Minimális növekedés a globális okostelefon piacán


A nehéz éveken vagyunk túl, vagy is nagyon úgy fest, hogy látható a fényt az alagút végén. 2025-ben a globális okostelefon-szállítások 2%-kal növekedett az előző esztendőhöz képest. Részben a prémium szegmens iránti növekvő keresletnek, részben pedig a feltörekvő piacokon zajló 5G-technológia terjedésének köszönhető. Tavaly szintet lépett a piacág, hiszen zsinórban a második évet tudhatja maga mögött pozitív kimenetben, amire már égetően szükség volt. Bár a negyedik negyedév mindössze 1%-os pluszt hozott; mégis rávilágított arra, hogy az érdeklődők többsége hosszútávú befektetésként kezdte el kezelni az okostelefon vásárlást, így hajlamosak akár többet is rászánni, csakhogy később kelljen cserével élniük.

Tarun Pathak, a Counterpoint Research kutatási igazgatójának jóslata szerint:

“A globális okostelefon-piac 2026-ban gyengülni fog a DRAM/NAND hiányok és a komponensköltségek emelkedése miatt; köszönhetően annak, hogy chipgyártók az AI adatközpontokat részesítik előnyben. Az okostelefonok áremelkedései már megjelentek. (…) Bár a szállítási mutatókra rányomja a bélyegét a kínálati szűkösség, az Apple és a Samsung várhatóan jobban átvészelik ezt az időszakot erősebb ellátási láncuknak és prémium piaci pozíciójuknak köszönhetően. Ezzel szemben az alacsonyabb árkategóriákra fókuszáló kínai gyártók jóval nagyobb nyomás alá kerülhetnek.

Ergo, nem fest túl fényes jövőképet az idei; de most koncentráljunk a múltra, ahol a Samsung tartotta második helyét a piacon, 19 százalékos részesedéssel, ami 5 százalékos éves növekedést jelent. Ez a teljesítmény elsősorban a Galaxy A sorozat középkategóriás modelljeinek erős keresletére vezethető vissza, amelyek a feltörekvő piacokon különösen népszerűek voltak; valamint a prémium szegmensben a Galaxy Fold7 hajlítható telefon és a Galaxy S25 sorozat is kiemelkedően teljesített, felülmúlva elődeik eredményeit. A vállalat így képes volt ellensúlyozni a versenytársak, például: az Apple előretörését, amely 20 százalékos részesedéssel vezette a piacot.

A dél-koreai tech-óriás sikerét tovább erősítette a kulcspiacokon, mint Japánban tapasztalt lendület, ahol a prémium eszközök iránti igény segítette a növekedést. A legkiélezettebb versenyhelyzet Európa nyugati területén és Latin Amerikában mutatkozott; de szerencséjükre, a stabil ellátási lánc és a termékkeverék kiegyensúlyozottsága lehetővé tette, hogy közel maradjon az Apple-höz.

A többi márka közül a Xiaomi 13 százalékos részesedéssel stabilan tartotta magát a dobogó alsófokán, míg a Vivo és az OPPO kisebb ingadozásokat mutatott, de ezek nem befolyásolták jelentősen a TOP3 globális brand pozícióját. Érdemes odafigyelni az úgy nevezett Többiekre, amelynél 32%-os házrészarány figyelhető meg. Innen kellene a dobogós triónak felhasználókat rabolnia, de elnézve a tavalyi és tavalyelőtti mutatókat, nem igazán sikerült az elmúlt 2 esztendő során. A Samsung helyében – elemzés szempontjából – odatenném a prioritást, nem pedig arra fókuszálnék, hogy az Apple-t hívőit, miként váltanák meg.

Összességében a Samsung 2025-ös teljesítménye bizonyítja a vállalat alkalmazkodóképességét egy versenyképes piacon, ahol a prémium szegmens dominál. A Galaxy sorozatok innovációi és a stratégiai piaci jelenlét biztosította, hogy a cég ne csak túlélje, hanem növekedjen is.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .