Szerző: Kanyecc1st

Lesz felár, meg böjt…

Terjengenek pletykák azzal kapcsolatban, hogy a jövő évi flagship okostelefonokba a Qualcomm fogja szállítani a chipsetet. Jó párszor megrágtuk a témát, melyek konklúziója minden esetben ugyanaz volt: a Samsung okkal nem szeretné letenni a voksát a chipset gyártó mellett, mert a nemrég leleplezett Snapdragon 8 Elite költséges teremtmény lett. Már az év közepén voltak arról híresztelések, hogy drasztikus áremelkedésre lehet számítani, ami be is igazolódott, viszont a dél-koreai tech óriás mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy ezt ne a vásárlók fizessék meg. Ezért vizsgálódtak a MediaTek-kel, és ezért lett volna fontos az Exynos 2500-nek az előrehaladott fejlesztési státusza. Előbbi kettő nem járható út, jelenleg, így könyvelhető a Qualcomm beszállítása.

Alapvetően ennek örülni kellene, mégis csak a piacon lévő legjobb lapka kerül a Galaxy S25 alaptriójába, amit vélhetően valamilyen formában for Galaxy kiadásúvá alakítanak át, ha már annyira mestereik a gőzkamerás hűtésnek. Az alapchipset viszont költséges, még ha méretesebb mennyiségben is rendelnek belőle. Ezt már anno tudtuk, ezért lett volna fontos megszüntetni a Qualcomm-féle monopol helyzetet. Ők drágábban adhatják, mert nincs se jobb, se hasonló. A Samsung pedig tényleg nem akar se elszállni az árával kapcsolatba, de nyilván a profitról se mondanának le.

Tegnap az iparági bennfentes Ross Young a Galaxy S25-ök színével kapcsolatban szivárogtatott információt, azonban mára hozott egy sokkal érdekesebb fülest, melyet az anyagbeszállítóktól szerzett:

„Confirmed with materials suppliers that the S25 Ultra will use M13 rather than M14 materials for cost reasons.”

olvasható X oldalán

Noha a Samsung fogja gyártani a kijelzőt a készülékeibe, mégis a jelek szerint amellett döntenek, hogy az M14 panelt nem hozzák el a Galaxy S25-kbe, amivel faraghatnak a készülék alkatrész árán. A Galaxy S24-ekben debütált M14 szolgáltathatja a megjelenítést, ami valahol fájóhír, mégis csak azt várná az ember, hogy haladjunk előre az innovációban és szállítsanak olyan paneleket, amelyek nem csak energiatakarékosak, de fényerőben felülmúlják a korábbi generációkat. Erre utaltam a címsorban, hogy félár miatt jön a böjt.

Oké, nincs azzal sem semmi baj, mert egy korrekt kijelzőpanel, de nem gyártási nehézségek miatt kell önszabotázshoz nyúlniuk, hanem azért, hogy ne szálljanak el az áraikkal – de a kellő mértékű profit azért becsorogjon. Talán ezért sem történik a 3x-os telelencsénél előre haladás.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem kerül majd drágábba a Galaxy S24-hez viszonyítva az adott családtagutód, viszont valamilyen formában azért mérsékel azon az árkilővésen, ami akkora lépne életbe, ha a Samsung belepakolna minden olyat, amit a kezdetekben megálmodott. Másrészről, a Qualcomm-ot is meg lehet érteni, mégis csak mindig feljebb és feljebb emelik a szintet, amit a versenytársak loholva se tudnak tartani; harmadrészről pedig, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó újdonságok bizony erőforrás igényesek.

Fantázia színnevei szivárogtak ki a Galaxy S25 termékcsaládnak

Elképesztő, milyen egyen gondolati síkon mozgok azzal az iparági bennfentes Ross Young-gal, akire a hét elején utaltam a Galaxy S25 Ultra 5G színválasztéka kapcsán. Akkor ugye történt az, hogy Ice Universe megszivárogtatta, milyen színekben várható a jövő évi Galaxy S Ultra családtag, melyek között a kék (árnyalat) volt a leginkább meglepő, amit visszahoznának alapszínnek, ha már a Galaxy S24-eknél exkluzivitást építettek rájuk a zafírkék és a titánkék alternatívákkal. Az előző cikkben kitértem arra, hogy nem került a Display Supply Chain Consultants fejese által kommentálásra a tényfeltárás, azonban ezt egy eléggé szép listával orvosolta minap.

Ha színekről vagy éppen kijelzőhöz kapcsolódó paraméterekről van szó, akkor Ross Young ugyanolyan megbízható szivárogtató, mint mondjuk OnLeaks a renderfotókkal, vagy éppen Ice Universe mindennel is. Mint említettem, most a színekről rántotta le a leplet olyannyira, hogy mind a háromcsaládét közzétette fantázia nevekkel megtoldva.

A listája szerint,

  • a Galaxy S25 5G-nél várhatjuk:
    • a Moon Night Blue-t,
    • a Silver Shadow-t,
    • a Sparking Blue-t,
    • és a Sparkling Green-t;
  • a Galaxy S25+ 5G-nél érkezhet:
    • a Midnight Black,
    • a Moon Night Blue,
    • a Silver Shadow,
    • a Sparking Blue,
    • valamint a Sparkling Green;
  • míg a Galaxy S25 Ultra 5G-nél megtartják a titán előtagot, avagy várható:
    • a Titanium Black,
    • a Titanium Blue,
    • a Titanium Grey,
    • illetve a Titanium Silver, mint alapszín.

A lista jól prezentálja, hogy a kékszín nem csak alapszínként került be a termékportfóliójába, hanem bizonyos modellnél még duplán is elhozzák, amolyan haloványabb és sötétebb árnyalatban. Nos, erre még Ice Universe sem tért ki részletesen, így nem véletlen, hogy hiányoltam Ross Young kommentárját a tweetjéhez.

Természetesen, lehet számítani majd Samsung.com exkluzív színre, de egyelőre nem tudni, mikkel próbálkoznak. Inkább csak emésztgessük a tényt, hogy az idei sorozatnál annyira felkapott lett a kék, hogy akár egyfajta vásárlást serkentő hatással is bírhat, mégis csak az Exynos lapka kiesett a játékkörből azáltal, hogy alacsony hozamot hozott, s ezáltal a szinte biztosra vehető, hogy a Qualcomm által nem régen bemutatott Elit lapka kerülhet bele – valamilyen újragondolás keretében, mint amire a Galaxy S23-aknál példa volt.

Utószóként említeném meg, hogy a Sparking Blue magyarosan a szikrázókék, a Sparkling Green pedig a csillogózöld nyersfordításnak feleltethető meg, azaz az az ’l’ betű utóbbiban nem elírás a részünkről, és a cikk írója által sem.

1 percben a Galaxy A16 5G minden előnye

Azért fontos kiírni, hogy a Galaxy A16 5G-ről van szó, ugyanis ahogy sejteni lehetett, a belépőágon nem engedi el az LTE készülékeket a Samsung. Érthető, hiszen minden esztendőben a legkelendőbb okostelefonok TOP10-es listájára felküzdik magukat. Az idei év talán legmeghatározóbb újdonsága nem hardveresen, hanem szoftveresen érkezett a termékcsaládba, ugyanis immáron 6 évnyi szoftveres támogatottságot ad a gyártó, ami a versenytársakhoz képest egy eléggé meggyőző érv és indok – pláne, a kritikus Indiában, ahonnan származik a marketing anyag.

A többi erényét majd a videó elmeséli, szerintem, ennél fontosabb nincs, legalábbis azok már másodlagos tényezők.

Kacsintgat a múltba a kamerasziget dizájn?

A Galaxy Z Fold-sorozatot leszámítva, eltűnt a 2024-es felhozatalban a kamerasziget megoldás. Azért akadtak kivételek, hiszen Galaxy Z Fold6 5G-nél, de még a sokkal vékonyabb Galaxy Z Fold Special Edition-nél se száműzte az elképzelést a Samsung, melynek egyszerű az oka: ez a kiemelkedés nem számít bele a termékek vastagságába. Oké, hogy a nyúlvánnyal nincs síkban a hátoldal, viszont ha a fizikai paramétereket vesszük alapul, akkor sehol se említik meg, mennyi a lencsék kiemelkedésének vastagsága. A Galaxy A36 5G (és várhatóan a Galaxy A56 5G is) új kameradizájn elképzeléssel debütálhat jövőre, ahol visszatérhet a gyártó a kamerasziget megoldásához – amivel vékonyíthatják a termékeik minden más területen, ha már a lencsék megkövetelik a teret.

A Galaxy A36 5G renderfotóit már megmutattam, viszont OnLeaks hozott egy olyan részletet, ami annyira nem jön át a fotóiról. Ez bizony a kameraszigetre fókuszál, ami rávilágít, hogy nem szimplán függőleges irányú kiemelkedésről lesz szó, hanem kicsit többről. Szóval a fejlesztők tényleg megküzdenek azért, hogy a lehető legtöbb helyet használják fel, de ez ne menjen adott esetben a súly rovására.

A Galaxy A-széria mindig is a Samsung nyílt közvéleménykutatási zónája volt. Elég csak felidézni azt, hogy az egykori Galaxy Alpha hozta el a fémkeretet (és a memóriakártya szlot hiányát!), vagy a Galaxy A80 személyében az átfordulós hátlapi kamerarendszer vált előlapivá. Hozhatnám a Galaxy A9 2018-at, melybe legelőször mutatkozott négy kameraszenzor egymás alatt. Biztosra veszem, hogy kísérletezésnek leszünk szemtanúi, melyet a Galaxy A3x-család kameraevolúciójának alakítása is remekül prezentál. Mutatnám:

  • a Galaxy A30-nál: új dizájn
  • a Galaxy A31-nél: új dizájn
  • a Galaxy A32-nél: új dizájn
  • a Galaxy A33-nál: új dizájn
  • a Galaxy A34-nél: új dizájn
  • a Galaxy A35-nél: előd finomítása
  • a Galaxy A36-nál: új dizájn

Most pedig, azaz jövőre a Galaxy A36 5G által ez az irányvonal tűnhet fel, mint következő állomás:

Nem túlzok talán azzal, hogy a mai fiatalságot szeretnék egy olyan dizájnnal meglepni, amivel nyitottabbak lehetnek akár egy márkaváltásra. Nem feltétlenül gondolom, hogy mélységében kirívó különbségekkel fogunk találkozni a Galaxy A36 5G-nél, inkább a részletekben lesznek a finomságok, és kicsit meg akarják azt is törni, hogy ha valaki új készüléket vesz, akkor eltűnjön a tömegbe, mert a Galaxy S23-nál megindított kamerakiemelkedésekkel nagyjából ezt érték el – még ha egy jó szándékot is képviseltek általa.

A 2025-ös évbe biztosan leszögezhető, hogy:

  • a Galaxy A-termékek középkategóriás részénél megjelenik a kamerasziget újfent,
  • a Galaxy S-szériánál marad a kamerakiemelkedés szigetmentesen,
  • míg a Galaxy Z Fold-utód(ok)nál vegyítik a kettő.

És, hogy a Galaxy A36 5G kameradizájnja, honnan lehet olyan ismerős? Mondanék két példát: az egyik a Galaxy Note10, a másik pedig a Galaxy A30s.

A kiegészítőkről se feledkezz el a Galaxy Tab S10 vásárlásakor

A Samsung még az S Pen-t nem spórolja ki az arra képes készülékeinek alaptartozékaiból, nem úgy, mint más gyártó. Az tény, hogy az extra kiegészítők között a 45W-os töltőadapter egy majdnem kötelező vétel, hogy minél gyorsabban visszarántsátok az akku-kapacitását, viszont azért akadnak olyan tokok is, amelyre érdemes költeni.

Nemsokára hozok egy részletesebb listát, most csak amolyan felsorolás jelleggel említeném meg, hogy ott a billentyűzetes tok, ami kapott Galaxy AI fizikai gyorsikont; ezen kívül a megszokott kültéri tokban és könyves tokban is vásárolható. Mutatnám a Samsung által kreált marketing anyagot, aminek amúgy külön örülök, mert legalább a kiegészítő bázisukat se felejtik el.

A legvékonyabb harmincas érkezik a Galaxy A36 5G által

A Galaxy S25 termékcsalád mellett a Galaxy A-termékcsalád jövő évi utánpótlásairól is megkezdődtek a szivárgások. A sort a Galaxy A36 5G-vel kezdeném meg, ugyanis az idei esztendőben szintet léptek az elődjével. Immáron egy erős középkategóriás modell jelzőjével lehet jellemezni, ami legalább 6 évnyi szoftvertámogatásra jogosult – legalábbis a Galaxy A16 5G-re alapozva, butaság lenne, ha kevesebbel állnának elő nála. Ismételten OnLeaks hozta el a legfrissebb renderfotókat, amelyet a GizNext-tel karöltve publikált.

A legérdekesebb dizájn különbséggel – terveim szerint később – külön szeretnék foglalkozni, viszont annyit mégis megemlítenék, hogy a kameralencséhez kapcsolódó küllem újragondolásra került, amivel kicsit a Galaxy A30s-hez nyúlnak vissza.

Helyette inkább a fizikai küllemére fókuszáljunk, ugyanis a kikerült adatok alapján: 162.6 mm hosszú, 77.9mm széles és 7.4 mm vastag lesz – legalábbis azon a területen, ami nem kamerakiemelkedéshez kapcsolódik, hanem a hátlaphoz. Az oldal információ szerint, 9.6mm vastag lesz előbbinél, de hát azt senki sem veszi figyelembe.

A 7.4mm-es vékonyság eléggé korrekt számérték, hiszen a Galaxy A3x-széria történelmében még sosem volt ennyire vékony egyik elődje sem, holott annak idején, még az indulásakor 7.7mm-nél jártak. Azóta így alakultak a mutatók:

  • a Galaxy A30 LTE-nél: 7.7mm,
  • a Galaxy A30s LTE-nél 7.8mm,
  • a Galaxy A31 LTE-nél: 8.6mm,
  • a Galaxy A32 LTE-nél 8.4mm, míg a Galaxy A32 5G-nél 9.1mm,
  • a Galaxy A33 5G-nél: 8.1mm,
  • a Galaxy A34 5G-nél: 8.2mm,
  • illetve a Galaxy A35 5G-nél: 8.2mm volt a vastagság mérőállása.

Nagyon úgy fest, hogy az idei év végén megkezdődött egyfajta vékonysággal kapcsolatos verseny – mint anno 10 évvel ezelőtt a MP-háborúval. Ugye, akinek nem lenne meg, nemsokára leleplezi a Samsung a legvékonyabb összehajtható modelljét, a Galaxy W25 személyében, ami a Galaxy Z Fold(6) Special Edition néven kerülhet piacra limitáltan. A Galaxy A36 5G is becsatlakozik a mm-háborúba, ami valószínűleg a jövő év egészét jellemezi majd.

Nektek számít ennyi a készülékek vastagsága?

