Címke: Galaxy Fold

Összesítettük, eddig miként alakult a Galaxy Z Fold-termékcsalád árképzése

Az a hír járja, hogy a Galaxy Z Flip5 5G az előző generációhoz képest drágább modell lesz; így jött egy kószagondolat azzal kapcsolatban, hogy érdemes lenne egy nyitóárral kapcsolatos összesítő táblázatot létrehozni, hogy lássuk, melyik termék, milyen árponton kezdte el az életpályáját. Régebben havi szinten foglalkoztunk a portfólióban lévő készülékek áraival; azonban a változás mértékét inkább negyedéves viszonylatban lehetett látványosabban prezentálni, így a gyakoriságon csökkentettük. A Galaxy Z Flip-termékcsaláddal már foglalkoztunk, ezért egy kalap alatt kielemeznénk a Galaxy Z Fold-okét is.

Ugye a Galaxy Z Fold-éra a Samsung prémium és egyben összehajtható készülékének vonala. Sosem volt olcsó, hiszen a technológiai újításokért elkérték mindig a felárat; cserében viszont nem köszön vissza minden utcasarkon. A Galaxy Fold-ot annak idején a Galaxy S10 termékcsaláddal mutatták be, melynek forgalmazását tavasz végére, nyár elejére ütemezték volna; viszont a felmerülő hibák miatt őszre halasztották.

Mutatnám a listát, hogy Magyarországon, Németországban és az USA-ban, milyen árponton kerültek bevezetésre az adott kondíciókban:

TermékHUFEuroDollar
Galaxy Fold LTE, 12/512GB695 990 Ft*
Galaxy Fold 5G 12/512GB2,100€*$1,980.99*
Galaxy Z Fold2 5G 12/256GB749 990 Ft*1,949€*$1,999.99
Galaxy Z Fold2 5G Thom Browne Edition, 256GB$3,299.99
Galaxy Z Fold3 5G 12/256GB699 990 Ft*1,799€*$1,799.99*
Galaxy Z Fold3 5G 12/512GB729 990 Ft*1,899€*$1,899.99
Galaxy Z Fold3 5G Thom Browne Edition, 512GB$3,349.99
Galaxy Z Fold4 5G 12/256GB779 990 Ft*1,799€*$1,799.99*
Galaxy Z Fold4 5G 12/512GB839 990 Ft*1,919€*$1,919.99
Galaxy Z Fold4 5G 12GB/1TB944 990 Ft*2,159€*$1,619.99
A Galaxy Z Fold-termékcsalád magyarországi (HUF), németországi (euro) és amerikai (dollar) nyitóárai.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung HU / DE / US / Galaxy Világa

Ugye ezek a nyers árak, amelyek semmilyen promócióval, bevezetési kampánnyal vagy éppen trade-in ajánlattal nem kerültek enyhítésre. Ha átfutottátok a táblázatot, akkor észlelhettétek, hogy általánosságban leszögezhető a 700 ezer forint körüli nyitány. A legeslegelső generáció, ami csak egy szimpla LTE hálózati csatlakozással bíró modell volt, se ment 600 ezer forint alá; sőt, anno semmilyen árengedményt nem élesítettek rá, ugyanis limitált ideig, mindössze kb. másfél hónapig volt jelen hazánkban – míg a meglévő raktárkészlet el nem fogyott.

Elnézve azt, hogy a Galaxy S22 és a Galaxy S23 termékcsalád között 15-20%-os áremelkedés mutatkozott, amit hasonlóképpen a Galaxy A53 5G és a Galaxy A54 5G között is észlelhettünk, biztosra vehető, hogy ismételten egy 700 ezer forint feletti árponton debütálhat az alapmodell, míg a legcombosabb tárhelyváltozatú súrolhatja az 1 millió forint körüli összeget.

Természetesen, ezek csak spekulációk, melyeket egyelőre se külföldi pletykák, se pedig kiszivárgott tények nem támasztják alá. Viszont a Galaxy Világa stábja úgy gondolja, hogy a manapság jelenlévő inflációt a Galaxy Z Fold5 leendő tulajdonosai is meg fogják érezni. Már csak az a kérdés, hogy milyen mértékben!

Szerintetek, mennyit kérhetnek el az új generáció alapmodelljéért?

Android 11-re frissült a Galaxy Fold és a Galaxy Z Fold2 5G

Megállás nélkül futnak be az Android 11 frissítések. A Samsung még december folyamán publikált egy listát, melyben a felhasználói figyelmét felhívta az esedékes operációs rendszer cserére. Az év első két hónapjaban a hátramaradt csúcskategóriás készülékeihez hozza el, majd mennek tovább az alacsonyabb szintet képviselők felé. Az összehajtható termékei közül legelőször (már karácsony előtt) a Galaxy Z Flip 5G részesült a felül adta újdonságokban, amit aztán a tavaly tavasszal piacra dobott 4G-s elődje követett.

Természetesen a vertikálisan hajtogatható termékcsaládja se marad ki a sorból, melyekre tegnaptól érhető el a One UI 3.0-qs update. Mind a két okostelefon az aktuális, januári biztonsági rést foltozó csomaggal tölthető le az OTA szerverről. Mondanom se kelljen, de a lentebbi linken elérhető hivatalos leírásból ugyanazt az egy modulrészt vegyétek ki, mint amit a másik Galaxy Z-készülékeknél, hiszen a magyarországi modellek csak egyetlen fizikai SIM kártya fogadására képesek.

Megjegyzés: Ha megengedtek egy jó tanácsot, akkor mielőtt teljesen beköltöznétek az R rendszerbe, csináljatok egy gyári visszaállítást, ugyanis a főszoftverek cseréjénél előfordulhatnak anomáliák. Nem mindig szokott, de azért célszerű, mert nagyon sok ideiglenes fájlt halmozhatott fel az előző op. rendszer, amik feleslegesen foglalják a helyet, illetve gerjesztenek olyan hibákat, mint pl.: a Fényképező app-ban előbukó Filter Provider gondja. Jobb a megelőzés, higgyetek nekem!

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Közös képen a Galaxy Fold és a Galaxy Z Fold2 5G.
Forrás: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

Buildszám: F900FXXU4DUA1 | F916BXXU1CTLL
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2021-01-19
Biztonsági javítás szintje: 2021-01-01


Az alábbiak az újdonságok:

A One UI 3 arra szolgál, hogy segítsen Önnek a fontos dolgokra összpontosítani. Vizuális újratervezésünk révén továbbfejlesztettük azokat a helyeket, amelyeket Ön a legtöbbször látogat meg, például a Kezdőképernyőt és a gyorspanelt, hogy csökkenthessük a zavaró tényezőket, kiemeljük a fontos információkat, és következetesebbé tegyük az Önnek nyújtott élményt. A teljesítményfejlesztések segítségével az alkalmazások gyorsabban futnak, miközben az akkumulátor-töltöttséget kevésbé veszik igénybe. A One UI 3 pedig új adatvédelmi vezérlőelemekkel, egyszeri engedélyekkel és továbbfejlesztett Digitális jólét funkcióval segíti az Ön általi irányítást.

A részletekről <ide klikkelve> informálódhatsz!

A Samsung uralta a 2020-as évet az összehajtható okostelefonok piacán

Nem semmi évet tudhat a Samsung magunk mögött. Idén tavasszal és ősszel is bemutatott egy-egy összehajtható készüléket, elég csak felidézni a Galaxy Z Flip-et és a Galaxy Z Fold2 5G-t. Azóta mind a kettő kapott egy kiegészítő változatot, hiszen előbbiből az 5G-s került piacra, utóbbit pedig a kínai régióban egy másabb formában hozták el. Jelenleg tehát nagyjából 7 változattal rendelkezik, amely valójában csak háromnak feleltethető meg. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a versenytársak még a kivárásra játszanak. Láttunk 2020-ban másabb megoldású prototípusokat, mint pl.: a rollable szegmenst, aminek azért még ki kell forrnia.

A Samsung egyértelműen dominált az összecsukható okostelefonok piacán 2020-ban. A dél-koreai vállalat a 2020-as évben 90% feletti házrész arányt zsebelt be, amivel messze kiemelkedik a konkurencia eredményei közül. Várhatóan ez az évtized indíthatja be az szegmens fellendülését, ami 2025-re teljesedhet ki és terjedhet el a tabletek, valamint a notebookok körében is. De ne rohanjunk annyira előre, helyette vessünk egy pillantást, miként alakultak az elmúlt negyedévek.

Negyedéves felosztásban az összehajtható okostelefon eladásai mutatói.
Forrás: DisplaySupplyChain

A DSCC jelentése szerint, az összecsukható panelek szállítása 2020-ban 454%-kal növekedtek az előző évhez képest, ami nagyjából 3.1 milliónyi készüléket takarnak. Ez a következő esztendőben további 394%-kal mozdulhat ki felfelé, de nyilván csak becsült adatokról van szó, amibe egy újabb esetleges COVID-19 hullám is bármikor beleszólhat, vagy éppen bármiféle Huawei elleni szankció. A lényeg, hogy a becsült szállítmányok értéke 462 millió amerikai dollárt is meghaladhatja.

Bárhogy nézzük, a Samsung egyelőre versenytárs hiánya miatt tud ilyen mértékben érvényesülni. Senkit meg se lepjen, hogy a legnépszerűbb készülékei között az ideiek foglalnak helyet. Az oldal információi szerint a legnagyobb szeletet a tortából, egészen pontosan 65%-ot a Galaxy Z Fol2 5G ragad ki, amit a Galaxy Z Flip 5G követ 27%-kal.

Ezenkívül a jelentés azt is kimondja, hogy a dél-koreai vállalat az összecsukható Z-termékcsaládjára összpontosít a Galaxy Note-sorozaton túl. Az elkövetkező esztendőben a Samsung várhatóan nem kevesebb, mint három foldable kategóriás készüléket dobhat a piacra, melyekkel a Galaxy Z-családot erősíti. Nagyon benne a levegőben az a pletyka, miszerint várható egy úgy nevezett FE vagy Lite változat, bár egyelőre nagyon a sűrű erdőben tapogatóznak a pletykálkodók, hiszen arról se tudni, melyik változatból futhat be.

Külön meglepetés, hogy az európai régióban van a legnagyobb igény a termékcsoportra. 29%-át bitorol a tortából, amelyet Dél-Korea követ 26%-kal, majd pedig Kína 25%-kal. (Így már érthető, miért volt olyan fontos a Galaxy W2021 5G-nek a bevezettetése.)

Az összehajtható okostelefonok eladási házrész aránya.
Forrás: Counterpoint Research

Zárásképpen szeretnék még néhány érdekes információt megosztani. Az egyik ilyen, hogy a termékcsalád legkedveltebb processzorlapkája a Qualcomm lett, ami 96%-os házrésszel eltiporta a konkurens chipseteket. Többségében a Snapdragon 865+-os lapka épült a termékekbe, de azért akadtak Snapdragon 855+-osok is, mint pl.: a Galaxy Z Flip LTE változata által. Összességében előbbi erőforrás 80%-ot tett ki az összből.

A panel alapanyaga szempontjából az ultravékony üveg (UTG) eléggé nagyot ment. A 2020 harmadik negyedévében eladott készülékek 92%-ában ilyen épített, ami várhatóan az évzárásával 87%-ra esik vissza, de annyi baj legyen. A csökkenés azért következhet be, mivel az LTPO megoldás debütált az év utolsóelőtti időszakában, ami a jövő évben nagyobb hangsúlyban kaphat.

Kíváncsian várom, miként formálódik a jövő évben a foldable/rollable termékcsalád!

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.

Szépen halad a One UI 2.5-re történő frissítés

Míg több országban megkezdődött a One UI 3.0-nak a béta tesztidőszaka, addig a szoftverfejlesztők véghajrába kerültek a One UI 2.5-ös felületének a frissítési ütemezésével. Szinte minden olyan készülékre megérkezett már, amire el akarták hozni – persze akadnak régiók, mondjuk a hazai független XEH-s, ahol még nem teljes az összkép. Az utolsó One UI 2.x verziót a Galaxy Note20-szal mutatták be, ami a már emlegetett 2.5-ös verziószámmal büszkélkedik. Ezzel pedig kijelenthető, hogy zárul az életpályája, ami jó hír lehet azoknak, akik csak belépőszintű vagy közép alsó szegmensű terméket vásároltak, mivel akadnak köztük olyanok, amelyek csak 2.0-ra update-telödtek gyengébb hardveri adottságaikból fakadóan, így várják a főverzió ugrást.

A One UI 2.5 egyik húzó USP-je a vezeték nélküli DeX mód elhozása volt, amit a gyártó 2019 után piacra dobott tévéinél lehet használni. Anno a Galaxy S8-cal mutatkozott be az üzemmód, amihez a DeX Station nevű kiegészítő elengedhetetlen volt, majd a Galaxy S9-cel Dex Pad-ra váltottak. A dél-koreai vállalat viszonylag hamar belátta, hogy ha népszerűsíteni szeretnék a funkciót, akkor el kell hagyniuk a plusz kiegészítő használatát. Végre bizonyos esetekben nincs szükség a plusz kábelre. Egy másik érdekes húzás a felületnél a Wi-Fi-nek az okosítása, amivel stabilabb kapcsolatra képes azáltal, hogy a felhasználót informatív jelleggel tájékoztatja.

A One UI 2.5 életciklusa augusztusban vette kezdetét. A felsőkategóriát egészen a 2018-as modellekig frissítik fel, azonban a Galaxy S9-eknél és a Galaxy Note9-nél még éppen az átírási folyamat zajlik. Vélhetően napokon/heteken belül a magyar felhasználóknál is feldobódik a szoftverfrissítési lehetőség, amivel bátran éljetek. Külön kiemelném a Galaxy A51 és a Galaxy A71 duóját, hiszen a két középkategóriásra szintén befut, csak éppen a hiányosabban változata – mivel DeX módra egyik sem alkalmas.

UPDATE: Közben megérkezett a Galaxy S9-családra!

A tisztán látás mivoltából összeszedtük a felületváltás élesítésének kiadási dátumait, így, aki már régebben telepített frissítést a készülékére, az is csekkolni tudja, hogy van-e rá már 2.5 vagy sem?!

A kép illusztráció.
Fotó: Galaxy Világa

Íme a frissítési menetrend:

2020 augusztusában:

2020 szeptemberében:

2020 októberében:

2020 novemberében:


Zárásképpen másolnám a hivatalos frissítési leírást:

  • Samsung DeX:
    • Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
      Vezeték nélküli csatlakozás TV-készülékekhez Wi-Fi Direct segítségével (Miracast-tal kompatibilis).
    • Gyorspanel DeX: 2019 után forgalomba bocsátott Samsung okostelevíziók használata javasolt.
      Képernyőnagyítás és betűméret-opciók támogatása a testreszabáshoz eltérő kijelzőméreteknél.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A Pro Video funkció feljavításra került.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.

Íme a Samsung összehajtható készülékeinek aktuális infógrafikája

Részben a Galaxy Fold debütálása miatt döntöttem úgy tavaly októberben, hogy létrehozok egy olyan Samsung termékekre specializálódott (rajongói) oldalt, ami összefoglalja az összes terméküket, amelyekkel az IM Divízióban találkozhatnak az érdeklődők. Még az évtizedforduló előtt piacra dobták a leginnovatívabb okostelefonjukat, amivel felhívták magukra a figyelmet, mert erre tényleg már nem lehetett olyat rámondani, ráaggatni, hogy másolták X.Y. gyártót. Egyedi lett, de kellett is hozzá legalább félévtizednyi tervezés és „rajtaülős”, hogy útnak indíthassák a Galaxy Z-családjukat, ami piacot teremel.

A Galaxy S10-zel jelentették be a Galaxy Fold-ot, de a rajtját csak nyárra tervezték! Még mielőtt bármi kezdetét vehette volna, felütőtte a fejét némi probléma, hiszen ha visszaemlékeztek, akkor az újságíróknak kiküldött termékeknél előfordultak kijelző gondok abból adódóan, hogy nem bírták a hajtogatást. Aztán nagyjából két hónap csúszással élesedett a termék a világpiacán, ami Magyarországra 2019. december folyamán futott be. Rövid ideig és eléggé limitált darabszámban találkozhattak vele a magyarok, hiszen januárra már hűlt helye volt a kihelyezéseinek. 2020 februárjában viszont érkezett a Galaxy Z Flip, ami próbálta betölteni az előd által keletkezett űrt, felemás szájízzel. Tetszett az embereknek, de a Galaxy Fold szintjét nem ütötte meg.

Szerintünk tudatosan történhetett mindez, hiszen akkor a Galaxy Z Fold 2-nek nem sok relevanciája lett volna ősszel; illetve arra helyezték a fókuszt, hogy brandet építsenek, illetve megteremtsenek egy ténylegesen is prémium szegmenst, amivel kiemelkedik a tömegből. Ez összejött.

Immáron három különféle terméket különböztetünk az összehajtható készülékeinél, amihez készítettek egy remek infógrafikát, amit mutatnék is:

Hivatalos: immáron hosszabb távú a főszoftver támogatása a Samsung készülékeknek

Az augusztus elején megtartott Unpacked esemény végén elhangzott, hogy a Samsung a Google-lel még szorosabbá fűzte az együttműködését, melynek köszönhetően: immáron nem két, hanem három főszoftvernyi támogatással látják el a folytatásban érkező készülékeiket. Akkoriban még nem érkezett erről semmiféle hivatalos sajtóközlemény, ezért vártunk a hír közzétételével, azonban minap a Samsung Global-on publikálásra kerültek a részletek, aminek sokan fognak örülni.

A Samsung Electronics megerősítette elkötelezettségüket! Céljuk, hogy a lehető legjobb mobil élményt nyújtsák a Galaxy felhasználók számára azáltal, hogy az Androidos operációs rendszerű kütyüjeiknél három generációs frissítési támogatást nyújtanak – s ezáltal több millió elégedett Galaxy eszközt használóra tehetnek szert, akik a folytatásban méginkább ragaszkodni fognak majd a márkához.

„A Samsung elkötelezett amellett, hogy támogassa a felhasználókat, hogy teljes mértékben élvezzék a legújabb mobil élményeket, miközben Galaxy készüléküket használják. (…) Mivel az emberek hosszabb ideig ragaszkodnak az okoseszközükhöz, azon dolgozunk, hogy biztonságos védelmet és izgalmas új funkciókat biztosítsunk a kezükben lévő eszközöknek. Az Android OS legfeljebb három generációjának támogatásával kibővítjük Galaxy termékeink életciklusát, és ígéretet teszünk arra, hogy egyszerű és biztonságos mobil élményt nyújtunk, amely a legújabb innovációk előnyeit élvezi, amint elérhetők lesznek.”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Electronics mobil kommunikációs üzletágának alelnöke és szoftverplatform-csoport vezetője.

Természetesen a felsőkategóriát használó készüléktulajdonosok élvezhetik első sorban az életciklus elnyúlását, viszont lesznek olyan Galaxy A-szériás termékek is, aminél szintén megugorják mindezt. A lentebbi listára pillantva, számomra az körvonalazódott, hogy a Galaxy A5x-ek lehet a vízválasztó termékcsalád, bár ha a jövő évben valóban más alacsonyabb számozású termékéből is érkezik 5G-s variáns, akkor azok még simán hozzácsapódhatnak.

Az év végére van kiírva a Galaxy S20-családnak az Android 11-re történő frissítési ütemterve. A húszasok az év elején Android 10-zel láttak napvilágot, azaz 2022-ben (legalábbis az előző évet figyelembe véve!) érkezhet az Android 12-es, míg 2023-ben az Android 13-as operációs rendszer. A Galaxy S10- és Galaxy Note10-széria pedig Android 12-vel búcsúzik a meghosszabbított szoftvertámogatók névsorából.

A jelenlegi felállás szerint, az alábbi termékek élvezhetik a döntéssel járó különleges bánásmódot:

Galaxy S-szériából:

  • Galaxy S20 | Galaxy S20 5G | Galaxy S20+ | Galaxy S20+ 5G | Galaxy S20 Ultra | Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S10 Lite | Galaxy S10e | Galaxy S10 | Galaxy S10 5G | Galaxy S10+
  • A folytatásban érkező következő Galaxy S-széria tagjai.

Galaxy Note-szériából:

  • Galaxy Note 20 | Galaxy Note 20 5G | Galaxy Note 20 Ultra | Galaxy Note 20 Ultra 5G
  • Galaxy Note 10 Lite | Galaxy Note10 | Galaxy Note 10 5G | Galaxy Note 10+ | Galaxy Note 10+ 5G
  • A folytatásban érkező következő Galaxy Note-széria tagjai.

Galaxy Foldable-készülékeiből:

  • Galaxy Z Fold 2 | Galaxy Z Fold 2 5G
  • Galaxy Z Flip | Galaxy Z Flip 5G
  • Galaxy Fold | Galaxy Fold 5G
  • A folytatásban érkező következő összehajtható készülékek.

Galaxy A-szériából:

  • Galaxy A71 | Galaxy A71 5G
  • Galaxy A51 | Galaxy A51 5G
  • Galaxy A90 5G
  • A folytatásban érkező hardverben erős Galaxy A-széria tagjai.

Galaxy Tablet-készülékeiből:

  • Galaxy Tab S7+ | Galaxy Tab S7+ 5G | Galaxy Tab S7 | Galaxy Tab S7 5G
  • Galaxy Tab S6 | Galaxy Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S6 Lite
  • A folytatásban érkező következő Galaxy Tab S-széria tagjai.

Mi az a Galaxy Premium Szolgáltatás?

Kevesen tudják, azonban létezik a Samsung berkein belül egy úgy nevezett: Galaxy Premier szolgáltatás, ami csak a dél-koreai vállalat eddig megjelent két összehajtható készüléke, a Galaxy Fold és a Galaxy Z Flip mellé jár, hogy a lehető legjobb élményben legyen részük a felhasználóinak. Különlegessége abban lapulna, hogy a Samsung Ügyfélszolgálata a hét mindennapján, a nap 24 órájában várja a 06-80-SAMSUNG betükre (7267864) kiadott telefonszámon az észrevételeket, hiba bejelentéseket és lényegében mindent. (Bár azt hozzátenném, hogy ha rajtam múlott volna, akkor külön egy dedikált gombot hoztam volna létre számukra, hogy a kapcsolási idő lényegesebb gyorsabb legyen.)

Az Infinity Flex Display bejelentésének pillanata. Forrás: Slash Gear

Ezen kívül ott lapul az 1 éves extra kijelzővédelem, amit grátiszban kapnak a vásárlói. Ez annyit jelentene, hogy a szokásos jótálláson felül egyszeri kedvezményes kijelző cserét biztosítanak a vásárlástól számított 1 éven belül. A Samsung persze kihangsúlyozza, hogy a cseppet sem hétköznapi telefonok különleges törődést igényelnek, ettől függetlenül a baj bármikor bekövetkezhet.

Ha a terméket nem hivatolos forgalmazótól vásárolnád, akkor eléggé zsebbe kellene nyúlni a kijelzőjének cseréjénél. Csak, hogy meglegyen fejben mindenkinél, mutatnám mennyi az annyi:

  • a Galaxy Z Flip kijelző cseréje: ~242 ezer forint,
  • a Galaxy Fold külső kijelzőjének csere költsége: ~64 ezer forint,
  • míg a Galaxy Fold belső kijelzőjének a cseréje: ~250 ezer forint.

Ezzel szemben, ha rendelkezel az 1 éves extra kijelzővédelmi szolgáltatással, akkor jelentősen lefaraghatod a törött kijelzőnek a javítási árát:

Modell:Ajánlott maximum javítási költség:
Galaxy Z Flip46 990 Ft
Galaxy Fold63 500 Ft
Az ajánlott maximum bruttó javítási költségekei az összehajtható készülékeknek.
Forrás: Samsung Magyarország

A kedvezményes költségű kijelző csere felhasználhatósága azonban kritériumokhoz van kötve, amik az alábbiak:

  1. kizárólag olyan törés, repedés vagy fizikai sérülés esetén vehető igénybe, amely funkcionális hibát okoz;
  2. kizárólag olyan töréssel, repedéssel vagy fizikai sérüléssel rendelkezik, amely funkcionális hibát okoz a termék rendeltetésszerű használatában vagy akadályozza annak biztonságos használatát;
  3. nem vehető igénybe esztétikai hibák (pl.: karcok), illetve folyadék okozta sérülések, valamint hibák javítására;

A kijelzőnek a cseréjét amúgy nem lehet mindegyik szervízben elvégeztetni. A termékeket le lehet adni, azonban a szervízelés Magyarországon – tudomásunk szerint! – csak három helyen végzik:

  1. az Oktogon Szervíz Kft.-nél (1066 Budapest, Teréz körút 24),
  2. a TMX Mobile Solution Kft.-nél (2040 Budaörs, Kinizsi utca 2/B),
  3. és a Mobile Connect Kft.-nél (9700 Szombathely, Thököly Imre utca 32.).

Egyetlen dologról kell még megemlékeznem, ami kimondottan a Galaxy Z Flip vásárlóihoz szó. Nem olyan régen született egy döntés, melynek értelmében a Samsung Magyarország Zrt. által forgalomba hozott készülékeknél – 2 éves jótállási idejűk alatt – egyszer ingyenesen cserélnek kijelzővédő fóliát. Nyilván a folyamat több napos átfutási idővel jár, viszont ez is grátisz szolgáltatás, amiről valamiért nagyon hallgatnak mindenfele.

Utószó: a cikk tájékoztató jellegű, az idő múlásával a fentebb írtak változhatnak. Most mindössze egy afféle helyzetjelentést hoztam el.