A Samsung Global mindent megtesz annak érdekében, hogy az évvégéig – de ha előbb, az se baj – teljesítse azon célkitűzését, miszerint meghaladják 100 milliós Galaxy AI-t elérő felhasználók létszámát. Ennek érdekében nem csak az új generációs felsőkategóriás készülékekre teszik elérhetővé bizonyos újdonságait, hanem elhozzák a korábbi modellekre, amelyek hardveri adottságai elbírnak a mesterséges intelligencia funkcióival. A napokban már tavalyelőtti Galaxy S-szériára is befutott, de ennél egy fokkal fontosabb, hogy behozzák a középkategóriába, amit azért többen vásárolnak kedvezőbb árcímkéjéből fakadóan.
Érdekes mód, nem az idei szériából érkezett meg az „első fecske”, hanem a tavalyiból, abból is a középkategória középvonalából. A Galaxy A34 5G lett ugyanis az első, melyre az európai régióban (azaz az EUX CSC kód alatt) lett jogosult a One UI 6.1-es felületfrissítésre. Ahogy azt sejteni lehetett, a Galaxy S24-eknél napvilágot látott változathoz képest picit reszeltek a teljes listából. A teljesség kedvéért a kép alatt megtekinthetitek a hozzákapcsolódó funkciónális update-eket.
Az A346BXXU6CXD5 buildszámon nyilvántartott csomag nagyjából 1GB-nyi tárhely igénnyel bír. Ami meglepő, hogy „csak” áprilisi biztonsági javítási szinttel rendelkezik – ugyanazzal, mint a tavalyi flagship termékek, amelyekről tegnapelőtt esett szó.
Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Az alábbi olvasható a frissítési naplóban:
Buildszám : A346BXXU6CXD5
Android verziója : U (Android 14)
Kiadás dátuma : 2024-05-14
Biztonsági javítás szintje : 2024-04-01
- Hozzon létre lélegzetelállító képeket
- Másoljon ki és illesszen be tartalmakat egyik képről a másikra
Gazdagítsa képét a hiányzó elemekkel. Csak jelöljön ki egy tartalmat a Galéria alkalmazás egyik képén, majd nyissa meg a beszúrás helyét, és válassza a „Beillesztés a vágólapról” parancsot az Egyéb opciók menüben. - Pontosabb vágás a képek vonatkozásában
Dolgozzon pontosan azzal a területtel, amit vágni szeretne, a nem kívánt részek nélkül. Amikor egy kép vágására kerül sor a Galéria alkalmazásban, még mentés előtt lehetősége nyílik a kijelölt terület szerkesztésére, így a lehető legpontosabb kijelölésekkel dolgozhat. - Továbbfejlesztett keresés a Galéria alkalmazásban
Újraterveztük a kereső képernyőt a funkció használatának megkönnyítéséhez. Az eredményeket mostantól a következő típusok szerint kategorizálja a rendszer: emberek, helyek, albumok és történetek. - Módosítsa a visszajátszás sebességét
Mostantól több videófelvétel esetén érhető el a visszajátszás sebességének módosítását érintő lehetőség a Galéria alkalmazásban történő szerkesztés során. Megadhatja, hogy a felvétel gyorsabban vagy lassabban fusson egy kijelölt szakaszban, vagy akár a teljes hosszában. - Videó szerkesztése több eszközön
Mostantól kezdve többféle eszközön is folytathatja a videók szerkesztését, beleértve a telefonokat, táblagépeket és asztali számítógépeket. Exportálja a Stúdió projektek fájljait, hogy tartalmukat további Galaxy eszközökön is megnyithassa.
