Címke: Galaxy Z Fold6 5G

Nincs meglepetés a tárhely téren

Április végével egyre közelebb kerülünk a nyáron esedékes Unpacked eseményhez, ahol a következő generációs Galaxy Z-termékek mutatkozhatnak be. Az elmúlt hetekben már szóba hoztuk őket, hiszen Ross Young szolgáltatott pletyka alapot, legutóbb a színek terén. Az iparági bennfentes azonban kitért arra is, hogy milyen tárhely opciókkal érkezhetnek, bár a címsorban már elárultam röviden: semmiféle meglepetéssel ne számoljatok; csak hozzák a kötelezőt, azaz másolják az előző esztendők felállását. Állítása szerint, a Galaxy Z Flip6 5G 256GB-os és 512GB-os, míg a Galaxy Z Fold6 5G 256GB-os, 512GB-os és 1TB-os tárhelyválasztékot kínál az érdeklődőinek. Azaz a 128GB-os lehetőség teljesen kikopott, és már nem is szeretnének visszakozni.

Mutatnám forrásunk tweet-jét, majd lentebb folytatom:

Ilyen téren tehát nem fog megújulni a termékcsoport új generációja. A Galaxy Z Flip6 5G-nél 8GB RAM társaságában várható, míg a Galaxy Z Fold6 5G-nél a 12GB lesz a mérvadó. Érdekes mód, még az 1TB-osnál se lépik meg a több RAM-terjedelmet, azaz a 16GB-ot, holott már volt olyan terméke – a Galaxy S20 Ultra 5G mondjuk 2020 februárjától –, aminél ennyivel rukkoltak elő. A tárhelyekre egységesen az UFS 4.0 szabvány lesz a jellemző, ami érthető, hiszen csak a 128GB-osnál és az annál kisebb méretűnél van jelen az UFS 3.1

A kevésnek tűnő RAM mennyiséget a felhasználók a RAM Plus funkcióval tovább tudják logikai szinten növelni, ugyanis akár 8GB-ot is hozzá tudunk csapni azáltal, hogy a fizikális tárhelyből leválasztunk. Nyilván ez nem annyira hatékony, mint ha ténylegesen ennyivel többel lenne felszerelve, de akinek kevés, annak van lehetősége áthidalni a felmerülő problémákat. A semmihez képest azért tud segíteni.

A Galaxy felhasználónknak egyelőre várniuk kell a 2TB-os tárhely lehetőségre a Galaxy Z Fold-szériánál, míg az 1TB-osra a Galaxy Z Flip-érában.

Ross Young amúgy nem tesz említést se a színek, se a tárhelyek terén a Galaxy Z FE és a Galaxy Z Ultra variánsról, amiből arra következtetnék, hogy vagy nem idén érkezik, vagy egyelőre nem akarja nyilvánosságra hozni, mert még vár valamiféle megerősítést az érkezésükre.

Színekről árulkodott Ross Young a nyári összehajtható készülékek kapcsán

Aki már egy ideje olvassa az oldalunkat, vagy nyomon követi az okostelefonok piacát, annak nem lehet ismeretlen Ross Young neve, aki a Display Supply Chain Consultants alapítója, és már 25 éve foglalkozik a kijelzőkkel. Nos, az iparági bennfentestől mindig kapunk információkat a jövőben érkező flagship termékekkel kapcsolatban, így nemrég a Galaxy Z Fold6 5G és a Galaxy Z Flip6 5G kapcsán osztotta meg értesüléseit, amemlyeket akár kezelhetünk végleges tényeknek is, ugyanis nagyon kevés eltérés szokott lenni az állításai és a valós felhozatal között. (Természetesen, a fenntartás a helyesebb kifejezés, mert bármikor belenyúlhat a gyártó a felállásba.)

Anno, márciusban már beszámolt arról, milyen színekben várható az új generációs foldable termékcsaládja a Samsungnak, amely valamiért lekerülte figyelmünket. A teljesség kedvéért azért a bevezetőben megosztanám, hogy lássátok, nagyjából másfél hónap leforgása alatt, mennyit változott a felállás vagy éppen ellenkezőleg. Akkoriban azt írta, hogy

  • a Galaxy Z Fold6 5G-ből: érkezni fog Dark Blue, Light Pink és Silver;
  • míg a Galaxy Z Flip6 5G-ből: Light Blue, Light Green és Yellow színvariáció.

Most, a héten újabb tweetben értekezett az aktuális helyzetről. A Galaxy Z Flip6 5G alapszíneinél kihangsúlyozza, hogy a Light Green-ként említett színopciót tekintse a közönség nyugodtan a menta árnyalatnak. Ezen kívül a Silver is szerepet kaphat, amit amolyan Silver Shadow-ként képzeljünk magunk elé, azaz inkább az ezüstnek a sötétebb árnyalatait fogja megidézni, nem pedig a világosabbat. Magyarosabb csak a szürkés ezüstként említeném, de hogy ez mennyire lesz helytálló kijelentés, azt csak nyár közepén tudhatjuk meg.

Természetesen, lesznek kisebb volumenű színvariációk, kvázi ezek a Samsung.com exkluzívak sorában keresendők. Ilyen lehet a Crafted Black, a Peach és a White. Jó látni, hogy a fehéret újra visszahozzák a lehetőségek sorába, hiszen afféle tejfehérként tud eleganciát sugallni. A barack árnyalat eddig inkább a középkategóriában volt jelen, de nyilván a női vásárlók felé szeretnének általa nyitni.

A Galaxy Z Fold6 5G kapcsán szintúgy hozott megerősítést. A Dark Blue-ként említett színvariáció inkább a Navy Blue vonalra fog ráfeküdni, azaz a tengerészkék színre hajazhat. Külön megemlíteném, hogy a Light Pink még mindig ott van a lehetőségek sorában, ami azért meglepő, mely a Galaxy Z Fold-ok történelmében (világos) rózsaszín még nem fordult elő. A csajok inkább uniszex színek közül választhattak, mint sem számukra csajos színopciók közül. Ezt szeretnék némiképp helyre rakni. A Silver, szintén a Silver Shadow irányvonalra építkezne.

Ahogy a Galaxy Z Flip6 5G-nél, úgy itt is várható Samsung.com exkluzív színlehetőség, amelyet a Crafted Black és a White lehetőségekkel merítenének ki.

A koreai értesülések szerint, a nyárra esedékes Unpacked esemény még előrébb kerülhet, mint a tavalyi, amelynek főoka, hogy a pre-order időszaknak szeretnének megfelelő teret adni, valamint, ha már főszponzórai az Olimpiai Játékoknak, akkor ki akarják használni a reklámfelületet a Galaxy Z-termékek körében. Várhatóan valamikor július közepe előtt rendezhetik meg a leleplezést, a kampányukat pedig a Galaxy AI-jal szeretnék továbbtetőzni, amelynél újabb funkciók kerülhetnek be a repertoárba.  

Ne várjunk gyorsabb töltést az érkező Galaxy Z-termékeknél se

Szállingóznak a híresztelések a következő generációs összehajtható készülékek körül, amelyeket nyáron dobhatja piacra a Samsung. Az előzetes pletykák alapján, a Galaxy S24-termékcsaládhoz hasonlóan, most is cirka 2 héttel korábbi Unpacked eseménnyel lehet számolni, azaz a megszokott augusztusi közepi dátum mára már július elejiként emlegethető. Az új termékek sarkalatós kérdése a töltési sebességük, hiszen a gyártó a 25W-os gyorstöltéshez évek óta ragaszkodik – és csak nagyon a prémium szegmensben teszi lehetővé a 45W-os szupergyors töltés 2.0 szabványként elhíresült változatot, ami valójában nem a teljes feltöltés alatt dolgozik ilyen teljesítménnyel.

Mind a Galaxy Z Fold6 5G, mind pedig a Galaxy Z Flip6 5G megjárta a kínai hatóságok kötelező tesztjét, melynek berögzítése árulkodott egy s másról. Mint például arról, hogy az EP-TA800 típusszámú töltőadapterrel történt a töltéstesztje, ami ugye a 25W-os gyártói variáns, mely Type-C kimenettel rendelkezik. (Mindezt a MyFixGuide csapata szúrta ki.)

A kifotózott aloldalból kiderül, hogy az SM-F9560 a Galaxy Z Fold6, míg az SM-F7410 a Galaxy Z Flip6 helyi típusszáma – hiszen a kínaiaknál nem ‘B’ végződésűek a modelkódok, hanem ‘0’-ra. Az EP-TA800 azonosítóval rendelkező töltő a következő üzemmódokra hivatott töltés során:

  • 15W (5V/3A),
  • 25W (9V/2.77A),
  • 10W-18W (3.3-5.9V/3A)
  • és 7.5W-25W (3.3-11V/2.25A).

Az persze nem kizáró ok, hogy a 25W-os töltés mellett ne lenne képes nagyobb töltés lekezelésére, de az esetek többségében megszokták vizsgálni az erősebb kiadással is, hiszen a Galaxy Note7 incidens óta a Samsung odafigyel a termékei biztonságos felhasználására; így leszögezhető, hogy a 45W-os teljesítményre az idei foldable-ök valószínűleg nem lesznek képesek. Ha mégis kacérkodnánk a gondolattal, akkor a Galaxy Z Fold-éra az esélyesebb a bevezetésre.

Az elmúlt esztendőkben a Samsungnak úgy sikerült csökkentenie a feltöltési időt a készülékeiben, hogy azokat ellátta nagyobb gőzkamrákkal, amelyek a túlmelegedést akadályozzák meg, s ezáltal a visszaszabályozást, ami indokolt egy adott hőmérséklet elérésekor. Másrészről, ami egy fontosabb kérdés, hogy osztott felállásban még nem tették magukat próbára; hiszen a 45W fogadására egyenlőre csak olyan modellek képesek, amelyek egy akkumulátorral vannak felruházva, nem pedig kettővel.

A Galaxy Világa stábja nagyobb valószínűséget lát abban, hogy majd a többszörösen hajtogatható modellbe bukkan fel a 45W-os töltési forma, ahol három telep lesz összekapcsolva.

Rendkívül elegánsnak tűnik a Galaxy Z Fold6 a legelső renderfotói alapján

A Samsung már javában készülődik a következő nagyszabású Unpacked eseményére, ami előzetesen nagyjából nyár közepe/végére tehető. Nyilván addig se maradunk termékbemutató nélkül, hiszen márciusban érkezik a közkedvelt Galaxy A-termékcsalád – a Galaxy A35 5G és a Galaxy A55 5G duóval –, illetve áprilisban az újdonsült aktuális tévé line-upjával; viszont ami nagyobb port kavarhat: az a Galaxy Z-éra. Nemsokára beszámolunk arról, hogy miként teljesített a 2023-as esztendőben, de előjáróban annyit talán elspoilerezhetek: hozta a kötelezőt, azaz a növekvő tendenciát. Ez pedig bizakodásra ad okot mindenképpen, hiszen a Samsung megkapja a maga visszaigazolását, hogy cseppet sincs szó zsákutcáról, amibe náluk belefogtak.

Azért azt gyorsan megemlíteném, hogy a dél-koreai tech óriás régen elég sok dologba belefogott, ami aztán kikopott a repertoárjából. Talán kevesen tudják, de volt nekik okosmérlegük; vagy akár felemlegethetem a Gear VR vonalat; esetleg a Gear IconX-et, ami képes volt a fülön keresztül pulzust mérni; de szó nélkül azon Galaxy A80 mellett se menjünk el, amelynél forgatható volt a hátlapi kamera, s ezáltal az került az előoldalra is.

A frissen napvilágot látott CAD adatokból ismételten SmartPrix és OnLeaks megalkotta a látképeket, amelyek jellemezhetik a Galaxy Z Fold6 5G-t.

Kezdjünk mindent a szürke specifikációs tényekkel. Eszerint, az új generáció 1.4mm-rel rövidebb és 2.6mm-rel szélesebb lesz, mint elődje volt egykoron. A vastagságához nem nyúlnak, ami érthető, hiszen az akkumulátornak és a benne lévő hardverelemeknek kell a hely, amelyet nem szívesen áldoznának fel. Másfelöl, nem érheti rossz szó, ugyanis a legelső változathoz képest jelentősen csökkentettek a mértéke, hiszen ott még 6.9mm-ről számolhattunk be.

