Kategória: Hírek

Hivatalos: július végén mutathatják be a Galaxy Z Flip5 és Z Fold5 termékeket

Csak beigazolódtak azok a korai híresztelések, miszerint a Samsung az előző évek hagyományával szakítva előrébb hozhatja a nyári nagyszabású Unpacked Event-jének időpontját. Ahogy az lenni szokott, az egyik helyi (most az ausztrál) képviselet – vélhetően idő előtt – élesítette a sajtóoldalán az ominózus cikket, ami azóta lekerült onnan; viszont ahogy az szokott lenni, ami egyszer az internetre felkerül, az onnan már nehezen szedhető le. Aki elolvasná teljes terjedelmében, az klikkeljen a második oldalra, ahova azért lementettük.

A közleményből kiderült, hogy 2023. június 27-én kerül megrendezésre, ami egy csütörtöki időpont. Mint azt már említettük, ebben a hónapban az előző évek egyikében sem lepleztek le terméket, amivel a flagship okostelefonok vonalán érvényesültek volna az év második felében. Az esemény további pikantériáját viszont maga a helyszín adja, hiszen most először Dél-Korea adhat otthont a felhajtásnak – azaz elhagyják a számunkra nyugati népszerű helyszíneket, mint pl.: Barcelonát, San Francisco-t vagy éppen New Yorkot. Idén a COEX-ben, a gangnam-i Samseong-dong városrészben kerül lebonyolításra.

Az összehajtható készülékek kategóriája a Samsung filozófiáját testesíti meg, mely szerint olyan innovációt hoz létre, amely határokat feszeget a mobilélmények jövőjének átalakításában. (…) Az Unpacked Szöülban történő megrendezése való nagy jelentőséggel bír, mivel ez egy olyan város, amely az innováció és a kultúra feltörekvő epicentrumává vált, ahogy az ominózus termékcsalád is, amit bemutatnak.”

mondta TH Roh, a Samsung Electorinics Mobile eXperience üzletágának elnök és vezetője.

Nem újkeletű, hogy a Samsung minden nívós termékéhez rendez egy Unpacked eseményt, amivel véleményem szerint, nincs semmiféle baj, mert kell az eladásnak a nagy felhajtás. Júliusban még sosem tartotta meg a nyári kiadásút – még ha a Galaxy Z Flip 5G-t pontosan ebben a hónapban vezette be. Nyilván kakukktojásként kitűnik a tömegből, ám az alapmodellt, azaz az LTE kiadást a Galaxy S20-termékcsaláddal mutatták be.

A teljesség kedvéért, a Galaxy Note5-ig visszamenőleg elkészítettem azt a listát, ami feltárja, melyik esztendőben, melyik napon és melyik felsőkategóriás modellt mutatták be. Ezen felül, érdekességképpen a Galaxy Z-széria összes fontos naptári eseményét is belefoglaltam:

IdőpontNapTermék
2015. augusztus 13.csütörtökGalaxy Note5 | S6 Edge+
2016. augusztus 2.keddGalaxy Note7
2017. augusztus 23.szerdaGalaxy Note8
2018. augusztus 9.csütörtökGalaxy Note9
2019. február 20.szerdaGalaxy Fold
2019. augusztus 7.szerdaGalaxy Note10 | Note10+
2020. február 11.keddGalaxy Z Flip LTE
2020. július 22.szerdaGalaxy Z Flip 5G
2020. augusztus 5.szerdaGalaxy Note20 | Note20 Ultra
2020. szeptember 1.keddGalaxy Z Fold2 5G
2021. augusztus 11.szerdaGalaxy Z Fold3 5G | Z Flip3 5G
2022. augusztus 10.szerdaGalaxy Z Fold4 5G | Z Flip4 5G
A nyári Unpack Eventek összesítési listája.
Táblázat: Galaxy Világa

Most, egy csütörtöki napra esett a választásuk, ami hozza a sablont, mégis csak mindig a hétnek a közepére szeretik beütemezni. A Samsung több mint egy évtizede, 2010 márciusától rendez Unpacked eseményeket. A legelsőnek a fényűző Las Vegas adott helyszínt, ám azóta a világ kulcsfontosságú városaiban megfordultak, köztük: New Yorkban, Londonban, Berlinben vagy éppen Barcelonában. És hogy miért pont Szöul, arra a következő sajtórészlet adja meg a választ:

Ez az egyedülálló helyszín lehetőséget kínál a világnak, hogy megtapasztalja a múlt, a jelen és a jövő lenyűgöző keverékét, amely meghatározza Szöult. (…) A választásunk azért rá, mert dinamikus kultúrájával és innovációjával a globális trendek befolyásolásában játszott szerepet, miközben a Samsungnak az összehajtható termékkategóriái iránt erős bizalmat is tükröz.”

