Bátran leszögezhető: megtörtént minden nívós Galaxy készülék leleplezés, amellyel a Samsung idén piacot akart nyerni. Az év elején a Galaxy S23 termékcsalád debütált, míg most nyár közepe-végén a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 mutatkozott be. Ezekkel a modellekkel szeretnék elvarázsolni a közönségét. Közbe persze már javában szállingóznak a pletykák a jövő évi csúcskategóriásokról, ahol azért akadnak fejfájósak is, miszerint az Exynos ismét feltűnhet az említett szegmensben, amit európiai felhasználóként annyira nem preferálnék – de szerint, ezzel nem leszek egyedül. Reméljük nem csak egy szériára szólt a Snapdragon uralma.
Ice Universe az elmúlt hetekben számos tényt tárt fel, amelyekről külön-külön nem akartam beszámolni, de most az uborkaszezon ideje alatt elfér az oldalon. Az egyik fontos leleplezése a Galaxy S24 Ultra vázkeretére összpontosítana, amely titánium lesz.
Jelenleg „Armor Aluminium” variánssal látják el a termékeket, viszont a Galaxy S24 Ultra 5G kitűnhet a két kisebb testvére mellől. A Samsung nem nagyon szokott titánt alkalmazni. Legelőször az okosóráinál tűnt fel a különleges anyag, hiszen a Galaxy Watch3 Classic kapott egy titánium kiadást, amelynek az akkori ára vetekedett a jelenlegi Galaxy Watch5 Pro eSIM-es változatéval. Tudomásom szerint, más termékénél még nem tettek próbát az ellenálló, ám könnyebb fémmel.
Súlyban persze ez annyira nem fog mutatkozni, hiszen Ice Universe infója alapján 233 gramm össztömeggel számolhatnak a leendő vásárlói, ami egyetlen 1 grammal lesz kevesebb, mint a Galaxy S23 Ultra 5G-é.

Egy másik érdekes pletyka, amelynek kevéske rációját látjuk, az RGcloudS által látott napvilágot, miszerint áttörés várható a töltési sebesség kapcsán az Ultra családtagnál, ugyanis az első olyan készüléke érkezhet a Galaxy okostelefonokoknak, amely támogathatja már a 65W-os töltést. Jelenleg ugye csak 45W-ottal tölthető maximálisan az elődjei, ám a gyártó a 25W-ot jobban preferálja még mindig. Mellesleg, létezik ilyen töltője, hiszen a Galaxy Book-termékcsaládot ezekkel lehet visszarántani teljes töltésre, ha valaki nem éppen ráérősbe tolja.
Idehaza is kapható a kiegészítő, mármint a 65W-os töltő adapter, ami az EP-T6530NBEGUE típusszámon van nyilvántartva. Ára nem vészes, hiszen 24 990 Ft-ot kérnek el érte, ám amilyen áron vannak manapság a wireless töltőpadok… szerintem abszolút kezelhető befektetésként. Másrészről, a 65W-os töltőcsatlakozáshoz az 5A-es adatkábel elengedhetetlen, ahogy a 45W-oshoz is. Ezt azért írnám le, mert ha a Samsung meglépi mindezt, akkor nem elegendő a töltőadapternek a beszerzése, hanem a gyári kábelt (ami 3A-es) is upgradelni szükséges.