Kategória: Tippek/Trükkök/Infók

A Galaxy A55 5G dobozának tartalma

A Samsung Global is rádöbbent, hogy 2024-ben nem sok értelme van önálló Unboxing videókat összerakni, mert minden termék egységesen ugyanazokat rejti a csomagolásában. A Galaxy A55 5G esetében: az okostelefon mellett SIM-tűt és 1db Type-C to Type-C kábelt kapunk. Helyette kiegészítették afféle termékbemutató stílusúvá, mely alatt elmondják nagyjából másfél percben azt, milyen adottságokkal rendelkezik, amelyek kiemelik az átlagos készülékek sorából.

Infografikát készített a hordható termékeiről a Samsung

Úristen, de régen közöltünk infografikát egy termékkel vagy éppen termékcsaláddal kapcsolatban. Most felcsaptam a kategóriáját, ahol utolsóként a Galaxy S23 Ultra 5G-hez született. Azóta valahogy a Samsung leszokott arról, hogy egy fotóra összegezze azokat az érdemi újításokat, amelyekkel kitűnik a tömegből és rábeszéli az érdeklődőket a váltásra.

Most viszont egy izgalmassal tért vissza. Összeszedte az összes hordható kiegészítőjét – amivel 1999 óta találkozhattak az érdeklődők.

Megmondom férfiasan, 2013 óta vagyok képben a történésekkel, az egykori Samsung Gear okosórától, amihez felhasználóként volt szerencsém. Igen, volt ilyen termékem és szerettem a kötöttségeihez képest. Ezt a Gear 2 majd pedig a Gear S2 követte, amit aztán Gear Sportra, majd Galaxy Watch-ra cseréltem. Jelenleg egy Galaxy Watch5 boldog tulajdonosa vagyok, és várhatóan még egy-két évig nem is tervezek váltani, mert amire használom, arra elegendő a jelenlegi tudástársa. Ám, amire nagyon irigy voltam, az a Gear S. A mai napig az egyik legjobb wereable-jének tartom, amit valaha összedobott. A fehér színű változatát mondjuk sosem értettem, de feketében 2014 tájt eléggé high-technek számított.

És ha már hordható kiegészítők, akkor ott az IcoX, ami az egyetlen olyan fülhallgatója a márkának, ami pulzusmérésre is képes volt.

Mit rejtenek a Galaxy Tab S9 FE termékek doboza

A Fan Edition termékcsaládból a Galaxy S23 FE még nem érkezett meg Európába, így várnék a „Mit rejt a csomagolás” posztjával, viszont a Galaxy Tab S9 FE termékcsalád már vásárolható. Igaz a hazai képviselet eléggé limitált felállásban hozta el, hiszen nem csak a tárhely opcióját nyirbálta meg, hanem a színválasztékát is. Pl.: amit lentebb láthattok levendula színt, az magyarországi forgalmazásban nincs jelen, szóval senki se örüljön meg, hogy végre valahára egy csajos színnel rukkolnak elő, mert igen és nem…!

A Galaxy Tab S9 FE-k előrendelési vagy inkább bevezetési időszaka javában zajlik; egészen a hónap végéig. Aki benevez rá, az egy Galaxy Buds FE boldog tulajdonosa lesz ráadás termék formájában, szóval érdemes kihasználni. Most viszont foglalkozzunk azzal, hogy mi van a dobozba:

  • a termék maga,
  • az S Pen,
  • a Type-C to Type-C kábel 1 méteres hosszúságban,
  • illetve egy SIM-tű (amivel a memóriakártya foglalatot is ki lehet nyitni).

Igen, töltőadapter nem képezi a csomag tartozékainak listáját, viszont legalább az S Pen-t nem spórolják ki továbbra sem a Galaxy Tab S-készülékekből:

Van természetesen hozzá egy kicsomagolós videó is:

Azt tudtad, hogy földrengést is tud riasztani a Galaxy készüléked?!

Magyarország szerencsénkre olyan földrajzi adottságokkal bír, ahol a földrengés alapvetően ritka; illetve, ha több akad is, akkor se jelentőség teljes. Mondjuk Nekem megvolt az a tavaly januári eset, amikor néhány percig az ember úgy érezte magát, mint ha kicsit kábult lenne és dülöngélne. Nem tudom, az az információ megvolt-e, hogy a Google a készülékeire küld figyelmeztetés abban az esetben, ha a rengések egy bizonyos tartományt meghaladnak a tartózkodási lokáción, amit a készülék természetesen lekönyvel az anyavállalatának.

Ha ellátogattok a Beállítások ➝ Biztonság és vészhelyzetek ➝ Földrengésjelző menüpontjába, akkor bekapcsolhatjátok az észlelésre vonatkozó figyelmeztetés küldésének és jelzésének a funkcióját. Bár azt hozzátenném, hogy azt se zárnám ki, hogy ez egy automatikusan aktív beállítás, amit inkább inaktiválhat az, aki erre nem nyitott.

Most ez csak azért merült fel bennem, mert a Google nemrégiben kapcsolta be a lehetőséget az indiaiaknál. Ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy a funkció nem minden országban és régióban érhető el, de India és az Egyesült Államok azon kettő, ahol megpróbálkoznak az idő előtti vagy éppen időben történő rengések figyelmeztetésével.

Magukat a rengéseket alapvetően két pakkba különítik el. Eleve nem foglalkoznak a 4.5 alattiakkal; csak a legalább ekkorákkal, valamint az ennél nagyobb intenzitásúakkal. Ha az MMI (Mercalli intenzitási skálája, amit ne keverjetek a Richter-skálával) 3 és 4 remegést tapasztal a rendszer, akkor csak egyfajta figyelmeztetést küld, hogy tisztában legyen a készülék felhasználója azzal, hogy itt valami éppen történik; viszont, ha ez az érték 5 vagy afeletti, akkor már nem csak figyelmeztet, de instrukciókat ad, mitévő legyen.

Bajotok abból sosem lehet, ha bekapcsoljátok, bár magyarországi életetek során, nem valószínű, hogy bármiféle értesítést küld. Inkább, ha ellátogattok egy lemeztektonika határvonalra, akkor lehet érdemes beaktiválni, hiszen Törökország vagy más terület esetében azért hallottunk már eléggé pusztító végkifejletről.

Két iPhone készülékkel tapasztalhatod csak meg, milyen egy Galaxy Z termék tulajdonosának lenni!

A Samsungnak sokat köszönhet a Google, hiszen nem kevés pénzt és energiát öl abba, hogy az IOS felhasználóit átcsábítsa az Android irányába. A Try Galaxy szolgáltatás már korábban írtunk. Lényege, hogy ha kipróbálná egy Apple felhasználó: milyen a One UI világa, akkor lehetőséget ad a dél-koreai vállalat minderre. Mindössze annyi a teendő, hogy a https://trygalaxy.com weboldalra el kell látogatni és a QR kódot be kell olvastatni a termékkel. Ezt követően egy parancsikont kell lementeni, melyre, ha rányomtok, akkor átvarázsolódik a felület a Samsung-éra, azaz mielőbb megugranátok a váltást, van lehetőségetek kipróbálni, valóban tetszene-e.

A Galaxy Z Flip5 és a Galaxy Z Fold5 debütálásával úgy gondolták, új funkciót vezetnek be az app-ba. Ezt értsétek úgy, hogy az Apple-nek nincs összehajtható terméke, így a valóban nagy okostelefon kijelzőről se tudnak nyilatkozni a felhasználói, milyen is lenne valójában. Most azonban lehetőséget biztosít az élmény kipróbálására – ám a csavar annyi, hogy szükséges lesz két termék hozzá, imitálva azt, mint ha kinyitottuk volna a Galaxy Z-nket.

Tudom, a fotó annyira nem beszédes, ezért hoznék egy tweetet, melyben a videó megmutatja “működés közben”, mondjuk a jéghokit:

A Samsung hivatalos közleményéből kiderül, hogy három új funkció kerül beépítésre: a FlexCam élmény, a magával ragadó zökkenőmentes multi-tasking és az ökoszisztéma promózása. Lényegében a One UI 5.1.1-es felület előnyeire hívják fel a figyelmet, amivel érkeztek az új foldable-ök.

A Try Galaxy alkalmazást már több mint 7 milliószor töltötték le indulása óta, ami eléggé szép teljesítmény, hiszen 2022-ben rajtolt. A Samsung szoftverfejlesztő csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb felhasználót „megtérítse”, ezért a nyelvi támogatásra szintén odafigyelnek, melyek között már 20 szerepel, köztük van a magyar is. (Egészen pontosan a 20 nyelv a közvetkező: az arab, a kínai (CN/TW), az angol, a francia (FR/CA), a német, az indonéz, az olasz, a japán, a portugál, a spanyol, a svéd, a török, a vietnami, a cseh, a magyar, a koreai, a latin-amerikai spanyol és az orosz.)

Te már kipróbáltad?

Mit árul el a típusszám? Eléggé sok mindent!

Délelőttre egy kisokost terveztem elhozni. A Samsung többféle típusszámmal dolgozik, csakhogy ne legyen olyan könnyű helyzetben a laikus kíváncsiskodó, ám nem kell megijedni egyiktől sem, mert van logika mindegyik mögött. A folytatásban arra tennék egy kísérletet, hogy elmagyarázzam, mire érdemes odafigyelni, illetve, ha netalántán egy fura fedőnevűbe vagy betűszámkombinációba futnátok, hogyan ismerjétek fel, hogy ez valójában egy Galaxy termék.

Kezdjük a legtávolabbról. Amikor egy készülék még a bevezetés előtt áll, általában ellátja a dél-koreai vállalat egy fantázia névvel, valamint egy betűszámkombinációval. Ez azért fontos számukra, hogyha netán bármiféle információ kiszivárogna, könnyebben elmenjünk mellette. Teljesen logikus ez, hiszen pl.: a Q5-öt nem feltétlenül kötnétek össze a Galaxy Z Fold5-tel. Nem biztos, hogy egy termék kap fantázia nevet; bár, ha minket kérdeztek, akkor a felsőkategóriában mindig jelen van, csak egyes modelleknél annyira jól a szőnyeg alá seperik, hogy elsiklunk felettük, és ne párosítjuk egymáshoz, így le sem buknak velük.

Az érdekesség kedvéért hoznék néhányat, amelyeket amúgy a ‘codename’ címke alatt összegyűjtve megtaláltok:

TermékTípusszámFantázianévBetű-szám-kód
Galaxy S24 Ultra 5GSM-S928Muse3?
Galaxy Z Flip5 5GSM-F731?B5
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918DiamondDM3
Galaxy Watch 6 40mmSM-R930 | SM-R935Fresh6 Small?
Galaxy S21+ 5GSM-G991PalettaN1
Galaxy Z Fold2 5GSM-F916Winner2?
Táblázat: Galaxy Világa

Fantázianévvel az okostelefonok körében a Galaxy S- és Z-szériát, a tabletek frontján a Galaxy Tab S-érát, míg az egyéb vonalon a Galaxy Watch-okat szokták ellátni. Mondjuk utóbbi kettőnél nem jellemző a betűszám-kód, vagy legalábbis nincs tudomásunk a létezésükről. Általánosságban leszögezhető, hogy a középkategória és a belépőszint kiesik ebből a presztízsből, hiszen ott nincs akkora húzása a szivárgásnak. A Galaxy S24 termékcsaládé se titok már: elviekben a Muse álnévvel látták el házon belül – de erről már volt szó.

Ha egy terméket kerestek, akkor az a legjobb módszer, ha a típusszámát is mögé írjátok, így elkerülhetitek a hasonló, ám nem releváns találatokat. Gondolok pl.: a Galaxy S23+ 5G-re. Ez esetben a Google kidobja az alapmodellt a találati lehetőségek között, ám ha mögé írjátok az SM-S916B-t, akkor már azzal nem fog olyan mértékben foglalkozni, mint ha nem tennétek így.

Sok webáruház felületesen tölti ki a termékek neveit, leírásait, így sűrűn előfordulnak anomáliák, amellyel elbizonytalanodhatnak az érdeklődőt. Amit leszögezhetünk, hogy a ‘/DS’ utótagnak nincs létjogosultsága 2023-ban már; hiszen a Samsung összes terméke DUAL SIM-es. Anno voltak egy- és két SIM-kártyás készülékek, akár ugyanazon típuson belül, ám manapság már előbbire egyáltalán nincs példa. Tehát elhagyható lenne, viszont a Samsung mégis ragaszkodik hozzá, csakhogy egyértelműbb legyen.

A típusszám alapvetően egy hosszabb kód, mint pl.:

SM-F731BLGGEUE

…ami több rejtett információt tartalmaz, mint azt gondolnátok. Kezdjük a legelején. Gondolom senkit se lep meg azon tény, miszerint az ‘SM-‘ előtag magát a gyártót, azaz a Samsungot rövidíti. Ebben nincs semmi különleges, azaz gondolhatnátok, azonban csak az MX készülékeknél van ez így. A kiegészítőknél, azaz a gyári tokoknál az ‘EF-‘ előtag olvasható; míg a harmadik fél által gyártott, a Samsung által pedig jóváhagyottaknál az ‘GP-‘. Ne folyunk most utóbbiakba bele, tervezek egy hosszabb cikket hozzájuk kapcsolódva szintén írni.

A kötőjel utáni első karakter mindig egy betű, amely a termékcsaládra mutat rá. Nézzünk rá a lehetőségekre:

TípusazonosítóTermékcsalád
SM-FxxxGalaxy Z
SM-SxxxGalaxy S22-től a Galaxy S-széria
SM-GxxxGalaxy S21-termékcsaládig a Galaxy S-széria
SM-AxxxGalaxy A
SM-MxxxGalaxy M
SM-ExxxGalaxy F
SM-XxxxGalaxy Tab S8-tól a Galaxy Tab S-széria
SM-TxxxGalaxy Tab A, Galaxy Tab S, Galaxy Tab Active
SM-RxxxGalaxy Watch, Galaxy Buds, Gear-termékek

Az utána következő számtrió azonosítja a szériacsaládot, és a terméket. A fenti példa helyet hoznék egy másik. Pl.: az ‘SM-S918’ típusszámot. Ez alapján egy Galaxy S-szériás modellről van szó. A Galaxy S23-termékcsalád megy az ‘SM-S91x’ alatt, és mivel három családtagról beszélhetünk, így a harmadik kód árulja el, hogy melyikről van szó. Ugye az ‘1’ a simát, a ‘6’ a Plust, míg a ‘8’ az Ultra-t jelenti; eszerint pedig a fenti azonosító a Galaxy S23 Ultra-ra vonatkozik.

Ez után már csak betűkarakterek érkeznek. A számok utáni első (egyes esetekben az azt követőt is ide kell sorolni) az adott régiót jelentik, ahova a gyártó bevezette a terméket. Ez egy fontos karakter tud lenni. Elég csak visszaidézni a Galaxy S20 FE LTE modelljére, ami hazánkban mind az Exynos-os, mind a Snapdragon-os processzorral piacra került. Ugye az ‘F’ betű nem csak az LTE képességre mutatott rá, hanem a sajátgyártású lapkára is, hiszen a ‘G’-s volt a Snapdragon által gyártott.

Az ‘F’ betű már csak a belépőszintnél van jelen, ám az 5G képes modelleknél az alábbi a helyzet:

TípusszámRégió, ahol jelen van
SM-S911B | SM-S911B/DSEurópa, Afrika, Közel-Kelet, Óceánia
SM-S911UUSA
SM-S911U1USA (független szoftver)
SM-S911WKanada
SM-S911NDél-Korea
SM-S9110Kína, Thaiföld, Hong Kong
SM-S911E | SM-S911E/DSLatin-Amerika, India

Az egyszerűség kedvéért kiragadnék egy típusszámot, amit felosztanék szakaszokra, hogy lássátok, miként is van a Galaxy S23 Ultra fantomfekete színe 512GB-os változatban számon tartva:

SAMSUNG TermékcsaládSzériatagFőrégióSzínkódTárhelykódOrszág/Régió
SMS918BZKHEUE

Miután megtudtuk, hogy melyik régióba szánták a készüléket, a következő betűkettős a színre vonatkozik. Szintén külön cikkben lehet arról értekezni, hogy a Samsung melyiknek mit adott mostanság, szóval ebbe nem folynék bele. A szín után érkező egyetlen karakter a tárhelyre vonatkozik. Logikát nem igazán találtam benne, mármint, hogy mi alapján döntik fel, viszont annyit mégis felfedeztem, hogy ABC sorrendben, minél nagyobb, annál távolabb van az ’A’ karaktertől.

Érdekességképpen említeném meg, hogy a Galaxy Z Flip5 5G-nél a 256GB-osnál ez a karakter ‘A’, míg az 512GB-osnál ‘H’; ezzel szemben a Galaxy Z Fold5 5G-nél a 256GB-os ‘B’, az 512GB-os ‘C’, az 1TB-os pedig ‘N’. A Galaxy S23 Ultra alternatíváit pedig mutatnám:

Szín256GB512GB1TB
FantomfeketeSM-S918BZKDEUESM-S918BZKHEUESM-S918BZKPEUE
ZöldSM-S918BZGDEUESM-S918BZGHEUE
KrémSM-S918BZEDEUE
A tárhelyek egy adott terméknél mindig ugyanazon betűvel vannak jelezve, színtől függetlenül.

Az utolsó három karakter pedig a régiót vagy éppen térséget jelenti. Érdekes, mert ugye a szériatag utáni első betű is erre vonatkozna, ám az egy nagyobb szórásra világít rá. Ha mondjuk a ‘B’-ben szereplőt vesszük alapul, akkor láthatjátok, hogy a magyarországi forgalomban futó termékeknél az ‘EUE’ szerepel, ám ugyanebben a főrégióban kap helyet pl.: Óceánia, azaz Ausztrália. Náluk ez a kód már ‘ATS’.

Ha pedig azt hinnétek, hogy már értetek mindent, akkor jönnek azok az anomáliák, amikre senki sem tud felkészül. Pl.: vegyük alapul Hong Kongot, ahol a Galaxy Z Fold5 5G egyik exkluzív színének a típusszáma ‘SM-F9460ZUGTGY’. Ott a ‘0’, amit a régiós táblázatban láthattatok; viszont, ha a Galaxy Tab S9 egyik modelljét vesszük, akkor ‘SM-X910NZAITGY’ ugyanez, ami a dél-koreai ugye. A közös nevező pedig a ‘TGY’, ami egyértelműsíti, hogy ez a Hong Kong-i piacra szánt modell.

Ha van bármi felmerülő kérdésetek, nyugodtan bombázzatok!

Hogyan cserélj szíjat és óraszámlapot a Galaxy Watch6-on

Szeretem a Samsung marketingeseinél az egyszerű, magyarázó videókat, amelyek lényegretörőek, nincsenek túlbonyolítva, és keresési szavakkal hamar megoldás-centrikusak. A mostani sem lesz másabb, hiszen videó formájában mutatják be, mennyire egyszerű lecserélni a Galaxy Watch6 termékcsaládnál a szíjat, vagy éppen új óraszámlapot beállítani.

Mellékesen jegyezném meg, hogy ezek a műveletek nem éppen nehezek. Mielőtt bárki mélyreható magyarázkodást várna tartalmi oldalról… nos, őket ki kell ábrándítanom. Véleményem szerint, előbbi adja magát, hiszen csak egy gombot kell benyomni, míg utóbbi lehet, hogy egy laikust elsőre megfogna, de az meg ne vegyen okos(abb)órát.

Mit rejt a Galaxy Watch6 termékek dobaza?!

Most hirtelen felidéztem a Samsung Gear okosórámat, merthogy anno a legelső generációval rendelkeztem, hogy annak a dobozában mi volt. Nem sokkal több, annyi, hogy anno az adapter vagy hétköznapibb nevén a töltőfej mindenhez is járt, így ott volt a csomagolásban. Ugye ezt a legtöbb gyártók az elmúlt 3-5 évben kukázták, de szerintem már senkit sem lep meg a jelenség, hiszen annyira hozzászokott a szervezete az embernek. Míg az amerikai képviselet egybe tűnteti fel az okosóravázat és a hozzákapcsolódó szíjat, addig a hazai munkatársaik külön. A logikai buktató csak ott van, hogy odakinn Te döntöd el, milyen színű szíjjal szeretnéd megvásárolni, míg itthon nincs választási lehetőséged. A dobozban:

  1. a termék szíjjal együtt foglal helyet. (A Galaxy Watch6-ok esetében szilikon, míg a Galaxy Watch6 Classic-oknál bőr a szíj.)
  2. illetve egy vezeték nélküli töltőfej, amely képes a 10W-os töltés leadására.
  3. Nem utolsó sorban egy használati útmutató, amit soha senki se olvas el.

Az előrendelési időszak alatt viszont ne feledjétek el, hogy ráadás szíjjal zsebelhettek be, döntsetek is bármelyik modell mellett. A Samsung.com webáruházánál a termékkel együtt küldik meg; míg minden más csatornán (Samsung márkaboltok, Alza, szolgáltatók) Nektek kell a Samsung Members-ön belül az igényléseteket leadni. Aki ezt elmúlasztja, az kimarad a mókából.

A Samsung marketing csapata szerint buli az, ha videóra veszik a termék kicsomagolását, ezért ellopva a Youtuberektől ezt a rivaldafényt, megcsinálták idő előtt az említett témavideót. Mutatnám egyből: