Mindenre is megérkezett a Galaxy AI frissítés


Az a legegyszerűbb, ha van egy olyan marketing kampány, amire egész évben lehet építkezni. A Galaxy S24-termékcsaláddal bekerült a köztudatba a Galaxy AI, amellyel kiemelt tervei vannak a Samsung Globalnak. A Galaxy felhasználók körében mintegy 100 millió készüléken szeretnék viszontlátni a mesterséges intelligencia által nyújtott újdonságokat, azaz, nem csak az idén érkező termékekre fontos a One UI 6.1 felületének az elhozása, hanem a régebbi modellekére. Noha volt arról szó, hogy korlátozzák az AI újdonságokat, a jelek szerint ettől elálltak, mert sorra hozzák el visszamenőlegesen.

A felsőkategória mellett a középkategória felsőágát sem hagyják ki a mókából, amelynél egyelőre a Galaxy A3x és az afeletti szériákat tessék érteni. A tavalyi termékekre már befutott a felületfrissítés, ami azért meglepő, mert az idén értékesített Galaxy Ax5-ökre egyelőre még nem. Számomra mondjuk az kérdéses, hogy a Galaxy A25 5G, megkaphatja-e vagy elhatárolódnak már tőle.

Nézzük a legfrissebb listát, mely termékeknél érdemes keresni, hiszen a lenti marketing fotó már koránt sem állja meg a helyét.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU7GXD62024.05.14.
Galaxy A54 5GSM-A546BEUXA546BXXU7CXDC2024.05.14.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

A tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Tab S9 FE WIFISM-X510EUXX510XXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE 5GSM-X516BEUXX516BXXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE+ WIFISM-X610EUXX610XXU3BXE12024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE+ 5GSM-X616BEUXX616BXXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab Active 5 WIFISM-X300EUXX300XXU1AXD72024.05.13.
Galaxy Tab Active 5 5GSM-X306BEUXX306BXXU1AXD72024.05.14.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele tableteknél.
Táblázat: Galaxy Világa

Beállt a sorba a Galaxy S21 teljes termékcsaládja, azaz majdnem egy kalap alatt hozták el az alapszéria mellett a Fan Edition-re is, ami különösen jó hír. Sőt, a Galaxy A54 5G tulajdonosai, szintén örülhetnek. Noha a magyar piacra nem érkezett meg a Galaxy A73 5G, de a maláj felhasználók már tölthetik az SM-A736B típusszámon futó modelljükre.

Táblagépek frontján is történt előrehaladás. Beállt a sorba a Galaxy Tab S9 FE-szériája; sőt, a januárban debütált Galaxy Tab Active 5-et se hagyták ki a mókából. Ami talán egy fokkal érdekesebb, hogy a Galaxy Xcover7 esetében nincs ez a gyorsaság, pedig együtt rántották le a leplet róluk, így talán megérdemelte volna az előre sorolást.

A most összeszedett csokornál a közös nevező még a biztonsági javítási szint, ugyanis mindegyik esetben a 2024. áprilisi került beépítésre, holott már bőven májust tapossuk.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .