Magyarország szerencsénkre olyan földrajzi adottságokkal bír, ahol a földrengés alapvetően ritka; illetve, ha több akad is, akkor se jelentőség teljes. Mondjuk Nekem megvolt az a tavaly januári eset, amikor néhány percig az ember úgy érezte magát, mint ha kicsit kábult lenne és dülöngélne. Nem tudom, az az információ megvolt-e, hogy a Google a készülékeire küld figyelmeztetés abban az esetben, ha a rengések egy bizonyos tartományt meghaladnak a tartózkodási lokáción, amit a készülék természetesen lekönyvel az anyavállalatának.
Ha ellátogattok a Beállítások ➝ Biztonság és vészhelyzetek ➝ Földrengésjelző menüpontjába, akkor bekapcsolhatjátok az észlelésre vonatkozó figyelmeztetés küldésének és jelzésének a funkcióját. Bár azt hozzátenném, hogy azt se zárnám ki, hogy ez egy automatikusan aktív beállítás, amit inkább inaktiválhat az, aki erre nem nyitott.

Most ez csak azért merült fel bennem, mert a Google nemrégiben kapcsolta be a lehetőséget az indiaiaknál. Ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy a funkció nem minden országban és régióban érhető el, de India és az Egyesült Államok azon kettő, ahol megpróbálkoznak az idő előtti vagy éppen időben történő rengések figyelmeztetésével.
Magukat a rengéseket alapvetően két pakkba különítik el. Eleve nem foglalkoznak a 4.5 alattiakkal; csak a legalább ekkorákkal, valamint az ennél nagyobb intenzitásúakkal. Ha az MMI (Mercalli intenzitási skálája, amit ne keverjetek a Richter-skálával) 3 és 4 remegést tapasztal a rendszer, akkor csak egyfajta figyelmeztetést küld, hogy tisztában legyen a készülék felhasználója azzal, hogy itt valami éppen történik; viszont, ha ez az érték 5 vagy afeletti, akkor már nem csak figyelmeztet, de instrukciókat ad, mitévő legyen.
Bajotok abból sosem lehet, ha bekapcsoljátok, bár magyarországi életetek során, nem valószínű, hogy bármiféle értesítést küld. Inkább, ha ellátogattok egy lemeztektonika határvonalra, akkor lehet érdemes beaktiválni, hiszen Törökország vagy más terület esetében azért hallottunk már eléggé pusztító végkifejletről.