Utoljára tavaly októberben foglalkoztam azzal, hogy éppen mely termékeket akarja a Samsung száműzni a portfóliójából, így kicsit körbe néztem és begyűjtöttem azokat az információkat, amelyekkel érdemes tisztában lenni, nehogy egyik napról a másikra csak úgy eltűnjön a kiszemelt okostelefonotok vagy tabletetek a kínálatból. Az „End of Life” címkével illettem a jelenséget, hiszen nem újkeletű az a tény, hogy a Samsung leállítja a gyártását bizonyos termékeinek. Ennek talán legfőbb oka az, hogy megérkezett az újabb generációja, ami hasonló árcímkével – vagy egy kicsivel többért – kínál sokkal erősebb hardvert, összerakottabb szoftvert. Ne húzza fel magát senki, hiszen a jelenkorban a Galaxy J-szériának keresnivalója sincs.
Kezdenék mindent ott, hogy az ‘SM-G780F’ típusszámon megismert Galaxy S20 FE májusban kifut a portfólióból. Ne ijedjetek meg, nem tűnik fel; csak átalakul, ugyanis helyére érkezik az ‘SM-G780G’ SKU-kóddal ellátott modell, ami ugyanúgy a Galaxy S20 FE annyi különbséggel, hogy az Exynos 990 lapkakészletet lecserélték Snapdragon 865-re. A váltásról már írtunk külön, viszont úgy gondoltam, érdemes megemlékezni az összefoglalóban róla is.

Fotó: Galaxy Világa
Aki kézbarát középkategóriás okostelefonban gondolkodna, az ugorjon rá a Galaxy A41 kifutó árára, ugyanis nyárra biztosan kivezetésre kerül, s ezáltal eltűnik a 6.1 inches kijelző a Samsung portfóliójából. (A következő lépcsőfokot a Galaxy S21 5G-vel kapjuk 300 ezer forint körül, ami 6.2 inchcsel követi a képernyőméret sorban.) Noha több külföldi országba megérkezett a Galaxy A42 5G, hazánkba egyelőre még nem. A döntés hátterében az állhat, hogy a Galaxy A32 5G-t elhozták, így nincs akkora relevanciája a jelenlétének.
Szintén eltűnik rövidesen a Galaxy A51 és a Galaxy A71 is. Mindkettő közkedvelt terméke a szegmensnek. Ár/érték aránya miatt imádják és ragaszkodnak hozzájuk. Mellesleg, tudták folytatni azt a szériát, amit az elődök megalapoztak.
Zárásképpen még ki kell térnem a Galaxy A31-re, ami azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy több belsőtárhellyel került a Samsung Magyarország kínálatába. Igaz, volt egy kis csúsztatás a 64GB-os és a 128GB-os készülékek bevezetésénél, de a versenytársak nyomására meglépték, és ott van mindkét nagyobb kiszerelés a listájukon. A Galaxy A32-nek mind az LTE, mind az 5G-s változata vásárolható hazánkban hivatalos forgalmazásban, így érthető az eltávolításának ténye.
Utolsó utáni sorban pedig annyit fűznék még hozzá, hogy hiába kapható nyomott áron a Galaxy A20e és a Galaxy A20s, inkább ezekre már ne ruházzatok be, mégis csak 2 éves életciklusukat közelítik. Felelőtlen pénzkidobás lenne 2021-ben kettőjük közül választani.