Bemutatkozott a Galaxy A06


Megkezdődik a következő évi készülék portfóliónak a bevezetése, amely eddig szeptember vége felé volt aktuális, azonban a Samsung Vietnám a Galaxy A06-tal megtöri a rendet és a csendet, ugyanis már augusztus vége előtt útjának indítja a belépőkategóriás modelljét. Mint az a nevéből kiderül, egy LTE képes okostelefonról van szó, amivel a totális entry szegmensben szeretne teret hódítani a gyártó – legelőször Vietnámban. A különbségeket szó szerint nagyítóval kell keresni a Galaxy A05-höz képest, annyira elenyésző számú; így amondó vagyok, a sort próbáljuk meg velük elkezdeni.

A fizikai méreteihez hozzányúltak. A hosszából faragtak (168.8mm-ről 167.3mm-re), ahogy a szélességéből (78.2mm-ről 77.3mm-re) és a vastagságából (8.8mm-ről 8mm-re) is. Nemmellesleg, sikerült további 6 grammal könnyebbé tenni. A mérnökök kitettek magukért, ugyanis mindezt úgy csinálták meg, hogy közben nem nyúltak az előd kijelző méretéhez, vagy éppen kamerarendszereihez. Ami még egy fontos említésre méltó különbség, az az ujjlenyomat-olvasó beépítése a bekapcsológomba, amivel az elődök egyike sem rendelkezett.

Az operációs rendszerjénél az Android 14 tűnik fel, bár arról nem tesznek említést, melyik One UI 6 változattal dobják piacra, de vélhetően One UI 6.1-nek a Core variációjával. Szoftvertámogatottságánál 2 főszoftvert, illetve 4 évnyi biztonsági javítást ígérnek, melynek értelmében az utolsó nagy OS update-jénél az Android 16 köszön vissza, míg a Google 2028 nyár végéig gondoskodik a security update-ekről.

Ami számomra egy fájópont, hogy a processzorhoz nem nyúltak, ami elvárható lenne 1 év után. Ugyanaz az MediaTek által gyártott Helio G85 került bele, mint az elődbe, amit csak Android 15-ig támogatnak. Kicsit átverve érezhetik magukat a Galaxy A05 vásárlói, hiszen hardveresen a jelek szerint tudnia kellene még plusz egyet, csak éppen azt visszatartják. A nyolcmagos lapka két erősebb magtartománnyal rendelkezik, mely 2GHz-en teszi a feladatát; illetve hat energiatakarékosabbal, amely pedig 1.8GHz-cel. A 64GB-os tárhelyváltozatnál 4GB RAM-ot, a 128GB-nál pedig 6GB-tal szerelik.

Az 5.000mAh-s akkutelepét 25W-os gyorstöltéssel tudjuk visszarántani az élők sorába, bár ez már tavaly sem volt másképpen.

A 6.7 inches kijelzőjénél szó sincs AMOLED panelről, maradt a PLS LCD, mellyel költségtakarékosságra ügyeltek. Ami viszont pozitívum, hogy némiképp nőtt a képernyő-ház aránya, hiszen 82.1%-ról elviekben 83.8%-ra gyarapodott úgy, hogy közben maradt HD+ képfelbontás és a 20:9-es képarány. A képfrissítési ráta marad 60Hz-en. Az előlapján 8MP-es kamera mutatkozik, míg hátul egy 50MP-es főérzékelő és egy 2MP-es mélységérzékelő, utóbbit inkább makrora cserélhettek volna.

Jah, és 2025-ben se marad a Samsung 3.5mm-es JACK csatlakozás nélkül a legalsóbb berkekben. Ami érthető, hiszen bizonyos régiókban az FM-rádió készség elengedhetetlen a felhasználónál, amelynek alapfeltétele ez a port.

A Samsung kihangsúlyozza a Samsung Knox Vault szolgáltatását, amit immáron bárki használhat az ujjlenyomat-olvasónak köszönhetően. Másrészről, a designnél büszkék az úgy nevezett Key Island-re, azaz az oldalsó gombok kiemelkedésére; illetve a sík felületére.

Az értékesítése augusztus 22-én veszi kezdetét az országban, ahol 3.190.000 vietnámi dongot kérnek a 4/64GB-os variánsért, míg 3.790.000 VND-t a 6/128GB-osért. (Átszámolva a nagyobbik cirka 54 ezer forintot takarna.) A magyarországi premierje vélhetően ősz folyamán lesz esedékes.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .