A Special Edition Galaxy Z Fold valójában egy tesztüzem?


Érdekes bennfentes információhoz jutott az az ETNews, akikhez sűrűn nyulunk tényközeli értesülései miatt, miszerint a Galaxy S25-termékcsaládban debütálhat egy olyan modell, ami a vékonyságra lesz kihegyezve. Ergo, benn a pakkliban az, hogy az alaptrió és a Fan Edition termék mellett lesz egy ötödik „eleme” a Galaxy S-széria jövő évi portfóliójának.

Kezdjünk mindent ott, hogy a 2024-es esztendőt a Samsung marketing csapata a Galaxy AI-ra építette fel. Mindent megtett annak érdekében, hogy az egyes funkciókat népszerűsítse, és termékelőnyé tegyék a mesterséges intelligencia jelenlétét. Azt se szabad elfeledni, hogy több termékcsoportban jelen vannak, hiszen a háztartási készülékek körében a BeSpoke AI néven szállítják az okosságot, amelyet a SmartThings-szel kapcsolnak mondhatni ökoszisztémába. A 2025-ös évben még jó alapanyag lehet, ha olyan irányba halad a fejlődése az MI-nak, amivel még inkább tetszetősebbé tudják tenni a One UI rendszerét.

Az energiasűrűség növekedésével csökkenthet az akkumulátorok fizikai mérete.

Idén azonban már kaptunk számos leak információt, ami arra hagy következtetni, hogy a folytatásban a termékek vékonysága hozhat egyfajta újdonságot. A Samsung október végén behozta a képbe a foldable termékág legvékonyabb modelljét: a Samsung Z Fold Special Edition-t, amire annyira nyitott volt a dél-koreai közönség, hogy az első hullámban elfogyott az összes legyártott termék; s közben megindították a másodikra az igény felmérést. Az külön kiemelném, hogy a Galaxy Z Fold5 5G-hez képest több mint 1 mm-t sikerült lecsípniük a vastagságból, amekkorát az előző generációkhoz képest, „évről-évre” viszonylatban sosem produkáltak.

A piac reakcióján van a hangsúly, hiszen ha a vékonyabb kiadású Galaxy S25-ért oda lesz a közönség, akkor könnyedén átültethetik egy termékvonalra 2026-tól. Ugye a Galaxy S sorozat alap modelljei között: a normál, a plusz és az Ultra foglal helyet. A tervek szerint, ebben a három változatban érkezik az év első hónapjában a leleplezése. A vékony kiadás várhatóan hónapokkal később. inkább az év második felében kerülhet piacra – mellyel azt szeretnék megakadályozni, hogy nehogy visszás legyen a megjelenése, s ezáltal valamelyik modelltől elvegye a vásárló közönséget. Sőt, az is könyvelhető, hogy csak limitált piacokon lesz kapható, mint pl.: Dél-Koreában.

A házon belüli verseny mellett alakul a gyártók közötti is, hiszen vannak arról híresztelések, hogy az Apple piacra akarja hozni az iPhone-ok Air variánsát, amire kvázi válasza lenne a dél-koreai gyártónak a most csak Special Edition-ként említett vékonyabb kiadása.

A vékonyítást az új típusú akkumulátorok bevezetése hozhatja el. Feltételezhetően nem az lesz a cél, hogy kisebb akku-kapacitású telepekkel dolgozzanak a kiadásnál. Nemrég, a Xiaomi 15-ben debütált egy nagy sűrűségű akkumulátor. Míg a Xiaomi 14-ben 4.610mAh-s kapott helyet, addig az utódban egy a fizikai méreteit tekintve kisebb változat, ám nagyobb kapacitással, 5.400mAh-val; amit úgy tudtak elérni, hogy 850Wh/l-re gyarapodott az energiasűrűsége az akkutelepnek.

Bárhogy is legyen, egy sikeres Galaxy S25 Slim / Special Edition elhozhatná a Galaxy S+ termékvonal utolsó szegét, amelyet évről évre a tech sajtó mindig ki akar csinálni, mert forgalom szempontjából a(z alap)trió legcsekélyebb forgalmát hozó modell.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .