Kevesen tudják, azonban létezik a Samsung berkein belül egy úgy nevezett: Galaxy Premier szolgáltatás, ami csak a dél-koreai vállalat eddig megjelent két összehajtható készüléke, a Galaxy Fold és a Galaxy Z Flip mellé jár, hogy a lehető legjobb élményben legyen részük a felhasználóinak. Különlegessége abban lapulna, hogy a Samsung Ügyfélszolgálata a hét mindennapján, a nap 24 órájában várja a 06-80-SAMSUNG betükre (7267864) kiadott telefonszámon az észrevételeket, hiba bejelentéseket és lényegében mindent. (Bár azt hozzátenném, hogy ha rajtam múlott volna, akkor külön egy dedikált gombot hoztam volna létre számukra, hogy a kapcsolási idő lényegesebb gyorsabb legyen.)

Ezen kívül ott lapul az 1 éves extra kijelzővédelem, amit grátiszban kapnak a vásárlói. Ez annyit jelentene, hogy a szokásos jótálláson felül egyszeri kedvezményes kijelző cserét biztosítanak a vásárlástól számított 1 éven belül. A Samsung persze kihangsúlyozza, hogy a cseppet sem hétköznapi telefonok különleges törődést igényelnek, ettől függetlenül a baj bármikor bekövetkezhet.
Ha a terméket nem hivatolos forgalmazótól vásárolnád, akkor eléggé zsebbe kellene nyúlni a kijelzőjének cseréjénél. Csak, hogy meglegyen fejben mindenkinél, mutatnám mennyi az annyi:
- a Galaxy Z Flip kijelző cseréje: ~242 ezer forint,
- a Galaxy Fold külső kijelzőjének csere költsége: ~64 ezer forint,
- míg a Galaxy Fold belső kijelzőjének a cseréje: ~250 ezer forint.
Ezzel szemben, ha rendelkezel az 1 éves extra kijelzővédelmi szolgáltatással, akkor jelentősen lefaraghatod a törött kijelzőnek a javítási árát:
Modell: | Ajánlott maximum javítási költség: |
Galaxy Z Flip | 46 990 Ft |
Galaxy Fold | 63 500 Ft |
Forrás: Samsung Magyarország
A kedvezményes költségű kijelző csere felhasználhatósága azonban kritériumokhoz van kötve, amik az alábbiak:
- kizárólag olyan törés, repedés vagy fizikai sérülés esetén vehető igénybe, amely funkcionális hibát okoz;
- kizárólag olyan töréssel, repedéssel vagy fizikai sérüléssel rendelkezik, amely funkcionális hibát okoz a termék rendeltetésszerű használatában vagy akadályozza annak biztonságos használatát;
- nem vehető igénybe esztétikai hibák (pl.: karcok), illetve folyadék okozta sérülések, valamint hibák javítására;
A kijelzőnek a cseréjét amúgy nem lehet mindegyik szervízben elvégeztetni. A termékeket le lehet adni, azonban a szervízelés Magyarországon – tudomásunk szerint! – csak három helyen végzik:
- az Oktogon Szervíz Kft.-nél (1066 Budapest, Teréz körút 24),
- a TMX Mobile Solution Kft.-nél (2040 Budaörs, Kinizsi utca 2/B),
- és a Mobile Connect Kft.-nél (9700 Szombathely, Thököly Imre utca 32.).
Egyetlen dologról kell még megemlékeznem, ami kimondottan a Galaxy Z Flip vásárlóihoz szó. Nem olyan régen született egy döntés, melynek értelmében a Samsung Magyarország Zrt. által forgalomba hozott készülékeknél – 2 éves jótállási idejűk alatt – egyszer ingyenesen cserélnek kijelzővédő fóliát. Nyilván a folyamat több napos átfutási idővel jár, viszont ez is grátisz szolgáltatás, amiről valamiért nagyon hallgatnak mindenfele.
Utószó: a cikk tájékoztató jellegű, az idő múlásával a fentebb írtak változhatnak. Most mindössze egy afféle helyzetjelentést hoztam el.