Launch day alkalmából több mindennel készült a Samsung Electronics. Először is szeretnénk megemlíteni, hogy az Android 14 és a One UI 6 bétaprogramja elstartolt – így, amit tegnap feltételeztünk, az bizony beigazolódott. Másodszor, mostantól mindenki szabadon vásárolhatja a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 készülékeket, illetve a Galaxy Tab S9- és a Galaxy Watch6-termékcsaládot. Az előrendelési időszak véget ért, ezáltal pedig a promóciók is változtak, de erről majd nemsokára hozok egy velősebb összefoglalót, amelyben kitérek, milyen lehetőségekkel éljetek mindenképpen.
Most inkább koncentráljunk arra a sajtóközleményre, amely mellett nehéz szó nélkül elmenni. A Samsung minden alkalmat megragad, hogy nyisson a fiatalabb generáció felé. Ezért legutóbb kollaborációba lépett két neves koreai művésszel, Haydonna-val és Lee Eun-nal, akik a Galaxy Z Flip5 5G-hez és a Galaxy Z Fold5 5G-hez álmodtak meg egy cseppet sem hétköznapi tokvariánst. Mielőtt megörülnétek nekik…, sajnos ezek Magyarországon nem kerülnek forgalomba!
A kiegészítők értékesítése mától, azaz 2023. augusztus 11-től rajtól, amelyet csak és kizárólag a Samsung.com webáruházában lehet berendelni. Világszerte 11 ország vásárlóközönsége örülhet, köztük: a németek, a franciák, az olaszok, az angolok, az amerikaiak, a dél-koreaiak, az ausztrálók, a kanadaiak, a vietnámiak, a hongkongiak és az Egyesült Arab Emírségben élők.
„A Samsung együttműködik feltörekvő koreai művészekkel, akik globális hatást fejtenek ki – Haydonnával és Lee Eunnal –, hogy a Samsung.com ügyfelei számára sajátos módot biztosítsanak a stílus kialakítására az új Galaxy Z sorozat termékeinél. A kiválasztott művészek bemutatják egyedi művészi perspektíváikat és megragadják a fiatalabb generáció pozitív hangját.”
olvasható a közleményben.
A tokok NFC technológia segítségével kommunikálnak a készülékekkel. Amikor felhelyezitek a hát- és előlapra, akkor előbbi esetében felajánlja a témának a letöltését a dedikált elérési pontról, majd pedig alkalmazkodik az adott tok témájához a külső kijelző. A tök és a készülék közé kell behelyezni az úgy nevezett Flipsuit kártyát. Természetesen, ha már rendelkezel egyszer egyfajta tokkal, akkor már csak a kártyát kell külön megvásárolni, hogy a másik témát alkalmazd.
Mutatnám, hogy miként találjátok meg a németországi Samsung képviselet oldalán:
| Termék | Típusszám | Ár |
|---|---|---|
| Artist Haydonna Popticle Case for Galaxy Z Fold5 | GP-FPF946SBDYW | 44,99€ |
| Artist Collection Flipsuit Case for Galaxy Z Flip5 | GP-FPF731SBFWW | 49,99€ |
| Slash B Slash KEITH HARRING Music Contents CARD for Galaxy Z Flip5 | GP-TOF731SBCCW | 14,99€ |
| Slash B Slash TOILETPAPER Contents CARD for Galaxy Z Flip5 | GP-TOF731SBERW | 14,99€ |
| Slash B Slash SMILEY Contents CARD for Galaxy Z Flip5 | GP-TOF731SBDLW | 14,99€ |
Mit gondoltok az egyedi tokokról? Tényleg egy prémium kategóriát képviselő készülékhez kellenek az e fajta művészek által inspirált tokvariációk, vagy inkább csak arról van szó, hogy megint elmentek otthonról a dél-koreai tech óriásnál?






