A tech világának szó szólói az Unpacked esemény után a Galaxy S24 termékcsaládot egyfajta nyerserő tesztnek vetették alá. Ez alatt értsétek a különféle benchmark teszteket, hiszen mindenképpen meg kell erősíteni a leendő vásárlóknál azon pletykát, miszerint a Qualcomm-féle húzott Snapdragon chipset jobb teljesítménymutatókkal rendelkezik. Ezt valahol legmélyen mindenki tudta és sejtette. Sokan az Exynos-ra akkora terhet helyeztek, amit lehetetlen teljesíteni. Nem is a versenytárs lekörözésére helyeződött a fókusz, hanem inkább arra, hogy egy versenyképes lapkát hozzanak létre, más-más adottságokkal, amelynek tapasztalataira építkezve haladhatnak tovább jövőre. (Ha belegondoltok, a Samsung szekerese ment mindig ilyen jól; a tapasztalatok viszont előrevisznek.)
Az Exynos 2400 chipset más claszter-felépítéssel rendelkezik, hiszen 8 helyett 10 magos; illetve az órajelek állapota se azonos. Ez a kísérletezgetés viszont arra volt elegendő, hogy megközelítse a Qualcomm megoldását, illetve bizonyos esetekben azt felülül licitálja. Mindebből a felhasználó persze – jelenleg meg pláne – semmit sem érzékel; de ezzel szerencsére nincs semmiféle gond. Az lenne a durva, ha ki lehetne használni – hiszen akkor a 7 évnyi szoftveres támogatás megkérdőjelezhető volna.

Sokad részről, azt se szabad, hogy fogunk egy Exynosos Galaxy S24 5G-t és egy Snapdragonos Galaxy S24 Ultra 5G-t, amelyeket azonos benchmark teszteknek vetünk alá, mert a processzor felhasználtság egy dolog, egy másik pedig az, mennyi RAM-mal rendelkezik, vagy éppen milyen hűtési rendszerrel ruházták fel. A nagyobb felület ugyanis könnyebben vezeti el és adja le a hűt az arra kialakított területen, mint a kisebb.
Szemléltetésként most viszont nem eme kettő modell látható a fenti képen, hanem inkább az, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G-hez képest, mekkora fejlődési változáson esett át az úgy nevezett vapor chamber, avagy magyarosabban a gőzkamra megoldásuk.
Anno kiszivárgott belsős tréning anyagból már tudhatjuk, hogy a mérnökök jelentősen megnövelték a gőzkamrának a méretét. A Galaxy S24 Ultra-é a Galaxy S23 Ultra-hoz viszonyítva 1.9-szeresére méretesedett, de a számok önmagukban olykor üresek. A fenti fotó viszont remekül prezentálja, hogy nem szabad félvállról venni ezt a tényezőt, hiszen nagyban hozzátesz ahhoz, hogy a túlmelegedést elkerülve szóba se jöhessen teljesítmény csökkenés. Ezen megoldás tesz hozzá ahhoz is, hogy hosszabb ideig tudjon a készülék nagyobb Wattot felvenni hálózati töltés által, s hiába nem növekedett az alap töltése 25W-ról, mégis 0%-ról teljesre egy picivel gyorsabban visszarúgja magát, mint az előd.
Jó látni továbbá, mennyire jellemző a mérnököknél a megvalósítási elegancia, hiszen, mennyivel professzionálisabbnak hat a Galaxy S24 Ultra-nál lévő. Nem olyan „próbálkozó” jellegű, hanem sugárzik belőle a szakértelem.
Természetesen, a Galaxy Világa se szeretne kimaradni a processzorok harcából, viszont megvárjuk azt a külföldi tesztet, amelyik majd ugyanazon modell eltérő lapkáit teszteli egyidejűleg. Ennek befutásáig még türelmeteket kérnénk; viszont azt se feledjétek el, hogy az előrendelési időszak január 30-án zárul, utána pedig eléggé korlátozott promókkal folytatódik a launch időszak, amit lehet, hogy nem várnék meg.