Címke: Galaxy S20 Ultra

Mire elegendő fél órányi töltés idő?

Manapság mindennapi életünk egyik kulcsfontosságú terméke az okostelefon. Sokan sok mindenre használják – olykor a hívások lebonyolítása harmad-, negyedrendű tényező. Ezen dolgozunk, ezen át érnek el minket e-mailben vagy más üzenetküldő platformon, rajta visszük végbe a marketinges teendőink és a többi. A Samsung termékeinél alapvetően kijelenthető, hogy nem a töltési sebesség fokozására, hanem a biztonságos használtra helyezi a hangsúlyt. A Galaxy Note7 esete után mondjuk megértjük, hiszen nehezen mosta le magáról a szégyent. Mostanra azonban leszögezhető, hogy az akkori mérnöki hibát felhasználva erősödött a brand.

Az idei okostelefonok majdnem mindegyike legalább 25W-os gyorstöltés felvételére képes. Azért akad kivétel, mint pl.: a Galaxy A04s, amely csak 15W-os maximális értékkel lohol a belépőszintű készülékek sorában; de ott nem is ezen van a hangsúly. A 45W-ot a gyártó megtartotta a prémium berkekre, más opcióval pedig egyelőre nem kíván dolgozni.

Az egyik közkedvelt twitter követőm nemrégiben publikált egy kimutatást azzal kapcsolatban, hogyha fél órára töltőre helyezzük az egyes termékeket, 0%-ról, azaz teljes merültségi állapotból, akkor nagyjából hány %-ra töltődik vissza az az egyes töltési sebességeknél. Kezdjük azokkal a listát, ahol a maximális érték 25W-on stagnál:

TermékAkkumulátor25W-os töltéssel45W-os töltéssel
Galaxy A53 5G5.000mAh0-45%
Galaxy A54 5G5.000mAh0-56%
Galaxy S22 5G3.700mAh0-63%
Galaxy S23 5G3.900mAh0-57%
Galaxy Z Fold3 5G4.400mAh0-33%
Galaxy Z Fold4 5G4.400mAh0-57%
A középkategória felső ágának, valamint a felsőkategória 45W-os töltését nem támogató termékek listája.
Forrás: Anthony

Senkit se lepjen meg, hogy a Galaxy S22 5G gyorsabb töltési idővel rendelkezik, mint a Galaxy S23 5G; hiszen 200mAh-val nagyobb aksival rendelkezik. Ami a fenti táblázatból kiderül, hogy a Galaxy A54 5G az elődhöz képest gyorsabban tud töltést visszanyerni – vélhetően a jobb hűtésből fakadóan. A Galaxy Z Fold4-nél érződik úgy istenesen, hogy mekkora volt az előrelépés tavalyelőtti modellhez hasonlítva.

Csorogjunk át felsőkategóriára, azon belül is az Ultra-termékcsaládra. Érdekes látni, hogy Galaxy S20 Ultra-nál jobb töltési sebesség mutatkozott, mint az azt követő három generációjánál a 25W-os szegmensben. Ha lehet hinni Anthony tweetjének, akkor ott 64%-ig történt meg a visszarántása az akkumulátornak, míg mondjuk a Galaxy S23 Ultra 5G-nél csak 56%-ig. Ami egy másik furcsaság, hogy mindössze 4%-nyi plusz mutatkozott a 45W-os töltőre történő váltás során.

Nézzük csak, mennyi az annyi:

TermékAkkumulátor25W-os töltéssel45W-os töltéssel
Galaxy S20 Ultra 5G5.000mAh0-64%N/a
Galaxy S21 Ultra 5G5.000mAh0-54%
Galaxy S22 Ultra 5G5.000mAh0-61%0-60%
Galaxy S23 Ultra 5G5.000mAh0-56%0-68%
Az Ultra termékcsaládnál az értékek.
Forrás: Anthony

A Galaxy S21 Ultra 5G nem támogatja a 45W-os töltést, ezért van kihúzva.

Összességében leszögezhető, hogy a Samsung a 25W-os töltési sebességre fókusz, hiszen fél óra elteltével az akku kapacitást szinte mindegyik termékénél legalább 50+%-ra hozni tudja. Úgy vélem, hogy ez a megoldás inkább hosszútávra szól. Biztosan jobbat tesz az akkumulátor kémiai folyamatának, mint ha 60W-nál többel dolgoznának.

Soraimat már csak azzal zárnám, hogy a fenti értékeket kezeljétek fenntartásokkal. Nem a gyártó által közzétett eredmények, de pontosan ezért tetszetős, hiszen így mindenkinek lehet viszonyítási alapja. Végtére is, az üzemidő eléggé megkérdőjelezhető, ugyanis mindenki másképp használja a termékét, legyen az fényerő vagy a terhelés mértéke; és miegymás

Az elmúlt évek legerősebb nyitányán van túl a Galaxy S-termékcsalád

Hetekkel ezelőtt tette közzé a Samsung, hogy mekkora siker valójában a Galaxy S23 termékcsaládnak a bevezetési kampánya. Azóta lezajlott a pre-order időszak, sőt, az első hónapján már túl is van, így a piackutatóknak bőven akadt méréssel kapcsolatban dolga. Kicsit a kivárásra játszottunk, mert fix tényekről egyelőre nem esett szó, viszont mi azt szeretjük, ha a mélységeiben tudjuk az olvasótáborunkat elkalauzolni, szóval most ez következne.