Noha hivatalosan nem került megerősítésre a dátum, de mivel az egyik helyi sajtórészleg tette közzé, így könyvelhető a naptárba az időpont. Várható az eseményen nem csak a Galaxy Z 5-termékcsalád mutatkozik be, hanem a legújabb Galaxy Tab S9-éra, illetve a felfrissített okosóra kollekció is, a Galaxy Watch6-vonallal. Nem utolsó sorban, kis valószínűséggel, de várható valamiféle válasz reakció az Apple Vision Pro XR headsetjére.

Valóban nincs valami rendben a Galaxy S23 és S23+ kamerájával, a Samsung nemsokára orvosolja a problémát

A Galaxy S23 termékcsalád élénkítette fel a Samsung év eleji forgalmát, hiszen nem csak az elődöket múlta felül, de az 500 dollár feletti ársávben a legnépszerűbb Androidos okostelefonok között említhettük. A Galaxy S23 Ultra 5G termék tulajdonosai méltán lehetnek büszkék a választásukra, mert azzal jelenleg tényleg nincs semmiféle probléma; azonban nincs ez így a két kisebb modell, a Galaxy S23 5G-vel és a Galaxy S23+ 5G-vel, amelyeknél már a megjelenés óta olyasmiről hallani, hogy valami nem frankó a kamerájával. A Samsung cirka negyedév elteltével reagált az akkori már lábra kelt problémára – és egyben igazat adott azoknak, akik szerint, valóban a jelenség fenn áll.

Az ominózus hibát úgy tudják a Galaxy S23 és S23+ tulajdonosok a legkönnyebben felfedezni, hogy lefotóznak egy dokumentumot, melynek bizonyos részén úgy mutatkozik elmosódás, hogy közben nem kellene. A jelenséget az internet népe „banán elmosódásnak” nevezete el. Hogy miért ez lett a találó hibakódja, arra a következő fotó adja meg egyértelműen a választ, amelyen egy tartozékos doboz csekkolható:

A hibát prezentáló fotó.
Forrás: Piunikaweb

Alapvetően, ha egy portréfotóról volna szó, ahol az alany éles, a mögötte lévő téma pedig kicsit homályosabb, akkor senkinek se szúrná a szemét; azonban ez szimpla fotózás közben mutatkozik, amikor a téma minden pontja egységes távolságban van, azaz semmi sem indokolja azt, hogy el kellene bármit mosni. A „banán elmosódás”, mint csúf hibakód az alakzatból adódik, hiszen kb. egy banán formáját hozza ki a homályos terület.

A Samsung ismételten a Community fórumát használta, hogy tájékoztassa a közösséget, hogy tudomásuk van a hibáról, amelyet nemsokára szoftverfrissítés formájában orvosolni fognak. Az már csak az eset pikantériája, hogy ez a lengyelek aloldala, más ország nem tett közzé hasonlót – legalábbis egyelőre.

A probléma detektálásáról az alábbit írták:

A Galaxy S23 és S23+ fényképezőjének tesztelése során észrevehető, hogy közeli felvétel készítésekor a téma körüli terület kissé elmosódottnak tűnik. Ennek az az oka, hogy a két említett terméknél a hátsó nagylátószögű kamera nagyobb rekesznyilással rendelkezik, ami segíti a sötétebb fényi adottságoknál történő fotózás. Ebből viszont az következik, hogy az észrevehetőbb szelektív fókusz kissé elmosódottá teheti a fényképek hátterét.

A soraikat természetesen biztató formában folytatják:

A Samsung a jövőbeli szoftverfrissítésben ezt tervezi javítani. Addig is, ha ezt tapasztalja az említett termékek esetében, akkor fogadjon meg néhány tanácsot!

