A Samsung Global ragaszkodó típusú, ugyanis életben tartják azt a közkedvelt táblagépet, amelyet már egyszer 2022-ben megújítottak. Az eredeti Galaxy Tab S6 Lite 2020 áprilisában látott napvilágot, akkoriban Android 10 operációs rendszerrel és Exynos lapkával. Kicsivel több, mint két évvel később azonban frissítettek a konstrukción, beépítettek a készülék vázába egy Qualcomm által fejlesztett lapkát, és eladták hasonló árfekvésben. A recepten idén sem változtattak, max. annyit, hogy ismételten a sajátgyártású chipsethez tértek vissza. Igaz, sehol sem tesznek említést arról, melyik ez valójában – csak az órajelével „hencegnek” –, az első Geekbench tesztjei elárulják, hogy az s5e8825-ről van szó, azaz az Exynos 1280-ról publikusabb nevén.
„A Samsungnál jól tudjuk, hogy a folyamatos változások és a mozgalmas munka mellett a felhasználóknak olyan készülékre van szükségük, amely képes lépést tartani a rohanó életvitelükkel (…) A Galaxy Tab S6 Lite (2024) és a hozzá tartozó S Pen nagyszerű partnerek a produktivitás, a szórakozás és a kreativitás gördülékeny összekapcsolásában szinte bárhol és bármikor.”
mondta Junho Park, a Samsung Galaxy ökoszisztéma termékstratégiai alelnöke és vezetője.
Semmi érdekesség, már ami a kommunikációját illeti a terméknek, így vessünk egy pillantást arra, hova szeretnék pozíciónálni:
| Termék | Nyitóár | Színválaszték |
|---|---|---|
| Galaxy Tab S6 Lite 2024, Wi-Fi, 4/64GB | 169 990 Ft | Oxford Szürke [SM-P620NZAAEUE] |
| Galaxy Tab S6 Lite 2024, LTE, 4/64GB | 194 990 Ft | Oxford Szürke [SM-P625NZAAEUE] |

Ahogy az várható volt, a Galaxy Tab S9 FE termékcsalád alá, illetve a Galaxy Tab A9-ek főlé pozícionáltak a terméket. Mondjuk, jó lett volna látni azt, milyen ársávon futott ki a 2022-es modell, amit már csak azért se vegyetek, mert 2 fő operációs rendszerfrissítéstől esnétek el élből, ezzel szemben. A tisztán látás mivoltából írnám, hogy Android 14 és One UI 6.1 párosával debütált.
Hazánkban – legalábbis a sajtóanyag szerint – március 28-án érkezett meg, bár a Samsung.com oldalán egyelőre nem tűnt fel a belistázása; azt viszont már lehet tudni, hogy csak szürke színvariációban lesz elérhető, ami azért fájó, mert nem messze tőlünk, a németeknél a halványzöld is színopció, ami nekem speciel jobban tetszik. Mint utólagosan megtudtuk, áprilisban lehet számítani a megérkezésére. Bevezetési kampányban nem fog részesülni.
Ha a nyers paraméterekre hagyatkozunk, akkor a Samsung fejlesztőcsapata a Snapdragon 720G/732G chipsetet cserélte le Exynos 1280-ra; ami alapból egy Bluetooth v5.3-ra történő upgrade-et is eredményez. Ami viszont valahol banális, hogy az 5G képes lapkát miért „csak” LTE változatú SIM kártyás variációval adják el?