatnám a szokásos táblázatos felállásban a leosztást:
A táblagépekről se feledkeztek el. Számomra talán a legmeglepőbb, hogy a Galaxy Tab A7 se maradt ki a mókából, amihez vezeték nélküli fülhallgatót kaptok. Nincs más helyzetben az a vásárló sem, aki a Galaxy Tab S7-re adná le a vásárlási voksát, csak éppen minőségben kapna egy fokkal jobbat. Minden esetre a megmozdulást díjazni kell.
Termék:
Modellkód:
Választható ráadás termék:
Galaxy Tab A7 (2020)
SM-T500 WIFI SM-T505F LTE
Galaxy Buds+
Galaxy Tab S6 Lite
SM-P610 WIFI SM-P615F LTE
Galaxy Buds+
Galaxy Tab S7
SM-T870 WIFI SM-T875F LTE
Galaxy Buds Live
Galaxy Tab S7+
SM-T970 WIFI SM-T976B 5G
Galaxy Buds Live
Nemsokára érkezem a fehér- és a barnaáruhoz kapcsolódó ajánlatokkal. Érdemes addig ellátogatni a sestore.hu oldalára, ahol már jelen vannak a lehetőségek!
Érzitek a tavasz beköszöntét? – Minap is 17°C volt odakinn, sütött a nap és ha az a fránya szél nem kezd rá, akkor teljesen jó, pólós időnk lett volna. A Samsung hazai képviselete se szeretné, ha a négy fal között töltenétek az évszak egyik legszebb időszakát, hiszen ilyenkor virágoznak a fák, valamint kezdenek el zöldelleni az erdők. Mozgásra buzdítja az érdeklődőket. Úgy a készülékekre egész hónapban készülékbeszámító promóció zajlik, amivel előnyösebb helyzetbe kerülnek a legdrágább csúcskategóriásaik is. Azt se feledjük el, hogy a középkategória új generációjára is elhoztak egy árleszállítást, amivel legalább 10 ezer forintot a zsebünkben tartanak. Egyébként a két ajánlat összevonható, éljetek vele!
A hónap végéig az okosórák és okoskiegészítők csapódnak a fenti listához, amelyekre nagyobb árkedvezményeket ajánlanak akkor, ha a Samsung márkaboltok egyik webstore-jába, a sestore.hu-ra látogattok el, és adjátok le rendeléseteket. Természetesen boltban történő vásárlás során, a netes árra is hivatkozhattok, szintén megkapjátok a kedvezményt, hiszen a cél, hogy mindenki jól járjon.
Külön felhívnám a figyelmet, hogy a Galaxy Watch Active terméknél az egyik színre, kékre, valamiért nagyobb az árengedmény, így ha mindegy, hogy kék, rózsaszín vagy szürke, akkor inkább előbbire add le a rendelésed, amivel legalább 5 ezer forintot spórolsz. A listán nem tűntettem fel, de a weboldalon találhattok még Galaxy Fit és Galaxy Fite aktivitásmérőt, bár ha adtok a szavamra, akkor helyette az új generációt vásároljátok meg.
A promóció: 2020. április 23-tól a hónap végéig tart, valamint a készlet erejéig.
Képernyőfotó az éppen futó webstore akcióról. Kreátor: Galaxy Világa
Termék:
Modellkód:
2021/Q2-es ár:
Webes ár:
Galaxy Fit2
SM-R220
15 990 Ft
13 591 Ft
Galaxy Watch Active
SM-R500
59 990 Ft
45 892 Ft / 50 991 Ft
Galaxy Watch 42mm
SM-R810
84 990 Ft
72 242 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALU
SM-R830NZ
84 990 Ft
72 242 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALU
SM-R820NZ
94 990 Ft
80 742 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SS
SM-R830NS
109 990 Ft
69 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SS
SM-R820NS
119 990 Ft
79 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mm
SM-R840
144 990 Ft
123 241 Ft
Galaxy Watch 3 45mm
SM-R850
154 990 Ft
131 741 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, Titánium
SM-R840NTKAEUE
224 990 Ft
191 241 Ft
További okoskiegészítők:
Az okoskiegészítők sorából a vezeték nélküli fülhallgatók se maradtak le az online promócióból. Noha az április termék listán már nem szerepel a Galaxy Buds, hiszen kifutott termék, azért feltűntetném még itt, mert még nem tűnt el teljesmértékben. Én inkább arra ösztönöznélek, hogy dönts az újabb generáció bármelyikében, mert jobban jársz. A dilemma persze adott, mert a Galaxy Buds+ és a Galaxy Buds Live között mindössze cirka 5 ezer forint a felár, ám mind a kettőnek van egy-egy olyan tulajdonsága, ami a malmára hajthatja a vizet.
Márciusban a boltok bezárása miatt nem kerültek ki a lenti kreatívok, azonban muszáj szem előtt tartani a tényt, hogy immáron a Samsung okosórái is képesek az EKG- és a vérnyomásmérésére. (Zárójelben azért hozzá tenném, hogy mióta jelen van a Galaxy Watch3 okosórámban, egyszer sem indítottam el. Jómagam azon felhasználók közé tartozom, akiket a jelenlétük nem túlzottan mozgat meg, hiszen se korban, se másban nem vagyok ott, hogy fontos információkat szolgáltasson az az tény, hogy most magas éppen vagy alacsony. Ti miként vagytok a ténnyel?)
Kifutó státuszban emlegethető a Galaxy Fit, a Galaxy Fite és a Galaxy Watch Active. Ezek lekerültek a szokásos havi figyelős táblázatból. A márkaboltok némelyikében azért még fellelhetők. Értelemszerűen a februári árazással vásárolhatjátok meg, de mindenképpen közülük akarnátok egyre beruházni.
Az általam megszerzett információk szerint, a lentebbi okosóra és okoskiegészítő árak: 2021. április 1. és 18. között érvényesek, de nincs kizárva, hogy a hónap második felére is meg lesznek hosszabbítva, így kezeljük őket teljesen havi szinten.
Márciusi elmaradt plakátok, amelyek az új funkciókra hívják fel a figyelmet. Forrás: Samsung
Az aktivitásmérők és az okosórák:
Termék:
Modellkód:
2021/Q2-es ár:
Áprilisi ár:
Galaxy Fit2
SM-R220
15 990 Ft
14 390 Ft
Galaxy Watch 42mm
SM-R810
84 990 Ft
76 490 Ft
Galaxy Watch 46mm
SM-R800
94 990 Ft
85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALU
SM-R830NZ
84 990 Ft
76 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALU
SM-R820NZ
94 990 Ft
85 490 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SS
SM-R830NS
109 990 Ft
98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SS
SM-R820NS
119 990 Ft
107 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mm
SM-R840
144 990 Ft
130 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm
SM-R850
154 990 Ft
139 490 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, Titánium
SM-R840NTKAEUE
224 990 Ft
202 490 Ft
Több hónapon keresztül, nem sok árváltozást tudtam felmutatni az eSIM képes okosórák piacáról, azonban megtört a jég. Az év második negyedévébe lépve a Telekom módosított rajtuk, és sokkal barátibbá tette a leendő vásárlóinak. A csavar, hogy mindezt csak a Galaxy Watch 3 eSIM családdal érvényesítette, a többiek árcímkéjéhez nem nyúlt, de legalább a frissebb modellek vásárlására ösztönözi az érdeklődőket, ami jobb a piacnak.
Lerostálódott a Galaxy Buds a vásárolható készülékek listájáról. Aki az első generációban gondolkodik, annak beragadt készleteket kell felkutatni. Amondó vagyok, hogy felesleges keresgélés helyett, inkább ugorjatok szintet és nevezzetek be újabbra, hiszen tudnak annyival többet. Mellesleg, a Galaxy Buds Pro megkapta az első komolyabb árleszállítását. A Galaxy SmartTag is bekerült a csapatba, hogy hirdethesse az igét.