A Galaxy S25 Ultra alapszínévé válik a kék(árnyalat)

Hétvégén se maradunk Galaxy S25-termékcsaláddal kapcsolatos hír nélkül. Most éppen Ice Universe által érkezett friss szivárgás, amit a Display Supply Chain Consultants-es Ross Young egyelőre nem kommentált, (legalábbis a cikkünk megírásának pillanatában) de ettől még beigazolódhat a tényfeltárása. Elmondása szerint, a Galaxy S25 Ultra 5G négy alapszínnel debütálhat, melyek között a Black, a Green, a Blue és a Titanium kaphat helyet. Ha magyarosítanunk kellene, akkor feketéről (nem szürke!), zöldről, kékről és titánról lesz szó – utóbbi egy kicsit ilyen fémes jellegű ezüstös-szürkés árnyalat. Tehát a fővonal adott, az pedig már csak egy külön elmélkedés, hogy milyen árnyalattal debütálhatnak.

A listából talán a kék az egyik érdekesség, hiszen a Galaxy S24-szériánál, csak mint Samsung.com exkluzív színként kapott helyet. Ugye a Galaxy S24 és Galaxy S24+ a zafírkék színelképzeléssel, míg a Galaxy S24 Ultra a titánkékkel hódított az előrendelési időszakban, illetve utána egy kis ideig. Jelenleg a magyarországi képviseletnél nem kapható, és nagyon valószínű, hogy már az év utolsó időszakában sem fog beérkezni.

A kék egy közkedvelt szín amúgy, ami az előző generációknál is vagy így, vagy úgy jelen volt. A teljesség kedvéért mutatnám, a Galaxy S Ultra-ra fókuszálva, milyen árnyalatkóddal látták el:

  • a Galaxy S23 Ultra 5G-nél a Sky Blue elnevezéssel,
  • a Galaxy S22 Ultra 5G-nél szintúgy a Sky Blue volt jelen,
  • a Galaxy S21 Ultra 5G-nél a Navy,
  • a Galaxy S20 Ultra 5G-nél pedig a még nem gondolkodtak benne,
  • ahogy a Galaxy Note20 Ultra 5G­-nél sem, mint a legelső Galaxy Ultra-nál.

Mint az látható, a Galaxy S24 Ultra-nál nem gondolkodtak alapszínként benne, helyette inkább kiragadták, amolyan különlegesnek. Most viszont visszaviszik oda. Érdekes látni, hogy a legelső Galaxy Note Ultra és Galaxy S Ultra duójánál sehogy sem számoltak vele, mivel az alapmodelleknél volt jelen. Azóta felértékelődött.

Ti, milyen árnyalatú kéknek örülnétek leginkább? Mondjuk a mattos jellegűnek, vagy inkább a fényesnek?

Befutott a Galaxy M55s 5G hátlapdizájn prototípussal

Az indiai piacra megérkezett a Galaxy M55s 5G, ami kvázi eltitkolt ikertestvére a Galaxy M55 5G-nek. Ha valaki a különbségeket keresné, akkor ragadjon nagyítót, ugyanis se kijelzőben, se a chipsetben, se kamera felhozatalban, se a szoftvertámogatottsági hátterében (ami 4 főszoftver és 5 évnyi Google-féle biztonsági frissítés) nincs eltérés. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért kellett tavaszhoz képest szeptember vége fele egy újabb ‘s’ utótaggal megtoldott (SM-M558B) nevű modellt kiadni? – Nos, a banális válasz: a „miért ne?!”.

A „Super Monster” jelzőn és társain mindig jót mosolygok, ami a Galaxy M-termékcsoportot jellemezi. Az alapmodellhez képest az eltérés a hátoldalon keresendő, ugyanis fúziós stílusdizájn mutatkozik azon. Bár az anyagokról nem ír semmit, de ha tippelnem kellene, akkor a hátoldal jobb oldala más anyagból van, mint az alaphátoldal. Mintha valami anyagszerű volna, bár ezt nem igazán részletezik.

A magyar piacot szinte biztosan elkerül, viszont Indiában 8GB RAM társaságában 128GB-os vagy 256GB-os tárhellyel kapható. Van hozzá marketing videó is, amely az alábbi: