A következő, szűk egy hét rivaldafényét a Galaxy Z Fold(6) Special Edition lophatja el. A Samsung Newsroom dél-koreai Youtube csatornájára feltöltésre került egy afféle „meghívó” videó, melynek képsorai eléggé beszédesek, hiszen 2024. október 21-én a Samsung Electronics lepelezi legújabb innovációját – legalábbis egy borítékban egy meghívót kerül kézbesítésre egy borítékban, csak éppen, amikor azt kiveszik abból, egyből szembe jön a tény, hogy ez bizony nem papír, de vékony annál inkább…
Nézzük csak, amit kreatívkodtak a marketingesek:
A képsorok látván hoznék egy X beszélgetést, amely Ice Universe és Ross Young között zajlott le napokkal ezelőtt:
Ugye a Samsung a videó leírásában „a legújabb innováció” kifejezését használja. Ice Universe értesülései alapján a gyártónak sikerült a gyűrődést, ami az összehajtásnál mutatkozik még inkább láthatatlanná tenni, melyet a kijelzős iparági bennfentes, Ross szintúgy megerősít azzal a kijelentésével, miszerint vélhetően az első UFG kijelzőtechnológia mutatkozhat be. Ez lehet a hajlítható modellekbe szerelt panel következő generációja, amely az UTG-t, azaz az Ultra Thin Glass-t válthatja. Ha nevén akarjuk nevezni, akkor az Ultra Foldable Glass kifejezést kell megjegyezni, melyről többet, majd október 21-én fognak elárulni.
A Galaxy Z Fold(6) Special Edition viszont nem lesz kapható minden országban és régióban. Az előzetes információk alapján, csak Dél-Koreában és Kínában számíthatunk a debütjére; majd később a nagyobb piacokon.
Ez az esztendő se tartogat meglepetést ütemterv szempontjából. Az év utolsó negyedéhez érkezve útjának indítja a Samsung a 2025-ös line-upjának alapmodelljeit. Nem mindegyiket, a Galaxy A1x-termékcsalád újult meg. A Galaxy A16 egyelőre csak 5G képes kiadásban rajtolt el – de nincs kizárva, hogy hozni fogják az LTE vonalat is, hiszen évről évre a TOP10 legkelendőbb okostelefonok közé kerülnek általuk. A készülék különlegességei között említhető meg két fontos tényező, ami amolyan eladási érv is egyben: az egyik a 6 éves frissítési idő, ami nem csak biztonsági frissítés frontján várható, hanem főszoftver által is; a másik pedig az IP-védettséggel történő felruházása. Azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy „csak” IP54-ről van szó, hiszen az alapok lefektetése sokkal mérvadóbb.
A Samsung fontosnak tartja megemlíteni a vékonyságát, hiszen 7.9 mm-re zsugorodott a vastagsága. A korábbi 8.4mm-hez képest valóban előre haladott állapot a fejlesztés terén, de nem gondolom azt, hogy 2025-ben akkorát nyomna a latba. Mutatnám, táblázatba foglalva, milyen nyitóárponton és színekben rajtolt el a termék:
A Galaxy A16 5G magyarországi árai és színválasztékai. Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország
Forrás: Samsung Németország
A 87 990 Ft-os nyitánya korrektnek tekinthető, mégis csak a Galaxy A15 5G is hasonló árponton rajtolt el. Színválaszték tekintetében néggyel készültek, viszont ebből csak három érkezett hazánkba. A csajosnak tekinthető Gold variációt ne keressétek az üzletek polcain, viszont a kék és a szürke árnyalatait nyugodtan.
Bevezetési kampánnyal nem szoktak készülni ilyen kategóriában, így azt tudnám javasolni, hogy ki a vásárlásában gondolkodna, az tájékozódjon az ominózus oldalunkon, miként tudja lejjebb tornászni azt. Nemmellesleg, ott vannak a tanulói és egyéb banki kedvezmények másútt, szóval érdemes tájékozódni, mielőtt kosárba helyezitek bárhol.
Hazánk abszolút kiváltságot a termék bevezetése kapcsán, ugyanis az Egyesült Államokban még híre sincs az érkezésének, míg Németországban csak az aloldalát tették elérhetővé. Tartozékairól egyelőre nincs információnk, ugyanis se a Samsung Magyarország, se a Samsung Experience Store-ok webáruházába nem történt meg a belistázása.
Régen foglalkoztunk Galaxy S25-termékcsaládra fókuszáló pletykákkal, amit irányítottan tettünk, hiszen olykor napok elteltével történnek cáfolatok egy-két témakörben. Ami a leginkább foglalkoztatja most a tech-közösséget, az a chipset felszereltségének tisztázatlansága. Míg a Galaxy S23 alapterméktriónál a Qualcomm egyedüli beszállító pozícióját szerezte meg, addig a Galaxy S24-eknél csak az Ultra családtag felhasználói örülhettek globális viszonylatban (illetve regionálisan az amerikaiak és a kanadaiak). A kérdés persze az, hogy a Samsung miként próbálja megfékezni a termékekre irányuló gyártási költségek növekedésének „ráverését” a vásárlóikra?
A saját fejlesztésű Exynos 2500 lapka ezért kulcsfontosságú, hiszen tudják általa csökkenteni azt a nyomást, amit a Qualcomm általi függőség vetít rájuk azáltal, hogy nincs a piacon jelenleg se jobb, se megközelítőleg hasonló lapka, mint a versenytárs által kínálat Snapdragon 8 Gen 4 (amit mostanság Snapdragon 8 Elite néven említenek). Felmérték a MediaTek által kínálat lehetőségeket is, hiszen ott a nemrég bemutatottDimensity 9400 chipset, ami akár a Galaxy S25 5G és a Galaxy S25+ 5G termékduóban egy lehetséges alternatíva lehet, de szerencsére szó sincs olyan mértékű megerősítésről, amivel könyvelhetnénk beépítésének tényét.
Most nem a MediaTek alternatívát ajnározom, hiszen a Galaxy S10-ekkel megindult egyfajta kísérleti fázis, mi a Galaxy közösségek reakciója egy olyan lapkára, ami se nem sajátgyártású, se nem Qualcomm által megálmodott.
A jelenlegi dél-koreai értesülések szerint, a Samsung „sajnos” nem úgy halad az Exynos 2500 gyártásával, ahogy annak állnia kellene – időarányosan – a termékek bevezetésének hajnalán. Az alacsony hozamérték jelenti a fejfájást, amivel nem engedhetik meg, hogy a termékeibe a sajátgyártású chipset-alternatíva kerüljön, aminek a Qualcomm lesz a haszonélvezője. Ez persze már előrevetíti azt, hogy magasabb bevezetési költségekkel lehet számolni, hiszen nem véletlenül akarták bizonyos modelljeit Exynos-szal útnak indítani. A versenytárs még az év közepén bejelentette, hogy nagyjából 15-20% körüli áremelkedéssel lehet számolni az új chipsetjénél, ami igencsak jelentős, pláne, hogy a gyártók nem szeretik magukra hárítani a költségek növekedését. Ergo, valószínűleg a leendő érdeklődőknek kell megfizetnie.
Az idő szűke egyre inkább bizonyítja – mert hát inkább január eleje-közepe felére tervezik az Unpacked eseményt, mint sem végére –, hogy a Snapdragon-ra történő visszaváltás egyre biztosabb. A kérdése viszont még mindig adott, miszerint, miért tárgyalnak a MediaTek-kel?
Természetesen több vasat tart a tűzben a gyártó. A Galaxy S25 FE 5G-ről se szabad elfeledkezni, amelyet vélhetően az év második felében indítanak útjára. Idén a Galaxy S24 FE 5G kapcsán egy gyengítettebb lapkát tálaltak az alapszériába szerelthez képest, Exynos 2400e néven; viszont ne zárjuk ki annak tényét se, hogy megint egy olyan év elé nézünk, amikor az Exynos-nál szökőév várható. (Nem hozza a számokat, ezért folytatják a továbbfejlesztés.) Ennek értelmében, kimarad az éppen aktuális, és helyette inkább majd a Galaxy S26-okba szántakkal fognak foglalkozni. A kapacitásuk és figyelmük felszabadítása érdekében pedig a MediaTek általi alternatíva megoldhat minden gyártási gondot. A Galaxy Tab S10-termékek pedig hozzák a tényt, miszerint már volt flagship termékben Dimensity lapka, ami nem vetette vissza eladásaik.
A Snapdragon 8 Elite lapka várhatóan a Qualcomm legköltségesebb és egyben legmobilisabb processzora lesz. Ez az árban is mutatkozni fog, hiszen 180 dollár körülire becslik, ami nem kevés költség – legalábbis Ming-Chi Kuo jelentéseiből ez derül ki. Nagyjából 15%-os áremelkedést takar.
A Galaxy S25 termékcsalád szivárgásával van elfoglalva a külföldi tech-közönség, viszont a Samsung Global még tartogat egy flagship termék bevezetést a közelebbi jövőben. Már egy ideje benn a levegőben, hogy a Galaxy Z Fold-termékágra érkezni fog egy olyan különkiadás, amelynél a hangsúly a vékonyságon lesz. A kezdeti időszakban Slim jelzővel illetett modell várhatóan a Special Edition utótaggal lesz ellátva, ami nem újkeletű, hiszen a Galaxy Z Fold5-nél már ellőtték üzleti fronton, de a mostani egy teljesen új készüléket jelentene, ami később akár a Fan Edition-vonalhoz hasonlóan évente, másfél évente megújulhat.
A Samsung által gyártott legvékonyebb foldable premierje elé nézünk, amit a dél-koreai értesülések szerint, október végére időzít limitált számú piacon, azaz nem globálisan próbálják meg legelőször értékesíteni. A 4,9mm-es vastagság tényleg elképesztően vékony, pláne, hogy a Galaxy Z Fold5 5G 6.1mm-rel debütált tavaly, míg a Galaxy Z Fold6 5.6mm-rel idén. Most Evan Blass-nek köszönhetően újabb belsős promóciós anyag látott napvilágot, ami a kameraszigetéről rántja le a leplet.
A kamerasziget, mint jelző már inkább degradáló jellegű, mint sem előnyös, viszont arra jó a formavilág, hogy helyet teremtsen olyan alkatrésznek, ami igényli a kamerakiemelkedésnél nagyobb helyet. Ennek értelmében a szigetről fognak kimagasodni a lencsék, mint ha egy-egy hegycsúcs köszönne vissza.
A jelenlegi értesülések szerint, a Galaxy Z Fold Special Editionben debütálhat legelőször, mármint a Galaxy Z-termékek történelmében az első 200MP-es érzékelő, hiszen a Galaxy Z Fold6 5G elsődleges érzékelője 50MP-en látja el feladatkörét. Amiben viszont nem várható változás, hogy a 12MP-es ultra-széles érzékelőt, illetve a 10MP-es telét átmentik a testvérből. Utóbbival a 3x-os zoom tartomány ugyanúgy jelen lesz a minőségi portréfotózás érdekében. Érdekes látni, hogy a nyári modellnél látható lencsét körülvevő körkörös dizájnelemet nem örököltették át.
Az iparági bennfentesek információ alapján, a gyártó Kínát és Dél-Koreát célozza meg vele, tehát, ha magyarországi felhasználóként nyitnátok felé, akkor sajnos ez az a termék, ami várhatóan idén nem kerül be a Samsung Europe kínálatába – de persze az sincs kőbevésbe, hogy majd idővel ez változhat. Mindenesetre, a terjeszkedéséhez szükséges lesz a helyi és a legnagyobb rivális piacon történő pozitív szereplése.
Nektek tetszik ez a fajta szögletes kamerasziget, illetve lencsekiemelkedő dizájn? Kíváncsian várom miliméterben a kiemelekedésnek a paraméterét, ami ugye nem számít bele a készülékvázának 4.9 mm-es értékébe.
A Galaxy A56 5G elől a rivaldafényt a Galaxy S25 termékcsalád ellopja, hiszen egy flagship modell sokkal nagyobb hírveréssel rendelkezik, mint egy középkategória felsőágát erősíti utód. Mindenesetre a Galaxy A5x-sorozat nem okozott csalódást se a felhasználóknak, se pedig a gyártóknak, így könyvelhető, hogy bizony nem fog kivezetésre kerülni, mint mondjuk a Galaxy A4x vagy a Galaxy A6x. A soron tehát a Galaxy A56 5G van, amelyet típusszám ügyileg csak SM-A566B-ként emlegetnek nemzetközi viszonylatban.
Októberben többször megfuttatták a Geekbench tesztoldalon, hogy felmérjék, mire képes valójában a készülék házába rejtett S5E8855 azonosító alatt elkönyvelt Exynos 1580 chipset. Nincs nagy szórás az értékek között, ami alapján leszögezhető, hogy egymagos tartományban 1.340 pont körüli teljesítményre, míg többmagosnál 3.830 pont körülire hivatott. Természetesen, azért érdemes fenntartásokkal kezelni a kialakult pontszámokat, mégis csak az Android 15 alatt történő tesztek egy korai operációs rendszerre mutatnak rá.
Forrás: Geekbench
Az Exynos 1580 chipsetnél maradt a nyolcmagos össz magtartomány, melynél a legerősebb egymagos rész 2.91GHz-en, az átlagos terhelésért felelős trió 2.6GHz-en, míg az energiatakarékosságra ügyelő négyes 1.95GHz-en látja el a feladatát. Emlékeztetőül tenném hozzá, hogy ilyen feloszlásban az elődök egyike sem rendelkezett, ugyanis azoknál kétszer négymagos elrendezés volt fellelhető.
A Geekbench teszt rávilágít a gyorsítótár mértékére is, mely szerint, 8GB-val lesz szerelve, ami adta magát valahol, hiszen már elhagyták a termékcsaládnál a 6GB-os opciót, a 12GB pedig még egyelőre csak a felsőkategóriás modelleknél van jelen.
Mint említettem, az Android 15 operációs rendszert csak jövőre hozza el – legelőször a csúcskategóriás készülékeire – a Samsung. Megtöri az előző évek tendenciáját, miszerint, már november végén útjának indítja. Ez is arra mutat, hogy nem sikerült annyi újdonságot belepakolni, hogy aztán a Galaxy S25-ökkel egy One UI 7.1-gyel tudjanak készülni. Másrészről, a fenti Geekbench értékek még lehetnek sokkal jobbak, hiszen egy kezdetleges rendszerről van szó, ami akár optimalizáció jóvoltából sokkal jobb eredményekre lehet képes.
Szemléltetésképpen azért hozzátenném, hogy a Galaxy A55 5G legutóbb az egyik felhasználónál 1.151, illetve 3.443 pontot tett le az asztalra. Nagyságrendileg olyan 10-15%-ban lesz erősebb az Exynos 1580, mint volt az Exynos 1480. Ez kevésnek hangozhat, de tippre a hangsúly 2025-ben is az AI-on lesz, azaz NPU vonalon várható egy nagyobb mértékű erőnövekedés.
Februárban büszkén adtuk hírül, hogy a Samsung odafigyel a belépőkategóriájára. Valahol érthető a húzásuk, hiszen évről évre eléggé nagy szeletet ragad ki a termékeivel a legkelendőbb termékek versenyében. De kanyarodjunk vissza az ott írtakra, hiszen végre valahára megjelent a 25W-os gyorstöltés, valamint a 4 főszoftver támogatás. A 2024-es esztendőben eléggé sok minden történt, érdemes lesz majd évvégén összefoglalni. Most azonban koncentráljunk a jövőre. Ahogy szokott lenni, megint a Galaxy A1x termékcsoportból érkezett meg az újdonsült modell, sorban a Galaxy A16 5G, ami kellő innováción és iránymutatáson esett át ahhoz, hogy bátran emeljék a szintet.
Kezdjünk mindent ott, hogy egyetlen esztendő sem telt el, de már felüllicitálták a főszoftver támogatást. Azt, amit idénre update-eltek. Ugye volt az idei belépő- és középkategóriás modelleknél a 4 főszoftver és az 5 évnyi biztonsági frissítés; azonban 2025-től már többet kapunk, ugyanis egységesen 6 évnyi szoftvertámogatást tesznek elérhetővé, az az ne csak a Google-féle foltozó frissítést értsétek ez alatt, hanem az Android főverziót is.
A tények értelmében, a Galaxy A16 5G az Android 14 és a One UI 6( talán a 6.1.) párosával debütál, mely szerint Android 20-ig megkapja a főszoftver update-et. A részletek a leíratlan apróbetűs részben figyelhetők meg, hiszen a belépőágon sosincs se teljes értékű operációs rendszer, se pedig One UI felület. Utóbbinál a Core szócskát használják, amit olykor lefelejtenek, de alapjaiba véve, egy sokkal kiheréltebb szoftver fogadja a felhasználókat, ami érhető, hiszen ha a hardver nem bírja, akkor felesleges belepakolni.
A Galaxy A15 5G még rendelkezett 3.5mm-es jack csatlakozóval, ami szintén elhagyja a terméket. Ergo, FM-rádió készséget senki se keressen benne, amihez elengedhetetlen a kimenet. Az, hogy ehhez az indiai lakosság mit szól, már egy másik kérdés, de felszámolják és áttérnek Type-C csatlakozós vezetékes fülhallgató csatlakozásra. Ott van persze a Jack to Type-C adapterjük, amit manapság a magyar képviselet nem népszerűsít, és tart raktáron.
Nem utolsó sorban, azt az evolúciós szakadékot se feledjük ki a felsorolásból, hogy míg a Galaxy A25 5G egy sokkal fejlettebb termék, nem rendelkezik IP-tanúsítvánnyal; ellenben a Galaxy A16 5G-nél egy kezdetleges mutatkozik. Ez az IP54-es besorolás, mely szerint a készülék bírta a percenkénti 10 liter édesvízzel történő permetezést 5 percen keresztól. A gyártó persze kihangsúlyozza, hogy a „készülék víz- és porállósága nem állandó, és idővel csökkenthet”, ami alatt értsétek a kopás és használatból eredő amortizációt.
A lényeg, hogy három fronton újult meg a belépőág felsővonala, ami előrevetíti, hogy a Samsung még „ilyen mélységekben” sem szeretne olyan terméket kiadni, aminek nincs helye a piacon – mégis csak 6 évig működőképesnek kellene lenni, ha már a szoftvere bírja.
Októberben 10. alkalommal került megrendezésre a Samsung Fejlesztői Konferencia, melynek középpontjában a One UI 7 felület állt. A Samsung szintet lépett az idei esztendőben, ugyanis a mesterséges intelligencia bevezetésével a felsőkategóriás készülékeinél 7 évnyi szoftveres támogatást, míg a jövő évi belépő- és középkategóriás modelleknél 6 évnyit ígért a leendő vásárlóknak, amivel azt üzenteti, hogy bizony velük hosszútávon lehet számolni.
Noha, még mindig nem startolt el a One UI 7 béta tesztidőszaka, azt már tudjuk, hogy az idei évben nem kell a végleges változattal számolnia a szoftver-guruknak, ugyanis majd csak jövőre teszik elérhetővé. Erről, és még másról nemsokára külön beszámolok, most inkább csak meg szeretném mutatni, miként fest a One UI7 vezérlőfelülete, amikor az ujjunkkal fentről lefele húzzuk.
Ice Universe mindezt továbbgondolta, hiszen a képen a Galaxy S25 Ultra renderfotói alapján készült jövő évi csúcskategóriás köszön vissza küllem ügyileg.
A változás nüánsznyi, mondhatni egy laikusnak nem sok különbség fedezhető fel. Ami pozitív, hogy immáron a hangerő is felkerült egy panel formájában a vezérlőpultba, ami a One UI6-nál nem szerepelt. Számomra mondjuk fura, ez a felezett hosszúság, ugyanis sűrűn szoktam használni a fényerősség módosítást és a hosszabb felületen könnyebben tudom az általam tökéletesnek ítélt mértéket behatárolni. Kíváncsi leszek, hogy engedik-e csempeszerűen pakolgatni, mint mondjuk a widgeteknél az asztalon?!
Ti mit szóltok a látottakhoz? – Helyette inkább úgy kérdem, így talán adja magát, mármint hogy alig van ilyen téren elérés, miért tartják vissza a következő csúcsmodellig a debütjét, hiszen mélyreható különbségeket eddig nem igazán fedeztünk fel. Erre pedig utal a szoftvertámogatottság ténye is, miszerint, ha nincs nagy előrehaladás, akkor bizony könnyedén lehet hat vagy épp hét évnyi támogatást megígérni,.
A Galaxy Ring nincs (még) jelen a magyarországi piacon – hozzánk legközelebb Németországban van lehetőségük az érdeklődőknek beszereznie. Nincs persze kizárva, hogy a Samsung.com webáruházába az ünnepi szezonban egy kisebb mennyiség beérkezik, mint annak idején a Galaxy Fold-nál; de ez csak a Galaxy Világa spekulációja, amit megfúr a termék azon ténye, miszerint eléggé sok méretben debütált. Most nem is ezen a vonalon szeretnék tovább haladni, helyette inkább kitérni az okosgyűrű mögöttes tényeire, amelyre Sungjin Kimmel és Yujin Roh újságolt el a Samsung Newsroomnak adott interjújukban.
A Samsungnak az álláspontja, hogy a történelemben a gyűrű különböző értékeket szimbolizált, mint pl.: a szeretetet, a hatalmat és az önkifejezést; viszont a listára az egészséget is fel szeretnék helyezni, ami a hosszú élet egyik titka. A Galaxy Ring a Galaxy hordható portfólió legkisebb és legkompaktabb terméke, ami kényelmesen illeszkedik az ujjra, mint egy hagyományos gyűrű, ám fel van szerelve Galaxy AI-funkciókkal. Ez segíti majd a hatékony egészségügyi kezelési élmény elérését.
Az okosgyűrűjük megalkotásának középpontjában az új lehetőségek kutatása állt, különösen az egészségmenedzsment gyors növekő területén. Meg kellett találniuk az optimális formát, mely megszakításmentesen képes egészségügyi adatokat biztosítani, amivel a felhasználók személyre szabott egészségügyi megoldásokban részesülhetnek. A különféle formai tényezők kiértékelését követően végül a gyűrű mellett döntöttek – hiszen felhasználóbarát, kicsi és könnyű, amely akár éjjel-nappal hordható zavaróhatás mentesen.
Az alvás az egészség alapja, így nem volt kérdéses, hogy a legfontosabb előnyei között emlegethető az alvásunk monitorozása. Érdemes megemlíteni az üzemidejét, hiszen akár 1 héten keresztül képes az adatok gyűjtésére. Miután a beérkezett információk kiértékelésre kerültek, egy hatékény alvási AI algoritmus betekintést nyújt abba, miként lehet javítani az értékeken. Ezenkívül az Energy Score elemzi az alvás minőségét, az aktivitási szinteket, az alvási pulzust, valamint ennek változékonysági adatait; hogy aztán egészségügyi indexet biztosítson használójának.
A Galaxy Ring legnagyobb kihívásai között említhető a gesztusok tervezése és megvalósítása. Noha, nincs jelen hazánkban, mégis érdemes tudni, hogy a tervezés során odafigyeltek a fejlesztők arra, hogy a Galaxy ökoszisztémához is hozzáadjon. Pl.: tudtátok-e, hogy az ébresztést ki lehet általa kapcsolni az okostelefonon anélkül, hogy utóbbihoz hozzányúlnánk; vagy hogy a kameránál is van lehetőség extra funkcióra. A különféle felhasználói forgatókönyvek alapul vétele hozta el a praktikát és a kényelmességet a jellemzői sorába.
A jövő Galaxy Ring generációinál a fejlesztők maximalizálni szeretnék ennek az ultra-kicsi formának az előnyeit, hogy a lehető legegyszerűbb módon nyomon követhetők legyenek az egészségügyi adataink. A Samsung fejlesztőcsapata elkötelezett a felhasználók igényeit kielégítő, robosztus megoldások kifejlesztésében is.