- Másoljon ki és illesszen be tartalmakat egyik képről a másikra
- Szabja személyre a Galaxy eszközét
- Új háttérkép-szerkesztési lehetőségek
Állítson be olyan háttérképet, amilyet csak szeretne. Mostantól fogva, ha kiválaszt egy képet háttérképként való használatra, kereteket és effekteket is adhat hozzájuk. Amennyiben a háttérképen egy személy vagy kisállat képe is látható, alkalmazhat mélységélességi effekteket ahhoz, hogy a téma elváljon a háttértől. - Még több widget a zárolt képernyőhöz
Mostantól fogva további widgetek is elérhetők a zárolt és az Always On Display képernyőkhöz, hogy hamar hozzáférhessen a hasznos információkhoz a telefon feloldása nélkül. Az új widgetek között megtalálhatók a következők: Időjárás, Samsung Health, Akkumulátor, Emlékeztető, Naptár és Óra. - Személyre szabott jelzések
Használjon képeket, videókat és AR-emojikat a saját személyre szabott jelzőképernyőinek megalkotásához minden egyes riasztás esetén. Még azt is lehetősége van megszabni, hogy a képernyőn hol jelenjenek meg a jelzéssel kapcsolatos információk. - Még több matrica a naptár személyesebbé tételéhez
Mostantól fogva akár 2 matricát is hozzáadhat a naptárbejegyzésekhez. Az események matricái az események nevei mellett jelennek meg a havi nézetben. - Újragondolt naptárbeállítások
Újragondoltuk a naptárbeállításokat, hogy használatuk intuitívabb lehessen. A naptár teljes képernyős jelzéseihez mostantól fogva háttérszíneket és képeket is hozzárendelhet. - Személyre szabható Emlékeztető-jelzések
Használja a megfelelő hátteret valamennyi emlékeztetőjéhez. Az Emlékeztető teljes képernyős jelzéseihez mostantól fogva színeket és háttérképeket is hozzárendelhet. - További lehetőségek az emlékeztető-kategóriák esetén
Mostantól fogva reprezentatív ikonokat is használhat az emlékeztető-kategóriák mellett. A leggyakrabban használt kategóriákat még ki is tűzheti a kategórialista tetejére. - Kapcsolja be és ki az üzemmódokat a közvetlenül a Kezdőképernyőn
Mostantól fogva jóval gyorsabban kapcsolhatja ki és be a különböző üzemmódokat. Az új Mode widget részeként hozzáadhatja az üzemmódokat a Kezdőképernyőhöz. - Rendezze új sorrendbe az üzemmódokat
Már azt is megszabhatja, az üzemmódok milyen sorrendben szerepeljenek az Üzemmódok és rutinok Üzemmódok fülén. - Új rutinfeltételek
Új rutinokat kezdeményezhet, ha egy Ön által választott jelzés megszólal, vagy ha a Smart View csatlakozik vagy leválasztódik.
- Új háttérkép-szerkesztési lehetőségek
- Csatlakozás és megosztás
- Megosztás több készülékkel
A Quick Share funkció egyesült a Google Nearby Share szolgáltatásával. A Galaxy eszközökön túl, mostantól bármilyen Androidos készülékkel kivitelezhető a megosztás, internet használata nélkül. - Találjon rá az eszközeire
Az új Samsung Find alkalmazás térképen mutatja meg, hogy Galaxy eszközei hol találhatók egy adott pillanatban. Abban az esetben, ha elveszítene egy készüléket, további funkciók állnak majd rendelkezésére a készülék felkutatásához és az adatainak védelméhez. - Ossza meg földrajzi helyzetét másokkal
A Samsung Find alkalmazással megoszthatja földrajzi helyzetét a családtagjaival, barátaival, vagy bárkivel, akiben Ön megbízik. Választhat, hogy adatai csak korlátozott ideig vagy állandóan elérhetők legyenek. Minden esetben Ön dönthet arról, hogy ki tájékozódhat a földrajzi helyzete felől. - Szinkronizálja az internetfül-csoportokat az eszközök között
Folytassa ott a böngészést, ahol abbahagyta, függetlenül attól, hogy épp melyik készüléket használja. A csoportosított fülek, amelyeket a Samsung Internet alkalmazásban létrehozott, ugyanúgy meg fognak jelenni a további Galaxy eszközein, ha belépett Samsung account-fiókkal használja őket.
- Megosztás több készülékkel
- Védje adatait
- Megerősített adatvédelem a Samsung Cloud alatt
Biztosra veheti, hogy az adataihoz senki nem férhet hozzá, még az adatvédelmi incidensek alkalmával sem. Bekapcsolhatja a végpontok közötti titkosítást azon adatok esetén, amelyek szinkronizálásra kerülnek a Samsung Cloud szolgáltatással. - Gyors és biztonságos bejelentkezés és jelszóhasználat
A jelszókulcsok nagyobb biztonságot nyújtanak a webes bejelentkezésekhez anélkül, hogy bonyolult jelszavakat kellene megjegyezni. Jelszókulcsok használatával bejelentkezhet a Samsung Internet biometrikus hitelesítéssel támogatott webhelyeire.
- Megerősített adatvédelem a Samsung Cloud alatt
- Figyeljen oda az egészségére
- Továbbfejlesztett testmozgás-élmény
Vegye fel a versenyt korábbi futóidejével a Samsung Health részeként, és próbálja legyőzni önmagát. Lehetősége van utólag módosítani is a testmozgás hosszát, eltávolítva a szükségtelen ráhagyást az elejéről vagy a végéről. - Egyéb opciók a napi tevékenységeket érintő célkitűzéseknél
Mostantól fogva több lehetőség áll rendelkezésre a napi tevékenységek beállításánál a Samsung Health alatt. Amennyiben a lépésszám nem a legmegfelelőbb kihívás, beállítható a lépcsőzés vagy az aktív órák száma is. - Továbbfejlesztett cikluskövetés
A fizikai tünetek és a hangulat rögzítésekor a képernyő tetején megjelennek azok a lehetőségek, amelyeket korábban gyakran használt. Mostantól fogva saját hangulatokat is feljegyezhet, ha az alapértelmezett lehetőségek nem felelnek meg Önnek.
- Továbbfejlesztett testmozgás-élmény
- Még további fejlesztések
- Egyszerűbb hozzáférés a videóhívásban elérhető effektekhez és a mikrofon üzemmódhoz
A videóhívások alatt elérhető effektek és a mikrofon üzemmód mostantól fogva elérhető a hang- és videóhívások gyorspanelén, így könnyedén megszabhatja, a többiek hogy láthatják és hallhatják Önt a hívások közben. Beállíthat háttérszínt vagy képeket, és fókuszálhat a hangjára is, a környezeti zajok szűrésével. - További információk az Időjárás widgetben
Az Időjárás widget tájékoztatni fogja Önt, ha az előrejelzés szerint súlyos zivatarok, havazás vagy más csapadék várható az Ön aktuális helyszínén. - Hangbevitel aktív billentyűzettel
A billentyűzet mostantól a hangbevitel használata közben is látható marad, így bármikor könnyedén visszaválthat a gépelésre. Érintse meg a képernyő alján a mikrofon gombját, hogy hangjával folytassa a szövegbevitelt a billentyűzet használata közben. - Nyissa meg az összes kis méretűre csukott alkalmazást egyszerre
Egy új gomb segítségével egyszerre nyithatja meg újra az összes minimalizált alkalmazást, ha egynél több felugró ablakot minimalizált. - Google keresési javaslatok a Finder számára
Amennyiben a Finder segítségével végez keresést, mostantól fogva elolvashatja a Google webes javaslatait is. - További módok az akkumulátor védelmére
Válasszon 3 különböző védelmi lehetőség közül, hogy meghosszabbítsa az akkumulátor élettartamát. Az alapszintű védelem 95 és 100% között tartja a töltöttségi szintet. Az adaptív védelem szünetelteti a töltést, amíg a felhasználó alszik, és épp a felkelés idejére időzíti a befejezést. A maximális védelem érdekében akár 80%-ra is korlátozhatja a teljes töltöttség mértékét.
- Egyszerűbb hozzáférés a videóhívásban elérhető effektekhez és a mikrofon üzemmódhoz