Azért vegyük át azokat a késztényeket, amelyet maga a gyártó hozott nyilvánosságra, miszerint Latin-Amerikában a Galaxy S23-termékcsalád 1.7-szer, Európában és a Közel-Keleten 1.5-ször, míg Indiában 1.4-szer nyitott jobban, mint az előd. Ez valahol sejthető volt, hiszen egységesen a Qualcomm által gyártott, valamint a Samsung részéről hangolt chipset került beépülésre, ami egy Exynos-os térségben olyan, mint egy kihagyhatatlan ajánlat. Az elmúlt években hónapról hónapra jelentek meg cikkek, összesítések azzal kapcsolatban, mennyire hányattatott helyzetben vannak azok a felhasználók, akik a gyártó lapkájával szerelt termékeket vásárolják ugyanazért az összegért, mint akik egy Snapdragonos chipsetet élveznek.

Forrás: Counterpoint Research

Az sem titok, hogy a legközkedveltebb termék a Galaxy S23 Ultra 5G lett, amelyet a vásárlók 3/5-e választ. A maradék 20-20%-on pedig egységesen oszlik meg a két kisebb családtag.

Revegnus-tól már számtalanszor vettünk át elemzéseket, megnyilvánulásokat. Munkássága az elmúlt időszakban ráreflektált arra, hogy nem csak vakon dobálózik, hanem van mögötte tény is; így bátran merem tőle idézni: miként muzsikált a széria az első hónapjában. A tények szerint 2.77 millió darab került forgalomba, melyből az Ultra 1.65 milliót, az alapmodell 690 ezret, míg a Plus 430 ezret tett ki – mellyel szemben a Galaxy S22 termékcsalád csak 1.37 milliót tudott felmutatni. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, a fentebbi táblázat megmutatja, hogy a Galaxy S20-szériáig visszamenőleg mindnél sikeresebb nyitó hónapot tudhat magáénak.

Annyi érdekességet azért megemlítenék, hogy a Galaxy S21-széria csekély számait részben annak köszönheti, hogy a januárban dobták piacra, két hónappal hamarabb, amire az előrendelők annyira nem készültek rá.

A Galaxy S10-szériáig visszamenőleg a Galaxy S10 minden szempontból kimagasló eredményt mutatott – bár azt is meg kell jegyezni, hogy 12 hónap elteltével a kereslet iránta volt az egyik legalacsonyabb. A Galaxy S23 erősen a középmezőnyben rajtolt, ami egy telítettebb, több versenytárssal bíró kiélezettebb piacon teljesen korrekt eredmény; főleg, hogy nem-olyan-idős elődjeit túlteljesítette.

Egy éves ciklusban a Galaxy S5 és a Galaxy S21 közötti flagship termékek iránti kereslet.
Forrás: Counterpoint Reseach

Zárásképpen még kitérnék a tavalyi Galaxy Z-termékekre. A Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 első hét hónapjának eredménye 7.34 millió darab lett, melyből kagylóforma 4.55 milliónyit, a könyv pedig 2.80 milliónyit tett ki. Ez elmaradt a tavalyelőtti szériától a termékcsaládnál, amikor is 7.64 millió került értékesítésre. (A Galaxy Z Flip3 5G ebből 5.21 millió, a Galaxy Z Fold3 5G 2.43 millió volt.)

Ha felidézitek a 2023-as gyártási tervezetét a Samsungnak, akkor láthatjátok, hogy a Galaxy S23-akra 32.65 milliós targetet helyezett; ami elsőre soknak tűnhet, főleg a 2.77 milliós első hónapjához képest, viszont a görbe általában a második hónapban mindig felfelé mozdul el. Ez nem csak a jobbnál jobb kampányoknak tudható be, hanem annak is, hogy egyre több országban debütál a készülék – hiszen pl.: Japánban csak április 20-án rajtolt el az értékesítése.

Sorra frissülnek One UI 5.1-re a csúcskategóriás Galaxy termékek

A Samsung szoftverfejlesztői előtt le a kalappal, hiszen, ahogy azt már többször kihangsúlyoztuk, az a sebesség, amivel előrukkoltak az Android 13 és a One UI 5.0 párosánál egy szóval kifejezve: páratlan. Lefelezték azt a frissítési időintervallumot, ami az előző generációkat jellemezte. Februárra élsítették az összes magyarországi forgalomban lévő Galaxy termékre (ami jogosult is rá!) az update lehetőséget; így, aki akarta, az már élvezheti az új rendszer és felület újításait. A Galaxy S23-termékcsalád debütjével azonban bekerült a képbe a One UI 5.1, ami lényegében előbbi továbbfejlesztett változata. Külön már értekeztünk arról, miben tér el az alap 5.0-tól, így nem folynánk bele a részleteibe.

