Címke: Galaxy Note 20

Újabb Galaxy készülékek frissültek One UI 5.1-re

A Galaxy S23 termékcsalád megérkezésével a Galaxy felhasználók megízlelhették, milyen lett a One UI 5.1 felülete, amely általa mutatkozott be. Ahogy arra a verziószám is felhívja a figyelmet, nincs sok változtatás; inkább csak a tökéletesítésre irányult a fókusz, illetve néhány olyan funkciónak a beépítésére, amely nem készült el az alap One UI 5.0-ba vagy csak éppen vissza lett tartva. Miután az Android 13 operációs rendszerének frissítési ciklusa lezajlott, nem kérdéses, merre haladnak tovább a fejlesztők, hiszen nyár végére össze kell rakniuk a foldable-ök érkezéséig azokat az elemeket, programrészeket, amelynek az elmúlt időszakban megágyaztak. (Ez olyan, mint a bloggerkedés: előre 2-3 napra tudom, miről akarok írni, nem kell agyalnom semmin – de amikor jön valami újdonság, akkor csak folyamatosan úszok az árral.)

Múltkor már foglalkoztunk egy rakatnyi termékkel, amelyek One UI 5.1-re frissültek. Akkor a felsőkategóriás készülékek voltak prioritás alatt, mégis csak ezek a modellek tudják a legtöbb újítást magukénak tudni. Most összesíteném az elmúlt másfél hét történéseit.

(Diplomatikusan és zárójelesen szeretném megjegyezni, hogy a feltűntetett dátumok a kérelmek indításának napjai. Az OTA szerverinek tehermentesítése érdekében nincs kizárva, hogy valaki csak később kapja meg a felajánlást. Ha mindenáron szeretnétek telepíteni, akkor érdemes egy PC-re feltelepíteni a Windows-os Smart Switch programot, amivel könnyedén kaphattok „szabad szálat”, ha arra valóban jogosultak vagytok!)

Forrás: Samsung Magyarország

Kezdjük a sort a felsőággal. Mint az látható, a Galaxy foldable termékek mindegyik élvezheti a szoftver által nyújtott előnyöket. A Galaxy Fold nincs köztük, mert a főszoftver támogatás terén elérte a neki szánt életciklust. A Galaxy Note20-felhasználók viszont vigadhatnak, pláne az Ultra vásárlók, ugyanis megkapták a Profi RAW lehetőségét, amely pl.: a Galaxy S21 5G és a Galaxy S21+ 5G duójából úgy hiányzik, hogy közben frissebbek.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold2 5GSM-F916BXEHF916BXXU2JWB52023.02.27.
Galaxy Z Flip 5GSM-F707BXEHF707BXXU7JWAD2023.02.27.
Galaxy Z Flip LTESM-F700FXEHF700FXXUAJWAD2023.02.27.
Galaxy Note20 Ultra 5GSM-N986BXEHN986BXXU5HWAC2023.02.22.
Galaxy Note20 Ultra 5GSM-N986BTMHN986BXXU5HWAC2023.02.22.
Galaxy Note20 5GSM-N981BXEHN981BXXU5HWAC2023.02.24.
Galaxy Note20SM-N980FXEHN980FXXU5HWAC2023.02.24.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

A középkategória szintén élvezheti az újdonságok tárházát, azonban minimálisan szűrtebb felállásban. Ami érdekesség, hogy a Galaxy A52-termékcsaládból a Galaxy A52 5G kapta meg elsőként az újítást, de a másik két változatra szintúgy befuthat a következő hetekben.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A53 5GSM-A536BEUXA536BXXU4CWB12023.03.02.
Galaxy M53 5GSM-M536BEUXM536BXXU2CWB32023.02.28.
Galaxy A52 5GSM-A526BXEHA526BXXU2EWB12023.02.28.
Galaxy A52 5GSM-A526BTMHA526BXXU2EWB12023.02.28.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Végezetül pedig a tabletek frontja. Ugye múltkor a Galaxy Tab S8-készülékek SIM kártya képes változatairól már beszámoltunk, most azonban a Wi-Fi-sek is örülhetnek. Apropó, akkor telepítenem kellene, mert van egy sima Galaxy Tab S8-am. Az előző generáció mindegyik tagjánál lehet csekkoltatni a frissítési lehetőséget – leszámítva az FE-ket, mert ott még valami fennakadásból fakadóan számolni kell várakozással.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S8 Ultra WIFISM-X900EUXX900XXU3BWB42023.02.27.
Galaxy Tab S8+ WIFISM-X800EUXX800XXU3BWB42023.03.02.
Galaxy Tab S8 WIFISM-X700EUXX700XXU3BWB42023.03.02.
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976BXEHT976BXXU2DWB22023.02.27.
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970EUXT970XXU2DWB22023.02.28.
Galaxy Tab S7 LTESM-T875FXEHT875XXU2DWB22023.02.27.
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870EUXT870XXU2DWB22023.02.28.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Mi is pontosan a ReGalaxy program, amire a Galaxy S23 vásárlók jogosultak?

Legfőképpen egy magyarországi sajátosság, amellyel más országban nem találkozhattok. Afféle béta projekt, ami felméri az adott régióban, mennyire nyitott a piac egy ilyen jellegű húzásra. A ReGalaxy program is a fenntarthatóságra épül. Azon felhasználók felé nyit, akik most váltanak Galaxy S23 termékre, ám rendelkeznek korábbi szériás Galaxy S- és Note-okostelefonnal, amit már vagy nem használnak, vagy átörököltettek családtagnak.

Nagyon jó mottókkal illették a kampányát, hiszen mindhárom összefoglalja, milyen célból született meg a program:

  • A te korábbi telefonod, neki az első”
  • vagy „A te korábbi telefonod a család új okosotthon segédje”
  • vagy „A te korábbi telefonod, az ő biztonsága”.

A bevezetőben a fenntarthatóság kifejezést használtam. Ugye az idei Unpacked eseményben TH Roh kihangsúlyozta, milyen vízióval szeretne a jövőben a brand érvényesülni. Csak és kizárólag olyan termékeket akarnak gyártani (legfőképpen felső vonalon!), amelyek a felhasználókat kiszolgálják éveken keresztül – és ez alatt kompromisszumokat sem kell kötniük. A Galaxy okoseszközök felső ága nem csak hardveresen állja meg a helyét, hanem szoftveres támogatás területén is, amelyről tegnap esett szó. A négy generációs főszoftver és az 5 éves biztonsági frissítés garantálja, hogy ez idő alatt folyamatos háttértámogatást kapjanak a vásárlók.

A ReGalaxy programban tehát minden hivatalos forgalmazásban vásárolt Galaxy S23 tulajdonos részt vehet, melynek keretében bruttó 100.000 Ft-ig felújíthatja a Samsung költségére a régi Galaxy Note vagy S szériás okostelefonját. A promóció: 2023. február 1-je és április 15-e között zajlik. Ám van néhány pont, ami fontos:

  1. Ha a lenti listában nem szerepel a terméked, akkor nem tudsz részt venni a programban.
  2. A Galaxy S23 termék vásárlását követően, legalább 2 hetet kell várnotok a programban történő részvételre. Ennek oka, hogy ha élnél a 14 napos elállási jogoddal a vásárolt készülék esetében, akkor ne tud megkerülni a rendszert.
  3. A Samsung Members applikáció szükséges hozzá, amelyet az újdonsült Galaxy S23 okostelefonról kell megnyitnod.

Fontos, hogy ez a kezdeményezés csak az előrendelési időszakban van érvényben, azaz február 1-je és 16-a között. Bizonyosodj meg arról, hogy a legfrissebb verziója fut a Galaxy S23-on a Samsung Members-nek, illetve lépj be a Samsung fiókodba, ha ezt még nem tetted meg. Ha mindez rendben van, akkor indítsd el az alkalmazást, és a ‘Kedvezmények’ menüpont alatt megtalálod a felhívást. Töltsd ki értelemszerűen, kérni fogják a készülékről kapott számlát, amit előzőleg lefotózhatsz, hogy már ezzel ne időzz el. A régi készüléked leadására két mód van: 1) futárt kérsz, aki viszi-hozza; 2) felkeresel egy Samsung márkaboltot vagy szervízt, ahol leadod személyesen. Értelemszerűen, amelyiket és ahol választod, odamegy vissza a felújított termék. Ha meghaladná a javítási költség a 100.000 Ft-ot, és elfogadod a plusz költséget, akkor az azon felüli összeget meg kell átvételkor térítened.

FONTOS: a szerviz minden esetben hibátlan terméket ad ki, tehát, ha beázott és betört a kijelzője a régi modellednek, amelynek javítása meghaladná a 100 ezer forintot, ám Te nem akarsz pluszba fizetni, csak az egyiket akarnád megcsináltatni; akkor erre nincs lehetőséged.

Minden vásárolt Galaxy S23 után 1 db ReGalaxy kupont kapsz, amit többszörösen nem lehet felhasználni. Ha a terméked típusszáma eltér a lentiektől, mert mondjuk GSM-es termék, és más régióból származik, ellenben minden másban egyezés van (termék, termék színe, stb.), akkor szintén kiesel a felújítási lehetőségből.

Ha a promócióval kapcsolatban felmerülne bármi kérdésetek, akkor azt az alábbi email címre megírva tehetitek fel: samsung_regalaxy_promocio@ogilvy.com. A promóció szabályzatát itt olvashatjátok el.

A komplett listát a tovább mögé dugtuk!

Ha pedig előrendelnél, de nem tudod, hol tegyed meg, akkor az alábbi cikk segíteni fog, hol jön szembe Veled a legjobb ajánlat – mellesleg kupon tekintetében is tudunk segíteni.

“Mi is pontosan a ReGalaxy program, amire a Galaxy S23 vásárlók jogosultak?” Tovább olvasása

Hivatalos a One UI 5 és az Android 13 magyarországi ütemterve

Társcikk: „nem-honos” termékek menetrendje | A One UI 5 újdonságai

Örömmel prezentálhatom, hogy megvan az Android 13 és a One UI 5.0 párosának hivatalos magyarországi ütemterve – amit a Samsung Magyarország Community közösségi fórumon prezentáltak nagyjából két héttel ezelőtt. Ugye az adott országok képviseletei általában a Samsung Members alkalmazáson belül teszik elérhetővé (egyelőre ez most nem történt még meg!), viszont akadnak olyan régiók is (gondolok most Indiára!), ahol külön aloldalt kreáltak a fontos információknak, ahol teljesen korrekt módon elszeparálják és mutatják, melyik készülékre nagyságrendileg mikor történhet a felfrissülés.

FONTOS: a lentebb prezentált dátumokat kezeljétek fenntartásokkal. Ahogy az a korábbi esztendőkben lenni szokott, ez csak nagyjából mutatja, hogy mire számítsatok; csúszások simán benn lehetnek a paklikban, főleg a kevésbé népszerű és olcsóbb modelleknél, ahol a hardveri adottságokból fakadóan van mit átdolgozni. Ezeknél a termékeknél a One UI 5.0 Core egyszerűsített felületi variációja debütálhat.

Mint azt már olvashattátok az elmúlt napokban és hetekben, számos termékre megérkezett az Android 13. A dél-koreai tech-óriás eléggé feszessé tette a frissítés elhozatalát. Ha a listára pillanttatok, akkor felfedezhetitek, hogy februárra véghez szeretné vinni szinte minden készülékénél az operációs rendszernek a felfrissítését. Ez is arra hagy következtetni, hogy még a One UI 5.1, azaz a Galaxy S23 leleplezése előtt 90%+-osra szeretné tudni a kiadását az 5.0-ás felületnek. Ergo, nem lesz januárban új flagship bevezetés – legalábbis ebből a húzásból simán erre lehet következtetni.

A tempó piszok gyors. Részben mindez annak köszönhet, hogy a legtöbb modellnél átálltak egységesített régióra. Az európai országok esetében az EUX CSC kód jelentené mindezt, hiszen, ha valaki képben van a betűkkel, akkor tudhatja, hogy az XEH a magyarországi függetlent, a VDH a hazai Vodafone-t, míg a TMH a Telekomot jelenti. (Anno a PAN rövidítést kapta a Telekom, de aztán ez eltűnt a portfólióból.)

A cikk folyamatosan fog frissülni. A feltűntetett dátumok a magyarországi szoftverek elindítását jelentik. Ha valakinek egyből nem kínálná fel a terméke a frissítés lehetőségét, akkor két opciót ejtsen meg: 1) a készülék a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást tessék véghezvinni; ha ez nem vezetett eredményhez, akkor 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2022 októberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy S22 Ultra 5G (SM-S908B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22+ 5G (SM-S906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22 5G (SM-S901B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]

2022 novemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold4 5G (SM-F936B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Fold3 5G (SM-F926B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy Z Flip4 5G (SM-F721B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Flip3 5G (SM-F711B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy S21 Ultra 5G (SM-G998B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH] | 2022.11.07. [TMH]]
  • Galaxy S21+ 5G (SM-G996B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 5G (SM-G991B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 FE 5G (SM-G990B) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX] | 2022.11.23. [TMH]]
  • Galaxy S20 Ultra 5G (SM-G988B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20+ 5G (SM-G986B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 (SM-G980F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23.]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH | TMH]]
  • Galaxy Note20 Ultra 5G (SM-N986B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [ XEH | 2022.11.15. [TMH]]
  • Galaxy Note20 5G (SM-N981B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [XEH]]
  • Galaxy Note20 (SM-N980F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]
  • Galaxy A53 5G (SM-A536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.09.]
  • Galaxy A33 5G (SM-A336B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S7 WIFI (SM-T870) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7 LTE (SM-T875F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ WIFI (SM-T970) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ 5G (SM-T976B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 WIFI (SM-X700) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25.]
  • Galaxy Tab S8 5G (SM-X706B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8+ WIFI (SM-X800) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8+ 5G (SM-X806B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra WIFI (SM-X900) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra 5G (SM-X906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]

2022 decemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold2 5G (SM-F916B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Z Flip 5G (SM-F707B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.24.]
  • Galaxy Z Flip LTE (SM-F700F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Note10 Lite (SM-N770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH | TMH]]
  • Galaxy S10 Lite (SM-G770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [TMH] | 2022.12.20 [XEH]]
  • Galaxy M53 5G (SM-M536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy A72 (SM-A725F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH] | 2022.11.28. [TMH]
  • Galaxy A52s 5G (SM-A528B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 5G (SM-A526B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 LTE (SM-A525F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX]]
  • Galaxy A32 5G (SM-A326B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.08. [XEH] | 2022.12.06. [TMH]]
  • Galaxy A32 LTE (SM-A325F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A71 (SM-A715F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH]]
  • Galaxy A51 (SM-A515F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15. [XEH | TMH | VDH]]
  • Galaxy XCover6 Pro (SM-G736B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy XCover Pro (SM-G715FN) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite LTE(SM-P615) [XEH]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, WIFI (SM-P613) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTE (SM-P619) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH]]
  • Galaxy Tab S7 FE WIFI (SM-T733) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]
  • Galaxy Tab S7 FE 5G (SM-T736B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]

2023 januárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A23 5G (SM-A236B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06.]
  • Galaxy A13 5G (SM-A136B) [EUX]
  • Galaxy A13 Mediatek Helio G80 (SM-A137F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.27. [EUX]]
  • Galaxy A13 Exynos 850 (SM-A135F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.26. [EUX]]
  • Galaxy M23 5G (SM-M236B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15.]
  • Galaxy A22 5G (SM-A226B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.30. [XEH | TMH]]
  • Galaxy A22 LTE (SM-A225F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A12 Nacho (SM-A127F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.22. [TMH] | 2022.12.30 [XEH] ]
  • Galaxy M22 (SM-M225FV) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [XEH]]
  • Galaxy XCover 5 (SM-G525F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH]]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite WIFI (SM-P610) [XEH]
  • Galaxy Tab A8 WIFI (SM-X200) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A8 LTE (SM-X205) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A7 Lite WIFI (SM-T220) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..28.]
  • Galaxy Tab A7 Lite LTE (SM-T225) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy Tab Active4 Pro WIFI (SM-T630) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..16.]
  • Galaxy Tab Active4 Pro 5G (SM-T636B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab Active3 WIFI (SM-T570) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..21.]
  • Galaxy Tab Active3 LTE (SM-T575) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.12. [XEH]]

2023 februárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A04s (SM-A047F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.16. [EUX]]
  • Galaxy A03s (SM-A037G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.21. [XEH] | 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy A03 (SM-A035G) [XEH | TMH]

Sorra frissülnek a Galaxy készülékek One UI 5-re

Gőz erővel zajlik a Galaxy felhasználók körében az Android 13-ra történő átállás. Még októberben számoltunk be arról, mely termékekre érkezhet meg a One UI 5-ös felülete. Sokaknál ki is vágta a biztosítékot, hogy a Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite még a támogatott modellek sorában van; míg az alapszériák már nem. Anno talán meg is magyaráztuk, hogy a későbbi debütjének köszönheti előnyős helyzetét, hiszen így jogosult maradt egy utolsó fő operációs rendszerre történő frissítésre, amivel együtt jár az új felület is. (De mik is azok az újítások, arról itt olvashattok bővebben!)

A dél-koreai tech-óriás minden eddiginél gyorsabban szórja ki az update-et. Már-már pofátlanul gyorsan, ami senkit se zavarjon, mert az a céljuk, hogy semelyik vásárlói réteget se várakoztassanak meg. Ergo, már nyár elejére mindegyik modell lefrissülhet, ha tartani tudják az ütemtervet. Ha visszaemlékeztek, az Android 12 az utolsó Samsung készülékekre szeptember végén debütált, tehát egy negyedévet simán meg szeretnének spórolni.

Az ütemterv első delikvensei a Galaxy S22-ök voltak, amelyeket a Galaxy S21-ek követtek. Melléjük csapódott az idei év legközkedveltebb középkategóriás készüléke, a Galaxy A53 5G is, ám a sor itt koránt sem ért véget, mutatnánk a folytatást:

TermékModellkódCSC kódBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S20SM-G980FXEHG980FXXUFGVJE2022-11-10
Galaxy S20+ 5GSM-G986BXEHG986BXXUFGVJE2022-11-10
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BXEHG988BXXUFGVJE2022-11-10
Galaxy Note20SM-N980FXEHN980FXXU5GVJE2022-11-11
Galaxy Note20 5GSM-N981BXEHN981BXXU5GVJE2022-11-11
Galaxy Note20 Ultra 5GSM-N986BXEHN986BXXU5GVJE2022-11-11
Galaxy A33 5GSM-A336BEUXA336BXXU4BVJG2022-11-11
Galaxy A53 5GSM-A536BEUXA536BXXU4BVJG2022-11-09
Összesített táblázaton az Android 13-ra történő frissítés.
Technologia: Galaxy Világa

Rövid időn belül két flagship termékcsaládra érkezett meg az Android 13 és One UI 5 párosa. Előbb a Galaxy S20 készülékekre, majd pedig a Galaxy Note20-akra. Külön kiemelném, hogy a független szoftverrel rendelkező modellek vásárlói örülhetnek, ugyanis a szolgáltatói változatokra nem lett egyből elérhető. Melléjük csapódott még a Galaxy A33 5G is, ami a középkategória középső sávját fedi le. Érdemes megemlíteni, hogy az összesített EUX besorolásnak köszönhetően immáron gyorsulhat a frissítések kiadása, hiszen az egységesített európai CSC kódot jelentené, azaz nincs megkülönböztetve az országok szoftvere. (Mint pl.: a DBT a német független, míg a XEH a magyar.)

A frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Érdemes a telepítés előtt legalabb 2.3GB-nyi helyet előkészíteni, illetve egy biztonsági frissítést megejteni, nehogy valami rejtett hiba folytán adatvesztés áldozata legyél.

One UI 5.0 bétaprogram indult a tavalyi Galaxy Z-termékekre és a Galaxy Note20-akra

Augusztusban indította útjára a Samsung a Galaxy S22 termékekre a One UI 5.0 bétaprogramját. Akkoriban cseppet sem gondoltam, hogy október közepére ennyi Galaxy terméknél teszik elérhetővé a programba történő becsatlakozásnak a lehetőségét. Talán a lista legmeglepőbb tagjai a már korább becsatlakozást kapó: Galaxy A52-esek és Galaxy A53 5G. Azóta a Galaxy Z Fold4 5G és a Galaxy Z Flip4 5G se maradhatott ki a listáról – bár annyit azért hozzátennék, hogy ha kezem ügyében lenne bármelyik prémium foldable, biztosan nem azzal játszadoznék otthon, hogy egy stabilizálás előtt álló szoftvert futtassak rajta. Ettől függetlenül a lehetőség a felhasználói előtt adott.

Az Android 13 végleges verziójának megjelenését a Galaxy S22-k kaphatják meg legkorább, még október folyamán – melyről a napokban megrendezett Samsung fejlesztői konferencián számoltak be. Ez egyelőre még nem történt meg, viszont a Samsung fejlesztői nem ülnek a babérjaikon, újabb készülékek felhasználónak adtak zöld utat.

Típus szerint:

  • a Galaxy Z Fold3 5G,
  • a Galaxy Z Flip3 5G,
  • a Galaxy Note20,
  • és a Galaxy Note20 Ultra 5G csatlakozott be a programba.

A One UI bétaprogram főbb országai az alábbiak: Dél-Korea, Anglia, Németország, Lengyelország, India, Kína és az Egyesült Államok. A bétatesztidőszak persze nem egyszerre rajtol mindenhol. A Samsung Members applikáción belül lehet jelentkezi a régióban élő, a fentebb felsorolt termékek bármelyikét használó felhasználóknak. A regisztráció után érkezik majd meg a frissítésnek a lehetősége, ami előtt azért érdemes egy biztonsági mentést lefolytatni, hiszen rejtett, nagyobb galibát okozó gondok is lapulhatnak a szoftverkódban, melynek feltérképezése még nem történt meg.

A fenti négyes vélhetően 2023 első hónapjaiban kaphatnak végleges, stabil Android 13-át és One UI 5.0-át. Tudom, hogy sokan éheznek az újdonságaira, de tanulva az előző évekből, amikor pl.: a Galaxy S10-nél történt egy visszahívás, szerintem mindenki csak saját felelősségére telepítse külső forrásból a bétaprogram szoftverét.

Ezekre a készülékekre fut már be a One UI 4.1-es felületfrissítés

Remekül zajlik az Android 12 operációs rendszerre, valamint a One UI 4.0 felületre történő frissítési menetrendje a Samsungnak, melyről hamarosan bővebben írunk, viszont előtte úgy gondoltam, hogy a márciusban megindult One UI 4.1-gyel foglalkoznék. Ugye ezzel a tovább fejlesztéssel látott napvilágot a Galaxy S22 termékcsalád, ami nem tartalmaz világmegváltó dolgokat, de azért adott esetekben könnyíti és egyszerűsíti az életünket. Külön kiemelném, hogy a dél-koreai vállalat nem marasztalta el a két évvel korábbi csúcskategóriás termékeit sem.

Azért a teljesség kedvéért összegyűjtöttük lentebb, hogy milyen újítások kerültek be, hátha valaki csak reflex szerűen rányomott a frissítésre, és már nem tudja végigolvasni a hivatalos patch note-ját. Nagyon sok újdonságot pakoltak a Galériába, mellyel tovább tudják a felhasználókban erősíteni azt a nézetet, miszerint a gyári applikációnál jobb nincs. A tartalom megosztása közelben lévő termékekkel is gyorsult, sőt, immáron megtekinthető, hogy milyen előzményeink voltak – ez külön jól jöhet akkor, ha illetéktelen tartalomlopástól tartunk családon belül. (Ha értitek a célzást.) A lista hosszú, lentebb olvasható.

Nem csak a tavalyi, hanem a tavalyelőtti készülékek is élvezni fogják az update adta finomságokat. Pl.: a Galaxy S10 széria tagjaira is már elérhető a hétvége óta. Egyelőre nincs arról információ, hogy a gyengített Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite felfrissülhet-e, de ha tippelnünk kellene, akkor kimaradnak a szórásból, ahogy a legelső generációs Galaxy Fold-ok is.

A feltűntetett dátumok nem azt jelentik, hogy már fel kellene dobnia a készülékednek a telepítési lehetőséget – hiszen az OTA szerverei történő ráengedés folyamatos. Inkább azt, hogy onnantól kezdve lehet számolni a frissítés valamikori befutásával.

A One UI 4.1-es felületnek az egyik megjelenítése.
Forrás: Droidwin

Prémium kategória:

  • Galaxy Z Fold3 5G [SM-926B] – Frissítve: 2022.03.21.
  • Galaxy Z Flip3 5G [SM-F711B]
  • Galaxy Z Fold 2 5G [SM-F916B] – Frissítve: 2022.03.24.
  • Galaxy Z Flip | Galaxy Z Flip 5G [SM-F707B] – Frissítve: 2022.03.24.

Galaxy S-széria:

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note20 Ultra 5G [SM-N986B] – Frissítve: 2022.03.21.
  • Galaxy Note20 | Note 20 5G [SM-N980F] – Frissítve: 2022.03.21.
  • Galaxy Note10+ | Note10+ 5G [SM-N975F]
  • Galaxy Note10 | Note10 5G [SM-N970F]

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A53 5G [SM-A536]
  • Galaxy A52 5G [SM-A526B] – Frissítve: 2022.03.21.
  • Galaxy A42 5G [SM-A426B]

Íme a frissítés hivatalos leírása:

A One UI 4.1 a legújabb funkciókat hozza el Galaxy eszközeibe. Intuitívabb, szórakoztatóbb, biztonságosabb és könnyebb, mint valaha. Tekintse meg lent a változásokat:

  • Kamera: Sosem volt még ilyen egyszerű csodás fényképeket és videókat rögzíteni.
    • Egyéb opciók portrévideókhoz: Rögzítsen nagyszerű portrévideókat akkor is, ha a téma a távolba veszik. Mostantól a hátlapi kamera 2x objektívjével is rögzíthet portrévideókat az 1x objektív mellett.
    • Tegyen szert teljes rendezői nézetre: Rendezői nézet videóit elmentheti külön elülső és hátsó videók formájában, így később, még a rögzítést követően is szerkesztheti őket. Amikor lejátssza őket a Videólejátszóban, váltogathat a különböző nézetek, például az osztott képernyő vagy a kép a képben nézet között.
  • Galéria: Kezdjen többet az emlékeivel. A Galéria a képek és videók újrafeldolgozására és rendszerezésére szolgáló továbbfejlesztett funkciókat kínál, a megosztás pedig most egyszerűbb, mint valaha.
    • Hatékony átszerkesztés: Tegye fotóit minden eddiginél szebbé. Tegye élessé az elmosódott arcokat, javítsa ki a torzulásokat a tévé vagy a számítógép képernyőjén, és növelje a fényerőt és a felbontást.
    • További javaslatok: Kérjen segítséget művészi portrék és izgalmas kiemelések készítéséhez. A Galéria a legjobb effekteket fogja javasolni képeihez.
    • Portré effektek hozzáadása: Mostantól bármely olyan képhez hozzáadhat háttérelmosást, amelyen valamely személy látható.
    • Portré újravilágítása: Állítsa be a portrék megvilágítását, akár még elkészítésük után is, hogy mindig tökéletes felvételt kapjon.
    • Alakítsa a felesleges mozgóképeket állóképekké: Takarítson meg tárhelyet a mozgóképek állóképekké alakításával. A Galéria javaslatot fog adni azokra a képekre, ahol nincs szükség mozgásra, mint például a dokumentumok.
    • Ossza meg az albumokat linkekkel: Többé nem kell egyenként meghívni az embereket a megosztott albumokba. Csak hozzon létre egy linket, amelyet bárkivel megoszthat – még olyanokkal is, akiknek nincs Samsung accountja vagy Galaxy eszköze.
    • Az összes meghívás egy helyen: Fogadja el egyszerűen a megosztott albumokba szóló meghívásokat, még akkor is, ha lemarad az értesítésekről. Azok a meghívások, amelyekre még nem reagált, a megosztott album lista tetején jelennek meg.
    • Készítsen időközös videókat: Változtasson egy képet mozgalmas, 24 órás időközös (time lapse) videóvá. Egy gomb jelenik meg a tájképek esetén, mint például az ég, víztömegek, hegyek vagy városok. A videóján úgy fog tűnni, mintha egy egész nap telt volna el.
  • AR zóna: Fejezze ki magát úgy a kiterjesztett valóságban, mint korábban soha. Készítsen saját hangulatjeleket, matricákat, firkákat és még sok minden mást.
    • További díszítések a hangulatjel matricáihoz: Mutassa meg saját egyedi stílusát, adjon hozzá Tenor GIF-eket díszítésként saját egyéni AR hangulatjel matricáihoz.
    • Háttérszínek maszk módban: Tartsa a fókuszt az AR hangulatjelen, miközben maszkként viseli. Válasszon a különböző színek közül, amelyeket háttérként használhat.
  • Google Duo: Maradjon kapcsolatban kiváló minőségű videóhívásokkal. A One UI felhasználói felület exkluzív funkciókat kínál.
    • Legyen képes több mindenre a videóhívások közben: Videóhívás közben megoszthat egy másik alkalmazás képernyőjét a Google Duo alatt. Nézzék együtt a YouTube-ot, osszanak meg fényképeket, böngésszenek a térképen stb.
    • Csatlakozzon a videóhívásokhoz prezentáció módban: A telefonján folytatott videóhívás közben prezentáció módban csatlakozhat ugyanahhoz a híváshoz a táblagépéről. A táblagép képernyője megosztásra kerül a többi résztvevővel, miközben a hang és a kép tovább hallható és látható a telefonon.
  • Samsung Health: Nyerjen mélyebb betekintést egészségi állapotába és élvezze a továbbfejlesztett edzéskövetést a Samsung Health legújabb verziójában.
    • Nyerjen betekintést a testösszetételébe: Tűzzön ki tömeggel, testzsírszázalékkal és vázizomtömeggel kapcsolatos célokat. Tippeket fog kapni a céljai elérésével kapcsolatban.
    • Alakítson ki jobb alvási szokásokat: Kísérje figyelemmel alvását és részesüljön tanácsadásban az alvási mintái alapján.
    • Továbbfejlesztett edzéskövetés: Galaxy Watch4 óráján beállíthat intervallum edzési célokat, mielőtt futni vagy kerékpározni megy. Ha végzett, jelentést kap a telefonjára. Órája a futás közbeni verejtékezés mértékéről és a pulzus visszaállásáról is képes információt adni aerob edzések során.
  • Samsung Notes: Írjon, rajzoljon vagy firkantson le gyors jegyzeteket. A Samsung Notes mostantól még tökéletesebben csatlakozik használója más alkalmazásaihoz és eszközeihez.
    • Készítsen gyors jegyzeteket böngészés közben: Kövesse nyomon forrásait az új vágási lehetőségekkel. Belefoglalhat Samsung Internet vagy Galéria tartalmakat, amikor jegyzetet hoz létre a gyorspanelen vagy a Feladatok Edge-panelen.
  • Smart Switch: Másolja át a névjegyeket, fényképeket, üzeneteket és beállításokat egy régi telefonról vagy táblagépről az új Galaxy készülékére. A One UI 4.1 segítségével több mindent lehet átvinni, mint valaha.
    • További átviteli lehetőségek: 3 lehetőség közül választhat, amikor tartalmat visz át új Galaxy készülékére. Dönthet úgy, hogy mindent át szeretne vinni, vagy csak a fiókjait, névjegyeit, hívásait és üzeneteit szeretné átvinni, vagy pedig az Egyéni menüpontban kiválaszthatja, hogy pontosan mit szeretne átvinni.
  • SmartThings Find: Keresse meg telefonját, táblagépét, óráját, fülhallgatóját és egyéb holmiját a SmartThings Find segítségével.
    • Kapjon értesítést, ha valamit elhagyna: Dolgainak elvesztése legyen a múlté. Beállíthatja úgy, hogy figyelmeztetést kapjon, ha a Galaxy SmartTag túl messze van ahhoz, hogy csatlakozzon a telefonjához.
    • Keressék meg együtt az elvesztett eszközt: Megoszthatja eszközeinek helyét másokkal. Ha egy eszköz elveszik, segítséget kérhet egy másik személytől, hogy megkeresse a közelben.
  • Megosztás: A One UI 4.1 még több lehetőséget kínál a dolgaink másokkal való megosztására.
    • Ossza meg wifi hálózatát: A Gyors megosztás segítségével megoszthatja jelenlegi Wi-Fi hálózatát másokkal. Az a személy, akivel megosztja, automatikusan, jelszó megadása nélkül fog tudni csatlakozni.
    • Ha képeket és videókat oszt meg, foglalja bele a szerkesztési előzményeket: Ha képeket és videókat oszt meg a Quick Share funkcióval, akkor az összes szerkesztési előzményt belefoglalhatja, így a fogadó fél láthatja, hogy mi változott, vagy akár vissza is térhet az eredetihez.
    • Tippek megosztása másokkal: Talált valami hasznosat a Tippek alkalmazásban? Koppintson a Megosztás ikonra, és küldje el egy barátjának.
  • Még több funkció és fejlesztés:
    • Színpaletta: A telefon egyedi színekkel testreszabható a háttérkép alapján. Egyéni színpalettája mostantól több alkalmazásban is megjelenik, beleértve a Google által biztosított alkalmazásokat is.
    • Okos javaslatok: Galaxy készüléke sokkal okosabb lett. Amikor elkezd felvenni egy eseményt a naptárába, az eszköz a szöveges üzenetek és a telefonon zajló egyéb tevékenységek alapján címet és időpontot javasol. Hasonló javaslatokat fog kapni a Naptár, a Reminder, a Billentyűzet, az Üzenetek és más alkalmazások alatt is.
    • Tegye rendbe az árnyékokat és a tükröződéseket a Fényképszerkesztőben: A tárgyeltávolító használatakor az árnyékok és a tükröződések automatikusan eltűnnek.
    • Adjon hangulatjeleket a naptárához: A matricákon kívül most már hangulatjeleket is hozzáadhat egy dátumhoz a naptárában, hogy kifejezze érzéseit.
    • Válasszon szövegjavító alkalmazásokat a Samsung Billentyűzet alatt: Válassza ki, mely alkalmazásokban tart igényt automatikus szövegjavításra. Kapcsolja be szövegfogalmazós alkalmazásoknál, ahol ellenőrzés alatt akarja tartani helyesírását és nyelvhelyességét, és kapcsolja ki az üzenetküldő alkalmazásoknál, ahol kevésbé szeretne hivatalos lenni.
    • Szélesebb körben elérhető billentyűzet-opciók: A billentyűzetkiosztások, a beviteli módszerek és az egyes nyelvekhez tartozó funkciók mostantól több régióban is elérhetők, így a gépelés könnyű lesz, bárhol is legyen. A Beállításokban bármikor visszaválthat a korábbi kiosztásra.
    • Szabja testre a hangzás egyensúlyát: A Kisegítő lehetőségek beállításai között a csatlakoztatott eszközök (például hangszórók vagy fejhallgatók) bal/jobb hangzási egyensúlyát a telefon hangszóróinak hangegyensúlyától különálló módon állíthatja be. Ez lehetővé teszi, hogy tökéletesen kiegyensúlyozza fejhallgatójának hangzását anélkül, hogy ez hatással lenne a csengőhang és a telefonhangszórók hangjára.
    • Új műveletek Bixby rutinokhoz: Mostantól rutinokat is létrehozhat, amelyek megváltoztatják óralapját vagy bekapcsolják a speciális beállításokat, például az akkumulátor védelmét.
    • Szabja testre a virtuális memóriát: Válassza ki telefonja virtuális memóriájának méretét a RAM Plus segítségével az Eszközkarbantartóban. Használjon többet, ha teljesítményt szeretne növelni, illetve kevesebbet, ha tárhelyet szeretne megtakarítani.
    • Játékoptimalizáló szolgáltatás: A CPU/GPU teljesítménye a játék korai szakaszaiban nem lesz korlátozott. (A teljesítmény-kezelési funkció a készülék hőmérséklete alapján megmarad.) „Alternatív játékteljesítmény-kezelés mód” lép működésbe a Game Boosterben. A harmadik féltől származó alkalmazásoknak engedélyezett lesz, hogy megkerüljék a Játékoptimalizáló Szolgáltatást.

Egyes alkalmazásokat a One UI 4.1 frissítés után külön kell frissíteni.