Érdekes oldalról közelítem meg az alaptárhelyek kérdését. A józan logika azt mondatná, hogy egy olyan kimutatást készítsek, amelyből az derül ki, hogy a Samsung mikor és mely modelleknél hozott be nagyobb tárhely változatot az alaphoz képest; viszont van ennél egy fontosabb szintugrás, hogy mikor döntött úgy az egyes termékcsaládok tekintetében, hogy elhagyja az előző generációnál használt alapot és duplázással tárhelybővítéssel rukkol elő.
Fontosnak tartom a cikk elkészültekor kijelenteni, hogy 2025 májusára olyan világot élünk, amikor a bővíthetőség microSD formájában már csak a belépőszintű modellek termékvonalánál tűnik fel. Ergo, az úgy nevezett in-built memory-é, rövidebben a ROM-é lett a főszerep. A vásárlókat tárhely duplázással kapcsolatos promóciókkal könnyebben serkenteni tudják, hiszen adott modelleknél 20-30 ezer forintot is simán megspórolhatnak. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a 128GB-os modelleknél UFS 3.1-es, az annál nagyobbaknál pedig UFS 4.0-s a szabvány besorolás, azaz 256GB-tól már sokkal gyorsabb írási és olvasási ösztönözhetik, ami valahol szükségszerű is, mégis csak sokkal több adatot kell a terméknek feldolgozni gördülékenyebben.
Mutatnám legelőször a táblázatot, majd a figyelemfelkeltő fotó után folytatnám az elemzést:
| Termék /Tárhely | Galaxy A | Galaxy Note | Galaxy S | Galaxy Z |
|---|---|---|---|---|
| 32GB | Galaxy A5 2017 (2017 januárja) | Galaxy Note4 (2014 szeptembere) | Galaxy S6 | S6 Edge (2015 márciusa) | – |
| 64GB | Galaxy A40 | A50 (2019 márciusa) | Galaxy Note7 (2016 szeptembere) | Galaxy S8 | S8+ (2017 márciusa) | – |
| 128GB | Galaxy A80 (2019 áprilisa) | Galaxy Note9 (2018 augusztusa) | Galaxy S10e | S10 | S10+ (2019 februárja) | – |
| 256GB | – | Galaxy Note10 | Note10+ (2019 augusztusa) | Galaxy S23+ | S23 Ultra (2023 februárja) | Galaxy Z Flip (2020 februárja) |
| 512GB | – | – | – | Galaxy Fold (2019 szeptembere) |
Táblázat: Galaxy Világa

Forrás: Samsung
2025-re eltűnt a 64GB-nál kisebb alaptárhely a Samsung portfóliójából, amit részben az operációs rendszernek, részben pedig az alkalmazásoknak a tárigényéhez kapcsolhatunk. Az egyre jobb kameraszenzorok lehetővé teszik a még jobb minőségű fotók és videók rögzítését, amelyek a későbbi manupilálását, utómunkálatokat könnyíthetik meg. (Szemléltetésképpen, egy 200MP-es RAW formátumban tárolt fotó elérheti a 100MB/fotó tárhelyigényt, míg egy szimpla alapbeállítás 7-13MB körül megáll.) A microSD kártyával történő bővíthetőség is háttérbe szorult, kizárva azon sebességbéli problémákat, melyeket a régebbi, elavult technológiák idéznek elő.
A táblázat egyértelműen rávilágít az egykori Galaxy Note-termékág képviselte a forradalmár személyét, ugyanis ott jelentek meg legelőször a nagyobb tárhelyű alapmodellek. A Galaxy Note4 már 16GB ROM-mal nem volt kapható, ahogy a Galaxy Note7 sem 32GB-tal, vagy éppen a Galaxy Note10-ek 128GB-tal. Ezzel szemben, a Galaxy S-termékvonalon még mindig jelen van a 128GB-os kiszerelés, igaz már csak az alapmodellnél, a Galaxy S25 5G-nél; de a termékcsoportban is megkezdődött egyfajta kiszorítási menet.
Kijelentésemet igazolja, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G már csak 256GB-tal debütált, ahogy az azt követő utódja is. A Galaxy S23+ 5G szintén hasonló cipőben volt, a Galaxy S24+ 5G-nél már nem erőltették a kisebb tárterületet.
Amire még rávilágít a kimutatás, az az első vagy prototípus modellekhez kapcsolható, ugyanis érdekességképp érdemes megemlíteni, hogy az 512GB-os alaptárhely a 2025-ös line-up-ban csak opciónálisan van jelen, a Galaxy termékek egyike sem erről indul; viszont a Galaxy Fold legelső generációja csak ebben az egy variációban volt jelen. Az utódjainál a költségen minimalizációjából fakadóan visszacsökkentették a kezdő alaptárhelyet 256GB-ra. Ugyanekkorával debütáltak a Galaxy Z Flip-termékág készülékei. A Galaxy A-termékcsoportnál pedig a Galaxy A80 hozta az újdonság erejét 2019 tavaszán a 128GB-tal, míg a kvázi „testvérei” (a Galaxy A40, a Galaxy A50 és a Galaxy A70) csak 64GB-ról indultak.
A Galaxy Note-termékek tehát az S Pen mellett még egy ilyen rejtett iránymutatást is elhoztak, ami kisebb-nagyobb időeltolódással fészkét rakta más termékvonalaknál is. A lassulás most azonban megállni látszik. Igaz, a Galaxy Z Fold Special Edition-nel megkaptuk az 512GB-os alaptárhelyet, de mivel világpiacon nincs jelen ez a Galaxy modell, így nem beszélhetünk teljeskörűségről személyében. Az viszont leszögezhető, hogy vagy a Galaxy Z, vagy a Galaxy S fronton debütálhat az a készülék, amelynél már a 256GB-os tárhelyopciót kizárhatják. Tippre egy-két éven belül.