Azért őket sem kell félteni, ha éppenséggel helyzetorvoslásról van szó, hiszen egy 300 ezer forint feletti terméknél olyan javaslatot tenni, hogy az elmosódás kiküszöbölésének érdekében nagyjából (hiszen ez sem biztos!) 30cm-rel mozduljunk hátrébb vagy arrébb. Ezen kívül érdemes kompozíciót váltani, ha mondjuk álló képnél tapasztalják, akkor fekvőre; esetleg ha döntöttnél, akkor másabb jellegűre.

Szerencsére ez a jelenség annyira nem szembetűnő. Erre az is rávilágít, hogy nem igazán volt visszhangja hazánkban. Azért a Samsung Magyarországnál rákérdezünk, hozzájuk futottak-e be a hibával kapcsolatos jelentések; illetve fogják-e kárpótolni valamilyen formában a vásárlókat, akik ezeket a modelleket vásárolták. Amint választ kapunk, a cikket frissíteni fogjuk.

Zárószó gyanánt, már csak annyit tennék hozzá, hogy aki Galaxy S23 mellett tenné le a voksát, azt ez ne riassza el, ugyanis a csúcskategóriás készülékek közül kimagasló minden tekintetben. Nyilván, ez a szoftveres hiba valahol frusztráló, de ők se gondolhattak mindenre a megjelenés előtt. Vélhetően a közelebbi jövőben lévő update ezt orvosolni fogja.

Milyen szoftveres támogatással bírnak az idei Galaxy készülékek?! Mutatjuk a listát!

Régen esett szó szoftverfrissítéses helyzetjelentésről, ami részben annak tudható be, hogy Android 13-ra minden magyarországi forgalomban lévő Galaxy készülék felfrissült, amelynek fel kellett; részben pedig annak, hogy nincs semmi fontos változás, amiről külön meg kellett volna emlékezni. Eltelt az év első 5 hónapja, azonban a 2013-as okostelefon portfólió – mert hogy táblagépről egyelőre nem lehet beszélni utánpótlás hiánya miatt – valamikor tavaly ősszel rajtolt el a belépőszintű készülékek hardver update-ével. Most úgy gondoltam, készítek egy listát arra kihegyezve, ha a friss kínálat, azaz az ‘SM-xx4xxx’ típusszámú modellek mellett raknátok le a voksotok, akkor a gyártó által milyen szoftveres támogatással számolhattok.

Előjáróban szeretném kihangsúlyozni, hogy az Android oszlopban szerepel az a verziószám, amellyel napvilágot látott a termék. Ehhez kell hozzáadni az OS Update-et és kijön, hogy mi az az utolsó főszoftver, amivel még rendelkezni fog. A biztonsági frissítés (Security Update) általában a Google által kiadott biztonsági rés foltozgatás, amivel az utolsó időszakban java részt negyedévente találkozik az ember. Az Android 12-esek esetében 2022-höz, az Android 13-nál pedig 2023-hoz kell hozzáadni.

(Várhatóan az év következő időszakában megjelenő termékekről még kétszer, először ősszel, majd évvégén számolunk be hasonló módon.)

Kezdjük a hazai termékekkel. Fontos megemlíteni, hogy a Galaxy A04s és a Galaxy A14-termékcsalád mindegyike One UI Core felületet futtat, azaz nem a teljesértékűt, amelyek az erősebb készülékeken vannak. Ennek oka a belépőszintkénti kezelésük. Arra hívatottak, hogy ellássák az egyszerű felhasználást. Ezen kívül a Galaxy A14 5G-nél információnk szerint 3 főszoftver támogatása van; míg a Samsung India weboldalán csak 2-ről tesznek említést.

A középkategóriától felfelé leszögezhető, hogy 4 fő Androidig lesznek támogatva a modellek, azaz, ha Galaxy A34 5G-t vagy annál jobbat választanátok, akkor Android 17-ig frissül fel, illetve 2028-ig hivatottak a biztonsági frissítés megkapására.

TermékTípusszámAndroidOS UpdateSecurity Update
Galaxy A04s SM-A047F122 főszoftver4 év
Galaxy A14 LTESM-A145F132 főszoftver4 év
Galaxy A14 5GSM-A146B133 főszoftver4 év
Galaxy A34 5GSM-A346B134 főszoftver5 év
Galaxy A54 5GSM-A546B134 főszoftver5 év
Galaxy S23 5GSM-S911B134 főszoftver5 év
Galaxy S23+ 5GSM-S916B134 főszoftver5 év
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918B134 főszoftver5 év
A Samsung Magyarország által forgalomba helyezett termékek listája.
Táblázat: Galaxy Világa

Akadnak azonban olyan Galaxy készülékek, amelyek nem kerültek hazánkban forgalomba. Úgy gondoltam, ezeket sem hagyom ki a szórásból, ugyanis van egy érdekesség a listán. A Galaxy A24 LTE különcködik azáltal, hogy eltért a sémától, ugyanis a csúcskategóriás modellekhez hasonlóan, szintén 4 fő Android-update-re jogosult.

TermékTípusszámAndroidOS UpdateSecurity Update
Galaxy A04eSM-A042F122 főszoftver4 év
Galaxy A04SM-A045F122 főszoftver4 év
Galaxy A24SM-A245F134 főszoftver5 év
Galaxy M04SM-M045F122 főszoftver4 év
Galaxy M14 5GSM-M146B132 főszoftver4 év
Galaxy M54 5GSM-M546B134 főszoftver5 év
Galaxy F04SM-E045F122 főszoftver4 év
Galaxy F14 5GSM-E146B132 főszoftver4 év
Galaxy F54 5GSM-E546B134 főszoftver5 év
A magyarországi forgalmat elkerülő Galaxy termékek listája.
Táblázat: Galaxy Világa

Exynos lapkával szerelt Galaxy S23 Ultra járt teljesítményteszten?!

Nagyon úgy fest, hogy igazunk lett. [Halk tapsvihar!] A hét elején foglalkoztunk azzal a rejtélyes Samsung típusszámmal, ami az ‘SM-S919O’-ra hallgat. Májusban történt ugyanis, hogy a Geekbench oldalán feltűnt, ám nem Geekbench 5 vagy 6 teljesítménytesztjén, hanem a kevesek által megfigyelt ML Inference-n. Hogy mi ez, arról a korábbi cikkben esik szó, nem ismételném magam. Utoljára május 25-én hozott egy rosszabb tesztet, hiszen a rövid listát szemrevételezve hamar kitűnik az 456 pontos eredményen felül 500+-os is, mint pl.: a legelső.

A külföldi sajtóorgánumok (hozzá nem értő!) többsége a Galaxy S23 FE-hez társította, azonban a Samsung mindig mindent okkal csinál: főleg akkor, ha egy modellkódról van szó. Az ‘SM-S91x’ egyértelműen a Galaxy S23 termékcsaládot azonosítja be, és noha igaz az a tény, hogy az FE is a család részét képezi, számmisztika területén – legalábbis, ha a korábbi generációkra hagyatkozunk –, akkor sehogy sem állja meg a helyét az, hogy ez az!

Osztjuk továbbá azt a nézetet is, miszerint a dél-koreai tech-óriás tartja magát a tavaly bevezetett sémájához. Ennek egyik fix pontja, hogy az ‘SM-Sxxx’ a Galaxy S-szériát foglalja magába. A másikhoz viszont a Galaxy Z-kre kell áttekintenünk, ahol a Galaxy Z Flip-ek az ‘SM-F7xxx’ típusszámon, míg a Galaxy Z Fold-ok az ‘SM-F9xxx’ modellkódon kerülnek be a rendszerbe. Eszerint, a ‘7’-es szám prezentálná, hogy ugyanúgy a készülékcsaládon belül, egy csúcskategóriás okostelefonról van szó, ellenben ez még nem tekinthető a csúcsok csúcsának, viszont a középkategóriához képest messze többre hivatott.  

És… Azt se szabad elfeledni, hogy a Lite-ok és az FE-k korszakában szintúgy jelen volt az a bizonyos hetes szám:

TermékModellkód
Galaxy S10 LiteSM-G770F
Galaxy Note10 LiteSM-N770F
Galaxy S20 FE | S20 FE 5GSM-G780F | SM-G781B
Galaxy S21 FE 5GSM-G990B
Galaxy Tab S7 FE | S7 FE 5GSM-T733 | SM-T736B
A kakukktojást kiemeltem, mert azért akadt egy.
Táblázat: Galaxy Világa

Tehát több oldalról megcáfolásra került azon tény, miszerint a Galaxy S23 FE 5G-t rejtenék az ‘SM-S919O’ azonosító mögé. Ice Universe fülese se mond mást, hiszen a misztikus fedőkód nagy úgy fest, hogy a Galaxy S23 Ultra Exynos-os variánsa lehet. Idézném:

Ismétlem magam: lehet! Nem zárkózom el azon teória elől, miszerint a Samsung mérnökei kíváncsiságból elkészítették az új optimalizációra váró Exynos lapkát, amit egy olyan flagshipbe képzelnek el, ami akár S Pen kompatibilis lehet; csak éppen büdzsé kiadásban. Végtére az SM-S918 modellkódon fut a Galaxy S23 Ultra, amitől nincs messze.

Azt viszont bátran leszögezzük, hogy a 9-magos elrendezés az Exynos 2300-at azonosítja be, hiszen az s5e9935 motherboard besorolás beszédes. Ha pedig mindent mindennel összemosnánk, akkor a spekuláció végeredménye, hogy ez egy Tensor G3 valójában, amely egy módosított Exynos 2300-nak tűnik. Ugyanaz a magterjedelem, a Tensor G2-höz képest viszont jelentős teljesítménykülönbség, ami adja magát. Ha viszont be kellene sorolni, akkor valahol az Exynos 2200 és a Snapdragon 8+ Gen 1 közé helyeznénk.

Nyilván a valósághoz közelebb megint csak nem kerültünk, de azt az állítást, hogy ez egy Galaxy S23 FE vagy Galaxy S24 FE simán kizárható. Ami valószínűbb, hogy nem a készüléken van a hangsúly, hanem a lapkán, amit belé szereltek. Ám optimalizálást azért bőven igényel.

Szerintetek, melyik teória állja meg a helyét?

Szöulban kerülhet megrendezésre a nyári Unpacked esemény?!

Jó látni, hogy a Samsung mennyire szívén viseli a termékeit. Minden nívós készülékét afelé Unpacked event keretében leplezi le, melyet élőben közvetítenek különféle platformokon, hogy a hétköznapi ember is részese lehessen a debütálásuknak. Ezek általában utólag visszanézhetők. A helyszíni “kicsomagolásra” a mediaorgánumok képviselőit invitálják meg, melynek általánosságban az Egyesült Államok, főként San Francisco szolgáltatott helyszínt. Bizonyos források szerint, ezen hagyományával szakíthat a dél-koreai tech óriás, akik először hazai keretek között rendezhetik meg a soron következőt.

Történt ugyanis, hogy Lee Young-hee-nél, a Samsung Device eXperience Global Marketing részlegének elnökénél az egyik helyi újságíró rákerdezett, hogy a vállalat a következő kulcsfontosságú (értsd: a nyári) Galaxy Unpacked rendezvényét Szöulban, Dél-Koreában kívánja megrendezni?! Válaszul csak a következőt tette csak hozzá:

“Mert Korea jelentőségteljes és fontos”

Az Ultra termékcsalád létezésének felhívása.

Bár Lee Young-hee nem árulta el a pontos helyét és dátumát az eseménynek, a pletykák szerint a szöuli Gangnam-Gu-ban található COEX-en kerülhet megrendezésre július utolsó hetén.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy mindig augusztusban tartották meg az év második felében domináló prémium termékeinek a bemutatását; azonban most várhatóan 2 héttel korábban tehetik ezt meg, sokak tippje szerint: valamikor július utolsó hetén, annak is a közepe tájt. A SamMobile jövendőlése a 2023. július 26-át tartaná a legkézenfekvőbbnek.

Szó sincs rohanásról, egyszerűen a félvezetői paicon történt profit veszteséget valamilyen szinten kompenzálnia kell a Samsungnak; ezért indítanák útjára előbb az életciklusait. Másrészről, a foldable készülékek versenypiacára egyre több konkurens teszi be a lábát, amire reagálniuk kell. Így is az elmúlt hónapokban csökkent a piaci részesedésünk; de azért még nincs mitől tartaniuk.

A nyári Unpacked eseményen: a Galaxy Z Fold5 és Galaxy Z Flip5 összehajtható okostelefonok; a Galaxy Watch6 termékcsalád, egy új fülhallgató, valamint új XR headset mutatkozhat be, a Galaxy Tab S9 termékfamília mellett.

Lesz bőszen színválasztéka a Galaxy Z Flip5 és a Galaxy Z Fold5 termékeknek

Ha a külföldi pletykáknak lehet hinni, akkor nagyjából két hónap van a következő generációs Galaxy Z 5-termékcsalád premierjéig. Várhatóan a Samsung nem hoz egy harmadik modellt, így a Flip- és a Fold-éra frissülhet fel. A gyártó mindent megtesz annak érdekében, hogy a debütálás során lehengerelje az érdeklődő közönséget; mi mégis úgy hisszük, hogy a Galaxy Z Flip5-nél kell számítani „nagyobb áttörésre/megújulásra”, mivel még inkább felhelyezik magukat a térképre. Mint arról napokkal ezelőtt beszámoltunk, az 500 dollár és afeletti sávban is jól muzsikál az előd, hiszen az 2023-as év első negyedévben – házon belül – a Galaxy S22 5G-t vagy éppen a Galaxy S21 FE 5G-t utasította maga mögé.

Revegnus szerint a riválisokkal ellentétben a Samsungnak abban van előnye, hogy szoros együttműködésben van: a Google-lel, a Microsoft-tal, a Metával és más meghatározó céggel, hogy optimalizálhassanak különféle hasznos funkciókat a next-generation foldable készülékeikre. Ezzel nem is lehet vitatkozni, hiszen az összehajtható megoldást mögötti szoftveres háttértámogatás nagyon sokat nyom a latba, amelynek hiányában a siker elérése mondhatni lehetetlen. Gondoljunk csak a Gear VR fejlesztésre, ami alapvetően jó húzás volt, ám fejlesztés nélkül sokra nem mentek vele.

Ross Young jó ideje szállít hasznos információkat a kijelzők piacáról. Évről évre próbálja dagasztani követő táborát azon infók publikálásával is, miszerint, milyen színekben várhatóak a premier előtt lévő flagship termékek. Most a Galaxy Z Flip5 és Galaxy Z Fold5 választékáról tweetelt egyet:

A Galaxy Z Flip5 5G esetében megtartják a nagyobb volumenben gyártott: bézs, szürke, világoszöld és világos rózsaszín opciókat; míg a Galaxy Z Fold5 5G-nél: a bézs, a fekete és a világoskék lehetőségeket. Ebből adódik egyből a tény, hogy nem akarnak előbbinél fekete színt alkalmazni, inkább rámennek azokra a különleges színvariánsokra, amivel kitűnik a termék a többi – vagy éppen az elődök közül.

Ennek értelmében,

  • a Galaxy Z Flip5 5G-nél: a kék, a zöld, a platina és a sárga;
  • míg a Galaxy Z Fold5 5G-nél: a kék és a platina várható exkluzív színopcióként.

Érdekes látni, hogy a fiatalosabbnak beállított flip-generációnál feltűnhet az a sárga, mint színlehetőség, amelyet az Apple nem régen vezetett be az iPhone 14 termékénél. Nyilván az árnyalatokon nagy hangsúly lesz, mert valahogy sehogy se tudnám azt kinézni, hogy a Galaxy S10e-nél debütált ‘Canary Yellow’-ot újra meglépnék, de örülnék, ha nem a BeSpoke Edition-ös ‘Yellow’-ra hajazna.

Nekem a kék vonal nagyon tetszik. A platina simán lehet egy olyan alternatíva, ami sokak kedvencévé válhat, mégis csak elegáns a maga módján. Ha kék, akkor pedig hozzák már vissza a Galaxy S6-nél megismert ‘Blue Topaz’ színt, amihez hasonló és szebb kékalternatívát a jelenig nem prezentált a dél-koreai tech óriás.

Mit szóltok a lehetséges színválasztékhoz? – Kiindulva abból, hogy a Galaxy Z Flip3 5G-nél voltak hazánkban is exkluzív színek, nincs kizárva, hogy idén és hozhatnak egy-egy kelendőbbet; ha az összest mégsem.