„A One UI 5.1 a legújabb bizonyítéka a Samsung elkötelezettségének, miszerint a vállalatunk számára fontos, hogy a Galaxy felhasználók a lehető legrövidebb időn belül érhessék el újításokat (…) Az elmúlt hetekben szorosan együttműködtünk szolgáltatóinkkal és partnereinkkel annak érdekében, hogy a Galaxy S23 széria bemutatását követő néhány héten belül, világszerte elérhető legyen a One UI 5.1 szoftverfrissítés számos Galaxy okostelefonon és tableten.”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Szoftverekért felelős csapatának vezetője és alelnöke.

Ugye a Galaxy S23-ak 2023. február 17-től vannak hivatalos forgalomban. Ekkor ért véget a pre-order időszaka, ám még a launch előtt több Galaxy termékre beélesítette a hazai képviselet a One UI 5.1-nek a frissítési lehetőségét. A tumultus napok között a február 13-a és 15-e volt, amikor számtalan flagship modellre futott be a telepítésének lehetősége.

(Diplomatikusan és zárójelesen szeretném megjegyezni, hogy a feltűntetett dátumok a kérelmek indításának napjai. Az OTA szerverinek tehermentesítése érdekében nincs kizárva, hogy valaki csak később kapja meg a felajánlást. Ha mindenáron szeretnétek telepíteni, akkor érdemes egy PC-re feltelepíteni a Windows-os Smart Switch programot, amivel könnyedén kaphattok „szabad szálat”, ha arra valóban jogosultak vagytok!)

Forrás: Samsung

Az átláthatóság kedvéért külön szedtem az egyes termékcsaládokat. A Galaxy Z-k közül a tavalyi és tavalyelőtti modellek már megkapták a frissítési felajánlást. Nincs elmaradás se független, se pedig szolgáltatói fronton sem:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936BEUXF936BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721BEUXF721BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BEUXF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BTMHF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BEUXF711BXXU4EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BTMHF711BXXU4EWB12023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy S-készülékek körében a Galaxy S20-akig visszamenőleg mindegyik modell élvezheti a One UI 5.1 újításait. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy a még külön CSC kódhoz tartozó független és függő termékek körében a Telekom-os felhasználók szereztek most 2 napnyi előnyt. Másrészről, a Galaxy S20 FE Exynos-os lapkakészlettel szerelt SM-G780F típusszámon futó változatai egyelőre még csak az alap One UI 5.0-t tudják felmutatni. A listán egyelőre nincs Galaxy Note-érából egyetlen tag sem.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908BEUXS908BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22+ 5GSM-S906BEUXS906BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22 5GSM-S901BEUXS901BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BTMHG998BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BTMHG996BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21 5GSM-G991BTMHG991BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BTMHG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BXEHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BVDHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BTMHG988BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BXEHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BVDHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BTMHG986BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+SM-G985FXEHG985FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FVDHG980FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FTMHG980FXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20 FESM-G780GXEHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Galaxy S20 FESM-G780GTMHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Zárásképpen pedig néhány tablet, amely a héten már One UI 5.1-gyel büszkélkedhet. A csavar viszont annyi, hogy a Wi-Fi-s modellek megint csak később kerülnek szem elé, ugyanis a SIM kártyásokra érkezett meg első körben:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU3BWB42023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Üzemidő teszten járt az Ultra-família

A Samsung szépen felépített egy (al)brandet, amely egyértelműen azonosítja a flagship termékcsaládot. Manapság, ha valaki a Galaxy S-termékek legjobbikát szeretné megvásárolni az okostelefonok közül, akkor csak és kizárólag az Ultra utótagú családtag mellett teheti le a voksát. A brandépítés már korábban elkezdődött, hiszen út közben a tablet fronton, majd idén februárban a hordozható PC-knél is felütötte fejét. TH Roh külön kiemelte az Unpacked event bevezetőjében azt, mit szeretne elérni általuk: „nagy teljesítményt nyújtsanak általa kompromisszumok nélkül”. Ez pedig azt mondatja, hogy várható más szegmensekbe is.

Most azonban úgy gondoltam, hogy ha már Fold Universe tweetben felhívta a követőinek figyelmét arra, miként teljesített a Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy lapkával szerelt legutóbbi Ultra, akkor vessük össze az elődök teljesítményével. Az biztos, hogy az Exynos chipset elmarad a Qualcomm-étól, mert már évek óta ezt halljuk, ám a GSMArena által kreált teszteknél – legjobb tudomásom szerint – az USA-ban megfordult Snapdragonos változatok próbatételei szerepelnek – ha pedig nem így lenne, akkor úgy is helyesbitetek komment formában.

A Galaxy S23 Ultra 5G egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

A Galaxy S Ultra-k életciklusa a Galaxy S20-termékcsaládnál startolt. Érdemes megfigyelni, hogy a Galaxy Note20 Ultra-t leszámítva (ahol kellett az S Pen-nek a hely) mindenhol 5.000mAh-ás akkumulátorkapacitás köszön vissza. Ergo, a teszt már egy olyan tévhitről is lerántja a leplet, miszerint, minél nagyobb egy akkutelep, annál többet lehet belőle kihozni. A chipseteknél lévő gyártástechnológia évről évre fejlődik. A Galaxy S20 Ultra-nál 7nm-es lapkák épültek a termékbe, a Galaxy S21 Ultra-nál már lecsökkent 5nm-re, míg a Galaxy S23 Ultra-tól már 4nm-ről adhatunk hírt. Ez igen jelentős, hiszen minél kisebb ez az érték, annál kevesebb az erőforrás igénye – ám ez a terhelés rovására nem megy.

Mutatnám először, melyik modellbe, mik kerültek beépítésre, majd lentebb folytatom:

TermékNmChipsetÓrajelek
Galaxy S20 Ultra 5G7nmSnapdragon 865 5G1×2.84 GHz Cortex-A77 &
3×2.42 GHz Cortex-A77 &
4×1.80 GHz Cortex-A55
Galaxy Note20 Ultra 5G7nmSnapdrafon 865 5G+1×3.0 GHz Kryo 585 &
3×2.42 GHz Cortex-A77 &
4×1.80 GHz Cortex-A55
Galaxy S21 Ultra 5G5nmSnapdragon 888 5G1×2.84 GHz Cortex-X1 &
3×2.42 GHz Cortex-A78 &
4×1.80 GHz Cortex-A55
Galaxy S22 Ultra 5G4nmSnapdragon 8 Gen 11×2.8 GHz Cortex-X2 &
3×2.50 GHz Cortex-A710 &
4×1.8 GHz Cortex-A510
Galaxy S23 Ultra 5G4nmSnapdragon 8 Gen 2
for Galaxy
1×3.36 GHz Cortex-X3 &
2×2.8 GHz Cortex-A715 &
2×2.8 GHz Cortex-A710 &
3×2.0 GHz Cortex-A510
Az egyes Ultra tagokban helyet foglaló lapkák és azok adatai.
Táblázat: Galaxy Világa

Részletekbe menően nem akarok belefolyni a száraz specifikációkba, de amire mindenképpen felhívnám a figyelmet, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G-be nem egy szimpla Snapdragon 8 Gen 2 lapka épült, ugyanis magasabb az órajele az alapelképzelésnél, ami mindössze 3.2GHz-en terhelhető maximálisan, míg a Galaxy Edition-ös változat 3.36GHz-en. Másrészről, érdemes megfigyelni, hogy a Qualcomm elhagyta az 1+3+4-es felállás, melyet 2023-ban 1+2+2+3-as cserélt le.

A következő táblázatban az átlagos üzemidő mellett a telefonhívás, a böngészés és a filmezés által generált adatok szintén prezentálásra kerülnek. Most a diagramot elhagynám, mert magáért beszélnek a mutatók:

TermékAkku kap.ÜzemidőTelefonhívásBöngészésFilmezés
Galaxy S20 Ultra 5G5000mAh87h24:20h10:32h12:53h
Galaxy Note20 Ultra 5G4500mAh88h23:55h11:31h13:05h
Galaxy S21 Ultra 5G5000mAh114h35:32h15:04h17:53h
Galaxy S22 Ultra 5G5000mAh108h32:03h16:54h18:01h
Galaxy S23 Ultra 5G5000mAh126h39:23h21:18h23:29h
Az Ultra csalágtagjainak üzemideje különböző megmérettetések közepette.
Forrás: GSMArena | Összefoglalta: Fold Universe | Táblázat: Galaxy Világa

Mint azt fentebb említettem, a Galaxy S20 Ultra-ba szerelt 7nm-es lapka messze elmarad a jelenkor 4nm-esétől – mindezt gyártófüggetlenül mondanám, mert ha a teszt mégis csak az Exynos-ossal készült volna, akkor sincs jelentősége. Üzemidő tekintetében, ami kihozható, az egy eléggé korrekt 126 órás idő. Természetesen, ez alatt értsétek azt, hogy nem nyomkodjátok a terméket, csak elvan magával. Mint mindig, a vizsgált tények közül a böngészés meríti a leginkább, hiszem hiába az adaptív megnyilvánulás, több minden van használatban.

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy tavalyhoz képest szépen növekedtek az értékek. Mi, európai felhasználók pedig duplán leszünk elégedettek, mert olyan teljesítményt kapunk, amelyet eddig egyetlen Ultra-családtagnál se tapasztalhattunk meg abból fakadóan, hogy mindig a házon belül gyártott Exynosszal küldték a piacra a régiókban.

Az előrendelési időszak még szűkösen 1 hétig tart, ha ez sem volt eléggé meggyőző tény, akkor a tegnap publikált töltési időre szintén vessetek egy pillantást, mert bizony egy eléggé összerakott tavaszi flagship került február 1-jén bemutatásra. Ti miként látjátok?

Mi is pontosan a ReGalaxy program, amire a Galaxy S23 vásárlók jogosultak?

Legfőképpen egy magyarországi sajátosság, amellyel más országban nem találkozhattok. Afféle béta projekt, ami felméri az adott régióban, mennyire nyitott a piac egy ilyen jellegű húzásra. A ReGalaxy program is a fenntarthatóságra épül. Azon felhasználók felé nyit, akik most váltanak Galaxy S23 termékre, ám rendelkeznek korábbi szériás Galaxy S- és Note-okostelefonnal, amit már vagy nem használnak, vagy átörököltettek családtagnak.

Nagyon jó mottókkal illették a kampányát, hiszen mindhárom összefoglalja, milyen célból született meg a program:

  • A te korábbi telefonod, neki az első”
  • vagy „A te korábbi telefonod a család új okosotthon segédje”
  • vagy „A te korábbi telefonod, az ő biztonsága”.

A bevezetőben a fenntarthatóság kifejezést használtam. Ugye az idei Unpacked eseményben TH Roh kihangsúlyozta, milyen vízióval szeretne a jövőben a brand érvényesülni. Csak és kizárólag olyan termékeket akarnak gyártani (legfőképpen felső vonalon!), amelyek a felhasználókat kiszolgálják éveken keresztül – és ez alatt kompromisszumokat sem kell kötniük. A Galaxy okoseszközök felső ága nem csak hardveresen állja meg a helyét, hanem szoftveres támogatás területén is, amelyről tegnap esett szó. A négy generációs főszoftver és az 5 éves biztonsági frissítés garantálja, hogy ez idő alatt folyamatos háttértámogatást kapjanak a vásárlók.

A ReGalaxy programban tehát minden hivatalos forgalmazásban vásárolt Galaxy S23 tulajdonos részt vehet, melynek keretében bruttó 100.000 Ft-ig felújíthatja a Samsung költségére a régi Galaxy Note vagy S szériás okostelefonját. A promóció: 2023. február 1-je és április 15-e között zajlik. Ám van néhány pont, ami fontos:

  1. Ha a lenti listában nem szerepel a terméked, akkor nem tudsz részt venni a programban.
  2. A Galaxy S23 termék vásárlását követően, legalább 2 hetet kell várnotok a programban történő részvételre. Ennek oka, hogy ha élnél a 14 napos elállási jogoddal a vásárolt készülék esetében, akkor ne tud megkerülni a rendszert.
  3. A Samsung Members applikáció szükséges hozzá, amelyet az újdonsült Galaxy S23 okostelefonról kell megnyitnod.

Fontos, hogy ez a kezdeményezés csak az előrendelési időszakban van érvényben, azaz február 1-je és 16-a között. Bizonyosodj meg arról, hogy a legfrissebb verziója fut a Galaxy S23-on a Samsung Members-nek, illetve lépj be a Samsung fiókodba, ha ezt még nem tetted meg. Ha mindez rendben van, akkor indítsd el az alkalmazást, és a ‘Kedvezmények’ menüpont alatt megtalálod a felhívást. Töltsd ki értelemszerűen, kérni fogják a készülékről kapott számlát, amit előzőleg lefotózhatsz, hogy már ezzel ne időzz el. A régi készüléked leadására két mód van: 1) futárt kérsz, aki viszi-hozza; 2) felkeresel egy Samsung márkaboltot vagy szervízt, ahol leadod személyesen. Értelemszerűen, amelyiket és ahol választod, odamegy vissza a felújított termék. Ha meghaladná a javítási költség a 100.000 Ft-ot, és elfogadod a plusz költséget, akkor az azon felüli összeget meg kell átvételkor térítened.

FONTOS: a szerviz minden esetben hibátlan terméket ad ki, tehát, ha beázott és betört a kijelzője a régi modellednek, amelynek javítása meghaladná a 100 ezer forintot, ám Te nem akarsz pluszba fizetni, csak az egyiket akarnád megcsináltatni; akkor erre nincs lehetőséged.

Minden vásárolt Galaxy S23 után 1 db ReGalaxy kupont kapsz, amit többszörösen nem lehet felhasználni. Ha a terméked típusszáma eltér a lentiektől, mert mondjuk GSM-es termék, és más régióból származik, ellenben minden másban egyezés van (termék, termék színe, stb.), akkor szintén kiesel a felújítási lehetőségből.

Ha a promócióval kapcsolatban felmerülne bármi kérdésetek, akkor azt az alábbi email címre megírva tehetitek fel: samsung_regalaxy_promocio@ogilvy.com. A promóció szabályzatát itt olvashatjátok el.

A komplett listát a tovább mögé dugtuk!

Ha pedig előrendelnél, de nem tudod, hol tegyed meg, akkor az alábbi cikk segíteni fog, hol jön szembe Veled a legjobb ajánlat – mellesleg kupon tekintetében is tudunk segíteni.

“Mi is pontosan a ReGalaxy program, amire a Galaxy S23 vásárlók jogosultak?” Tovább olvasása

Nincs megállás, egyre több Galaxy készülék frissül Android 13-ra

A tempó mindenképpen példamutató, mert ilyen ütemtervvel a korábbi években egyszer sem villogott. Nemrég számoltunk be a magyarországi menetrendről, amelyből az olvasható ki, hogy a dél-koreai vállalat hazai képviselete január végéig, de legkésőbb február végéig be szeretné fejezni az Android 13-nak a kiadását a kompatibilis modellekre. Nemcsak hazánkban van meg a lendület, hiszen lehoztuk azon modellek listáját is, amelyek nem honosak az európai piacon. Összességében leszögezhető, hogy globálisan próbál egy nagyot ugrani, amellyel megpróbál új ügyfeleket berántani más gyártóktól. (Higgyétek el, a naprakészség mostanság egy húzóérv.)

Rövid időn belül a Galaxy S22-k és a Galaxy S21-ek után felfrissültek az utolsó támogatott flagship termékek is, azaz a Galaxy S20-ak és a Galaxy Note20-ak. Egyelőre még a Galaxy Z-termékcsalád várhat magára, mert ott kapkodásra nincs lehetőség, mégis csak a prémium vonalról beszélhetünk. Előző bejegyzésünkben, ahol górcső alatt voltak, csak a független (XEH) szoftverükere érkezett meg a One UI 5 felülete, azonban azóta történt változás.

A megszokott módon, táblázatba foglalva prezentálnánk a lényeget, majd lentebb folytatnánk:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Note20 Ultra 5GSM-N986BTMHN986BXXU5GVJE2022.11.15
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BTMHG988BXXUFGVJE2022.11.15
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BVDHG988BXXUFGVJE2022.11.14
Galaxy S20+ 5GSM-G986BTMHG986BXXUFGVJE2022.11.15
Galaxy S20+ 5GSM-G986BVDHG986BXXUFGVJE2022.11.14
Galaxy S20+SM-G985FXEHG985FXXUFGVJE2022.11.10
Galaxy S20 5GSM-G981BDBTG981BXXUFGVJE2022.11.07
Galaxy S20SM-G980FTMHG980FXXUFGVJE2022.11.15
Galaxy S20SM-G980FVDHG980FXXUFGVJE2022.11.14
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU2BVK42022.11.14
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU2BVK42022.11.14
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU2BVK42022.11.14
Galaxy A73 5GSM-A736BINSA736BXXU2BVK22022.11.15
Galaxy M52 5GSM-M526BINSM526BXXU1CVJ72022.11.15
Galaxy M32 5GSM-M326BINSM326BDDU4CVK12022.11.15
Összesített táblázaton az Android 13-ra történő frissítés.
Technológia: Galaxy Világa

Érdekességképp említeném meg, hogy a Galaxy Note20 5G Telekomos változatának szoftverfrissítése egyelőre nem került élesítésre – így azok, akik független formában vásárolták meg a készüléket, jelenleg egyfajta előnnyel rendelkeznek.

Általánosságban leszögezhető, hogy a nem-független szoftveres változatok (THM és VDH) legfeljebb 5 napon belül be szoktak futni, legalábbis a fentebbi listából és az időeltolódásból erre lehet következtetni. Ami szívfájdalom, hogy az Android 13 frissítés mellé „csak” októberi biztonsági szint társul több modellnél, legfőképpen gondolok ez alatt a 2 évesnél idősebbekre. (A táblázatban nem-kiemeléssel prezentáltuk.) További megmagyarázhatatlan jelenség, hogy míg a Galaxy A73 5G szintén októberivel, addig a Galaxy M52 5G ésa Galaxy M32 5G novemberivel rendelkezik úgy, hogy közben régebbi megjelenésűek. Jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy miként előzték be a Galaxy M53 5G-t, amely decemberre van beütemezve?!

A tabletek frontján maradt a korábbi esztendők ütemterve, azaz, a SIM kártyával ellátott változatok élvezhetik előbb az új szoftver adta lehetőségeket; míg a Wi-Fi-s modelleknek várniuk kell jobb esetben max. 1 hetet.

A frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Érdemes a telepítés előtt legalább 2.3GB-nyi helyet előkészíteni, illetve egy biztonsági frissítést megejteni, nehogy valami rejtett hiba folytán adatvesztés áldozata legyél.

Hivatalos a One UI 5 és az Android 13 magyarországi ütemterve

Társcikk: „nem-honos” termékek menetrendje | A One UI 5 újdonságai

Örömmel prezentálhatom, hogy megvan az Android 13 és a One UI 5.0 párosának hivatalos magyarországi ütemterve – amit a Samsung Magyarország Community közösségi fórumon prezentáltak nagyjából két héttel ezelőtt. Ugye az adott országok képviseletei általában a Samsung Members alkalmazáson belül teszik elérhetővé (egyelőre ez most nem történt még meg!), viszont akadnak olyan régiók is (gondolok most Indiára!), ahol külön aloldalt kreáltak a fontos információknak, ahol teljesen korrekt módon elszeparálják és mutatják, melyik készülékre nagyságrendileg mikor történhet a felfrissülés.

FONTOS: a lentebb prezentált dátumokat kezeljétek fenntartásokkal. Ahogy az a korábbi esztendőkben lenni szokott, ez csak nagyjából mutatja, hogy mire számítsatok; csúszások simán benn lehetnek a paklikban, főleg a kevésbé népszerű és olcsóbb modelleknél, ahol a hardveri adottságokból fakadóan van mit átdolgozni. Ezeknél a termékeknél a One UI 5.0 Core egyszerűsített felületi variációja debütálhat.

Mint azt már olvashattátok az elmúlt napokban és hetekben, számos termékre megérkezett az Android 13. A dél-koreai tech-óriás eléggé feszessé tette a frissítés elhozatalát. Ha a listára pillanttatok, akkor felfedezhetitek, hogy februárra véghez szeretné vinni szinte minden készülékénél az operációs rendszernek a felfrissítését. Ez is arra hagy következtetni, hogy még a One UI 5.1, azaz a Galaxy S23 leleplezése előtt 90%+-osra szeretné tudni a kiadását az 5.0-ás felületnek. Ergo, nem lesz januárban új flagship bevezetés – legalábbis ebből a húzásból simán erre lehet következtetni.

A tempó piszok gyors. Részben mindez annak köszönhet, hogy a legtöbb modellnél átálltak egységesített régióra. Az európai országok esetében az EUX CSC kód jelentené mindezt, hiszen, ha valaki képben van a betűkkel, akkor tudhatja, hogy az XEH a magyarországi függetlent, a VDH a hazai Vodafone-t, míg a TMH a Telekomot jelenti. (Anno a PAN rövidítést kapta a Telekom, de aztán ez eltűnt a portfólióból.)

A cikk folyamatosan fog frissülni. A feltűntetett dátumok a magyarországi szoftverek elindítását jelentik. Ha valakinek egyből nem kínálná fel a terméke a frissítés lehetőségét, akkor két opciót ejtsen meg: 1) a készülék a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást tessék véghezvinni; ha ez nem vezetett eredményhez, akkor 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2022 októberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy S22 Ultra 5G (SM-S908B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22+ 5G (SM-S906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22 5G (SM-S901B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]

2022 novemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold4 5G (SM-F936B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Fold3 5G (SM-F926B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy Z Flip4 5G (SM-F721B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Flip3 5G (SM-F711B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy S21 Ultra 5G (SM-G998B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH] | 2022.11.07. [TMH]]
  • Galaxy S21+ 5G (SM-G996B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 5G (SM-G991B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 FE 5G (SM-G990B) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX] | 2022.11.23. [TMH]]
  • Galaxy S20 Ultra 5G (SM-G988B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20+ 5G (SM-G986B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 (SM-G980F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23.]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH | TMH]]
  • Galaxy Note20 Ultra 5G (SM-N986B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [ XEH | 2022.11.15. [TMH]]
  • Galaxy Note20 5G (SM-N981B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [XEH]]
  • Galaxy Note20 (SM-N980F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]
  • Galaxy A53 5G (SM-A536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.09.]
  • Galaxy A33 5G (SM-A336B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S7 WIFI (SM-T870) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7 LTE (SM-T875F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ WIFI (SM-T970) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ 5G (SM-T976B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 WIFI (SM-X700) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25.]
  • Galaxy Tab S8 5G (SM-X706B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8+ WIFI (SM-X800) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8+ 5G (SM-X806B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra WIFI (SM-X900) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra 5G (SM-X906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]

2022 decemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold2 5G (SM-F916B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Z Flip 5G (SM-F707B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.24.]
  • Galaxy Z Flip LTE (SM-F700F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Note10 Lite (SM-N770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH | TMH]]
  • Galaxy S10 Lite (SM-G770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [TMH] | 2022.12.20 [XEH]]
  • Galaxy M53 5G (SM-M536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy A72 (SM-A725F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH] | 2022.11.28. [TMH]
  • Galaxy A52s 5G (SM-A528B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 5G (SM-A526B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 LTE (SM-A525F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX]]
  • Galaxy A32 5G (SM-A326B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.08. [XEH] | 2022.12.06. [TMH]]
  • Galaxy A32 LTE (SM-A325F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A71 (SM-A715F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH]]
  • Galaxy A51 (SM-A515F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15. [XEH | TMH | VDH]]
  • Galaxy XCover6 Pro (SM-G736B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy XCover Pro (SM-G715FN) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite LTE(SM-P615) [XEH]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, WIFI (SM-P613) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTE (SM-P619) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH]]
  • Galaxy Tab S7 FE WIFI (SM-T733) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]
  • Galaxy Tab S7 FE 5G (SM-T736B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]

2023 januárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A23 5G (SM-A236B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06.]
  • Galaxy A13 5G (SM-A136B) [EUX]
  • Galaxy A13 Mediatek Helio G80 (SM-A137F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.27. [EUX]]
  • Galaxy A13 Exynos 850 (SM-A135F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.26. [EUX]]
  • Galaxy M23 5G (SM-M236B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15.]
  • Galaxy A22 5G (SM-A226B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.30. [XEH | TMH]]
  • Galaxy A22 LTE (SM-A225F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A12 Nacho (SM-A127F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.22. [TMH] | 2022.12.30 [XEH] ]
  • Galaxy M22 (SM-M225FV) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [XEH]]
  • Galaxy XCover 5 (SM-G525F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH]]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite WIFI (SM-P610) [XEH]
  • Galaxy Tab A8 WIFI (SM-X200) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A8 LTE (SM-X205) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A7 Lite WIFI (SM-T220) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..28.]
  • Galaxy Tab A7 Lite LTE (SM-T225) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy Tab Active4 Pro WIFI (SM-T630) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..16.]
  • Galaxy Tab Active4 Pro 5G (SM-T636B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab Active3 WIFI (SM-T570) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..21.]
  • Galaxy Tab Active3 LTE (SM-T575) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.12. [XEH]]

2023 februárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A04s (SM-A047F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.16. [EUX]]
  • Galaxy A03s (SM-A037G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.21. [XEH] | 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy A03 (SM-A035G) [XEH | TMH]

Sorra frissülnek a Galaxy készülékek One UI 5-re

Gőz erővel zajlik a Galaxy felhasználók körében az Android 13-ra történő átállás. Még októberben számoltunk be arról, mely termékekre érkezhet meg a One UI 5-ös felülete. Sokaknál ki is vágta a biztosítékot, hogy a Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite még a támogatott modellek sorában van; míg az alapszériák már nem. Anno talán meg is magyaráztuk, hogy a későbbi debütjének köszönheti előnyős helyzetét, hiszen így jogosult maradt egy utolsó fő operációs rendszerre történő frissítésre, amivel együtt jár az új felület is. (De mik is azok az újítások, arról itt olvashattok bővebben!)

A dél-koreai tech-óriás minden eddiginél gyorsabban szórja ki az update-et. Már-már pofátlanul gyorsan, ami senkit se zavarjon, mert az a céljuk, hogy semelyik vásárlói réteget se várakoztassanak meg. Ergo, már nyár elejére mindegyik modell lefrissülhet, ha tartani tudják az ütemtervet. Ha visszaemlékeztek, az Android 12 az utolsó Samsung készülékekre szeptember végén debütált, tehát egy negyedévet simán meg szeretnének spórolni.

Az ütemterv első delikvensei a Galaxy S22-ök voltak, amelyeket a Galaxy S21-ek követtek. Melléjük csapódott az idei év legközkedveltebb középkategóriás készüléke, a Galaxy A53 5G is, ám a sor itt koránt sem ért véget, mutatnánk a folytatást:

TermékModellkódCSC kódBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S20SM-G980FXEHG980FXXUFGVJE2022-11-10
Galaxy S20+ 5GSM-G986BXEHG986BXXUFGVJE2022-11-10
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BXEHG988BXXUFGVJE2022-11-10
Galaxy Note20SM-N980FXEHN980FXXU5GVJE2022-11-11
Galaxy Note20 5GSM-N981BXEHN981BXXU5GVJE2022-11-11
Galaxy Note20 Ultra 5GSM-N986BXEHN986BXXU5GVJE2022-11-11
Galaxy A33 5GSM-A336BEUXA336BXXU4BVJG2022-11-11
Galaxy A53 5GSM-A536BEUXA536BXXU4BVJG2022-11-09
Összesített táblázaton az Android 13-ra történő frissítés.
Technologia: Galaxy Világa

Rövid időn belül két flagship termékcsaládra érkezett meg az Android 13 és One UI 5 párosa. Előbb a Galaxy S20 készülékekre, majd pedig a Galaxy Note20-akra. Külön kiemelném, hogy a független szoftverrel rendelkező modellek vásárlói örülhetnek, ugyanis a szolgáltatói változatokra nem lett egyből elérhető. Melléjük csapódott még a Galaxy A33 5G is, ami a középkategória középső sávját fedi le. Érdemes megemlíteni, hogy az összesített EUX besorolásnak köszönhetően immáron gyorsulhat a frissítések kiadása, hiszen az egységesített európai CSC kódot jelentené, azaz nincs megkülönböztetve az országok szoftvere. (Mint pl.: a DBT a német független, míg a XEH a magyar.)

A frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Érdemes a telepítés előtt legalabb 2.3GB-nyi helyet előkészíteni, illetve egy biztonsági frissítést megejteni, nehogy valami rejtett hiba folytán adatvesztés áldozata legyél.