A Galaxy S25 termékcsalád mellett a Galaxy A-termékcsalád jövő évi utánpótlásairól is megkezdődtek a szivárgások. A sort a Galaxy A36 5G-vel kezdeném meg, ugyanis az idei esztendőben szintet léptek az elődjével. Immáron egy erős középkategóriás modell jelzőjével lehet jellemezni, ami legalább 6 évnyi szoftvertámogatásra jogosult – legalábbis a Galaxy A16 5G-re alapozva, butaság lenne, ha kevesebbel állnának elő nála. Ismételten OnLeaks hozta el a legfrissebb renderfotókat, amelyet a GizNext-tel karöltve publikált.
A legérdekesebb dizájn különbséggel – terveim szerint később – külön szeretnék foglalkozni, viszont annyit mégis megemlítenék, hogy a kameralencséhez kapcsolódó küllem újragondolásra került, amivel kicsit a Galaxy A30s-hez nyúlnak vissza.

Helyette inkább a fizikai küllemére fókuszáljunk, ugyanis a kikerült adatok alapján: 162.6 mm hosszú, 77.9mm széles és 7.4 mm vastag lesz – legalábbis azon a területen, ami nem kamerakiemelkedéshez kapcsolódik, hanem a hátlaphoz. Az oldal információ szerint, 9.6mm vastag lesz előbbinél, de hát azt senki sem veszi figyelembe.
A 7.4mm-es vékonyság eléggé korrekt számérték, hiszen a Galaxy A3x-széria történelmében még sosem volt ennyire vékony egyik elődje sem, holott annak idején, még az indulásakor 7.7mm-nél jártak. Azóta így alakultak a mutatók:
- a Galaxy A30 LTE-nél: 7.7mm,
- a Galaxy A30s LTE-nél 7.8mm,
- a Galaxy A31 LTE-nél: 8.6mm,
- a Galaxy A32 LTE-nél 8.4mm, míg a Galaxy A32 5G-nél 9.1mm,
- a Galaxy A33 5G-nél: 8.1mm,
- a Galaxy A34 5G-nél: 8.2mm,
- illetve a Galaxy A35 5G-nél: 8.2mm volt a vastagság mérőállása.

Nagyon úgy fest, hogy az idei év végén megkezdődött egyfajta vékonysággal kapcsolatos verseny – mint anno 10 évvel ezelőtt a MP-háborúval. Ugye, akinek nem lenne meg, nemsokára leleplezi a Samsung a legvékonyabb összehajtható modelljét, a Galaxy W25 személyében, ami a Galaxy Z Fold(6) Special Edition néven kerülhet piacra limitáltan. A Galaxy A36 5G is becsatlakozik a mm-háborúba, ami valószínűleg a jövő év egészét jellemezi majd.
Nektek számít ennyi a készülékek vastagsága?