A Samsung Display egy eléggé komoly bemutatóteremmel készült a Barcelonában megrendezésre kerülő Mobile World Congress-en, melynek egyik panel rész(let)e mellett nehéz szó nélkül elmenni. Sőt, nem is egy cikkbe szeretném kifejteni, mert annyi izgalmat rejt magában az Innovation Style Hub névre keresztelt bemutatószegmens, ahol a jövő tartozékait, játékait és XR témájú termékeit tárta az érdeklődők elé. Az OLED kijelzőpanelt nem csak Galaxy kiegészítőkbe, hanem bútorokba és egyéb dolgokba is be lehet szerelni.
Mondanak is egy eléggé fura, de hétköznapi példát, miszerint kamerát építenek a kör alakú OLED-hez, így a felhasználók tükörként használhatják, illetve mellett csekkolhatják az éppen aktuális időjárást, vagy éppen olvashatják a befutott üzeneteiket.

Minket egy fokkal jobban érinthet majd az a következő Galaxy Buds, amelynek töltőtokjába integrálnának kijelzőt. A felhasználói nem csak dizájnelemet kapnának általa, hiszen a zenék pulzálásának lekövetésére is képes lenne, hanem különféle egyéb információkat, amelyek a termékhez kapcsolódnak; mint pl.: a töltöttségi állapotot, vagy egyéb beállítási módok mutatását, legyen az egy aktív zajszűrés állapot.
Nyilván fontos lesz a mögé tálalt szoftverélmény, hogy hasznosnak véljük, ne pedig felárként kezeljük az újdonságot. Általában ez okozza a legnagyobb fejtörést, illetve a termékek piacra dobásának csúszását, hogy hozza a WÁÓ-faktort.

A Samsung Display viszont továbbgondolt a Galaxy Buds által bemutatott elképzelést, hiszen a fejhallgatók frontján is próbál helytállni a Harman, a JBL és az AKG brandekkel, amelyeket még az évtizedforduló előtt vásároltak fel. Mondanom se kelljen, van over-air szegmensben is hasonló elképzelésük, ami sokkal meggyőzőbb, mint egy töltőbölcsőbe kreált OLED panel.
A szoftveres elképzelés hasonló, mint a Galaxy Buds-nál látott; azaz az egyik priorizált funkciók között az akkumulátor állapotát lehet kiemelni. Engem speciel az a fajta demó is meggyőzött, ami feltételezhetően az adott zene számhoz kapcsolódó albumborítót mutatja bakelitlemezre mintázva. Ha pedig valaki inkább az időre lenne kíváncsi… (?), hááát… azt is láthatja.
Csak, hogy jobban összeálljanak az fentebb írtak, mutatnám videóformában:
A vállalat fejlesztői szerint, a fejhallgatóba integrált OLED kijelzőt felfoghatjuk zenei alkalmazásnak is, amelyen keresztül menedzselhetjük, mi szóljon a fülünkre anélkül, hogy elő kellene vennünk a telefont a zsebünkből. Bár erre mondanám azt, hogy az okosóra is megoldja ugyanezt – és valahol igazam van, mert végülis ott debütált legelőször a köralakú kijelző elképzelése.
Zárásképpen már csak egyetlen dologra hívnám fel a figyelmet, arra az okosautókulcsra, ami kommunikál az autóval. Az persze a jövő zenéje, hogy milyen extra tudást akarnak mögé rakni, de szerintem az simán közkedvelt lenne, ha a kulccsal meg tudnánk keresni az autónkat egy olyan bevásárlóközpont parkolójában, ahol nem igazán vagyunk képben. (Amolyan iránytű jellegű mókára gondoljatok.) A cél persze az informatív mivolt megvalósítása.