Mint az leolvasható a lentebbi táblázatból, a Samsung évről évre folytatja a termék átszabását. A sima Galaxy (Z) Fold-hoz képest sokkal rövidebbek és szélesebbek lettek az utódok. Utóbbiban, mármint a szélességében fellelhető egy töréspont a Galaxy Z Fold5 5G esetében, amikor a tendenciát nem követte le, de a jelek szerint a Galaxy Z Fold6 5G-nél le kell, mert ennél szélesebb foldable-je még sosem volt a portfólióban.

TermékMagasságSzélesség*VastagságTömeg
Galaxy Fold160.9mm117.9mm6.9mm276g
Galaxy Z Fold2 5G159.2mm128.2mm6.9mm282g
Galaxy Z Fold3 5G158.2mm128.1mm6.4mm271g
Galaxy Z Fold4 5G155.1mm130.1mm6.3mm263g
Galaxy Z Fold5 5G154.9mm129.9mm6.1mm253g
Galaxy Z Fold6 5G153.5mm132.5mm6.1mmN/a
* A szélességi paraméter a nyitott állapotára értendő.
A korábbi Galaxy Z Fold-termékek fizikai adottságai.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Smartprix

Ami a fotókon jól látszik, az a kijelzőnek a lapossága. A Galaxy S24-szériánál megízlelt flat dizájnt teljes egészében áthozzák, illetve a sarkok se lesznek annyira lekerekítve, inkább a szögletességre fognak rámenni. Kicsit olyan, mint ha a Galaxy S24 Ultra köszönne vissza, csak éppen foldable kiadásban.

A Galaxy Z Fold-érába továbbra sem lesz jelen a készülékvázba integrált S Pen foglalat. Vélhetően a gyártó megtartja ezt az újdonságot a Galaxy S Ultra-sorozatnak; így, aki mindenképpen szeretne tollal jegyzetelni, annak vásárolni kell majd külön hozzá illő tokot (és egyben tartót is).

A Galaxy Z Fold6-nál sem fogják eltűntetni a kameraszigetet, amelyből kimagaslanak a kameralencsék. A hardveregységnek szükséges a hely, amiből nem lehet engedni. Ezzel pedig nem árulok el nagy titkot, hogy folytatja elődjei vonásait. Az ujjlenyomat-olvasót se integrálják a kijelzőbe, a jól bevált bekapcsológombba épített köszön vissza. Ennek fényében leszögezhető, hogy további reszelgetésnek lehetünk szemtanúi, illetve majd az újdonság erejét azok a funkciók nyújthatják, amelyeket az éppen aktuális One UI 6.5 vagy One UI 6.1.1-es rendszerrel hozhatnak el.

Az első benyomások alapján: árad belőle az üzletiesség, de ez nem baj, hiszen a prémium szegmensnél ez valahol elvárt.

Nem minden termék lesz képes a “varázslatra”

A Galaxy S24 termékcsaláddal megérkezett egy új korszak, amelyet a Samsung berkein belül csak a mobil AI-korszaknak hívnak. Tudtuk már a debütálás előtt, hogy a gyártó tervezi a mesterséges intelligencia beépítését a készülékeibe, amivel tovább szeretné növelni a felhasználói élményt több fronton, azonban csak az Unpacked napján lepleződött le, mely újításokkal szeretne kitűnni. (Itt jegyezném meg azon érdekességet, hogy a szoftveres újítások valahogy nehezebben leakelődnek, mint a hardveresek.) A listán az alábbiak foglalnak helyet:

  • a Bekarikázással keresés a Google-lel (Circle to Search),
  • az Élő fordítás (Live Translate),
  • a Jegyzetsegéd (Note Assist),
  • a Chatsegéd (Chat Assist),
  • és a Kamerasegéd (Photo Assist).

Ha visszaemlékeztek, TM Roh kihangsúlyozta az év eleji bejelentésénél, hogy elkötelezettek az együttműködések és az innovációk mellett, amelyekkel több milliárd embernek szeretnének kedvezni, valamilyen formában. A céljuk, hogy az emberek életét újra definiálják a mesterséges intelligencia behozásával. Ennek egyik úttörője az az AI funkció, ami a Google legjavát hivatott használni.

Hiroshi Lockheimer, a platformok és ökoszisztémákért felelső Google fejes se maradt akkoriban szó nélkül, hiszen számukra a partnerség új szintre emelésén folynak a ténykedések. Az csak egy dolog, hogy a Google Messages és az Andriod Auto folyamatosan fejlődésen esik át; de van itt más, amelynek a kezdetét láthatjuk idén. Hírül adta, hogy a Google Cloud és a Gemini modelljei új, generatív mesterséges intelligencia funkciókat nyitnak meg a Galaxy felhasználók előtt, melyek között a már fentebb felsoroltak szerepelnek. Kulcsfontosságúvá vált a hasznos AI-élmények és szolgáltatások fejlesztése. Az Android kezdete óta az emberek, ha valamire kíváncsiak, akkor felcsapják a Google-t és rákeresnek. Mióta vannak okostelefonok, ezt kvázi a kezünkbe kaptuk, helytől függetlenül.

A Google Kereső régóta egy olyan hely, ahol információkat találhatunk az életünkkel kapcsolatos kérdésekben – tette hozzá Cathy Edwards, a Google kereső alelnöke. A szöveges keresésen már túltették magukat, hiszen ott a kamera vagy éppen a hangalapú megoldás (ahol akár dúdolva is lehetséges a zeneszámok beazonosítása!). A Google Lens szintén egy népszerű keresési opció, amit havi szinten több mint 12 milliárd alkalommal használnak. Az AI funkciók közül a legjelentősebb a Bekarikázással keresés lehet, amelynek segítségével nem szükséges elhagynunk az adott alkalmazást, website-ot, vagy bármit, ahol éppen látjuk a keresendő tényt.

Az Unpacked eseményen persze más AI funkciók szintén kihangsúlyozásra kerültek, de ne térjünk el a címben írtaktól. A The Korea Herald által lehozott cikkben olvashatunk egy érdekes vízió, miszerint:

A Galaxy S24-sorozat Galaxy AI funkciója egy hibrid megoldás, amely mind az eszköz, mind a felhő alapú egyaránt. Idén mint egy 100 millió Galaxy okostelefonon mutatjuk be a Galaxy  AI-t, amivel a mobil mesterséges intelligencia globális kiterjesztését szeretnék elérni

tette hozza TM Roh

Jogosan merülhet fel, miként szeretnék elérni mindezt, hiszen még ha hazai pályán jól is pörgött a Galaxy S24-termékcsalád előrendelése, végeredményben 30-35 milliós előadást jósoltak neki – azaz a fennmaradó „kétharmadot” másból kell kitermelnie. Nyilván tény, hogy a nyáron esedékes Galaxy Z Fold6 5G és Galaxy Z Flip6 5G szintúgy rendelkezni fog a képességgel; ám visszamenőleg se lesz elhanyagolva a támogatás. Eszerint, illetve Tarun Vats által felmért és összeszedett tényekből fakadóan az alábbi modelleknél lehet még számítani rá:

  • a Galaxy Z Fold5 5G-nél,
  • a Galaxy Z Flip5 5G-nél,
  • illetve a Galaxy S23-termékcsaládnál; beleértve a Galaxy S23 FE 5G-t is.

Nem várható tehát a 2023 előtt napvilágot látott Galaxy felsőkategóriás készülékekre (mint pl.: a Galaxy S22-szériára vagy a Galaxy Z Fold4 5G-re), valamint a Galaxy A54 5G és a Galaxy A34 5G középkategóriás modellekre sem. Révén, hogy szükséges a hardveres erőforrás, teljesen érhető, hogy a Samsung visszamenőleg nem hozza el minden termékre. Nem szeretnék a funkció minőségbéli csorbulását, főleg a mobilos AI-korszak hajnalán, amikor kritikusak a felhasználók.

Tarun Vats szerint, március közepe/vége fele lehet számítani a One UI 6.1-es felületnek a szoftvercsomagjára az érintett termékeknél. Ez nem azt jelenti, hogy másra nem futhat be, hanem azt, hogy az AI funkciócsomag kimarad belőlük. Kérdéses persze, hogy megkerülve, kívülről telepítve esetleg életre kelthető-e… de valószínűleg lesz blokkolva tippre.

[Frissítéses megtoldás!] Utószóként már csak annyit tennék hozzá, hogy a Galaxy S23 FE 5G listán lévősége megkérdőjelezi, hogy a Galaxy S22-szériára miért nem kerülhetne kiadásra az AI update (hiszen chipset azonosságot állapíthatunk meg!), amit talán két logikával lehetne magyarázni. Az egyik szerint, a Samsung a még portfólióban lévő termékeire szeretné újdonságként elhozni, ezáltal pedig azok eladását némiképp élénkítheti. A másik szerint pedig, ezzel akarja kikényszeríteni a korábbi készülékcserét azoknál, akiknek tetszenek az újítások. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy meddig tartja vissza és valójában mely modellek lesznek a kiváltságosak.

Az év második felét készíti elő a Samsung

A Samsung a Galaxy S24 termékcsalád kapcsán minden tőlük telhetőt megtettek, így senkit se lepjen meg, hogy már a nyár közepére vagy végére tervezett Unpacked esemény termékeire helyezik a fókusz. A napokban számoltunk be arról, hogy nem túl rózsás a helyzet a jövőbéli az Exynos chipsetjeik körül, ahol 3 nanométeres gyártástechnológiát alkalmaznának nanohúzal-tranzisztorok bevonásával; de a foldable-öket ez a szituáció nem feltétlenül fogja érinteni, mivel szinte biztos, hogy a Qualcomm szállítja majd a processzort beléjük. Ettől függetlenül az okosórák terén még okozhat fennakadásokat.

A mozgolódás már olyan mértékű, hogy feltűntek a rövidített kódneveik. Mondjuk nem volt nehéz rájuk találni, hiszen az előző évek sablonját veszik alapul, illetve azt folytatják; szóval, aki egy kicsit is leleményes, az tudja, hogy a ‘Q’ és a ‘B’ kezdőbetűk kapcsolódnak az összehajtható termékekhez. Eszerint pedig:

  • Q6‘ a Galaxy Z Fold6 5G-t,
  • míg a ‘B6‘ a Galaxy Z Flip5 5G-t jelentheti.

Ennél egy fokkal izgalmasabb azon rövidítés, amely a ‘Q6a’ elnevezést kapta. Jó pár éve benne a levegőbe az a pletyka, miszerint a Samsung tervez behozni egy pénztálca-barátabb foldable terméket, amivel nyitna azon érdeklődők felé, akiknek össz-vissz csak az árcímkével van a gondjuk. Szívesen kipróbálnák, de ennyiért már másra ruháznak be.

A Q6 előtag egyértelműsíti, hogy a Galaxy Z Fold-érába érkezne, hiszen a Galaxy Z Flip alapvetően egy olcsóbb kiadás, ám nem a könyv, hanem a kagyló formatervet népszerűsíti. Egyébként, bizonyos körökben ez a népszerűbb, viszont a nagyobb kijelző, több lehetőséget nyújt, így benn a pakliban egy Galaxy Z Fold6 Fan Edition / FE / Lite /Core vagy nevezzük bárhogy érkezése is a levegőben. Több mint félévtizede már tényleg minden adott ahhoz, hogy a költségek csökkentésével egy alacsonyabb-kategóriás modell érkezhessen.

A Samsung szóvivője persze tagad és cáfol, ami rendjén van, mégis csak meg kell állitani a szivárgásokat. Én inkább már azon termékeket nézném meg, amelyeket többszörösen lehet összecsukni, vagy éppen legalább egyszeresen szétcsúsztatni. Nem csak az idei, de a tavalyi CES-en is falták a látogatók őket, szóval velük biztosabban fel lehetne pezsdíteni a piacot, mint egy olcsó modellel.