Elképesztő mérnöki bravúr övezi a Galaxy Z TriFold-ot, aminek nevével még barátkoznom kell, mert valahogy nem áll rá se a kezem, se a szám. Az viszont biztos, hogy a Galaxy G Fold elnevezéshez képest azért találóbb és témajelölőbb – amit mondjuk azért aggathattak rá a külföldi szaklapok, mert összehajtott állapotában egy G betűt formál meg az alakja. A gyártó maradt az in-folding mechanizmusnál, azaz ha a főkijelzőt szeretnénk használni, akkor bizony teljes terjedelmében szét kell nyitnunk azt, ha pedig csak egyszer szeretnétek a mozdulatot elvégezni, akkor a Galaxy Z Fold7 5G vásárlása mellett kell voksolni.
A Samsung Global kiadta a debüt előtti kötelező „UnBoxing” videóját, azaz prezentálja mindazt, amit a termék doboza magában rejt, valamint azt is, mik a főbb erényei a terméknek. Érdemes megfigyelni, hogy az első generációs Galaxy Fold-hoz képest mennyire „üres” a mai csomagolás, legalábbis ahhoz mérten lehet kellő mértékű hiányérzetünk.
Koránt sem gondoltam volna, hogy a Samsung MobileXperience üzletág csapata meglépi, hogy még 2026 előtt piacra dobja azt az exkluzív termékét, amelyet már legalább két éve a CES mobilexpon prezentált vitrines formában. Ezáltal az okostelefon junkiek cseppet sem lehetnek csalódottak, mert amellett, hogy a dél-koreai tech óriás a mesterséges intelligencia továbbfejlesztését tűzte ki célul (amit eléggé kimaxoltak), hozott két olyan modellt, ami a maga külcsínével formabontó volt. Az egyik ilyen a Galaxy S25 Edge, ami vékonyságával hozott dizájn-innovációt, a második pedig a duplán hajlítható modelljük, ami a Huawei branddel ellentétben megtartotta az „in-folding” mechanizmust.
Gúnyolódhatunk, hogy összecsukott formában „eléggé vastag” termék lett, mégis csak a Galaxy Z Fold7 5G 8.9mm-éhez képest a Galaxy Z TriFold-nál tálalt 12.9mm azért 4mm-rel több, de mindez elengedhető, hiszen ha teljesen szétnyitjuk, akkor 3.9mm-re csökken – a kamerasziget kiemelkedését figyelmen kívül hagyva. Nemmellesleg, ha a képernyő területét viszonyítjuk az iPad Pro 11 inches modelljéhez, akkor is meglepődhetünk, mégis csak 305 cm2-tel majdnem hozza az ottani ~373cm2-et.
Amit a részletesebb kitárgyaló előtt mindenképpen szeretnék megemlíteni, az az, hogy a Galaxy Z TriFold lett az első hajlítható modellje a Samsungnak, ami immáron 45W-os töltésfelvételre képes. Kontextusába helyezve, az 5.600mAh-ás akkumulátorkapacitását (a Galaxy Z Fold7 5G-nek csak 4.400mAh-s van) cirka 60 perc alatt képes 0%-ről 100%-ra visszarántani az élők sorába, amire egyetlen készüléke sem képes.
A magyarországi premierre egyelőre várnunk kell, de ha tippelnem kellene, akkor hasonló lesz vele is a helyzet, mint anno a legelső Galaxy Foldnál, illetve a Galaxy Ring-nél, azaz, miután Európa nagyobb piacaira befutott, vélhetően csurran-cseppen kisebb raktármennyiség amolyan exkluzív előrendelés formájában – de majd csak jövőre. Első körben a dél-koreai, a kínai a tájföldi, a szingapúri piacot, illetve az Arab-Emírséget és az USA-t célozzák meg.
A Samsung Global évente két nagyszabású Unpacked eseménnyel szokta lefoglalni a tech világot. Az elsőt az év elején rendezik meg, ahol az aktuális Galaxy S-szériás alaptriót indítják életútjára; a másikat pedig nyár közepén, ahol az összehajtható és az okosóra portfóliója kerül felfrissítésre. Mellette persze szoktak kisebbekkel előállni, amit a Galaxy Világa stábja csak “csendes premierként” szokott eladni, viszont a jelenlegi felállás alapján, az úgy nevezett Fan Edition termékvonal felnőtt arra a szintre, hogy nagyobb média kiemelést kapjon, mint amire hivatott. Történt ugyanis az, hogy 2025. szeptember 4-én – magyar idő szerint – 11:30-kor megrendeznek egy eseményt, ahol újabb termékekről rántják le a leplet, melyekkel uralni szeretnék az öszi időszakot.
Nem véletlen az időzítés, hiszen az IFA (Internationale Funkausstellung) a világ egyik legnagyobb fogyasztói elektronikai és háztartási gépek kiállítása szeptember 5-én rajtol, ahol számos gyártó mutat be új technológiákat, például okostelefonokat, okosotthon-eszközöket, TV-ket és más innovációkat. Illetve az Apple-féle Key Note-ról se feledkezzünk el, amit a versenytárs szeptember 9-én tart meg, bemutatva olyan modelleket, amik esetlegesen ellenfelei lehetnek a Galaxy-knak, mint pl.: a vékony vagy az olcsósított modell.
A mottó idén:
Bemutatjuk a Galaxy AI-élményt a legújabb innovácioinkban.
Erős nyár végét tud a Samsung maga mögött, főleg hazai fronton, ugyanis a Galaxy A17 5G és a Galaxy Tab S10 Lite bejelentésével lefedte a megfizethető kategóriát, azonban a suli kezdésre elhozott egy prémium modellt, a Galaxy S25 Edge 5G személyével. Most a cél a köztes űr pótlása, azaz az ár-barát variánsok érkezése, melyek között helyet kaphat:
a Galaxy S25 FE 5G, amivel a 300 ezer forint alatti árzónat célozza meg, és úgy akar az érdeklődők elé egy flagship terméket tálalni, hogy bővebb felül múlja a közepkategória felső ágán helyet foglaló Galaxy A56 5G-t;
illetve az új generációs Galaxy Tab S11-széria alapmodelljeivel prezentálhatják a következő táblagép alternatíváját, ami bőven túlmutat a laptopokon.
Noha a külföldi sajtó úgy véli, a tri-fold foldable is beharagozódhat, mégsem érezzük azt, hogy helye lenne az eventen. A nyár közepi Unpacked kapcsán végül nem lett igazunk, hiszen a Galaxy Z Flip7 FE 5G is teret kapott, viszont tartanám magam ahhoz, hogy más kaliberű az a termékág, amit butaság lenne egy kalap alá venni. Anno a Galaxy Z Fold2 5G is külön, önálló eventtel büszkélkedett, mint ahogy a Galaxy S25 Edge 5G is. Ezekre alapozva simán kinézhet ilyesmi, már csak azért, mert megint limitált piacra tervezik az indulását – aztán szépen kibővitik. Ha Ice Universe forrásainak lehet hinni, akkor szeptember végi dél-koreai debüttel lehet számolni, de majd meglátjuk.
Mind a Galaxy S25 FE 5G, mind a Galaxy Tab S11-széria érkezésével lehet számolni Magyarországon is. Igaz, nincs előkampány idehaza mögötte, ellenben az amerikaiaknál, ettől még bevezetési ajánlattal előállhatnak – végtére a Galaxy A17 5G mellé sok helyen 25W-os adaptert csomagolnak.
[Cikkünk több napot állt a piszkozat státusza alatt, ezt nézzétek el. Ettől még aktualitását nem vesztette el.]
A Samsung Global a Galaxy Fold-nál már belekezdett egy kísérleti marketing stratégiába, miszerint, nem minden régióban teszi az újdonsült modelljét elérhetővé, hanem szép fokozatosan hozza el azt, így biztosan ki fogják tudni szolgálni az érdeklődőket, valamint kellően fel is tudják csigázni azokat, ahol várakozni kényszerültek. A Galaxy Z Fold Special Edition-nél sem volt másképp, amit végül más térségekbe nem honosítottak, ellenben a Galaxy S25 Edge-nél, vagy korábban a Galaxy Ringnél inkább a piacbővítés mellett tették le a voksukat.
A Galaxy Világa stábja már napokkal a megjelenés előtt kiszúrta, hogy várható a termék érkezése, hiszen Magyarországon tekintélyes piaci részesedéssel büszkélkedik a Samsung, amit egy prémium móddel tovább tudna fokozni. Véleményünk szerint, jól döntettek akkor is, amikor a szolgáltatóknál szintén elérhetővé tették – mégis csak hűségidő mellé okosabb ilyen összeget kiadni, mint ha csak úgy szimplán tennénk. A csendes rajt mellé csatlakozik afféle bevezetési kampány, melyre a folytatásban térnék ki.
Előtte lássuk, milyen tárhely variációkkal, milyen színek érkeznek:
A Galaxy S25 Edge magyarországi árai és szinvariációi. Táblázat: Galaxy Világa
A bevezetési kampányról:
A termék bevezetési időszaka: 2025. augusztus 15. és augusztus 31. között zajlik, illetve a készlet erejéig, bár meg lennék lepődve, ha készlethiány alakulna ki bármelyik variációból; mégis csak nyár végén vagyunk, amik a vásárlók inkább a nyaralásukból érkeznek vissza és az iskola kezdésre fókuszálnak, nem pedig egy prémium terméknek az érkezésére.
A Samsung.com weboldal kínálatában viszont azért akadnak jóságok a bevezetést illetően, mint pl.: az, hogy ráadás Galaxy Buds3 Pro társul a termék vásárlása mellé. Önmagában meg lehetne szólni, hogy egy töltőadapterrel is megajándékozhatta volna a vásárlóit, de véleményem szerint ezzel jobban jártak, mégis csak a gyártó vezeték nélküli fülhallgató portfóliójának legjobbját mellékelték a legvékonyebb modelljükhöz:
Termék
Bevezetési ráadás termék
Értéke
Galaxy S25 Edge 5G
1 db Galaxy Buds3 Pro
74 990 Ft
Az már csak ha a tortán, hogy ismét ökoszisztémás vásárlást hirdetnek, némiképp bugyután, mert ha ajándékba adnak Galaxy Buds fülhallgatót, akkor ki akarna egy másikat mellé, de ne vesszünk el a részletekben, hiszen, ha a Galaxy S25 Edge mellé vásárolnátok:
Galaxy Tabot vagy Galaxy Watch-ot, akkor 10%-nyi;
ha Galaxy Buds-ot 15%-nyi,
míg hozzá illő Galaxy S25 Edge tokokból 30%-nyi árkedvezményt kaphattok.
Ezen felül, ha Samsung.com-on történik a vásárlás, mindenképpen a Shop App-ot töltsétek le, és azon keresztül vigyétek véghez, hiszen 25 ezer extra hűségpontban részesülhettek.
Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a Galaxy S25 Edge 5G a Galaxy S25 termékcsalád része, ezáltal újraindítják sokadjára a ReGalaxy programot, amit a Samsung Members applikáción belül érhettek el. Miután megtörtént a vásárlás, igényelhettek egy 100 ezer forint értékű vouchert, ami a korábbi Galaxy S-szériás modellek felújítására jogosit fel. A részletekről már korábban értekeztünk.
Megkezdődött a Back to School kampányának előkészítése, amit jobban mi sem prezentál, mint hogy a Telekom kínálatába több új modell tűnt fel azon az amúgy tört héten, amelyet az augusztus 20-i ünnepség oszt ketté munkaszüneti nappal hét közepén. A hazai szolgáltató jóvoltából nem csak már bejelentett termékek mutatkoznak a portfólióban, hanem 2027 első fecskéje, a Galaxy A17 5G is vásárolható.
A tisztán látás mivoltából készítettek egy összefoglaló táblázatot, milyen árponton vásárolhatók az újdonsült okostelefonok, ha nem szeretnénk szolgáltatást melléjük, csak szimplán az okostelefonokat. (Itt azért megjegyezném, hogy a Telekomnál akkor érdemes készüléket vásárolni, ha arra szolgáltatás mellé párositjuk, más különben lehet, hogy máshol olcsóbb.) Nézzük, miként festenek az nyitóáraik:
Termék
Nyitóár
Színválaszték
Galaxy A17 5G 8/256GB
89 320 Ft
Fekete Kék Szürke
Galaxy S25 Edge 5G 12/256GB
428 720 Ft
Fekete
Galaxy Z Flip7 FE 5G 8/256GB
407 880 Ft
Fekete | Black [SM-F761BZKHEUE]
Galaxy Z Fold7 5G 16GB/1TB
1 049 990 Ft
JetBlack | JetBlack [SM-F966BZKNEUE]
Igazi meglepetés a Galaxy A17 5G-nek a csendes érkezése, ugyanis cikkünk megírásakor a Samsung Magyarország oldalán még csak a termék támogatási aloldala készült el az új generációs modellnek, amellyel a jövő évet szeretnék megalapozni a belépőkategóriában. Külön jó látni, hogy azok, akik beneveznek rá, ráadásként 25W-os töltőadaptert kapnak, így 6-8 ezer forintot spórolnak a végösszegből. A promóciós leírás alapján, az EP-T2510NB típusszámú töltőfejjel számolhatnak a vásárlói. Az előző évek mindegyikében, inkább az ősz második felét lőtték be a termék indításánál, ennyire korán még sosem hozták el az aktuális Galaxy A1x-családtagot.
Rajta kívül három másik modell került fel a Telekom kínálatába, ugyanis eddig se a Galaxy Z Flip7 FE, se pedig a Galaxy Z Fold7 1TB-os változata nem volt jelen; de hasonló a helyzet a Galaxy S25 Ultra JetBlack színével.
És, az elmúlt héten elrajtolt Galaxy S25 Edge-ről se feledkezzünk el, ami magas árpontjával egy szolgáltatás mellé társítva azért jobb deal tud lenni, mint ha csak szimplán egy Media Marktban ruháznánk be rá.
A Galaxy Z-termékcsalád egy másabb felhasználói élményt nyújt, ezzel egyidejűleg, amit a hagyományos okostelefon használatánál berögzített a szervezetünk, az mindenképpen áthangolást igényel, ha netán váltás előtt állnátok. Anno a Galaxy Fold megjelenésekor elindítottak egy prémium szolgáltatást, ami kedvezményes kijelzőcserével társult. Az idő múlásával viszont ez a kiváltság feledésbe merült, révén, hogy már fejlődött annyit a technológia, hogy felesleges adni, mert alig veszik igénybe. A Galaxy Z7-eknél viszont másabb fajta kijelzővel rukkoltak elő, amely segítette a termékek vékonyodását. Noha, a hazai képviselet bízik a mérnökeibe, a hezitáló érdeklődőknek egy meggyőző érv lehet, hogy kibővítették a szolgáltatást.
Fotó: Jerry Rig Everthing
Mondanom se kelljen, de előbb egy másik „jóságot” promóznék, hiszen az újdonsült Galaxy Z7 modellek (leszámítva a FE-t) is részét képezik a ReGalaxy programnak, amit szintúgy felélesztettek kisebb kihagyást követően. Azon vásárlók, akik 2025. november 30-ig vásárolnak az érintett modellek közül, 100 ezer forintig felújíthatják a Samsung Magyarország finanszírozásával régebbi csúcskategóriás okostelefonjukat, ahol a Galaxy S- és Z-kütyük kapnak helyet. (Részletek a fentebbi linkre klikkelve.)
Amiről viszont még egyelőre a honlapon se tesznek említést, hogy a Galaxy Z Flip7 és a Galaxy Z Fold7 készülékeknél biztosítanak kijelzővédő-fólia cserét. A Samsung Magyarország jóvoltából forgalomba került modellek ugyanis jogosultak 3 éven keresztül, évi kétszeri alkalommal fóliacserére. Tehát összességében a garanciális idő alatt 6 darabbal tudnak élni a vásárlói, csak éppen tettek rá egy kvóta limitet, hogy mindezt egyetlen esztendő alatt nem lehet véghezvinni. Ez nem minősül jótállásos javításnak. A folyamatot az Oktogon szervizen keresztül lehet intézni, ha pedig Budapesten élnétek, akkor a TMX jóvoltából mobilfiutár szolgáltatással is élhettek.
Szintén egy érdekes tény, amit nem vertek nagy dobta, hogyha netalántán mégis az Oktogon szervizbe kellene vinnetek az újdonsült terméketeket, akkor egyrészről soron kívül fogadnak, ami megint csak érezteti a prémium termék mivoltát, másrészről, igényelhettek a garanciális javítási időre cserekészüléket, hiszen tudomásunk szerint 10-10 darab áll rendelkezésükre, hogy ne csorbuljon a felhasználói élmény egy alacsonyabb minőségű modellel.
Nyilván egyikkel se kelljen élnetek, de érdemes tisztába lenni, hogy tudjunk hova nyúlni, ha éppen használni kell.
Lezajlott a Galaxy Z7 termékeknek a hazai előrendelési időszaka, viszont nincs megállás, mert a mai felgyorsult világban tartani kell a tempót. A Galaxy S25 termékcsalád idén új taggal bővült, hiszen május tájt útnak indította a Samsung Global az Edge variánst, mely alkalmazkodott a jelenkor trendjéhez, miszerint egy olyan flagship modell-t szállítsanak, ami kellően vékony, ám kompromisszummentes technológiai szempontokból. Véleményem szerint, ez összejött, viszont első ízben limitálták a jelenlétét a Dél-Koreára, majd kibővítették az Egyesült Államokkal. Szépen lassan, nyárba átcsapva egyre közelített felénk, olyannyira, hogy immáron a Samsung Magyarország termékkínálatába is belistázták.
Ez nem jelenthet mást, mint a közelgő érkezését. – Kijelentésemet alapozom mindarra, hogy három modell formációban készült el a terméktámogató aloldal, ami egyértelműsíti, hogy a Galaxy S26-alapszériájának premierjéig a lehető legtöbb országba – köztünk hozzánk is – szeretnék ízelítőként elvinni, ahol a képviseletnek van jelenléte.
A Samsung Magyarország egyelőre a megkeresésünkre nem reagált, miszerint, mikorra lehet számitani a termék debütálásával, viszont elnézve a közeljövő termék érkezési táblázatát, ahol a Galaxy S25 FE 5G is jelen van, érdemes lenne elé ütemezniük, hogy ne vegye el a reflektor fényét az olcsósított megoldás. Másrészről, a back to school kampányra simán lehetne ráépíteni, mégis csak ha valaki egy különleges okostelefon szeretne magáénak tudni, annak a lehető legjobb választás.
A Galaxy S25 termékcsalád sikere eddig töretlen. A piackutatók által közzétett értékesítési adatok szerint, már 20.22 millió modell került új tulajdonosához – melyből a Galaxy S25 Edge 650 ezret ragadott ki úgy, hogy májusban rajtolt. Ez nagyjából 10-12%-kal jobb mutató, mint a tavalyi széria keretében mértek.
Várhatóan a Samsung Magyarország a Fan Edition variánshoz hasonlóan, afféle csendes premierbe hozhatja el. Nem gondolnánk azt, hogy a nyári Unpacked eseményhez hasonlóan teaser jellegű előkampánnyal rukkolna elő, sőt, a limitációjából kiindulva, ha lesz bármiféle előrendelési opció, akkor sem fogják elhalmozni azokat, akik érdeklődnének iránta. Egy biztos, várhatóan a ReGalaxy program formájában megkapja a kiemelést, ahol az idei összes csúcskategóriás termék jelen van.
Már csak az a kérdés, hogy augusztus közepén, végén, vagy szeptember első felében teszik elérhetővé; illetve a Samsung.com webáruházon kivül bekerülhet-e mondjuk a szolgáltatókhoz, ahol egy elnyújtott kamatmentes részlettel kecsegtetőbbé válhat sokak számára.
Lezajlott a nyári Unpacked esemény és hozott kellő meglepetést magával. Mint pl.: nem gondoltam volna, hogy a Galaxy Z Flip7 FE-t bemutatják a mainline termékvonallal, hiszen adta volna magát az őszi csendes bevezetésű Galaxy FE-vonal keretében történő termékdebütálás, amikor is a Galaxy S25 FE 5G-t útnak indítják. Ha jól láttam, akkor elmaradt a „jövőbéli termék” belengetésének ténye is, hiszen se tri-fold foldable-ről, se pedig Galaxy XR-ről nem esett szó – legalábbis a rendezvény 80%-a alatt ilyesmiről nem hallottam, amit nyomon követtem. Cserébe viszont megérkezett az új generációs összehajtható készülékportfólió, ahol a határfeszegetést hardveres oldalon szállították, hiszen a valaha volt legvékonyabb és legkönnyebb Galaxy Z-termék láttak napvilágot, amelyek felzárkóztak a kínai konkurenciákhoz. Ezzel pedig igazolták azon tény, miszerint az idei esztendőben a Samsung tényleg a dizájn vékonyítására tett fel mindent.
A fedőneveket tekintve sem hoztak meglepetést, ugyanis folytatódott a sor az előző sémára illeszkedően, azaz a Galaxy Z Fold7 5G futott sokáig Q7-ként, míg a Galaxy Z Flip7 5G B7-ként. Mára az sem titok, hogy a B7R codename a Galaxy Z Flip7 FE 5G-re vonatkozik. Nyilván benn az éterben, hogy akkor a Q6a micsoda, amire tavaly óta keressük a választ, mert ugye a Q6M a Galaxy Fold Special Edition-t takarta.
Kezdésképpen, nézzük meg a legégetőbb kérdést, miszerint: a magyarországi képviselet, milyen árcímkéket tűzött az adott modellek, adott tárhely variációja mellé! Az átláthatóság mivoltából készítettem egy táblázatot, amelyben az alapszínei, illetve az ahhoz kapcsolódó típusazonosítói szintén fel vannak tűntetve:
A Galaxy Z Fold7 5G összefoglaló előrendelői táblázata. * csak a Samsung.com webáruházban vásárolható! Táblázat: Galaxy Vilaga
Helyezzük el az előző generációhoz képest az idei modellek nyitó árait. A Galaxy Z Flip7 termékek ugyanazon árponton nyitottak, mint a Galaxy Z Flip6-ok. Nincs különbség RAM/ROM felhozatalban sem, de azért azt megjegyezném, hogy ez a modell már a Samsung által gyártott lapkával szerelt, nem pedig a Qualcomm-éval. A Galaxy Z Fold7-nél már nincs egyezés. A két kisebb tárhelynél 50 ezer, míg az 1TB-osnál 70 ezer forintnyi a drágulás – amit akár előbbinek is betudhatunk, ha a dizájninnovációt nem vesszük figyelembe. A gyártó persze készült ajánlattal, amit lentebb részletezni fogok. A Galaxy Z Flip7 és a Galaxy Z Flip7 FE között nagyjából 100 ezer forint eltérés mutatkozik, amin érdemes elgondolkodni, hiszen ilyen magasságokban nem olyan nagy mértékű.
A Samsung.com ismételten szállítani fog exkluzív színopciót, viszont egyetlen színvariációban. Ez számunkra azért pozitívum, mert nincs az a helyzet, mint az előző esztendőkben, hogy egy-egy színopció kimarad a szórásból régió szinten.
A teljességkedvéért megmutatnám, hogy dollárban és euróban milyen árpontokan nyitott az idei foldable line-up:
Termék
Nyitóár [$]
Nyitóár [€]
Nyitóár [KRW]
Galaxy Z Flip7 FE 5G 8/128GB
$899
999€
–
Galaxy Z Flip7 FE 5G 8/256GB
$959
1.059€
1.199.000₩
Galaxy Z Flip7 5G 12/256GB
$1.099
1.199€
1.485.000₩
Galaxy Z Flip7 5G 12/512GB
$1.219
1.319€
1.643.400₩
Galaxy Z Fold7 5G 12/256GB
$1.999
2.099€
2.379.300₩
Galaxy Z Fold7 5G 12/512GB
$2.119
2.219€
2.537.700₩
Galaxy Z Fold7 5G 16GB/1TB
$2.419
2.519€
2.933.700₩
A Galaxy Z-termékek összefoglaló előrendelői táblázata. Táblázat: Galaxy Vilaga
Az előrendelésről, valamint az ajánlatokról:
Az előrendelési időszak: 2025. július 9. 16 óra és 2025. július 24. éjfél között zajlik, valamint a készlet erejéig. Utóbbi azért nem jellemző a foldable termékeknél, legfeljebb adott színek esetében, viszont most a Samsung.com exkluzív szín nem tekinthető olyan húzóvolumenűnek, mint anno a Crafted Black. Mind a Galaxy Z Fold7-nél, mind a Galaxy Z Flip7-nél a hero color a Ködös kék lett, azaz a dél-koreai tech óriás bevállalta, hogy nem a fekete alternatíváját (JetBlack) teszi meg azzá, csakhogy népszerűsítse a színes mivoltát.
FONTOS: a most következő összefoglal a Samsung.com webáruházra vonatkozik – más csatornák, mint pl.: a Samsung márkaboltokkal, emag-gal és társaival lehetnek átfedések, de koránt sem biztos, hogy mindegyik itt is, ott is jelen van.
Akik előregisztráltak az Unpacked esemény beharangozás ideje alatt, azok jogosultak lesznek a 20 ezer forint értékű kedvezménykódra, amely BHR előtaggal rendelkezik. Fontos, hogy az előregisztráció helyén érvényesíthető, azaz a fenti előtaggal bíró csak a Samsung.com esetében él, a ses.hu vagy a mediamarkt esetén mást kell használni. Érdemes az online ügyfélszolgálatnál rákérdezni esetleges hiba, vagy meg nem érkezett kód esetében. Előbbinél megint volt 72 órás (azaz 2025. július 9. 16 óra és július 12. 16 óra között) extra kedvezmény, amikor is egy Galaxy SmartTag2 (EI-T5600BBEGEU) ráadás kiegészítő landolt a kosarunkban ajándékként.
Évről évre a legnépszerűbb bevezetési kampány a Samsungnál a tárhely duplázáshoz kapcsolódik. Tavaly kihagyták a felhozatalból, helyette inkább készülékbeszámítással operáltak, viszont most visszahozták, mert így mégis csak többet tudnak a vásárlók fogni a végösszegből. Fontos, hogy a nagyobb tárhelyt vihetjük el az eggyel kisebb árán, ennek értelmében az 512GB-os modellt helyezzétek a kosaratokba, mert ellenkező esetben nem érvényes a promó és elállással kell szálnotok. Összeállítottam egy listát, miként néz ki mindez, csakhogy a véghajtrában is tisztasor legyen.
A Galaxy Z 7 termékek összefoglaló előrendelői táblázata. * csak a Samsung.com webáruházban vásárolható! Táblázat: Galaxy Vilaga
Megéri Galaxy ökoszisztémában gondolkodni!
Csak azért szedném külön ezt a szegmenst, mert eléggé sok mindennel készültek az úgy nevezett „multi-buy” ajánlatoknál. Lényege, hogy ne ragadja le egyetlen termék vásárlásánál. Értsd: nem akkor jársz a legjobban, ha csak az okostelefont teszed a kosaradba, hanem akkor, ha más újdonságot is.
Felsorolás jelleggel mutatnám:
Ha a Galaxy Z7 szériás termék mellé vásároltok legalább 1db Galaxy Watch7-, Watch8-szériás vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor utóbbi árából 10%-ot megspórolhatok, azaz csak a kiegészítőre vonatkozik az árengedmény.
Ha a Ha a Galaxy Z7 szériás termék mellé vásároltok legalább 1db vásároltok legalább 1db Galaxy Buds3 vagy Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli füllhallgatót a kosárba helyeztek, úgy 15% mértékű árkedvezményben részesültök utóbbi esetében.
Ha a Galaxy Z7 szériás termék mellé vásároltok 1db Galaxy Ring okosgyűrűt, akkor a kiegészítőből 20%-ot sprólhattok meg.
Érdemes elgondolkodni a tokvásárlásán is, mert ha a Galaxy Z7 szériás modell mellé a kosárba helyeztek egyet, akkor arra 30%-os árengedményt kaptok a pénztárnál.
A Samsung.com webáruház továbbá díjazza a hűséget, melynek értelmében extra hűségpontban részesülnek a Galaxy Z7 termékek vásárlói. Mutatnám táblázatba foglalva, mennyi az annyi, amelyet náluk lehet levásárolni: