
Felgyorsultak az elmúlt napokban az események a Samsung háza táján az Android 10-frissítési projektje körül. Aki rendszeres olvasója az oldalnak, az érzékelhette, hogy 3-5 naponta érkeztek bétafrissíteses cikk segédletek. Még nem került megírásra azon cikk, amiben kitérek: melyik készülékek, mikor kaphatják meg a One UI 2-es felülettel érkező újdonságokat, de az szinte könyvelhető tény, hogy a végleges élesítés 2020 januárjában veszi kezdetét. (Nincs kizárva, hogy néhány országban még decemberben kiadják a tavaszi csúcsmodellekhez, de az előző évekre alapozva kicsi ennek a valószínűsége.)
Ezzel szemben azon németországi bétaszoftver tesztelők (és persze azok, akik más módon oldották meg a “becsatlakozást”) örülhetnek, ugyanis a minap a “finale” státuszra frissülhetett a szoftverjük. Az új operációs rendszer a Galaxy S10 családnál: G97**XXU3BSKO verzió névre hallgat – ahol a csillagos részek jelentenék az adott verziószámot. Az update tartalmazza a decemberi biztonsági frissítést is, tehát nagyon úgy fest, hogy 2019-re velük lezárja a projektet a társaság. Nagyjából 140MB-os pakkról van szó, ami a BSKO végződéssel van ellátva.
A Samsung anno kijelentette, hogy két évig támogatja a kiadott készülékeit frissítéssel, így a 2018 őszen kiadott A-széria is ugyanúgy megkapja, ahogy az összes 2019-es modell. A bétatesztelős projekt nagyjából két hónap alatt lezajlott a Galaxy S10-családon belül. Ha tippelnem kellene, akkor az XEH-s változat januártól élesedik be.
Akik eljutottak valamelyik bétafrissítésig, amondó vagyok, bátran menjen végig. Személy szerint egyik felhasználójaként nem tapasztaltam semmi olyan hibát, amitől a hajam téptem volna. Felrakásához használjátok a korábbi útmutatóinkat.
UPDATE: közben a német Galaxy S10 családtagjainak felhasználói elkezdték megkapni az Android 10-es szoftvert, ami már felkerült a SamMobile oldalára is. Ugye ők a DBT-s változatot használják, mi az XEH-sat. Így már nincs kizárva a decemberi frissítés érkezése.
Ha lemaradtál volna, akkor gyorstalpalóként az előzményeket mutatnám:
- Béta 1: [Klikk ide]
- Béta 2 -> Béta 3: [Klikk ide]
- Béta 4: [Klikk ide]
- Béta 5 -> Béta 6: [Klikk ide]
- Béta 7: [Klikk ide]

Galaxy S10e készüléknél:
Stabil/végleges verzió (Nov. 28.) ZSKL -> BSKO: G970F_ZSKL_BSKO
Galaxy S10 készüléknél:
Stabil/végleges verzió (Nov. 28.) ZSKL -> BSKO: G973F_ZSKL_BSKO
Galaxy S10+ készüléknél:
Stabil/végleges verzió (Nov. 28.) ZSKL -> BSKO: G975F_ZSKL_BSKO