A Samsung próbálja kezelni a válságot, ezért a nyári Unpacked eseményét egy-két héttel korábbra ütemezte. Szeretnék felélénkíteni a forgalmukat, amely nem akar magára találni. A tablet frontján még lelombozóbb a helyzet, mint az okostelefonokénál, így a Galaxy Tab S9-termékcsalád előrendelési kampányánál számtalan kedvezménnyel és ajánlattal készültek, hogy az érdeklődőket vásárlásra ösztönözzék. Igen ám, azonban lesznek olyanok közöttük, akik beérik a kevesebbel. Nekik lehet jó választás a Fan Edition-vonal, amelyet felfrissítenek; erről pedig már árulkodó hivatalos nyomok is a netre kerültek.
Történt ugyanis, hogy a francia képviselet egyik aloldalát, a Bixby-hez kapcsolódót naprakésszé tették, ami alatt értsétek azt, hogy a virtuális asszisztens bemutatkozó oldalán feltűntetett kompatibilitási listába minden modell felkerült – még olyanok is, amelyek megjelenése a jövőben lesz esedékes. Jelen esetünkben: a Galaxy Tab S9 FE-é és a Galaxy Tab S9 FE+-é.

Forrás: Samsung FR
Természetesen már a volt arról sejtése a tech-világnak, hogy a Samsung két változattal szeretne piacra készülni, ám erről semmiféle hivatalos anyag nem szivárgott ki ezidáig. Most azonban bebizonyosodott az a feltevés, miszerint a Galaxy Tab S FE-érát nyugodtan hívhatjuk (al)termékcsaládnak, hiszen már kéttagú. Lesz egy alapmodell, illetve egy méretesebb, amit a Galaxy Tab S9-hez hasonlóan csak Galaxy Tab S9 FE+ névvel illetnek.
A Galaxy FE-vonala szeretné megtestesíteni a dél-koreai tech óriásnak a felsőkategóriás, ám megfizethető készülékeit. Árban mindegyik az alapmodellek alatt fognak nyitni, viszont ha tippelnünk kellene árcímke ügyben, akkor simán 200-250 ezer forintos debütálást mondanánk, ami manapság a középkategória felsőágát tükrözné. Lényegében a Galaxy Tab S6 Lite 2022 kerülhet általuk kivezetésre, hiszen ugyanúgy jelen lesz az S Pen, ami hozzá nőtt a Galaxy Tab S-szériákhoz.
A Samsung a belépőkészülékek vonalát 2021 óta nem frissítette. Kicsit olyan, mintha ki szeretne ebből szállni, helyette pedig a felső és a prémium kategóriára szeretne összpontosítani. Már régóta vágya a tech óriásnak, hogy az Apple-höz hasonlóan, a közönségét elitté szeretné emelni, ám ahhoz áldozatokat kell hoznia, amelyet jelen esetben profitban, házrészesedésben és minden másban is megéreznének. Ezt pedig nem tehetik meg. A folyamat hosszabb lefolyásúnak ígérkezik, ám azt látom, mint ha a táblagépek piacán szeretnék megtenni az első ilyen intézkedéseket, megnézve azt, hogy miként reagál arra a szegmens többi szereplője és maga a közönség.
Utoljára a Galaxy Tab S FE-érából a Galaxy Tab S7-eknél kaptunk. Hasonló cipőben járnak náluk is, mint az okostelefonok körében, hiszen a Galaxy S23 FE szintúgy a küszöbön áll, már csak az a kérdés, hogy ősszel vagy télen szeretne-e azon átlépni?!